"Hominum causa omneiusconstitutumsit."
(Hermogenianus, D. 1.5.2.)
"A jogot az emberek kedvéért alkotják" - idézi Pólay Elemér Hermogenianus elvszerű és ma is irányadó megállapítását,[1] hiszen az állam a büntetőjog eszközén keresztül (is) a társadalom zavartalan együttélését kívánja előmozdítani azáltal, hogy meghatározott közösségellenes magatartásokkal szemben szankciót helyez kilátásba, melynek célja a generális és speciális prevenció.
Önálló tudományos értekezés tárgyát képezhetné a büntetőjog, a büntetőtörvény, és a büntetés céljainak vizsgálata, éppen ezért ehelyütt csupán három rövid definícióval mutatok rá a különbségekre, és eltekintek a kimerítő szakirodalom ismertetésétől. Inkább e gondolatok szintéziseként megállapítható ismeretek felvázolására vállalkozom.[2]
"A büntetőjog az emberi, a társadalmi kapcsolatok rendjének megőrzése szempontjából alapvető jelentőségű, ezért elsőrendű feladata az emberek közösségi együttélésének védelme."[3] Azért alapvető jelentőségű, mert - ahogyan Bibó találóan rámutat[4] - a társadalomban felgyülemlett felháborodás levezetésének szabályozott kereteit biztosítja.
A büntetőtörvény célja a jelenleg hatályos Btk. preambulumából kiolvasható. A törvény által megvalósítani kívánt cél így "az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak, továbbá az ország függetlenségének, területi épségének, gazdaságának, valamint a nemzeti vagyonnak a védelme".
A büntetés célja a Btk. szerint pedig az általános és speciális prevenció. E célok összefüggenek: az állam a büntető igazságszolgáltatás eszközével igyekszik eleget tenni az állampolgárokkal szemben fennálló azon kötelezettségének, mely szerint védelemben részesíti azok személyi és vagyoni viszonyait, ezáltal biztosítja a társadalom zavartalan együttélését.
E célkitűzés megvalósítható egyfelől a tényleges biztonság megteremtése által, azaz úgy, hogy a büntetőjog a büntetések eszközével kigyomlálja, illetve megelőzi azokat az anomáliákat, amelyek a bűncselekmény elkövetése útján sértik a társadalom rendezett együttélését. Ezzel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy a büntetőjog önmagában nem képes a bűnözés megelőzésére olyan mértékben, mint ahogyan azt elvárjuk - legyen szó akár szigorúbb, akár enyhébb ítélkezési gyakorlatról -, ugyanis meglátásom szerint egy sokkal szélesebb körű problémaként determinálhatjuk a bűnözést, melyre hatással vannak többek között társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális tényezők is.
Ugyanakkor e célkitűzés megvalósulhat oly módon is, hogy a társadalom számára egyfajta megnyugvást, illetve biztonságérzetet ad az, hogy a jog felülkerekedik a jogtalanságon, vagyis az a személy, aki szembehelyezkedett azokkal a magatartási elvárásokkal, amelyek a társadalom harmonikus együttélését biztosítják, megbűnhődik tettéért, hogy az állami büntetőhatalom nem hagyja következmények nélkül a közösségellenes, társadalomra veszélyes magatartásokat.
Komoly dilemmát tár fel annak vizsgálata is, hogy napjainkban mit vár el a büntetésektől társadalom, s mit a büntetőjog-tudomány. A büntetőjog az a jogág, ahol a társadalom elvárásai a leginkább érzékelhetők, különösen az utóbbi években, hiszen a bűnözés egyre nagyobb mértékben kerül a társadalmi érdeklődés középpontjába. Ennek oka elsősorban az, hogy a média egyre szélesebb körben ad tájékoztatást a bűnözésről, sokszor részletes
- 363/364 -
beszámolót adva a közvéleményt felzaklató bűncselekményekről, tulajdonképpen "a bűnözést izgalmas, szórakoztató, sok esetben rémületet okozó történetek színes csokraként kezeli, nem is beszélve arról, hogy nem az átlagcselekményt mutatja be, hanem a szenzációt rejtő különlegeset."[5]
A bűnözésre vonatkozó információk ilyen "tálalása" nyilvánvalóan nem marad hatás nélkül a laikus polgárra, hiszen így a társadalomnak biztonságérzete megvalósulásához újabb magatartások kriminalizálására és minél szigorúbb büntetések kilátásba helyezésére van szüksége. Valójában azonban alig vesznek róla tudomást, hogy egyes magatartások tekintetében speciális tényállás elfogadása, vagy adott esetben újabb magatartások kriminalizálása nem szükséges, hiszen az adott magatartás az addigi jogi, sokszor büntetőjogi eszközökkel is megfelelően üldözhető lenne.[6]
A társadalom tagjai tehát elsősorban nem az elkövető nevelését, sőt még csak nem is újabb bűncselekmények elkövetésének megakadályozását várják a büntetéstől, hanem sokkal inkább az elkövetett bűncselekmény igazságos megtorlását. A társadalom azt várja, hogy a büntetőjog a büntetés formájában szolidaritást vállaljon a közösség felháborodott tagjaival, így töretlen az a társadalmi vélekedés, hogy a büntetés majd segít. Ha nem segít, majd segítenek a szigorúbb büntetések.[7] Szembesülünk továbbá azzal is, hogy társadalmunkban a legtöbben igazságosnak tartják a tényleges életfogytig tartó szabadságelvonást, sőt támogatnák akár a halálbüntetés visszaállítását is.[8]
Ezzel szemben a büntetőjog által támasztott követelmény a büntetésekkel szemben "a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy az elkövető akár más bűncselekményt kövessen el." A prevenciós cél, azaz a bűnmegelőzés mind általános értelemben (generális prevenció), mind pedig a konkrét elkövető vonatkozásában (speciális prevenció) megjelenik.[9] Az új Btk. azonban a büntetés célját a régi törvénytől eltérően a büntetéskiszabási fejezet elején határozza meg és nem a büntetéstani fejezetben. Elek Balázs szerint ennek jelentősége az, hogy "szemléletváltozást tükröz (...) ezzel is kifejezve azt, hogy önmagában a büntetés nem cél, hanem a cél megvalósításának eszköze."[10]
A következőkben kísérletet teszek az általam vázoltak gyakorlati jelentőségének vizsgálatára. Elsőként fontos a büntetőpolitika fogalmát rendezni, hiszen a jogalkotó elvárása folyamatosan változik arra vonatkozóan, hogy egy enyhébb vagy adott esetben egy szigorúbb ítélkezési gyakorlatot kellene követnie a jogalkalmazásnak.
"A büntetőpolitika azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan kell a büntetőjog rendszerét kialakítani ahhoz, hogy a társadalom védelmében testet öltő feladatát a legjobban elláthassa." - idézi Belovics Ervin Hans-Heinrich Jeschecket.[11]
Maga a büntetőpolitika a büntetőjogi szabályozás iránti igényeket tükröző gondolatok foglalata. Ezen elgondolásokban fogalmazódik meg, hogy egy-egy országban milyen területen, milyen mértékben, illetve milyen célból tartják szükségesnek a büntetőjogi szabályozást, hogy milyen kifogásokat támasztanak a hatályos büntetőjogi szabályozással szemben, továbbá, hogy mennyiben tartják azt a vele szemben támasztott követelmények megvalósítására alkalmasnak, és hogy mit és hogyan kívánnak a büntetőjogi szabályok alkalmazása révén elérni.[12]
A kodifikátor szavaival: "A büntetőpolitika tartalmazza - többek közt - azokat a társadalmi igényeket, amelyek a büntetőjogi védelemhez fűződnek (például idősek, gyermekek, kiszolgáltatott csoportok, párkapcsolatban élők fokozott védelme); tartalmazzák továbbá a nemzetközi környezetben való léttel kapcsolatos igényeket (például a nemzeti érdekek fokozott védelme, ami a Btk.-ban a passzív személyi elvben ölt testet, de ilyen a nemzetközi közösség és érdekek védelme is számos különös részi tényállásban); és tartalmazzák azokat a büntetőjogi hagyományokhoz fűződő jogalkalmazói igényeket, amely hagyományok szellemétől eltérni nem is célszerű, és nem is szükséges. (...). A kormányzat mindezen igényeket a saját értékrendszerén keresztül csatornázza be a jogszabály-előkészítők felé (így alakul ki például, hogy az idősek vagy a gyermekek sérelmére történt elkövetés esetén a büntetés milyen súlyos legyen)."[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
