A polgári perbeli kézbesítés során betartandó formalitások egyrészt a kézbesítendő irathoz való hozzáférés biztosítását szolgálják, másrészt a hozzáférés igazolását, valamint a kézbesítés időpontjának igazolását. A kézbesítés elsődleges célja a címzett informálása a bírósági eljárás megindításáról, az eljárás tárgyáról és további folyamatáról, a bírósági kötelezésekről és azok nem teljesítésének következményeiről.1 A perfüggőség a magyar jog szerint a keresetlevél kézbesítésével áll be, így nem nehéz belátni, hogy a felperesnek elemi érdeke a hatékony, gyors kézbesítés. Ezzel szemben az alperes a keresetlevél kézbesítésével értesül először az eljárás megindulásáról, így válik lehetővé a védekezése. A felperes hatékony igényérvényesítése azonban csak akkor valósulhat meg, ha az alperes az érvényes kézbesítés alól tisztán formális szempontokra hivatkozással nem tudja magát kivonni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy hatékony nemzetközi kézbesítési rendszernek kell rendelkezésre állnia, hanem az érintett államoknak a hibás kézbesítés orvosolhatóságát is lehetővé kell tenniük olyan esetekre nézve, amikor a formai szabályok be nem tartása nem akadályozta meg a címzettet abban, hogy az irat tartalmáról ténylegesen és megfelelő időben tudomást szerezzen. A nemzetközi iratforgalomban a kézbesítésben érintett államoknak is érdeke, hogy hatékony és egyértelmű kézbesítési eljárással a jogviták megsokasodását elkerüljék. Végül minden szereplő számára fontos, hogy a kézbesítés ne fusson zátonyra a túlzott formalizmuson, illetve a túlkomplikált továbbítási módozatokon.2
A bírósági iratok kézbesítése ill. továbbítása tehát a bírósághoz fordulás jogának, az alperes védelmének és a perhatékonyságnak a feszültségi mezőjében van.3 Mankowski szemléletes megfogalmazásában: "Ezen az aknamezőn az európai jogalkotó a nyelvi és fordítási kérdések tekintetében egy köztes megoldás mellett dön-tött."4 Az említett eljárási elveket egyensúlyba kellett hozni egymással,5 így a kézbesítés szabályozása nem vezethet egy az alperes védelmét befolyásoló aránytalan beavatkozáshoz, egyúttal biztosítania kell az eljárás gördülékenységét is. A másik oldalon az alperes védelmét nem lehet annyira kitágítani, hogy az eljárás lefolytathatatlan legyen, megakadályozva a felperes jogát arra nézve, hogy az igényét a bíróság elbírálja.6 E célok együttes megvalósítása érdekében az európai jogalkotó - az eljárás gyorsítását és a költségek csökkentését célozva - megkísérelte egyszerűsíteni a kézbesítendő iratra vonatkozó nyelvi követelményeket. Az egyik irányba tett engedményt, vagyis a feladónak kedvező megoldást az átvétel megtagadásának jogával egyensúlyozta ki a közösségi jogalkotó a másik oldalon.7
Az 1965. évi Hágai Egyezmény8 szabályozását is sok kritika érte a jogirodalomban a kézbesítés nyelvét érintő elégtelen szabályozása miatt. Az 5. cikk mindössze annyit rögzít, hogy a megkeresett állam központi hatósága az iratot maga kézbesíti, vagy gondoskodik annak kézbesítéséről, éspedig a) vagy olyan módon, amelyet a saját belső joga ír elő a saját területén keletkezett iratok ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére, b) vagy a megkereső szerv által kívánt valamely különleges módon, kivéve, ha ez a mód a megkeresett állam jogával összeegyeztethetetlen. Amennyiben az iratot a fent említett módok valamelyikén kézbesítik, a központi hatóság megkívánhatja, hogy az iratot a megkeresett állam hivatalos nyelvén vagy egyik hivatalos nyelvén állítsák ki, avagy lássák el e nyelven készült fordítással. Németország pl. minden iratnak a teljes németre fordítását írták elő az Egyezmény alapján. Így csak az önkéntes átvétel [ld. 5. cikk (2) bek.] esetén mondhat le a címzett a fordításról. A fordítások azonban nemcsak sok időt vesznek igénybe és rendkívül költségesek, hanem gyakorta szükségtelenek is (pl. a felek korábbi egymás közti levelezésének fordítása).9
A kézbesítés a címzett akarata nélkül, illetve ellenére is végbevihető, ezért a címzett védelme érdekében már a régi kézbesítési rendelet (1348/2000/EK rendelet10) is egy szigorú nyelvi rendszert irányzott elő.11 A rendelet 8. cikke nem írt elő általános fordítási szükségletet, hanem a címzett számára az átvétel megtagadásának jogát adta meg arra az esetre, ha az nem a következő nyelvek egyikén került megszövegezésre: a) az átvevő tagállam hivatalos nyelve (amennyiben annak a tagállamnak több hivatalos nyelve is van, a kézbesítés foganatosítási helyének hivatalos nyelve vagy hivatalos nyelveinek egyike) vagy; b) az áttevő tagállam olyan nyelve, amelyet a címzett megért. Ebből következik, hogy a kézbesítés joghatásainak beálltához nem minden esetben szükséges a kézbesítendő irat fordítása, máskülönben a feladó egyetlen esetben sem vállalná fel a kockázatot, hogy egy le nem fordított iratot kézbesít(tes)sen.12
Ha a címzett igazolhatóan érti a továbbító állam nyelvét, az 1348/2000/EK rendelet a 8. cikk (1) bek. egy felgyorsított kézbesítést tett lehetővé, hiszen a (sokszor időrabló és költséges) fordítástól el lehet tekinteni. Az ilyen módon meggyorsított kézbesítés ára azonban jelentős mértékű jogbizonytalanság lett, a rendelet 8. cikkének (1) bekezdése ugyanis nem szabályozta sem a fordítás módját, sem a minőségét és nem ad elegendő támpontot annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mikor tarthatja a kérelmező kielégítőnek a címzett nyelvtudását.13
Az átvétel megtagadásának lehetőségéről a címzettet ki kell oktatni. Ennek gyakorlati megvalósulása bizonyos mértékű kritikára ad okot. A Bizottság egyik jelentésében14 arra hívja fel a figyelmet, hogy az EuZVO 8. cikkének alkalmazása még nem minden esetben egészen kielégítő, a címzettet az átvétel megtagadásának jogáról nem mindig tájékoztatják.15
Amennyiben a címzett vitatja a kérelmező által feltételezett nyelvtudást, a nyelvismeret hiányának igazolását illetően, őt terheli a bizonyítás. A 8. cikk (1) bek. ugyanis számára mindössze az irat-átvétel megtagadásának jogát biztosítja. A címzett nyelvtudásának megítélése az eljárásnak ebben a szakaszában számos gyakorlati problémát vet fel. Ha már az eljárásnak ebben a fázisában bizonyítást kell felvenni a külföldön lakó alperes nyelvismeretét illetően, a 8. cikk (1) bek. b) pontja által követett céllal, azaz a kézbesítés gyorsításával, teljesen "szembefordulna". Ráadásul a kézbesítéssel foglalkozó bíróság (a származási államban) nem dönthet végérvényesen a címzett nyelvtudásáról. Előfordulhat ugyanis, hogy egy másik tagállamban a végrehajtással foglalkozó bíróság ettől eltérően ítéli meg az alperes nyelvtudását. Ha nem tartja kielégítőnek a nyelvismeretét, akkor az alperes védekezéshez való jogának megsértése miatt a 44/2001/EK rendelet 34. cikk 2. pontja alapján megtagadható az eljárásban született határozat elismerése, ill. végrehajtása. A határozat származási államában az újabb eljárásnak útjában áll a határozat jogereje.16
A Leffler-ítélettel17 az Európai Bíróság "aranyhidat" épített, amikor lehetővé tette a kézbesítés hibájának az orvoslását az irat fordítás utólagos megküldésével. Az ügy alapjául szolgáló esetben ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő egy holland bíróság, a Rechtsbank Arnhem előtt. A holland nyelven megfogalmazott iratok (idézés) átvételét az ellenfél megtagadta Németországban a hiányzó fordítás miatt. A jogorvoslatot elbíráló Hoge Raad der Nederlanden ezért úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.18 Az Európai Bíróság által eldöntendő kérdés lényege az volt, hogy vajon a kézbesítés a fordítás csatolása nélkül összességében hatálytalan vagy a hiányosság orvosolható-e.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
