A lerakás és az égetés között az EU számára nincsen kialakult sorrend. A gyakorlat azonban azt mutatja az égetőművek sorozatos építéséből következtetve, hogy az égetés megelőzi a lerakást. Ugyanakkor a lerakókról hamarabb született jogszabály, mint a hulladékégetésről.
A hulladékgazdálkodási stratégia (a Tanács 1997. február 24-i állásfoglalása) 28., 29., valamint 43. pontja értelmében a hulladékégető berendezések működéséhez megfelelő levegőbe, vízbe és talajba kibocsátott anyagokra vonatkozóan kibocsátási határértékeket kell alkalmazni, és ezeket szigorúan be kell tartani. A Tanács felkérte a Bizottságot, hogy módosítsa a hulladékégetésre vonatkozó közösségi jogszabályokat, és erre vonatkozóan nyújtson be javaslatot. Az állásfoglalásban foglaltaknak megfelelően a Javaslat elkészült, és 2000-ben az irányelvet is megalkotta az Unió.[1]
1999-ben az EEB ülésén a Javaslatot és a hulladékégetés helyzetét megvizsgálva a következő megállapítások születtek.
Az EEB álláspontja a hulladékégetés kapcsán 3 pontban foglalható össze, ezt a direktíva megalkotásakor is figyelembe vették:
- égetőmű létesítéséhez csak akkor adható engedély, ha egy közel 75%-os hőenergia és villamosenergia hatékonyság elérését, valamint az energiatovábbítás rendszerének beruházás keretében történő biztosítását vállalja a kérelmező,
- csak akkor adható engedély, ha a veszélyes hulladék szelektív gyűjtése már megvalósult, valamint a kérelmező bizonyíthatóan megoldja az előkezelést is (Egy nagyon fontos megjegyzés kívánkozik még az engedély megadásának feltételeihez. Minden esetben vizsgálni kellene azt, hogy a kérelmező nem rendelkezne-e "aránytalanul nagy kapacitással". Ha ugyanis ez fennáll, akkor a hulladékkeletkezés megelőzése, a prevenció háttérbe szorulna, holott az EU hulladékokkal kapcsolatos álláspontja szerint a prioritási sorrendben ez az elsődlegesen elérendő cél.[2]),
- a tervezett égetők kibocsátási határértékeit a holland és a német értékek figyelembevételével kellett meghatározni. A német értékeket a 14. számú melléklet tartalmazza:
A 89/369/EGK számú irányelv levegőminőségi normákat állított fel, ezeket a szabályokat az újonnan létesített (1990. december 1. után kezdik meg a működésüket) hulladékégető művek esetén kellett alkalmazni. A 89/429/EGK számú irányelv a már meglevő települési hulladékégető művekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazott.[3] Kibocsátási határértékeket állapítottak meg, főleg a port, nehézfémeket, kénes és fluoros savakat, valamint a kén-dioxidot illetően. Emellett a tagállamok egyéb szennyezőkre, - mint a dioxinok, furánok - is állapíthattak meg kibocsátási határértékeket.
A 94/67/EGK számú irányelv a veszélyes hulladékok égetéséről azzal a céllal jött létre, hogy a veszélyes hulladékok égetése során a levegő, talaj, felszíni víz és talajvíz-szennyezés a lehető minimális legyen. A hulladékkezelési engedélyt csak akkor lehet kiadni, ha a kérelmező bemutatja az égetőmű tervezése, berendezései, működése kapcsán a környezetszennyezés megakadályozása érdekében megvalósított vagy megvalósításra kerülő preventív intézkedéseket. Az engedélynek tartalmaznia kell:
- a veszélyes anyagok típusait,
- mennyiségeit, valamint
- a teljes égetőmű kapacitást.
Az égetőmű köteles a prevenció maximális szem előtt tartásával működni.[4]
A hulladékok égetésére vonatkozóan az Európai Unió új szabály megalkotásán dolgozott, a hulladékok égetéséről szóló tanácsi irányelv tervezetet (COM (98)558) 1998. október 7-én fogadta el a Bizottság.
Az - ekkor még csak készülő - irányelv hatálya a tervezet szerint[5] ki kellett terjedjen azokra a hulladékégetőkre, amelyek már működnek, vagy később működni fognak, valamint azokra a művekre, amelyek nem főtevékenységként égetik a hulladékot, de a szokványos
- 482/483 -
tüzelőanyagok mellett hulladékot is égetnek. Hulladékégetőmű a lerakóhoz hasonlóan csak engedély alapján működhet, a későbbiekben az új jogszabály alapján is az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a szükséges információkat és mellékleteket.
A tervezet meglehetősen pontos előírásokat tartalmazott az üzemelési körülményekre, a légköri kibocsátási határértékekre, a vízbe történő kibocsátásra, a maradékokra vonatkozóan. Ennek keretén belül előírta a teljes oxidáció elérését, pontos, számszerű kibocsátási határértékeket, valamint a maradékok zárt tárolókban történő szállítását és tárolását, és a legmegfelelőbb elhelyezési módszer keresésének kötelezettségét. Előírta az információk nyilvánossá tételi kötelezettségét, a rendkívüli üzemelési körülmények feltételeit, és az engedélyek folyamatos felülvizsgálatának szükségességét.
A tervezet végén található öt melléklet pedig egyenleteket adott meg a kibocsátási határértékek kiszámítására, ismertette a mérési módszereket, a vízbe és a légkörbe történő kibocsátási határértékeket.[6]
A Parlament és a Tanács 2000. december 4-i 2000/76/EK számú irányelve a hulladékok égetéséről tartalmazza a veszélyes és nem veszélyes hulladékok égetésére vonatkozó rendelkezéseket egyaránt.
Célja a további - az égetés során történő - hulladékkeletkezés megakadályozása, csökkentése, minimalizálása, valamint az egészségkárosodás elkerülése.
Az égetési direktívában előírt működési feltételek az alkalmazott technológia, a kibocsátási határértékek úgy kerültek meghatározásra, hogy megfeleljenek a 75/442/EGK irányelvben foglaltaknak.
Az irányelv hatálya a 89/369/EGK és a 89/429/EGK számú irányelvekhez képest nem csak a hulladékégető-művekre és a hulladék égetését követő újrahasznosító üzemekre terjed ki, hanem olyan üzemekre is, ahol a fő cél az energiatermelés vagy termékek gyártása, és ahol a hőkezeléssel ártalmatlanított hulladékok maradványait nyersanyagként használják. Meglehetősen részletes felsorolását adja a jogszabály azon üzemeknek, amelyekre a tárgyi hatály nem terjed ki, például:
- tetemek (állati),
- radioaktív hulladékok,
- fahulladékok,
- mezőgazdaság és erdészeti tevékenységből származó növényi hulladékok,
- élelmiszerfeldolgozás növényi hulladékai,
- papírgyártásból származó növényi hulladékok,
- olaj és gázlelőhelyek feltárása és a kinyerés során keletkezett hulladékok.
A jogszabály a 75/442/EGK irányelvre visszautalva határozza meg a hulladék fogalmát a 91/689/EGK irányelv szerint a veszélyes hulladékét. Ezen túlmenően szerepel a kommunális hulladék, a hulladékégető-mű, a hulladékégetés és újrahasznosítás, az engedéllyel működő hulladékégető telep, a névleges teljesítmény, a kibocsátás, a kibocsátási hatértékek, a dioxinok és furánok, a kezelő vagy üzemeltető, az engedély és a maradvány fogalmak.
Hulladékégetési tevékenység csak engedély alapján végezhető függetlenül attól, hogy az égetést főtevékenységként végzi az üzemeltető, vagy ilyen tevékenységet is végez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
