"... a méltányosság adójogi szabályozása egyaránt biztosíthatja az adóztatás hatékonyságát, a jogsértéssel arányos szankció alkalmazását, az állampolgárok teherviselő képességéhez igazodó közteherviselést, valamint a megélhetéshez szükséges létminimum adómentességét."
A méltányosság jogrendszerbeli funkciója vitathatatlanul a jog szigorán való enyhítés a jogalany egyedi helyzetére figyelemmel. A jogi szabályozás lényegi jellemzője mindig a releváns mozzanatok kiemelése, a tipizálás, összességében az általánosítás. Mindezzel ellentétesen hat a méltányosság működése, ahol az egyedi szempontok érvényre juttatása kerül előtérbe. Éppen a kivétel jellege miatt paradox fogalom[1] a méltányosság. A jogalkalmazó feladata az "átlag" ügyfélre megalkotott szabályozás "adott" ügyfélre vonatkozó arányosításának elvégzése. Gyakorló jogászok elsősorban eszközként kezelik a méltányosság kategóriáját, egyfajta ultima ratio-ként, mely akkor alkalmazható, amikor már minden más eszköz kimerítésre került. A méltányosság a jogalkotónak az igazságosságról szóló elképzelését tükrözi vissza, mely az egyedi méltányossági döntésekben realizálódik.
A méltányosság (equity) az Európai Unióban elsődleges jogforrásnak minősülő, közös jogelv is, amely nem jelenik meg írott jogforrásban, hanem az Európai Bíróság gyakorlatának eredményeként kap megfogalmazást, és alkalmazása akkor indokolt, ha a merev jogértelmezés a józan ésszel ellentétes következtetésre vezetne.
Robert Alexy arra mutat rá, hogy a jogalkalmazás nem magyarázható kielégítően pusztán logikai műveletek láncolataként, és a szabályokat ki kell egészíteni elvekkel is, melyek nem vezethetők le logikailag az érvényesen fennálló normákból[2]. A szabályok "mindent vagy semmit" természetűek[3], azaz vagy érvényesek egy esetre és akkor alkalmazni kell őket, vagy nem; míg az elvekről az mondható el, hogy azok csak "irányt mutatnak" és önmagukban nem adják ki a döntést. Az alapelv az optimalizálás eszköze.
Dworkin rámutat, hogy bizonyos normák alkalmazásakor kétségek merülhetnek fel, hogy az alapelv-e, vagy szabály[4], ugyanis léteznek olyan szabályok, melyek "lényegileg" szabályok, de "funkcionálisan" alapelvek. Ződi Zsolt a méltányosságot magas általánossági fokú, morálisan erősen telített, jogalkalmazói elvként jellemzi, mely egyszerre szabály is és alapelv is.[5] A méltányosság ugyanis az egész jogrendszert átható elv, mely voltaképpen a jogi igazságosság megvalósítását szolgálja, és nagyfokú jogalkalmazói szabadságot feltételez. A jogalkotó felhatalmazza a jogalkalmazót arra, hogy az átlagosnál nagyobb mozgástéren belül rendezze el a konkrét ügyben a vitás kérdéseket. A jogalkalmazó számára biztosított széles mozgástér ugyanakkor azonnal felveti a jogbiztonság sérelmének kérdéskörét. A jogalkalmazói döntés azonban tényfeltárást és jogi értékelést igényel, még akkor is, ha a jogalkotó a legszigorúbban megköti a jogalkalmazó kezét.[6] A jogbiztonság sérelme és az önkényes döntések elkerülhetők, ha a mérlegelésen alapuló döntések felülvizsgálata - korlátok között, de - biztosított.
Arisztotelész a Nikomakhoszi Etikában úgy fogalmaz, hogy a méltányosság "a törvényt helyesbíti ott, ahol abban az általánosság miatt hézag mutatkozik"[7], másfelől azonban a méltányosság "felmentést is jelenthet a jog alól".[8] A magánjog világában elsődlegesen az egyediesítés kap szerepet, tekintve, hogy itt a szabályok túlnyomórészt diszpozitívak, a jogalanyok mellérendeltsége és cselekvési szabadsága a főszabály, és az állam csak a keletkező jogviták során lép közbe. A magánjog területén jóval korlátozottabbak a lehetőségek, itt az egyenrangú felek valamelyikének érdekét sérti az engedékenység, szemben a közjogi méltányossággal. A magánjog területén a kiszámíthatóságnak kell a fő elvnek lennie. Ezzel szemben a közjogokban tipikusan nem egyenrangú felek - azaz az erőfölényben lévő állam és a gyengébb állampolgár - kerülnek egymással jogviszonyba, ahol a felmentés, a könyörület kerül előtérbe, az állam ugyanis elsősorban saját igényei vonatkozásában lehet engedékeny.
A méltányosság kérdéskörének vizsgálata során óhatatlanul elérkezünk a gyakorlati érvényesülés témaköréhez, melynek során a méltányosság-gondolat mintegy tárgyiasulva megjelenik a méltányos döntésben.
Az adózás rendjéről szóló törvény[9] alapelvei között a méltányosság kettős értelemben jelenik meg, egyrészt a jogszabály első fordulata általános eljárási normává teszi a méltányosságot, másrészt az adótörvények alkalmazása során előállt olyan egyedi helyzetekben, amikor az arányos, teherviselő képességhez igazodó adózás anyagi jogi alapelve csorbát szenvedne, meghatározott törvényi feltételek mellett, kifejezett méltányossági jogkört biztosít az adóhatóság számára. Megállapítható tehát, hogy az adójogviszonyokban a méltányosság valóban egyszerre szabály és alapelv. A méltányosság gyakorlásának, azaz a törvény szigorával szembeni enyhítésnek, azonban kettős törvényi korlátja van, ugyanis ezen jogkörében az adóhatóság csak akkor járhat el, ha ezt a törvény kifejezetten lehetővé teszi, másrészt azonban ahol törvény a méltányosság lehetőségére utal, ott ennek konkrét feltételeit is meghatározza, és amennyiben adózó bizonyítja, hogy a feltételeknek megfelel, akkor az adóhatóság köteles méltányossági jogával élni. Az adóhatóságoknak tehát akkor is méltányosan kell eljárniuk, ha az adózó valamely törvényesen előírt kötelezettségét megsértette. Végső soron az adóigazga-
- 25/26 -
tási eljárásban szabályozott méltányos eljárás lehetősége és egyben kötelezettsége a teherbíró képességhez igazodó közteherviselés Alaptörvényben rögzített[10] követelményét valósítja meg. A teherbíró képességhez igazodó adózás követelménye a helyi adóztatásban még hangsúlyozottabb szerepet kap, ugyanis a helyi adókról szóló törvény[11] kifejezetten előírja, hogy az adó mértékét is a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan kell megállapítani.
A közigazgatási perek bírósági gyakorlata egyértelművé teszi, hogy a méltányosság gyakorlása mérlegelési jogkörbe tartozik a közigazgatásban.[12] Mérlegelési jogkörben eljárva a hatóságnak mindig figyelemmel kell lennie a felhatalmazás céljára és a törvényes lehetőségek határain belül kell eljárnia. Az adóhiány után megállapítandó adóbírság kiszabása tekintetében a törvény a mérséklésnek egyetlen esetét ismeri, az adózó kizárólag arra hivatkozhat, hogy a tőle elvárható körültekintéssel járt el.[13] A magyar jogrendszer felelősségi szabályainak általános zsinórmértéke az általában elvárható magatartás tanúsításának kötelezettsége. A tőle elvárhatóság magatartási kritériuma az általános zsinórmértéknél néha többet, néha viszont kevesebbet (esetleg mást is) megkövetel az adott személytől. A kiindulópont minden esetben maga a személy, az egyén, azaz a szubjektum. Ez a szabályozás lényegében az egyediesítés megvalósítását szolgálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
