1. Bár a ius commune művelésének központja Bologna volt, Európa legtöbb országában születtek jogi művek és összeállítások.[1] Elméleti szempontból azonban a bolognai jogirodalommal csak a francia-rajnai, illetve az angol-normann iskola alkotásai mérhetők össze. A különböző helyeken folyó jogtanítás ezekben a régiókban olyan jelentőségű jogirodalmat eredményezett, amely magára Bolognára is visszahatott. Ezekre az iskolákra jellemző a művek nagy részének névtelensége, a filozófia, illetve az artes liberales tanításával való szorosabb kapcsolat, éppen úgy, amint a római jog és egyházjog együttes művelése, amely abban is megnyilvánult, hogy az egyes szerzők mindkét jogot tanították, illetve mindkét jog terrénumában alkottak. Bolognai társaikhoz viszonyítva a műfajok ugyan kissé szegényesebbek, és jellemző a penitencialis summák túlsúlya, de ezeknek az iskoláknak tevékenysége igen széles spektrumot fog át. Ezekben az iskolákban születtek különféle dekretális-gyűjtemények és glosszák, éppen úgy, mint summák, distinctiók, brocardák és quaestiók. A névtelen művek ismertetésétől terjedelmi okoknál fogva el kell tekintenünk, de hasznosnak tűnik az ezekben az iskolákban működő fontosabb glosszátorok személyéről és műveikről néhány szót szólni.
Bologna jelentős jogiskolája az egész európai jogtudomány fejlődésére nagy hatást gyakorolt. A bolognai jogiskola kezdetei a homályba vesznek, annyi azonban bizonyos, hogy Irnerius messze ható befolyást gyakorol, híre eljut Franciaországba is. Már 1124 körül franciák is tanulnak Bolognában. Gouron szerint a Bourges-ből származó legista, Geraudus is Irnerius tanítványa volt. 1132 és 1180 között Arles, St. Gilles, Narbonne és Montpellier városokban tűnik fel. Valószínűleg Arles-hoz kötődött szorosabban, itt rendezhette be jogiskoláját is. Ő állíthatta össze több redakcióban a Summa Trecensist 1135 és 1159 között. Az első redakiót 1135 körül Irnerius glosszáinak a felhasználásával állította össze, és ennek tulajdonítható az, hogy a mű Irnerius nézeteivel sokszor egyező álláspontot képvisel. Geraudus 1140 után újra átdolgozta művét, és figyelembe vette Bulgarus és Martinus glosszáit is. A harmadik redakció valószínűleg 1150 körül keletkezhetett, ez azonban nem Geraudus műve. Geraudus a perjog terén is alkotott, Gouron szerint tőle származik az 1171 körül írt 'Criminalia iudicia' kezdetű ordo, amely Bulgarus perjogi traktátusát is értékesítette. Geraudusnak minden bizonnyal tanítványai is voltak,
Henricus, aix-i érseket közülük név szerint is ismerjük, mivel a Summa Trecensis második redakcióját az ő kérésére állította össze.
Valószínű, hogy az Exceptiones Petri szerzőjeként említett Petrus is Dél-Franciaországban működött, ahogyan a Brachylogusról, a Liber iuris Florentinusról, a Summa Vindocinensisről, és több perjogi műről is feltehető a francia eredet. A 'Iustinianus in hoc opere' kezdetű Summa Institutionum is korai francia alkotás. Szerzőjének személyét nem ismerjük, de a mű összeállítója a summa végén Pontius Toranensis és Ugo Avinionensis nevét említi, akik vele együtt a római jogot művelték '("participes et coheredes romanarum legum").[2]
2. A francia jogiskola fejlődéséhez Rogerius és Placentinus is hozzájárult. A négy doktor valamelyikének, talán Bulgarusnak, esetleg Martinusnak volt tanítványa, Rogerius, vagy másképpen Frogerius. Modenában vagy Piacenzában születhetett és Bolognában tanult. Arles-ban vagy talán Montpellier-ben tanított. Dél-franciaországi működését bizonyítja az az 1162-ben lefolyt hűbérjogi vita, amelyben Bulgarusszal szemben képviselte megbízója érdekeit. A glosszákon túl legjelentősebb műve a Summa Codicis[3], amely szoros kapcsolatban van a Summa Trecensisszel. Rogerius volt a quaestiones legitimae műfajának megalkotója, ahogyan ezt a Quaestiones super Instituta és a Quaestiones super Codice mutatják.[4] A praescriptióról
- 291/292 -
traktátust írt[5], és több distinkciója[6] ismeretes. A neve alatt fennmaradt dissensió-gyűjtemény[7] azonban valószínűleg nem az ő műve.
Bár Placentinus az egyik legjelentősebb glosszátor volt, de még a valódi nevét sem ismerjük, a "Placentinus" név ugyanis csak annyit jelent, hogy piacenzai, Piacenzában született. Placentinus Bolognában tanult Bulgarusnál vagy esetleg Martinusnál, de a legjelentősebb hatást Rogerius gyakorolta rá, őt idézi leggyakrabban és Codex-summáját is ő dolgozta át.[8] Mantuában írta a Libellus de actionum varietatibust[9], ahonnét 1162 körül Montpellier-be költözött. Itt hosszú időn, 10-17 éven át tanított, itt írta két legjelentősebb művét a Summa Codicist és a Summa Institutionumot. Piacenzába való hazatérése után Bolognában működött, ahol népes hallgatóságot vonzott maga köré. Valószínűleg itt írta Kantorowicz szerint 1183-1187 között, Gouron szerint 1174-ben a Sermo de legibust.[10] Bolognai sikereit tanártársai nem nézték jó szemmel, ezért Piacenzában, majd Montpellier-ben telepedett le. Itt írta a Summa Trium librorumot, amelyet Pillius folytatott. A summák mellett glosszái, distinkciói ismeretesek és a dissensió-gyűjtemények is említik.
3. Mindketten Montpellier-ben működtek, műveik egy részét is ott írták. Montpellier azonban csak a XIII. század első felében vált valódi egyetemmé, Rogerius és Placentinus még nem teremtettek intézményes kereteket. A francia egyetemek, Montpellier, Orléans, Angers és Toulouse csak a XIII. században váltak a folyamatos jogtanítás helyszínévé, a XII. században még csak a mester köré alkalmanként összesereglő tanítványokról beszélhetünk. Az intézményesült keretek kialakulásával is megmaradt azonban a bolognai iskola befolyása. Jacobus Balduini két tanítványa, Guido de Cumis és Petrus de Petris Grossis is Orléans-ban tanított. Petrus de Bellapertica mestere, a Toulouse-ban tanító Jacobus de Ravanis is Jacobus Balduini tanítványa volt.
A bolognai jogtudománnyal fennálló kapcsolatokat jelzi, hogy számos eredetileg latin nyelven íródott glosszátori alkotást francia nyelvre fordítottak. A Lo Codi a Summa Trecensis provenszál nyelvű változatának tekinthető. Azo Summáját és Tancredus ordo iudiciariusát is lefordították francia nyelvre, sőt ki is egészítették ezeket a műveket.
A francia jogiskoláknak az egyik legfontosabb jellegzetessége volt a római jog és a kánonjog szoros összetartozása és együttes művelése.[11] A bolognai iskolákban ezzel szemben kis túlzással azt mondhatjuk, hogy szinte hermetikusan elkülönült egymástól a római jog és a kánonjog. A francia iskola másik jellemzője volt a teológia- és filozófiatanítással való szoros kapcsolat, amelyet elsősorban Párizs hatásának kell betudni.
4. A francia kánonjogi iskola magyarázatainak középpontjában a XII. században elsősorban a Decretum áll. Az egyre izmosodó pápai jogalkotást, a dekretálisok szaporodó tömegét egyfajta bizalmatlansággal vették körül még akkor is, amikor Bolognában a jogmagyarázat túlsúlya már a dekretális gyűjteményekre esett. A XII. század elején meginduló dekretista iskola virágzását a XIII. század utolsó négy évtizedére tehetjük. Az 1206-1210 körül íródott Summa 'Animal est substantia' után már nem születtek jelentős művek, a francia dekretista iskolák hanyatlásnak indultak, és csak a Liber Extra publikálása után indult meg a francia dekretalista iskola fejlődése, amelyet Hostiensis, Petrus de Sampsona és Wilhelmus Durantis neve fémjelez.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
