2018. július 1-jén új büntetőeljárási törvény lép hatályba (2017. évi XC. törvény, a továbbiakban: új Be.), amely elődjénél lényegesen nagyobb terjedelemben számos újdonságot vezet be. Az új törvény a hagyományos - a bírósági tárgyalást az eljárás középpontjába állító - eljárási rend helyébe a terhelt beismerésén alapuló egyszerűsített eljárást állítja. Amennyiben a törvényalkotó szándéka valóra válik, az eljárások többségében nem kerül sor bírósági tárgyalásra. Ez a változás évszázados jogelvek újraértékelését, vagy éppen feladását jelenti. Az új törvény gyakorlatilag szakít az anyagi igazság elvével. Azokban az esetekben, amikor mégis tárgyalásra kerül sor, rendkívüli mértékben szűkül a társasbíráskodás és a néprészvétel elve, de a szóbeliség, a közvetlenség és a nyilvánosság elvei is sokkal szűkebben értelmezettek az új kódexben, mint ahogy a kodifikált magyar büntetőeljárásban akár 1945 előtt, akár 1990 óta bármikor láthattuk.
Tanulmányunkban az a célunk, hogy a törvényt még részleteiben nem ismerők számára vázlatos képet nyújtsunk az új büntetőeljárási törvényről, valamint az azt ismerők számára bemutassuk és röviden értékeljük a továbbgondolásra okot adó változásokat. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy átfogó képet csak a törvény 879. §-ának és az ahhoz fűzött miniszteri indokolásnak az ismerete tud adni az érdeklődők számára az új büntetőeljárás menetéről. Viszont még ez a két forrás is olykor hallgat bizonyos kérdésekről, amelyek kifejtésre szorultak volna, és amelyeket a gyakorlat, vagy a törvényt módosító jogszabály(ok) fognak majd a jövőben utólag megválaszolni.
A büntetőeljárás menetét tekintve két fő eljárási szakasz különíthető el: 1. a vádemelést és a bírósági eljárást megelőző; valamint 2. a bírósági szakasz. A bírósági eljárást megelőző szakasz két eljárási részből állhat. Az előkészítő eljárásból, amely esetleges, nem minden büntetőeljárásnak lesz majd része, valamint a nyomozási szakaszból, amely további két alszakaszra, a felderítésre és a vizsgálatra bomlik. Az előkészítő eljárás és a nyomozás két alszakasza a gyanú - már ha létezik - különböző fokozataival operálva válik el egymástól. A bírósági szakaszon belül különös jelentőséget és ezzel egyidejűleg megváltozott tartalmat kapott a tárgyalás előkészítése, ezen belül is az előkészítő ülés, míg a tárgyalás maga, illetve a jogorvoslati szakasz lényeges változáson nem ment keresztül a hatályos törvényhez képest, így az eljárás ezen utóbbi szakaszát nem elemezzük.
"A büntetőeljárás az e Részben meghatározott feltételek esetén előkészítő eljárással kezdődik" [új Be. 339. § (1) bekezdés].
A gyanú egy nehezen meghatározható fogalom, amelyről azonban tudjuk, hogy tényeken és adatokon kell alapulnia. Egy valószínűségi értéket - és nem bizonyosságot - fejez ki, amely szerint valamely múltbeli esemény valószínűleg bűncselekmény vagy bűncselekmény által jött létre.[1] Ez a minimális követelmény nemcsak a nyomozás megindításának, hanem egy jogállami büntetőeljárás megindításának is feltétele. Az előkészítő eljárás ugyanakkor nem kívánja meg ezt a minimális valószínűségi követelményt, és a fent idézett normahely alapján egyértelművé teszi, hogy gyanú nélkül, előkészítő eljárással is kezdetét veheti egy büntetőeljárás. Az előkészítő eljárásnak ugyanis pusztán az a célja az új törvény rend-
- 296/297 -
szerében, hogy a hatóságok[2] rájöjjenek, kiderítsék, feltárják azt, hogy a gyanú egyáltalán fennáll-e[3] az adott cselekmény vonatkozásában.
A hivatali tudomásszerzésen kívül a feljelentésben foglaltak alapján a feljelentés elutasítását követően is a feljelentésben foglaltak alapján indítható az előkészítő eljárás, valamint az ügyészségről szóló, a rendőrségről szóló, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló vagy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény alapján végzett titkos információgyűjtést követően a titkos információgyűjtést folytató szerv kezdeményezésében foglalt információk alapján is el lehet rendelni.[4] A végkifejlet vagy a nyomozás elrendelése, vagy az előkészítő eljárás megszüntetése lehet.
Ez a fajta szemléletváltás, amely a gyanú nélküli büntetőeljárás-indítást eredményezi, és amely a következőkben megjelenített eszközöket adja az előkészítő eljárás lefolytatására jogosult hatóságok kezébe, aggodalomra adhat okot.
Az előkészítő eljárás során ugyanis széles körben alkalmazhatók leplezett eszközök, valamint adatszerző tevékenység is a bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhető személy, illetve a vele közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tartó személy vonatkozásában.
A leplezett eszközök sorában gyakorlatilag 9 hónapig akár bírói engedélyhez kötött[5], tehát a leginkább invazív jellegű magánszférába behatolást engedi a törvény olyan személyekkel szemben, akik vonatkozásában a bűncselekmény gyanúja még csak fenn sem áll.[6] Az adatszerző tevékenység során a törvény által felsorolt nyilvántartásokból engedi meg a hatóságnak azt, hogy adatokat kérjen. Ezek a nyilvántartások 23 pontban kerültek felsorolásra[7]. Ennek alapján az összes olyan nyilvántartásból különösebb korlátozás nélkül ismerhet meg adatokat a hatóság, amelyekbe való betekintésnek garanciális rendelkezésekhez kellene kötődnie. Az előkészítő eljárás felügyeletére - amennyiben a nyomozó hatóság folytatja - az ügyészség rendelkezik hatáskörrel, ugyanakkor az azonos érdekek miatt nehezen tud ez a felügyeletijogkör-gyakorlás garancia lenni az eljárás tisztaságára.
A jelenleg hatályos szabályok alapján, ha a nyomozó hatóság vagy az ügyész nem tudja eldönteni, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja, akkor a feljelentést elutasítja.[8] Az új szabályozás értelmében viszont ilyenkor elrendelheti az előkészítő eljárást.[9] Egyes szerzők joggal fogalmazzák meg azt, hogy ez a megoldás a visszaéléseknek adhat teret.[10] Ez szemben áll a törvényjavaslat indokolásának azon meghatározásával, amely szerint "Ha az igazság kiderítése nélkül elképzelhetetlen a büntető igazságszolgáltatás, azt olyan eljárási rendszerben kell biztosítani, amely a garanciák feltétlen érvényesülésével megalapozza az eljárásban résztvevők egymás iránti bizalmát, és amelyben a felek eljárási cselekményeinek irányát a tisztességes eljárás elve jelöli ki"[11].
"A büntetőeljárás - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nyomozással kezdődik" [új Be. 348. § (1) bekezdés].
Ahogyan már említésre került, a nyomozás az új törvény rendszerében két különálló szakaszból áll: az első a felderítés, majd ezt követi a vizsgálat.[12] A két szakaszt a gyanúsított kihallgatása különíti el egymástól. Nyomozásra csak bűncselekmény gyanúja alapján kerülhet sor, amelyet vagy előkészítő eljárás során "értek el", vagy előkészítő eljárás nélkül, tehát a nyomozást indító hatósági tudomásszerzés vagy a feljelentésben (ill. annak kiegészítésében) foglaltak alapján állt fenn a gyanú legalább minimális szintje.
A felderítés ügyészségi felügyelet mellett a nyomozó hatóságok feladata lesz (kivéve, ha az ügyészség folytatja a nyomozást), amely során bizonyítási eszközöket gyűjtenek annak érdekében, hogy a megalapozott gyanút mint a gyanú erősebb - személyre irányuló - szintjét megállapítsák. Ehhez értelemszerűen először más bizonyítási eszközöket kell összegyűjteni és értékelni, hiszen a gyanúsítás közlésének tényeken kell alapulnia, ellenkező esetben panasszal fog élni a gyanúsított személy, és az eljárás sikeressége is veszélybe kerül azzal, hogy a hatóságok az eljárás tényével szembesítik a lehetséges elkövetőt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
