Miért terhes a hivatásrend többsége számára? - tehetnénk föl a kérdést. Miért nézi le a kar tagjainak nagy része, miért áskálódnak vagy várják csöndesen mosolyogva a bukást?
Gyorsuló világunkban egyre nagyobb az igény a viták mielőbbi rendezésére, hosszú évek bírósági huzavonái helyett egyezségre. A problémák gyors megoldásának megnövekedett az értéke és igény mutatkozik a párbeszédre a jogi lehetőségek teljes kiaknázásával szemben, egyúttal erősödik a bizonytalanság a láthatóan folyamatosan változó társadalmi-gazdasági életben. Ugyanakkor ennek a mentalitás lassabb változása - a megszokott pereskedés - és szakmai érdekek gátját képezik.
Most, számtalan cikk, tanulmány, kötet megjelenése után, mikor egyre ritkábban teszik fel az az meg mi? - kérdést tárgyalótermekben és valamilyen negatív előítélet, vagy néhol épp pozitív hozzáállás kialakult, változatlanul ingatag a mediáció létjogosultsága. Vannak a kar tagjai közt is, akik a megoldást, európai haladó szellemet, csodát látják benne, és további piacszerzést remélve maguk is mediátorkodnak - ma már bírók is[1], piaci verseny helyett fizetésért, kényelmesebb, méltányosabb, netán egyszerűbb ítéletek fogalmazása helyett. A többség mégis dilettáns ostobaságot lát, piacvesztést, pertaktikai veszteségeket, netán irigykedik, vagy a titoktartásban vannak kételyei. Miből is adódik mindez?
Mediáció alatt elsődlegesen, általánosan polgári jogi igazságügyi közvetítés értendő a családi jogot és gazdasági jogterületet is magában foglalva, az egészségügyi közvetítői eljárás, büntető ügyekben alkalmazható közvetés, a közigazgatási hatósági közvetítés és a munkaügyi egyeztetés eltérő szabályozása, rendje, megjelölése okán[2]. A legújabb bírósági közvetítés bár szintén polgári jogi terület fed le, megjelölésén túl intézményesítettségében különbözik[3].
Az igazságügyi közvetítés Magyarországon fiatal jogintézmény, a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény hozta be jogrendbe, kihirdetését követő 90. naptól, 2003. március 17-től hatályos[4]. Az ügyvédség több évszázados múltjához, az ügyvéddé válás történetileg csiszolódott feltételeihez képest a csupán bő két évtized alatt feltáruló anomáliák szabályozására időben sem nyílt kellő lehetőség. A jogalkotásra is kiható gyorsulás, a népképviseleti szerv megfelelő felhatalmazása mellett természetesen láthattunk napok alatt elfogadott törvényeket illetve módosításokat, amelyek alapján lehetőség nyílt volna a hibák gyors javítására. Viszont a mediáció is példája annak, hogy a mentalitás, a gondolkodás megváltozása, a jogkeresők, a képviselőik és a jogalkalmazók általi hozzáállás, új jogintézmény meghonosodása nem egyenlő törvény elfogadásával, a társadalmi fejlődés, gondolkodás változása követi vagy megelőzi a jogrendszer alkalmazkodását, de nem feltétlenül jár együtt azzal.
Mediátor 2009. december 31-ig valamint az eddig névjegyzékbe vettek további két éves türelmi idő leteltéig - illetve eredménytelen eltelte, feltétel hiányában a törlés napjáig - bárki lehetett, aki felsőfokú végzettséggel, végzettségének megfelelő öt éves szakmai gyakorlattal rendelkezett. Mindemellett a törvényalkotó csupán formai feltételeket támasztott: névjegyzékbe vételi kérelem, büntetlen előélet, teljes cselekvőképesség megléte, foglalkozástól eltiltás illetve egyéb kizáró ok hiánya.
2010. január 1-jét követően még külön rendeletben szabályozott, jelenleg változatlanul legalább 60 tanórás képzés elvégzéséhez köti a jogalkotó a névjegyzékbe vételi követelményt[5], amely egyébként feltétel a büntető ügyekben alkalmazható közvetítés területén is. Tanfolyam elvégzéséhez kötött az egészségügyi közvetítői névjegyzékbe felvétel is[6].
Mindez még mindig csak alapkövetelmény, és korántsem garantálja megfelelő jogi, pszichológiai és a konfliktus természetéből adódó esetleges további tárgyi tudás (pl. pénzügyi-, gazdasági-, egészségügyi területű jogvita) meglétét. Kérdés, mennyire lehet előírni valamely új jogintézmény elterjedése esetében olyan követelményeket, amelyeket csak kevesek tudnának teljesíteni, amikor mások megfelelő konfliktuskezelő tapasztalattal szakirányú diploma nélkül is sikereket érhetnek el. Az ügyvédi hivatásrend kialakulása esetében évszázados folyamat volt mindez, "Zsigmond 1405-ben a notarii publicit zárta ki a világiak ügyében a prókátorkodásból", egy 1471. évi törvénycikk a bírákat, egy 1486. évi a túlzott ügyvállalást korlátozta, 1567-ben patvarkodási eskü került bevezetésre, I. Lipót 1694-ben már részletesebb ügyvédi szabályzatot adott ki. Mária Terézia pedig gyakorlatot követő vizsgát vezetett be, majd 1804-ben a pályára kerülés kritériumai között a jogi végzettség is megjelent[7]. Az igazságügyi közvetítés ilyen időtávokkal nem rendelkezik.
Bár hasznos lehetne jogi és pszichológiai végzettség együttes feltételkénti megszabása, mégis a jogalkotó bármilyen, akár főiskolai szintű felsőfokú
- 181/182 -
végzettséghez, és ezt követő öt év szakmai tapasztalathoz kötötte a pályára lépés követelményét, később kibővítve legalább egy rövid tanfolyam elvégzésével.
Mindebből adódik, hogy sokan vannak a piacon kellő szakértelem nélkül, csupán megélhetés okán, amely rontja az intézmény hitelét, előítéleteket generál, ugyanakkor elterjedését, megismerését szolgálja a piacra lépés lazább szabályozása. Érdemes azonban vizsgálni, hogy a bojkottálók - és e tábort leginkább karunk tagjai gyarapítják, akik ügyfeleik és néha maguk "védelmében" testközelből vizsgálják a mediátorok "áldásos" tevékenységét - ellenérzése pontosan miben nyilvánul meg.
A) Szakmai fórumokon, beszélgetéseken elhangzott kritikák összegzéséből megállapítható, hogy a legfőbb panaszok tárgya nem elsősorban a mediáció elsődleges célja - nevezetesen a felek megbékítésével, a kölcsönös előnyök és hátrányok kicserélésével, az álláspontok közelebb hozatalával egyezség létrehozásában játszott szerep és ebben való jártasság -, hanem az a terület, amelyhez az ügyvédség jobban ért, nevezetesen az írásbeliség, elsődlegesen a leginkább releváns igazságügyi közvetítői eljárást lezáró mediátori egyezségi okirat szerkesztésében, jogi tudás hiányában keresendő kifogások. Bár az egyezségre törekvés is lehetséges, elérhető követelésből való egyéb, nem jogi pl. érzelmi, gazdaságossági, időtakarékossági, stb. szempontok miatti "lejjebb adás" is lehet ellentétes az ügyvédi szereppel, de pontos, precíz, végrehajtható egyezségi okirat nem megfelelősége, amely más esetben zugírászat volna, már valóban kiveri a biztosítékot sok kollégánál. Egyértelmű, hogy a kar hivatásszerűen szerződésszerkesztéssel, bíróság előtti eljárással foglalkozó tagjai általában járatosabbak sok tíz- vagy százmilliós vagyonjogi egyezség szerkesztésében a laikus mediátornál, vagy akár a különélő szülő és gyermek közötti kapcsolattartás szabályozásának végrehajthatóságában mélyebb családjogi ismeretekkel rendelkeznek. Nehéz ezekre az anomáliákra a legmegfelelőbb recept megtalálása, nem feltétlen ésszerű előbbi példáknál maradva bizonyos értékhatár felett jogi szakvizsgához kötni vagyonjogi egyezség szerkesztését, vagy kiskorú érdekében gyermek szakpszichológusi végzettséghez, kialakítva 'A 'és 'B' kategóriás mediátorokat. Egyetemi posztgraduális mediátor végzettség sem feltétlen nyújt minderre garanciát 60 órás tanfolyam helyett, bár a tanrendek további jogi ismereti tárgyelemekkel, megfelelő ajánlásokkal javíthatóak volnának. Úgyszintén nehezen érthető a vonatkozó szaktanfolyam teljes tantárgyszerkezeti eltolódása a kommunikációs és pszichológiai jellegű tárgyak felé, szerződésszerkesztési ismeretek teljes hiánya, csupán a közvetítői tevékenységgel kapcsolatos jogi ismeretek az egyetlen jogi jellegű tárgyelem, ami nem erősíti szakmai kompetencia ügyvédség általi jogos kritikájának leküzdését. Mediátor napjainkban olyan személy is lehet, akinek életében sosem volt kapcsolata bírósággal, sosem tanítottak számára jogi ismereteket, és oktatóként sem kellett találkoznia szakvizsgázott ügyvéddel, de még a mediátor szakmai tanfolyam elvégzése során jogásszal sem. Más kérdés, hogy a piaci önszabályozás a legtöbb esetben védelmet nyújt, igen kevés ügyfél kopogtat olyan mediátor ajtaján, így irodát sem tud fenntartani, aki nem rendelkezik 60 órán túl számos meggyőző, ablakba kitehető címmel, végzettséggel, szakmai tapasztalattal.
Jó egyezség az, amit a felek betartanak, adott esetben lehet akár jogilag szakszerűtlen is. Ha netán mégis értelmezési probléma vagy konfliktus adódna, további új terület jelenik meg az általánosan jogérvényesítésben felkészültnek mondható ügyvédség számára: képviselet a szakszerűtlen mediátori egyezségek piacán.
Álláspontom szerint a legszélesebb körű, ügyvédi kamarák, vonatkozó szakmai egyesületek, stb. mellett mediátoroknak eljutatott kérdőív, felhívás illetve társadalmi vita tapasztalatainak összesítését és értékelését követően volna lehetőség működőképesebb és elfogadottabb koncepciók kialakítására, elsődlegesen a vonatkozó tanfolyam tárgyi struktúrájának, illetve teljesen hibás szabályozású oktatói körének átalakítására[8]. A jogviták megoldása és elkerülése érdekében erőteljesebb szemléletváltásra van szükség, mivel hiába követelne meg a jogalkotó magasabb belépési követelményeket, jelenleg is alig jelent piacképes bevételi forrást kellő számú fizetőképes érdeklődő hiányában a mediáció, önálló mediátor irodai vállalkozás fenntartása, jellemzőbb ügyvédi irodák kiegészítő tevékenységeként. Sok kolléga részéről elhangzó, bár egyre inkább visszaszoruló kijelentés, hogy még élő, működő mediátort sosem látott. Ezt csak tovább nehezítette - mintegy a polgári jogi igazságügyi közvetítés alternatívájaként - az ingyenes bírósági közvetítés bevezetése[9]. Ahogyan természetesen a különböző ingyenes jogi tanácsadások terjedésének az ügyvédi megélhetésre is hasonló hatásuk van.
Fentiekből kiindulva látható, hogy igen nehéz jó megoldást találni új jogintézmény megfelelő társadalmi és szakmai elfogadhatósága és elterjedése érdekében.
Elkerülve A és B kategóriás közvetítő kialakulását, de kiemelt tárgyi ügyben, pl. százmilliós értékhatárnál a mediátor melletti kötelező, felektől független szakvizsgázott, kellő szakmai tapasztalattal rendelkező jogi segítő vagy az első mediációs alkalmon felektől független jogi szakértő kötelező
- 182/183 -
meghallgatása az adott ügy részletes jogi környezetéről, bírósági gyakorlatáról, bizonyítási teherről, bírósági ügymenet nehézségeiről stb. garanciát nyújthatna a szakszerűségre.
Legegyszerűbb szabályozási javaslat talán olyan, az ügyvédi etikai szabályzathoz[10] hasonló etikai normarend kialakítása volna, hogy a mediátor csak olyan ügyet vállalhat el, amilyen területhez ténylegesen ért, mindkét fél érdekeit, viszonyait, kívánalmait szem előtt tartva nem csupán öncélú egyezségre ösztönzésre törekszik, végzettségei, tapasztalatai az adott ügyben kellő szakismeretet nyújtanak egyezség és annak megfelelő okirati tartalom kialakításához, azt lelkiismeretesen, pártatlanul, legjobb tudása mellett és a szakmai terület fejlődését figyelemmel követve, a tartalom kialakításához nyújtott segítségét utánajárva végezze, amelyek elfogadása a névjegyzékbe vétel feltétele lehetne.
B) Kontárság mellett a piacvesztés valós vagy vélt hiedelme is fennáll az ügyvédség részéről, amely szintén akadálya a mediáció szélesebb körű elterjedésének. Különösen korunkban, a gazdasági érdekek meghatározóvá válása, az anyagi javak felértékelődése idején, másfelől a pályára lépés egyszerűsödése, a verseny növekedése mellett, de akár a közelmúlt vállságának hatásai stb. miatt megjelenő félelem, a nehezen szerzett ügyfél adott egységnyi jövedeleméből ügyvédi szolgáltatás mellett vagy helyett az egyébként ráadásul előítélettel figyelt mediátorra is költ, előtérbe helyezi, fizetőképességét csökkenti, esetleg az ügy érzelmi alapon oldódik meg, jogi lehetőségek kiaknázása nélkül. Mindezek a félelmek esetleges valós alapú tartalmuk mellett részben etikailag is kifogásolhatóak, részben nem figyelnek a pozitív hozadékokra, mint a közvetítői eljárás során is lehetséges jogi képviseletre, a szóbeliség magasabb fokára, mely írásbeli előkészítő iratok helyett nagyobb teret ad az álláspont, taktika kidolgozásánál további személyes konzultációkra és ezzel összefüggő tiszteletdíjra.
Éppen az ügyvédi szerep eltérősége okán, nevezetesen, a legtöbbet elérni az ügyfél számára, amely nem mellesleg pereskedést és ebből fakadó bevételt, megélhetést is jelent, a közvetítés érzelmi, békés belenyugvás, egyéb nem vagyoni előnyök oldaláról történő megközelítése sok esetben ellentétes lehet. Természetesen kellő felvilágosultság, rendíthetetlen etikai érzék mellett az ügyvéd számára anyagilag is előnyös a gyors egyezség, mivel egyfelől segítő részvétele a közvetítői eljárásban és ezt megelőző felkészítő konzultáció során megfelelő óradíj vagy tárgyalási alkalom utáni elszámolásra, a közvetítői egyezség földhivatali átvezetése további okiratszerkesztésre és adminisztrációra, vagy bírósági végzéssel jóváhagyásra további képviseleti lehetőséget ad, nem is beszélve az ügy gyors megoldódásából eredő jó érzésre, hálára, netán sikerdíjra, lehetőséget teremtve más ügyekre fókuszálásra.
Nem is szólva esetleges ügyvédjelölti helyettesítés lehetőségére, miután mélyebb eljárási jogismeret és egy bírósági tárgyalás során azonnali indítvány, hivatkozás, stb. elmulasztásának hibái helyett a konfliktusrendezés érzelmi oldala kerül előtérbe.
Mindezeket követően gondolni kell arra is, hogy bizonyos esetekben a legjobb mediátor, még segítő ügyvédi részvétel mellett sem ér célt és közvetítői eljárás után mégiscsak marad a pereskedés ügyvédi képviselettel.
Szabályozási javaslat lehetne e körben az ügyvédi szerepek, a mellérendeltséget szem előtt tartó eljárásjogi lehetőségeinek kialakítása, a jelenlegi gyakorlatilag semmilyen helyett minimális szabályozása és formalizáltsága a közvetítői eljárásban, amely fentebb és alábbiakban kifejtett negatív, közvetítővel szembeni ellenérzésekre is pozitívan hathatna.
C) Előzőeket egyesíti, egyfelől a pályára kerülés vitatható belépési szintje, jogi tudás foka, míg ahhoz kapcsolódó erős közbizalmi, eljárásvezető szerep másfelől díjazás foka természetes emberi rossz érzéseket, irigységet is generál az ügyvédi kar egyes tagjai részéről. Míg egy ügyvéd számára legalább ötévnyi egyetemi képzés, általában további legalább három év sokszor nem könnyű ügyvédjelölti szakmai gyakorlat és jelöltoktatáson részvétel majd általában további munka mellett kb. egy évnyi szakvizsgaidőszak a minimum, addig egy mediátor számára a három éves főiskola majd egyéb munkakör és két hétvégés tanfolyam után "jobb híján" pályára kerülés szülhet indulatokat, különösen, ha az ügyvédihez hasonló óradíjakat céloz meg.
D) Titoktartás. Talán egy szóval is összefoglalható az, ami terén e körben újabb kételyek és ellenérzések fogalmazhatók meg. Bár a mediátort a jogszabály egyértelműen köti[11], de ha az eljárás mégis kudarcba fullad, a rejtett motívumok és érdekek kitálalása további muníciót adhat az ellenérdekű fél kezébe, aki, ha a mediátor nem is, azokat felhasználhatja, nem is beszélve speciális akár törvényes, akár inkorrekt pertaktikai lehetőségek, mint tények, bizonyítási indítványok adagolásának föladásától. Itt persze értelmezési kérdéseket vethet fel, mi elsődleges, az ügyfél érdekének érvényesítése a jogszabályi keretek között, netán a bírósági tárgyalás rendje, jóhiszemű joggyakorlás. Az Etikai Szabályzat előbbi vagy utóbbi rovására is értelmezhető: "Az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését", ugyanakkor "köteles betartani a bírósági és hatósági eljárás, különösen a bírósági tárgyalás rendjét, és hasson oda, hogy azt az ügyfelei is betartsák"[12]. Ki-ki erkölcsi érzéke tükrében eldöntheti a jó ügyvéd fogalmának legfontosabb tényezőit. Korunk anyagi előnyök dominálta társadalmában
- 183/184 -
azonban nem csoda, ha a hivatásrend tagjaira is hatással van a környezet többségének normarendje. A még éppen törvényes eszközök nem feltétlenül etikusak, de éppen a jó ügyvéd fogalmának értelmezési keretében is lehetnek más prioritások. Talán itt található meg az új feladat, a meddig terjedhet a kitárulkozás az ellenérdekű fél előtt az egyezség érdekében kérdés értékelése, a közvetítői eljárásban jogi képviselői részvétellel elérhető előnyök és hátrányok vagy az előzetes felkészítés jelentősége. Mind ingoványos, pozitívumok és negatívumok mérlegelését rejti.
E) A már "hagyományos" igazságügyi közvetítéssel szembeni fenti előítéletek mellett vagy helyett a bírósági mediáció újabbat is teremt: nevezetesen túl közel van a perbírósághoz. A bírósági közvetítő titoktartása éppúgy kötelező, még ha ez külön nincs is nyomatékosítva a vonatkozó törvény bírósági közvetítés részében[13]. Mégis nehéz nem gondolni a folyosón eggyel távolabbi dolgozószobában működő bírósági titkár közvetítő és az innenső szobában dolgozó bíró kávézása vagy együtt ebédelése alkalmával kialakuló párbeszédre. Természetesen a legjobbakat feltételezve is adódhatnak félelmek az ügyfelekben. Ahogy az e körben keletkezett iratokat maga a bíróság őrzi[14]. A kar tagjainak dolga éppen e félelmek eloszlatása, az ügyfél nem feltétlen csak anyagi boldogulása és az ügy megoldódása szempontjából legmegfelelőbb eljárásjogi lehetőség értékelése, javaslata illetve az abban való ténylegesen segítő közreműködés.
Mindezek az ellenérzések a fentihez hasonló javaslatok értékelése és további józan belátás útján leküzdhetőek. Megfelelő hozzáállással az ügyvédi piacra esetlegesen negatívan ható körülmények visszájára fordíthatók. Újabb eljárásjogi alternatíva a választás szabadságát és korunkhoz igazodó lehetőségek bővülését, illetve a döntésben való közreműködést rejti. Ha az ügyfél aggódik a kétesebb eredetű anyagi javak forrásainak napvilágra kerülésétől még bírósági mediátor előtt is, célszerű javaslat lehet a 'hagyományos' igazságügyi közvetítés.
Éppen az ügyvédség, történelmi korokon át haladó szellem képviselője nem lehet gátja, éppen fordítva, segítője kellene lennie az új, megváltozott világhoz igazodó jogintézmények elterjedésének -a mediátor szakma belső hiátusai és ellentétei éppen eléggé nehezítik saját életképességét.
A szakmai érvek könnyen ellensúlyozhatók a megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező mediátor megtalálásának segítésével. Már a bírósági folyósokon is reklámozott "gyors, hatékony, ingyenes" szlogenből akár utóbbi felől is megközelíthető annak támogatása, közvetítői eljárási illetékmentesség illetve megindult peres eljárás közben illetékkedvezmény lehetősége okán további kiadásokkal nem kell számolni, bírósági közvetítő esetén egyáltalán, míg piaci alapon dolgozó mediátor igénybevételénél is csupán annak eljárási vagy óradíjával. Mindazonáltal adott ügycsoportban az új, 2014. március 15. napjától hatályos Ptk. által bevezetett kötelező közvetítés elrendelése esetén nem is engedi a jus murmurandi lehetőségét az ügyvédnek, legalábbis az első alkalom végighallgatásáig[15].
Egyértelmű, hogy igény van a megváltozott világban az ügyvédség megváltozott szemléletére is. Hogy hol van a határ, amikor valamely új jogintézmény lehetőségeit kifejezetten ajánlani kell, netán az ügyfél érdekében a hagyományos megközelítés irányában kardoskodni, mindig az adott eset sajátja "a korszakváltások kora az a nézőpont, amely szimbolikusan feloldja az elválasztó határt úgy, hogy egy korábban kezdődő és egy későbben végződő ívet rajzol a korszakok fölé", "egyes társadalmi korszakokat utólag időhatárok közé szoríthatjuk, a mindenkori jelen számára azonban az újdonság megjelenése és a követésére való hajlandóság észlelhető"[16], csupán törekedhetünk haladó és egymás tiszteletét magasabbra helyező kulturáltság résztvevői lenni ösztönözve a környezet fogadókészségét - egyúttal ebben megtalálni a saját megélhetés forrásait is.
Összességében semmi ok az ügyvédi hivatásrend számos tagjának ijedtségére, az új jogintézmények, köztük az igazságügyi közvetítés netán bírósági mediáció esetén - megfelelő attitűddel és az új kihívásokra adott emberközpontú, rugalmas hozzáállással növelhető a szakmai lehetőségek tere, nem csupán a hagyományos szerepek csökkenését látva, de új piacot, új feladatokat is teremtve.
Mindez nem jelenti azt, hogy szerepfelfogástévesztéssel ügyvédnek és mediátornak egyszerre kellene lenni - a megbékélés, egyezség elsődlegessége és az egyik ügyfél érdekének legjobb érvényesítése bár egybeeshet, nem ugyanaz. A bírósági közvetítésre nem térek ki, a bírói szerep intervallumának elemzése nem tárgya írásomnak. Természetesen lehetnek megélhetési és egyéb szempontok, amikor a kar tagjai jogi képviselet helyett üzletemberként gazdasági társaságokban érdekeltséget, üzletrészt szereznek, időlegesen politikai babérokra törnek, sportsikereket érnek el, az összeférhetetlenségi szabályok szűk kereteit szem előtt tartva[17] stb., vagy sokan épp mediátornak állnak - és lehet akár ügyvédből a legjobb mediátor, vállalkozó, politikus, sportoló, de az más minőség, megszűnés ügyvédnek lenni adott keretek közt, nem hivatásrendi szerep, még ha a keretbe visszalépve általában előnyös hivatkozási lehetőség is. De a kilépés lehetősége helyett a jogintézmény léte is ad jelentős új területeket ügyvédi munkára. ■
- 184/185 -
JEGYZETEK
[1] A bírósági közvetítői eljárás Perbeszéd helyett párbeszéd - Vitarendezés bírósági közvetítéssel, http://www.birosag.hu/allampolgaroknak/mediacio/birosagi-kozvetitoi-eljaras
[2] 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról, 2006. évi CXXIII. tv. a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről, 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 41. §, 1992. évi XXII. a munka törvénykönyvéről, 199-202. § ill. 2012. évi I. tv. 291. § Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 41. §,
[3] Horváth Vera Judit: A polgári eljárás alternatívája: bírósági közvetítés. Magyar Bírói Egyesület, Budapest, https://www.mabie.hu/node/2344
[4] 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről, 39. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[5] 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről, 3. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[6] 2000. évi CXVI. az egészségügyi közvetítői eljárásról, 5. §, 4/2001. (II. 20.) EüM-IM együttes rendelet az egészségügyi közvetítői eljárással kapcsolatos egyes kérdésekről 3. §, 19/2003. (VI. 24.) IM rendelet az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatánál foglalkoztatottak képesítési követelményeiről, munkaköri elnevezéseiről és ügyviteli vizsgájáról, 3. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[7] Korsósné Delacasse Krisztina: Az ügyvédi kamarák megszületése Magyarországon. Dialóg Campus - PTE ÁJK, Budapest-Pécs 2012. 13. o.
[8] 63/2009. (XII. 17.) IRM rendelet a közvetítői szakmai képzésről és továbbképzésről, 5. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[9] 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről, 38/A. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[10] 5/2008. (X. 27.) MÜK Szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 8/1999. (III. 22.) MÜK Szabályzat módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
[11] 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről, 26. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[12] 5/2008. (X. 27.) MÜK Szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 8/1999. (III. 22.) MÜK Szabályzat módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról 3/1, 12/1.
[13] 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről, 38/A. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[14] 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről, 38/B. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[15] 2013. évi V. tv. a polgári törvénykönyvről 4:172. §, 4:177. §, 2002. évi LV. tv. a közvetítői tevékenységről 38/C. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
[16] Meleg Csilla: Társadalmi változások és jogászi gondolkodásmód. JURA 2001. 2. sz. 3. o.
[17] 1998. évi XI. tv. az ügyvédekről, 6. §, Nemzeti Jogszabálytár, https://njt.hu
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató.
Visszaugrás
