A jog hatékonyságának az az elmélete, amelyet korábban1 kifejtettünk, azt a legfőbb tanulságot sugallja, hogy a jog társadalmi működését nem lehet alaposan tanulmányozni az általa elérni kívánt célok eredményességének figyelembevétele nélkül.
A joghatékonyság kérdése nem szigetelhető el a jogon kívüli, társadalmi tényezők szerepjátszásától, de ugyanakkor annak jogi feltételei is meghatározó jelentőségűek.
A jogirodalomban szétszórt alapok és elmélettöredékek összegyűjtése és feldolgozása arról győzött meg bennünket, hogy csak egy átfogó hatékonyságkoncepció lehet az ágazati jogtudományok és a joggyakorlat segítségére. Jelen kutatásaink értékét és végső eredményességét ebben látjuk.
Most pedig célszerűnek látszik azoknak a lényeges, általános problémáknak és megállapításoknak rövid összegzése, amelyek a jog hatékonyságának elemzése során felmerültek, s amelyek tükrében néhány lényeges következtetést vonhatunk le, illetve javaslatokat fogalmazhatunk meg.
Az osztrák, német, angolszász, francia, skandináv és kelet-európai koncepciók két csoportba sorolhatók. Egyfelől megkülönböztethetők a jogérvényességből indító, illetve a jogérvényesülésen keresztül közelítő felfogások, másfelől a hatékonysági-hatásossági koncepciók. Nos, a magunk részéről mind a három lépcsős, mind a szűkebb hatékonyság-értelmezésekben találtunk hasznosítható, sőt szintetizálható elemeket.
Vizsgálódásaink alapján az a szilárd meggyőződésünk alakult ki, hogy a hatékonyság célorientált kategória. A jogszabályok hatékonysága nem más, mint érvényesülésük tényleges eredménye és ama társadalmi célok közti viszony, amelynek elérésére megalkották őket.
Kimutattuk, hogy a jog hatékonysága jogi és társadalmi hatékonyságból tevődik össze. Feltártuk, hogy a jog hatékonysága nem kizárólag és nem elsősorban meghatározott jogszabály, hanem a jogrendszer hatékonysága, benne a jogágak és a jogintézmények hatékonyságával. Végül, fény derült arra is, hogy a hatékonyság problémája jogáganként és jogszabály-típusonként eltérően jelentkezik.
Az e téren folytatott vizsgálódásaink legfőbb tanulsága az, hogy bár a gazdasági, politikai, kulturális, normatív és pszichológiai faktorok is jelentős szerepet játszanak, a jog hatékonyságának legfontosabb tényezője maga az a közeg, amelyben a jog megvalósul, azaz a társadalom.2 Jellemző például, hogy a szocialista társadalmi struktúrában állampárti, gazdasági és kormányzati összefonódás jellemezte ugyan a rendszert, de a jogpolitika, társadalompolitika, és gazdaságpolitika átfogó koncepciók megalkotása és követése helyett inkább csak reagált. Mintegy tűzoltásként próbálták a "válságos" területeket pacifikálni, átfogó szisztéma nélkül. Az igazán jellemző a sok "kis jogforrás", illetve a részterületek kezelése. A szakszervezeti jogszabályok, illetve az államtitkári rendelkezések kora ez.3 Már 1976-ban említi a problémákat Kulcsár Kálmán4, de jelzése igazi visszhang nélkül marad. A megdőlő szocialista fordított piramis5 pedig maga alá temette a koncepciózus szabályozást. A veszély azonban a rendszerváltás dacára továbbra is fennáll, a koncepciózus szabályozás lehetőségét továbbra is a napi politika túlzott beavatkozása dönti meg. Azaz láthatóan a társadalmi változások és a jogi struktúra bonyolult szimbiózisáról van szó, ennek vizsgálata egyébként meglehetősen érdekes új eredményeket hozhat majd.
Mint ismeretes, a szocialista berendezkedés egyik jellegzetessége a rendeleti jogalkotás volt, általában a megalkotott törvények száma alacsony és jelentőségük is inkább elméleti a korszakban (persze itt is akadnak kivételek). Az igazán fontos döntések a NET törvényerejű rendeleteiben fogalmazódtak meg, amely az Országgyűlést helyettesítő és saját jogkörében eljárva döntött. Ez adta a stratégiai szabályozás masszív többségét. A további - alsóbb szintű - rendeleti formák pedig az ágazati jellegű irányítást valósították meg.6
Ebből következik a magyar demokrácia másik hungarikuma, azaz, hogy egy sajátos "törvénygyárba" ment át. Egyrészt a kezdeti szakaszban természetes is, hiszen meg kell teremteni az új demokratikus feltételeket. Másrészt pedig a törvényi szabályozás jelentősége miatt nagyobb nyilvánosságot kap, és a régi beidegződések miatt a kezdeti korszak hajlamos volt a túlbiztosításra. Harmadrészt a jogállamiság egyik alapelve a törvényesség. A folyamat viszont ezek után is folytatódott, az Országgyűlés törvényalkotás szempontjából számbeli csúcsokat döntöget, azonban a mennyiség továbbra sem csap át minőségbe. A magyar törvénykezés - úgy tűnik - elengedhetetlennek látta a műtrágyák százalékos nitrogéntartalmának törvényi szabályozását, miközben igen sokáig a csekkjogi szabályokat (az 1930-as csekkjogi egyezmény alapján) az 1965-ös igazságügy-miniszteri rendelet7 szintjén rendezik. 2000-ben is érvényes volt például a hajózási vállalatok által elvégzendő egészségvédelmi intézkedések tárgyában 1950-ben meghozott KPM rendelet8, amelyet az 1876. évi XIV. tv. 79. §-a felhatalmazása alapján alkottak, illetve a népbírósági törvény egyes rendelkezései. Megállapíthatjuk tehát, hogy bizonyos mértékben változásokra van szükség. Igaz, hogy ez a jogstruktúra, vagyis közeg - érdekviszonyai alakulásán, politikai tényezőinek történeti fejlődésén keresztül - feltételezi magát a jogalkotást is, azonos - és nem könnyű - feltételeket teremtve a jogalkotás és jogalkalmazás számára. Jellemzően megmutatkozik tehát, hogy a társadalmi változások és a jog teljes szinkronban sosem lehet (de törekedni azért kell rá).
Ami a jogi feltételeket illeti, a következőket állapíthatjuk meg, illetve javasolhatjuk.
A) Szilárd meggyőződésünk, hogy a hatékony törvények nemcsak a jogállamiság építőkövei, hanem deficitjei kiegyenlítésének eszközei is lehetnek. Ezért tervszerűbb, kiszámíthatóbb és végrehajtható törvényekre van szükség! Mindehhez először is a törvényelőkészítési mechanizmus fejlesztésére van szükség.9 Ne fordulhasson elő a jövőben pl. az, hogy Parlamentünk azért módosítsa az Alkotmányt, hogy az összhangban legyen a megalkotni kívánt törvénnyel. Másrészt szakmaibbá kell tenni a jogalkotás előkészületi fázisait, vagyis a politikai döntés és a jogszabályok elkészülte közötti szakaszt is. A jogalkotás szisztematikusabbá tételének dogmatikai és jogpolitikai feltételei adottak. Megfelelő képzettségű szervezeti háttér áll rendelkezésre, inkább a napi politikai beavatkozások nehezítik annak munkáját. A napi politikai beavatkozásokat persze el kell választani a politikai rendszer és a jogalkotás szférájának állandó kooperációjától. A jogalkotás mindig egy mérési-jelzési folyamat eredménye, amely valamilyen módon bekerült a politikai rendszerbe. A politikai rendszer érdekközvetítő szerepe, infrastruktúrája, hagyományai és még ezernyi más összetevője megszűri, vagy akár el is torzítja ugyan, de mégis ez a "slusszkulcs", amely beindítja a szisztémát. Ha felmerül egy vagy több érdekcsoport igénye, a hatalom döntési folyamataiban, az alábbi függő és független változókat alkalmazza a politikai rendszer10 (a jogalkotás előtti döntési folyamatot értelmezve):
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
