A felperes és az I. r. alperes házastársak voltak, házasságukat a korábban folyamatban volt perben a bíróság felbontotta. A II. r. alperes az I. r. alperes gyermeke.
A perbeli öröklakás-ingatlan korábban az I. r. alperes tulajdonában állt, az 1/2 hányadára bírósági ítélet állapította meg a felperes tulajdonszerzését házastársi vagyonközösség jogcímén. A lakásban az alperesek laknak.
A felperes az eljárás alatt kiterjesztett és pontosított keresetében használati díj fizetésére kérte az alperesek kötelezését, és kamat megfizetésére is igényt tartott az alperesek egyetemleges marasztalásával. Kérte továbbá annak megállapítását, hogy az alperesek között 2001. december 7-én kelt és 2002. április 26-án módosított ajándékozási szerződés fedezetelvonó, a felperessel szemben hatálytalan, és a bíróság akként szüntesse meg a közös tulajdont, hogy a felperes az alperesi illetőséget magához válthassa, az I. r. alperes pedig tűrje haszonélvezeti jogának törlését az ingatlan-nyilvántartásból.
Az alperesek a tulajdoni perben hozott ítélet jogerőre emelkedésétől kezdődően a használati díj iránti kereset jogalapját elismerték, az összegszerűséget és egyetemlegességet vitatták. A közös tulajdon megszüntetése esetén kiköltözésre kötelezettséget nem vállaltak, a hatálytalanság iránti kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek a felperesnek lakáshasználati díjat, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság elsődlegesen a hatálytalanság iránti keresetet vizsgálta. Az I. r. alperes 2 000 000 forintos készpénzt illetően teljesítőképességet igazolt, ezért úgy foglalt állást, hogy a használati díjra nemcsak az ingatlan szolgált volna fedezetként, ezért a hatálytalanság iránti keresetet elutasította a Ptk. 203. § (1) és (2) bekezdésre utalással. Megállapította, hogy az érvényes ajándékozási szerződés folytán a közös tulajdon a felperes és a II. r. alperes között áll fenn, ezért a közös tulajdon megszüntetésére a felperes és az I. r. alperes között nem kerülhetett sor. A Ptk. 147-148. §-aira utalással úgy foglalt állást, hogy az alperesek az ingatlanban bentlakók, kiköltözésre kötelezettséget nem vállaltak, az ingatlan természetben nem osztható meg, az árverési értékesítést a felek mindegyike ellenezte, ezért sem a természetbeni megosztás, sem az árverési értékesítés mint közös tulajdon megszüntetési mód nem alkalmazható. Az alperesi megváltásra a II. r. alperes teljesítőképességének hiányában nem kerülhetett sor. A tulajdonostárs bentlakása tényének tulajdonítva jelentőseget a BH 1978. évi 162. sz. jogesetére utalással a közös tulajdon megszüntetésére irányuló keresetet is elutasította.
A Ptk. 99. §-a alapján az elsőfokú bíróság a használati díj iránti kereset jogalapját fennállónak ítélte. A használati díj fizetési kötelezettség kezdő időpontját a házassági életközösség megszűnésének időpontjától kezdődően állapította meg, az összegszerűséget a szakvéleményre alapította azzal, hogy az ajándékozási szerződés megkötéséig az I. r. alperes, ettől kezdődően pedig a II. r. alperes köteles a használati díj és törvényes kamata megfizetésére, amelyekkel szemben a felperest terhelő közös költség időarányos részét beszámította. A haszonélvezeti jog törlése iránti kereset elutasítását a Ptk. 157. § (3) és (4) bekezdése, valamint a BH eseti döntéseivel indokolta.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta. A II. r. alperest terhelő használati díj összegét felemelte, a lejárt használati díjak után járó késedelmi kamat mértékét mérsékelte. A felperes és a II. r. alperes között a perbeli ingatlanon fennálló közös tulajdont akként szüntette meg, hogy a felperest feljogosította a II. r. alperes 1/2 tulajdoni hányadának az I. r. alperes javára bejegyzett holtig tartó haszonélvezeti joga érintetlenül hagyása melletti magához váltására. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a II. r. alperesnek 1 142 995 forint megváltási árkülönbözetet. Mellőzte a II. r. alperesnek a 2004. október 31. napjáig felmerült lejárt használati díj és kamatai megfizetésére kötelezését a felperes e követelésének a megváltási árba való beszámításával.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában - utalva a felperes módosított keresetére - az ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellegére vonatkozóan mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásából azt, hogy elsődlegesen ennek elbírálásától függ, hogy ki a tulajdonos, kik között lehetséges a közös tulajdon megszüntetése, illetve ki köteles használati díjat fizetni, valamint az ajándékozási szerződés érvényes létrejöttére vonatkozó indokokat is. Rámutatott, hogy fedezetelvonó jelleg megállapítása esetén sincs arra jogszabályi lehetőség, hogy az érvényes szerződéssel alapított haszonélvezeti jogot a bíróság "törölje". Ezzel összefüggésben mind a Ptk. 157. §-ában foglalt indokokkal, mind a keresetelutasító rendelkezés indokaival egyetértett. Azt kiegészítette azzal, hogy a kereset alapján az alpereseknek arról volt tudomása, hogy a felperesnek 2000. november 16-tól havi 12 000 forint használati díj iránti igénye van. Az ajándékozási szerződés megkötésekor a felperes javára tehát olyan az I. r. alperest jogszerűen terhelő követelés nem volt, amelynek fedezetéül ingatlan hányada szolgált volna, ezért hatálytalanságra a felperes megalapozatlanul hivatkozott.
A közös tulajdon megszüntetése körében rámutatott, hogy téves a kereset elutasítása, mert a felperes a II. r. alperes tulajdoni hányadát lakottan is megváltani kérte, teljesítőképességét igazolta és ezt a II. r. alperes sem ellenezte. E kereseti kérelemmel az elsőfokú bíróság nem is foglalkozott, és azt sem fejtette ki ítéletében, hogy mely körülmények szólnak a kereset elutasítása mellett. A II. r. alperes a perben nem hivatkozott és nem bizonyított olyan körülményt, ami a felperes igényérvényesítését a jog visszaélésszerű gyakorlásává minősíthetné.
A másodfokú bíróság a közös tulajdont alperesi bentlakással szüntette meg. A szakvélemény alapulvételével megállapította, hogy a II. r. alperes tulajdoni hányadának értéke 3 050 000 forint, amelyet 1 220 000 forint értékű haszonélvezeti jog terhel (a haszonélvezeti jog értékét az illetékrendeletben írt számítás szerint határozta meg). Mivel a lakottság a haszonélvezeti jog alapján áll fenn, a bentlakás alapján további értékcsökkenést nem vett figyelembe azon indokból, hogy az a lakottság kétszeres értékelését jelentené. A II. r. alperes tulajdoni hányadát ezért 1 830 000 forint megváltási ár ellenében adta a felperes tulajdonába.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatása iránt. Ebben a körben - egyebek mellett - kérte az ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellegének megállapítását, a közös tulajdon megszüntetése során a haszonélvezeti jog "törlését", az alpereseknek használati díj fizetési kötelezettsége egyetemlegességének megállapítását, valamint a használati díj teljes összegének beszámítása mellőzését.
A felülvizsgálati kérelem indokolásában arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok ítéletei a Ptk. 203. § (1) bekezdését sértették. Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul az I. r. alperes anyagi fedezetét látta megállapíthatónak, a másodfokú bíróság pedig a keresetlevélben írtakat részben figyelmen kívül hagyta, mert a keresetlevél beadásakor a kamatokkal együtt a felperes követelése milliót meghaladó volt, ennyiben az ítélet iratellenes is. Álláspontja szerint azzal, hogy az ajándékozási szerződést megtámadta, az a Ptk. XXI. fejezetében írtakra is utal és ezt a haszonélvezeti jog vele szembeni hatályosulása szempontjából is vizsgálni kellett volna. Helyesen járt el a másodfokú bíróság azzal, hogy az alperesi illetőség megváltására feljogosította, téves azonban a teljes lejárt többlethasználati díj és kamatai beszámításának mellőzése. A kamatokat illetően téves az ítéletben a középarányos időpont és a 10%-os kamat érvényesítésének időpontja.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint részben találta alaposnak.
A perbeli ingatlan a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonához tartozott. A Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerint a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyona. A Csjt. e szabály megértésének jogkövetkezményeiről nem rendelkezik. A bírói gyakorlat szerint az ilyen szerződés a szerződésben részt nem vevő másik házastárssal szemben hatálytalan annyiban, amennyiben a másik házastárs közös vagyoni jutójának fedezetét elvonja. A házastársak jutójának fedezetét a közös vagyon tárgyai az azokra vezetett végrehajtás képezi. A BH 2000. évi 449. sz. jogesetében is kifejtett jogelv szerint fedezetelvonónak minősül az az ajándékozási szerződés, amelyet az egyik házastárs a másik egyetértése nélkül saját hányadára kötött, ha az ingatlanra mint kielégítési alapra nézve a közös tulajdont változatlan feltételekkel nem szüntethető meg.
Az adott esetben a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonának megosztása nem történt meg és ez a fenti rendelkezés alkalmazását veti fel.
A Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. A (2) bekezdés rendelkezése szerint, ha valaki hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell.
Az alperesek közötti szerződés fedezetelvonó jellegének és a felperessel szembeni relatív hatálytalansága megítélésénél annak van ügydöntő jelentősége, hogy a volt házastársak közös egyetértése nélkül tett rendelkezés a felperes kielégítési alapját egészben vagy részben elvonta-e.
Az I. r. alperes a saját tulajdoni hányadát ajándékozta a II. r. alperesnek akként, hogy arra haszonélvezeti jogot alapítottak. Ezáltal a felperest a szerződés hátrányos helyzetbe hozta, mert az ingatlanra mint kielégítési alapra nézve a közös tulajdon felperesi megváltás útján csak a haszonélvezettel terhelten volt megszüntethető és az I. r. alperest terhelő többlethasználati díjnak a megváltási árba való beszámítása sem lehetséges. A szerződés miatt tehát a közös tulajdon változatlan feltételek mellett nem szüntethető meg. A felperes ezért a Ptk. 203. §-a alapján a szerződés vele szembeni relatív hatálytalanságára okkal hivatkozhatott. Ennek a jogkövetkezményeként a volt házastársak egymás közötti viszonyában a szerződésnek nincs hatálya, a közös tulajdon megszüntetése haszonélvezettől mentesen, de az alperesi bentlakás tényére figyelemmel történhet.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az I. r. alperest terhelő haszonélvezeti jogot a kikötés hatálytalansága miatt törölte és a felperest az alperesi illetőség - alperesi lakottság melletti - megváltására jogosította fel a Ptk. 148. § (2) bekezdés alkalmazásával, az alábbiak szerint.
A rendelkezésre álló szakvéleményből megállapíthatóan az ingatlan lakott forgalmi értéke 3 660 000 forint, az alperesi 1/2 illetőség értéke ebből következően 1 830 000 forintra tehető. Ebbe a felperes a perben érvényesített teljes többlethasználati díjat és annak kamatait beszámíthatja a Ptk. 269. §-ának (1) bekezdése alapján.
A kifejtettek alapján a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértés részben fennáll, a Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján megváltoztatta. A megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények a felülvizsgálati eljárásban az iratok alapján maradéktalanul megállapíthatóak voltak, a Legfelsőbb Bíróság ezért a jogszabálynak megfelelő döntést hozott: elrendelte az I. r. alperesnek a perbeli ingatlanon a II. r. alperes 1/2 tulajdoni hányadán fennálló haszonélvezeti joga törlését, a felperest terhelő megváltási árkülönbözet összegét - az I. r. alperes által fizetendő használati díj és kamata beszámításával - 291 132 (kettőszázkilencvenegyezer-egyszázharminckettő) forintra leszállította, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.700/2005. szám)
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét házastársi vagyonközösség jogcímén megszerezte, továbbá, hogy erre tekintettel a néhai T. Cs. eladó és a II. r. alperes vevő között létrejött adásvételi szerződés érvénytelen, majd a keresetét akként "pontosította", hogy az 1996. június 4-én kelt adásvételi és az 1998. március 17-én kelt ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellegének és erre visszavezethető vele szembeni részbeni hatálytalanságának a megállapítását, valamint az ilyen módon létrejött tulajdonközösség akként történő megszüntetését kérte, hogy kötelezze a bíróság a kk. I. r. alperest az ő tulajdoni hányadának, vagy jogosítsa fel őt magát a kk. I. r. alperes tulajdoni hányadának a magához váltására.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével megállapította, hogy az ingatlanon a felperesnek 1996. június 4-ig 1/2 tulajdoni aránya állt fenn házastársi vagyonközösség címén, továbbá, hogy az 1996. június 4-én T. Cs. eladó és a S. Bt. vevő között az ingatlan adás-vételére létrejött szerződés érvényes, melyből felperest a vételár 1/2 része házastársi vagyonközösségi igény címén megilleti, a T.-én, 1998. március 17-én T. Cs. ajándékozó és kiskorú I. r. alperes megajándékozott között az ingatlan ajándékozására létrejött szerződés pedig a felperes irányában hatálytalan, és ebből eredően az I. r. alperes tűrni köteles, hogy a felperes az őt házastársi vagyonközösségi igényként megillető követelését az ingatlanból kielégítse, legfeljebb annak értéke 1/2-e mértékéig, míg - egyéb rendelkezések mellett - a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A tényállás szerint a felperes és az I. r. alperes jogelődje: néhai T. Cs. házastársak voltak, és a néhai az életközösségük ideje alatt, az 1993. július 20-án kelt adásvételi szerződéssel közös vagyoni pénzeszközök felhasználásával, de egyedüli vevőként vásárolta meg a perbeli lakóházingatlant, amelynek tulajdonjoga kizárólag a néhai nevére került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A házasfelek életközössége 1996 tavaszán végleg megszakadt, a felperes külföldre távozott, majd a házasságukat az elsőfokú bíróság az 1997. május 22-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A házasság felbontása tárgyában folyamatban volt perben a házastársi közös ingó és ingatlanvagyon megosztására irányuló igényt a volt házasfelek egyike sem terjesztett elő, és annak tárgyában peren kívül sem állapodtak meg.
Néhai T. Cs. a perbeli ingatlant az életközösség megszűnése után, az 1996. június 4-én kelt adásvételi szerződéssel 3 000 000 forint vételár ellenében eladta a II. r. alperesnek, majd 1996 augusztusában élettársi kapcsolatot létesített, ezért az ingatlant az 1997. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 3 150 000 forint vételár ellenében megvásárolta ("visszavásárolta") a II. r. alperestől, és ezáltal az életközösség megszűnésekori tulajdoni állapot helyreállt. A néhai élettársi kapcsolatából 1997. december 16-án született a kiskorú I. r. alperes, akinek a néhai az 1998. március 17-én kelt ajándékozási szerződéssel az ingatlan egészét elajándékozta, majd az ajándékozási szerződés megkötését követően, 2002. február 1-jén a néhai elhalálozott.
Az ítéletét a bíróság azzal indokolta, hogy a perbeli ingatlan a felperes és az I. r. alperesi jogelőd házastársi közös vagyonához tartozott, annak 1/2 részilletőségét tehát a felperes az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte, ezért a néhai alperesi jogelőd az ingatlant az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben - a Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerint - a felperes hozzájárulása nélkül nem idegeníthette volna el. Minthogy a felperes az adásvételi szerződés megkötéséhez nem járult hozzá - a házasfelek egymás közötti, belső jogviszonyára a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 484-487. §-ai szerinti megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint -, a néhai felelős a felperes mindazon káráért, amely a beavatkozása nélkül nem következett volna be, hiszen a beavatkozása nem volt helyénvaló. Ebből viszont az következik, hogy a házastársi közös vagyon megosztása során a néhai I. r. alperesi jogelődöt a vételár megfelelő részével való elszámolási igény, illetve megtérítési kötelezettség terhelte a felperes felé, és ez a felperesi igény olyan tulajdoni igénynek minősül, amely a Ptk. 324. §-a szerint el sem évül.
A volt házasfelek és a II. r. alperes közötti külső, polgári jogi jogviszonyban azonban önmagában a Csjt. 30. §-a szerinti korlátozott rendelkezési jog megsértése még nem ad alapot a szerződés érvénytelenségének a Ptk. 114. §-ának (1) vagy 117. §-ának (1) bekezdésére alapított megállapítására. E jogviszonyokban ugyanis az ingatlan-nyilvántartásba egyedüli tulajdonosként bejegyzett házastárs rendelkezése az utóbb hivatkozott törvényhely szempontjából a tulajdonos rendelkezésének minősül.
Az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett felperes a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése szerint alappal igényelhette volna azt, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse. E jogának kielégítési alapját azonban az I. r. alperesi jogelőd az ingatlan egyoldalú értékesítésével elvonta, ezért az I. r. alperesi jogelőd és a II. r. alperes között létrejött adásvételi szerződés jogkövetkezményeit a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerinti fedezetelvonás szabályai szerint kell levonni. A II. r. alperes az ingatlan tulajdonjogát visszterhesen, ellenérték fejében szerezte meg, a felperes által hivatkozott körülmények pedig nem adnak alapot annak megállapítására, hogy az ingatlanforgalmazással foglalkozó II. r. alperesi gazdálkodó szervezet az ügyletkötés során rosszhiszeműen járt volna el, miértis az 1996. június 4-én kötött adásvételi szerződés érvényes.
Az 1997. március 24-én létrejött adásvételi szerződés érvényességét a felperes maga sem vitatta, az pedig tény, hogy az utóbbi szerződés alapján az ingatlan-nyilvántartás szerint a volt házastársak életközösségének a megszűnésekori állapot állott vissza. Az ingatlan-nyilvántartás ugyanis a néhai I. r. alperesi jogelőd 1/1 arányú tulajdonjogát tüntette fel, ezért a felperest a korábbi szerződésből eredően megillette a vételár 1/2 része, a volt házasfelek közös vagyonának a megosztására azonban nem került sor, a néhai a II. r. alperestől kapott vételár felét a felperesnek nem adta át, az ingatlannak az 1998. március 17-én kelt szerződéssel történt elajándékozásával pedig a felperes igényének a kielégítési alapját is elvonta, ezért az utóbbi szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Mivel azonban a hatálytalanság tulajdoni igényt nem alapoz meg, a felperes javára tulajdoni hányad nem állapítható meg, ezért a felperes tulajdonközösség megszüntetésére irányuló igénye is alaptalan. Nincs akadálya ugyanakkor annak, hogy a felperes a közös vagyon megosztása iránti igényét - teljes körű vagyonmérleg előterjesztése útján - az időközben elhalt férje örökösével szemben érvényesíthesse, aki a felperes igényének kielégítéséért az öröksége erejéig felel, ha pedig a felperes jogszerű követelése az örökösön nem hajtható be, úgy az I. r. alperes, mint megajándékozott az általa megszerzett ingatlan értékének 1/2 része erejéig tűrni tartozik a felperes igényének kielégítését.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével megállapította, hogy az 1998. március 17-én T. Cs. ajándékozó és kiskorú T. Cs. megajándékozott között létrejött ajándékozási szerződés az ingatlan 1/2 illetőségére nézve érvénytelen, továbbá, hogy az ingatlan 1/2 illetőségét a felperes házastársi vagyonközösség jogcímén megszerezte, a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasította, és - egyéb rendelkezések mellett - a közös tulajdon megszüntetése körében az elsőfokú bíróságot a per folytatására utasította.
A döntését azzal indokolta, hogy a felperes keresete a perbeli ingatlan közös vagyoni jellegének megállapítására, valamint a közös tulajdon megváltás útján történő megszüntetésére irányult. Ennek elbírálásához az elsőfokú bíróságnak csak abban kellett volna állást foglalnia, hogy a perbeli ingatlan a volt házasfelek vagyonközösségéhez tartozik-e, és a néhainak az I. r. alperessel kötött ajándékozási szerződése érvényes-e vagy sem.
Az ajándékozási szerződés érvényességét az elsőfokú bíróság kizárólag a Csjt. rendelkezései alapján bírálta el, figyelmen kívül hagyta viszont azt, hogy a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint a házastársak közötti vagyoni viszonyokra a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. Ennek megfelelően a házastársi közös vagyont képező ingatlan értékesítésekor a házastárs hozzájáruló nyilatkozatát vélelmezni nem lehetett, ezért a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdését kellett alkalmazni, amely szerint átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A néhai I. r. alperesi jogelőd e törvényhelyet sértette meg akkor, amikor a vagyonközösséghez tartozó perbeli ingatlant a gyermekének: az I. r. alperesnek ajándékozta. A jogszabálysértő ajándékozási szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis, amelynek jogkövetkezménye a Ptk. 237. §-a szerint az eredeti állapot helyreállítása. A szerződést azonban a felek az érvénytelen rész nélkül is nyilvánvalóan megkötötték volna, ezért a másodfokú bíróság az érvénytelenséget csak a felperest megillető 1/2 ingatlan-hányad tekintetében állapította meg. Ennek megfelelően a felperesnek igénye nyílott arra, hogy a tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, valamint a közös tulajdon megszüntetését kérje, az utóbbi kereseti kérelem tárgyában azonban az elsőfokú bíróság nem döntött, ezért e vonatkozásban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és határozat hozatalára utasította.
A jogerős közbenső ítélet ellen az I. r. alperes felülvizsgálati, a felperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróság közbenső ítéletének a hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult.
A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság közbenső ítéletének a részbeni hatályon kívül helyezését, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy az 1996. június 4-én a néhai I. r. alperesi jogelőd és a II. r. alperes között létrejött adásvételi szerződés - annak fedezetelvonó jellege miatt - vele szemben hatálytalan. A felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet I. r. alperesi felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseinek a hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság részben alaposnak találta, a következők miatt.
I. Téves a másodfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, hogy az ingatlan 1997. március 24-én történt I. r. alperesi jogelőd általi "visszavásárlása" folytán egyrészt "az eredeti tulajdoni állapot visszaállott" volna, másrészt az ingatlan I. r. alperesi jogelőd általi eladása tárgyában 1996. június 4-én megkötött adásvételi szerződés "nem létező szerződéssé", az annak érvényessége tárgyában való döntés pedig szükségtelenné vált volna.
A nem vitás tényállás szerint a perbeli ingatlan tulajdonjogát a néhai I. r. alperesi jogelőd a felperessel fennállott házassági életközösségének a tartama alatt szerezte meg, annak az egészhez viszonyított 1/2 részilletőségére vonatkozóan tehát a felperes a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti házastársi közös szerzés jogcímén az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot szerzett. Jogosulttá vált tehát arra is, hogy a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése alapján a volt házastársa annak tűrésére való kötelezését kérje, hogy az ingatan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse. E jogát azonban nem érvényesítette mindaddig, amíg a néhai I. r. alperesi jogelődnek az ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga fennállott, az ingatlan 1996. június 4-én történt eladása folytán pedig annak házastársi vagyonközösség címén történő érvényesíthetősége megszűnt azáltal, hogy az ingatlanon kívülálló harmadik személy: a II. r. alperes szerzett tulajdonjogot.
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti házastársi közös szerzés jogcímén alapuló tulajdoni igény ugyanis a házastársak és a harmadik személyek közötti, külső jogviszonyban nem, hanem kizárólag a házastársak egymás közötti jogviszonyában, a másik házastárs terhére érvényesíthető. Nincs tehát jogi lehetőség arra, hogy a vagyonközösséghez tartozó, de csak a házastársak valamelyikének a kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlannak a tulajdonos házastárs általi - érvényes és a másik házastárssal szemben is hatályos - átruházását követően a másik házastárs a harmadik személy vevővel szemben házastársi közös szerzés jogcímén tulajdoni igénnyel lépjen fel.
Mindezekből viszont az következik, hogy a felperesi tulajdoni igény érdemi elbírálásának előkérdését képezi egyrészt a néhai I. r. alperesi jogelőd mint eladó és a II. r. alperes mint vevő között 1996. június 4-én az ingatlan I. r. alperesi jogelőd általi eladása tárgyában létrejött adásvételi szerződés, másrészt a néhai I. r. alperesi jogelőd mint ajándékozó és az I. r. alperes mint magajándékozott között 1998. március 17-én létrejött ajándékozási szerződés érvényességének és a felperessel szembeni hatályosságának az elbírálása.
Ezen nem változtat az sem, hogy az I. r. alperesi jogelőd és a II. r. alperes között 1997. március 24-én az ingatlan I. r. alperesi jogelőd általi megvétele tárgyában létrejött szerződés alapján az ingatlan ismét az I. r. alperesi jogelőd kizárólagos tulajdonába került. A volt házasfelek házassági életközössége ugyanis az említett időpontban már nem állott fenn, ezért az adásvételi szerződés I. r. alperes általi megkötésének ténye a felperes személyére nézve kötelem-keletkeztető ténynek már nem minősülhetett. Ebből következően pedig az utóbbi szerződés alapján a felperes házastársi közös szerzés jogcímén az ingatlanon már annak ellenére sem szerezhetett tulajdonjogot, hogy a kiskorú I. r. alperesnek a néhaival élettársi jogviszonyban élő édesanyja a vételár kifizetéséhez - a saját tanúvallomása szerint - nem járult hozzá, ezért az ingatlan a néhai I. r. alperesi jogelőd és a kiskorú I. r. alperes édesanyjának az élettársi közös vagyonához kétségkívül nem tartozhatott. Az utóbbi adásvételi szerződés alapján tehát - a jogerős ítélet téves jogi okfejtésével szemben - "nem állhatott vissza az ingatlannak az az eredeti tulajdoni állapota", mely szerint a volt házasfelek és a harmadik személyek közötti, külső (polgári jogi) jogviszonyban a néhai kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlan a volt házasfelek egymás közötti, belső (házassági vagyonjogi) jogviszonyában a volt házasfelek - egymás közt egyenlő arányú - osztatlan közös tulajdona, hiszen e szerződés alapján a néhai I. r. alperesi jogelőd az ingatlanon a Ptk. szabályai szerint - az akkor már fennálló élettársi kapcsolata ellenére is - kizárólagos tulajdonjogot szerzett.
Az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében is rámutatott arra, hogy a Csjt. 30. §-a a házastársaknak a vagyonközösség fennállása alatt kötött ügyleteit a házastársak egymás közötti jogviszonyára irányadó módon szabályozza. Az ingatlan-nyilvántartásba egyedüli tulajdonosként bejegyzett házastársnak az életközösség megszűnését követően a közös vagyoni ingatlannal való egyoldalú rendelkezése esetén a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban a nem szerződő házastárs rendelkezési jogának a megsértésével kötött szerződés érvényességét és a nem szerződő házastárssal szembeni hatályosságát egyaránt az e magánjogi jogviszonyra irányadó Ptk.-beli érvénytelenségi okok és a fedezetelvonás (Ptk. 203. §) szabályai szerint kell megítélni.
1./a) Az 1996. június 4-én az ingatlan néhai I. r. alperesi jogelőd általi eladása tárgyában létrejött adásvételi szerződés tekintetében helyes tehát az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy e szerződés a volt házastársak és a II. r. alperes közötti külső, polgári jogi jogviszonyra irányadó szabályok szerint sem érvénytelennek, sem hatálytalannak nem tekinthető. Olyan okra ugyanis a felperes nem hivatkozott, amely a Ptk. szabályai szerint a szerződés érvénytelenségének megállapítására adna alapot, azt pedig nem bizonyította, hogy a szerződés a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint - annak fedezetelvonó jellege miatt - vele szemben hatálytalannak minősülnék azért, mert az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében tulajdonjogot szerző II. r. alperes az ügyletkötés során rosszhiszeműen járt volna el. A felperes által a perben és a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körülmények ugyanis - az elsőfokú bíróság helyes jogi okfejtése szerint - nem adnak alapot olyan következtetés levonására, hogy a II. r. alperes a szerződéskötéskor tudott, vagy a körülmények szerint tudnia kellett volna arról, hogy az ingatlan a volt házasfelek közös vagyonához tartozik, a felperes annak eladásához nem járult hozzá és a szerződés a felperes tulajdoni igényének a kielégítési alapját vonja el. Jogszabálysértés nélkül döntött tehát mindkét fokú bíróság akkor, amikor a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította.
1./b) Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban is, hogy a volt házasfelek egymás közötti belső, házassági vagyonjogi viszonyában a néhai I. r. alperesi jogelőd a vitás szerződés megkötése során lényegében a felperes helyett is eljárt (rendelkezett) anélkül, hogy arra jogosult lett volna. Az egyoldalú rendelkezése viszont a házastársak Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése által korlátozott rendelkezési joga megsértésének minősül, ezért az a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 114. §-ának (1) bekezdése szerint a volt házastársak belső jogviszonyában érvénytelen, mert a beavatkozása - az előbb hivatkozott törvényhely szerint alkalmazott Ptk. 484-487. §-a szerinti megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint - a felperes érdekeinek és feltehető akaratának nyilvánvalóan nem felelt meg. Ennek a jogkövetkezménye pedig az, hogy a néhai I. r. alperesi jogelőd a felperessel szemben felelős minden olyan kárért, amely a beavatkozása nélkül nem következett volna be [Ptk. 486. § (3) bekezdése].
Téves viszont az elsőfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, hogy a fenti jogkövetkezmények alkalmazása során a felperes kizárólag a néhai I. r. alperesi jogelőd által a szerződés alapján felvett eladási árnak az őt megillető 1/2 részére tarthatott volna jogszerű igényt.
A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges vagy a károsult a helyreállítást alapos ok nélkül nem kívánja, köteles a kárt megtéríteni.
A perbeli ingatlannak az I. r. alperesi jogelőd által az 1997. március 24-én kelt, és a felek által sem vitatottan érvényes adásvételi szerződéssel történt (újbóli) megvásárlása folytán a felperes és a néhai I. r. alperes között az eredeti állapot a volt házasfelek belső jogviszonyára irányadó Csjt. rendelkezései szerint kétségkívül helyreállítható lett volna akkor, ha a néhai az ingatlant - annak újbóli megszerzését követően - nem ajándékozta volna el a kiskorú I. r. alperesnek.
A volt házastársak egymás közötti jogviszonyában ugyanis a felperest nem vitásan tulajdoni igény illette meg, e jogviszonyban az I. r. alperes jogelődjének rendelkezése: az ingatlan 1996. június 4-én történt eladása - a fentiekben kifejtettek szerint - érvénytelennek minősült, a felperes tulajdonjogának a néhai I. r. alperesi jogelőd terhére történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzése pedig sem az I. r. alperesi jogelőd és a II. r. alperes közötti, sem pedig a néhai I. r. alperesi jogelőd és a - perben nem álló - élettársa közötti külső, polgári jogi jogviszonyt nem érintette volna.
Ilyen körülmények mellett viszont helyes a másodfokú bíróságnak az a jogi következtetése, hogy a perbeli ingatlannak a néhai I. r. alperes általi újbóli megszerzése folytán a felperes tulajdoni igénye a kiskorú I. r. alperessel szemben - az egyéb feltételek meglétében - a II. r. alperes köztes tulajdonszerzése ellenére is jogszerűen érvényesíthető.
2./a) Az 1998. március 17-én a néhai I. r. alperesi jogelőd és a kiskorú I. r. alperes között létrejött - Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti - ajándékozási szerződés ugyanakkor a felperes tulajdoni igényének a fedezetét elvonta, a szerződés - annak tartalma szerint - nem vitásan ingyenes volt, a szerződő felek közötti közeli hozzátartozói kapcsolatra tekintettel pedig a kiskorú I. r. alperes ügyletkötéskori rosszhiszeműsége mellett is törvényes vélelem szól.
Helyesen jutott tehát az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy az ajándékozási szerződés a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint fedezetelvonó jellegűnek, és - ebből következően - a felperessel szemben relatíve (viszonylagosan) hatálytalannak minősül.
Téves viszont az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a relatív hatálytalanság egyrészt az ajándékozási szerződéssel átruházott ingatlan egészét érintené, másrészt az tulajdoni igényt nem alapozna meg, ezért annak jogkövetkezményeként a felperes a házassági vagyonjogi igényét csak teljes körű vagyonmérleg előterjesztése útján érvényesíthetné az időközben elhalt férje örökösével szemben, aki az öröksége erejéig felelne a felperesi igény kielégítéséért, ha pedig a felperes igénye az örökösön nem lenne behajtható, úgy a kiskorú I. r. alperes az ajándékozás szerződés relatív hatálytalansága folytán az ingatlan 1/2 részének értéke erejéig tűrni lenne köteles a felperes vagyonközösségi igényének kielégítését.
aa) A felperes keresete ugyanis - az ingatlan 1/2 részére vonatkozó tulajdonjogának megállapítsa mellett - nem az adásvételi és az ajándékozási szerződés egésze, hanem csupán az ingatlan őt megillető 1/2 tulajdoni hányadára vonatkozó része vele szembeni hatálytalanságának a megállapítására, valamint az ilyen módon létrejövő tulajdonközösség elsődlegesen I. r. alperesi, másodsorban pedig általa történő magához váltással történő megszüntetésére irányult. A bíróság érdemi döntésének a Pp. 215. §-a szerinti korlátját sértette meg tehát az elsőfokú bíróság azzal, hogy e vonatkozásban a kereseti kérelmen túlterjeszkedett.
ab) A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti reálszerzés elvéből az következik, a házastársi közös vagyon címén történő tulajdonszerzés nem a bíróság ítéletével, vagy az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel, hanem törvény rendelkezése alapján jön létre (P. törv. I. 20.745/1982. - BH 1983/7/282. és CDT 48.), ezért a tulajdonjog bejegyzése nem tehető függővé megtérítési igény kiegyenlítésétől (BH 1983/7/282. - PJD X. 313.). Ennek megfelelően a házastárs az életközösség fennállása alatt és annak megszakadása után - az egyéb közös vagyon érintése nélkül is - pert indíthat házastársa ellen a vagyonközösséghez tartozó ingatlan vagy ingatlanhányad fele részére vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogának a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése alapján az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése iránt.
Mindebből viszont az következik, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy a felperes a tulajdonjogának bejegyzésére irányuló igényét az ajándékozási szerződés vele szembeni részbeni hatálytalansága folytán a kiskorú I. r. alperessel szemben anélkül is érvényesíthesse, hogy a néhai házastársának örökösével szemben a házastársi közös vagyon megosztására irányuló igényt terjesztene elő.
ac) Más kérdés ugyanakkor az, hogy a felperes a másodfokú eljárásban a tulajdonjogának a kiskorú I. r. alperes terhére az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését már nem, hanem csupán az ingatlan-nyilvántartáson kívül létrejött tulajdonközösség megszüntetését kérte. Minthogy az elsőfokú bíróság az eltérő jogi álláspontja folytán az utóbbi kereseti kérelem tárgyában nem döntött, jogszabálysértés nélkül járt el a másodfokú bíróság akkor, amikor a közös tulajdon megszüntetése körében az elsőfokú bíróságot a per folytatására utasította.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság közbenső ítéletének az 1998. március 17-én T. Cs. ajándékozó és kk. T. Cs. megajándékozott között létrejött ajándékozási szerződésnek az ingatlan 1/2 illetősége tekintetében történő érvénytelenségét megállapító rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének az ugyanezen szerződésre vonatkozó rendelkezését pedig megváltoztatta és megállapította, hogy az ajándékozási szerződés a felperessel szemben nem az ingatlan egésze, hanem csak az általa házastársi vagyonközösség jogcímén megszerzett 1/2 ingatlan-hányad tekintetében hatálytalan, míg a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott egyéb rendelkezéseit a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 316/2004. szám) ■
Visszaugrás
