2016. március 10-én lesz tizennyolc esztendeje annak, hogy átléptem az Alkotmánybíróság küszöbét. Abban a hitben tettem ezt, hogy kilenc éves mandátumom lejárta után, 2007 márciusában újra visszatérek majd oda, ahonnan elindultam, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. A sors nem így hozta, hiszen 2007 februárjában az Országgyűlés újabb kilenc évre bizalmat szavazott nekem: így hát változatlanul a Donáti utcában maradtam.
Tizennyolc év hosszú idő, amely bővelkedett eseményekben, bővelkedett tapasztalatokban. Az első (alapító) alkotmánybírák többsége még hivatalában volt (Sólyom László, Kilényi Géza, Ádám Antal, Lábady Tamás, Vörös Imre, Tersztyánszky Ödön), amikor Erdei Árpáddal együtt megkezdtük a munkánkat. Furcsának, feszesnek tűnt kezdetben az a munkamódszer és munkastílus, amivel a testületben találkoztam, de nem volt nehéz hozzászokni. Nem tagadom, személyemet illetően éreztem némi gyanakvást az elnök részéről, amit Németh János (későbbi elnök) egy-egy teljes ülésen tett megjegyzése még erősített is bennem. ("Nem két éves nyeretlenek érkeztek az Alkotmánybíróságra"). Jóllehet senki nem fogalmazta ezt meg így, mégis volt egy olyan - nem bizonyítható - érzésem, hogy Sólyom László elnök afféle "politikai alapon" bekerültnek tartott. Ezt a feltételezésemet csak erősítette az a körülmény, hogy rögtön kiszignált rám két olyan ügyet, amelyekből egy kezdő alkotmánybírónak egy is éppen elegendő lett volna. Az egyik a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében kezdeményezett népszavazási kérelem, a másik pedig a külföldiek magyarországi földtulajdon szerzését megakadályozni célzó indítvány volt.[1]
Tudtam és éreztem, hogy ezek afféle vizsgafeladatok, s ekként is fogtam a feldolgozásukhoz. A bősi ügyhöz beidéztem Nemcsók János államtitkárt, aki nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy az alkotmányjogi megítélés alapjául szolgáló ügy legfontosabb műszaki tartalmát is megismerhessem.[2]
Ügyek voltak bőven, több ezres nagyságrendben várakoztak az elbírálásra, közülük némelyek már kezdettől fogva, azaz nyolc esztendeje. Tisztességes számú aktát kaptam magam is, így hát túl sok idő nem maradt arra, hogy sokat elmélkedjek azon, hová is kerültem.
Mielőtt azonban azokra az ügyekre térnék ki, amelyek nyomot hagytak bennem (és én is bennük), röviden szólnék magáról a munkaszervezetről, a munkahelyi környezetről, a légkörről, egyszóval arról, hogyan alakult, változott a közeg, amely tizennyolc évnyi alkotmánybírói munkámnak a kereteit adta.
1. A két alkotmánybírói ciklusom alatt hat elnököt "szolgáltam": Sólyom Lászlót, Németh Jánost, Holló Andrást, Bihari Mihályt, Paczolay Pétert és Lenkovics Barnabást. Ahány elnök, annyiféle vezetési (ülésvezetési) stílus. Kínálkozik a kérdés: kinek a vezetési stílusa tetszett a legjobban? Nincs válaszom: mindenkiét elfogadtam, mindenkinek tudtam igazodni az ülésvezetői habitusához. Azt azért hangsúlyoznom kell, hogy mindig jónéven vettem, ha egy-egy napirend lezárásakor az elnök összefoglalta a vita lényegét és annak alapján meghatározta a konkrét tennivalót is. Sajnos ez nem mindig történt meg, ami gyakorta oda vezetett, hogy lezártnak hitt kérdések krónikusan újra és újra előkerültek.
2. Pályafutásom alatt 36 alkotmánybíróval dolgoztam együtt, mondhatom, mindenkivel szívélyes, baráti volt a kapcsolatom, amit nem árnyékolt be az sem, hogy esetenként teljesen más szögből láttunk egy-egy jogi jelenséget. Egyetlen hangos szóra nem emlékszem, sem tőlem, sem mástól ilyen nem hangzott el.[3]
- 88/89 -
Nem "jártam össze" senkivel,[4] ha valakit megkerestem, annak mindig nyomós oka volt.
Tisztelettel és megbecsüléssel emlékezem valamennyi alkotmánybíró kollégámra, akikkel rövidebb-hosszabb időre összezárt bennünket a történelem. Mindenki megérdemelné, hogy szóljak róla pár szót, de hát ezt a terjedelmi okok meggátolják. Így hát csak szemezgetek az emlékképeim között: Erdei Árpád, Strausz János finom humora, Vasadi Éva humánuma és bölcsessége, Németh János, Bihari Mihály egzakt, pontos fogalomhasználata, Holló András könnyed, ugyanakkor mégis fegyelmezett, elegáns ülésvezetése, Paczolay Péter közvetlensége, Lenkovics Barnabás "puritán" tisztessége. Kilenc évig hallgathattam Bragyova András bölcs jogászi okfejtéseit, láthattam Lévay Miklós minuciózus aprólékossággal és szorgalommal feldolgozott dokumentumait. Akiket itt most név szerint nem említettem, azokat is jó szívvel őrzöm meg az emlékezetemben.
3. Határozott meggyőződésem az, hogy a magyar alkotmánybíróság teljesítményéhez mással nem pótolható segítséget adtak a törzskarokban "szolgáló" tanácsadók, főtanácsadók. Nincs itt szó egy második Alkotmánybíróságról, amelytől óvni kellene a megválasztott alkotmánybírókat. Az a tapasztalat, az a tudás, amelyet (például) a több mint tíz éve az Alkotmánybíróságon dolgozó munkatársak felhalmoztak, mind-mind részeivé váltak a teljes ülési és hármas, vagy ötös tanácsi határozatoknak. Jól képzett, okos, tisztességes tanácsadói, főtanácsadói kar dolgozott és dolgozik ma is az Alkotmánybíróságon.
Nem hallgathatom el azt sem, hogy az Alkotmánybíróság munkaügyi, pénzügyi apparátusa, technikai személyzete is hozzáértő módon látta el a feladatát: észrevétlenül is kialakítói voltak egy nyugodt, kiegyensúlyozott munkahelyi környezetnek, amely kiváló feltételeket teremtett a minőségi munkavégzéshez.
Külön is köszönetet mondok saját törzskaromnak, Gyergyák Ferenc, D. Tóth Balázs, Turzó Tímea, Udvary Sándor főtanácsadóknak, de ugyanígy hálával tartozom az időközben kivált kollégáimnak is, Cseh Lajosnénak, Fürcht Pálnak, Horváth Líviának, Magyarfalvi Katalinnak, Németh Ágnesnek, Pandler Gyulának, Rieglerné Kovács Erzsébetnek, Sik Magdolnának, Szentgyörgyi Rezsőnek, Winkler Barbarának.
Ugyanígy köszönöm Tóth Ildikó titkárnő tizennyolc esztendei, mellettem végzett munkáját, amiképpen Gergely Gergely gépkocsivezetőmnek is azt, hogy mindig biztonságban érezhettem magamat mellette.
Minden ügy a maga egyediségében tanulságos, s az indítványozója számára pedig a legfontosabb ügy. Mégis, ha az ember arra van kényszerítve, hogy szelektáljon, akkor ezek közül azokat említi meg, amelyeknek az előadója volt, vagy amelyekhez párhuzamos indokolást vagy különvéleményt csatolt. Magam is ez utóbbi nyomvonalon haladok akkor, amikor - messze nem a teljesség igényével - összeállítom azoknak az ügyeknek a kataszterét, amelyek valamilyen okból nyomot hagytak bennem.
1. Megbízatásom második esztendejében került elfogadásra a nyugdíjemeléseknél irányadó alkotmányos követelmény meghatározásáról szóló 39/1999. (XII. 21.) AB határozat (ABH 1999, 325.). Valójában ebben az ügyben arról volt szó, vajon megoldható-e a nagyobb nyugdíjak terhére az alacsonyabb nyugdíjak emelése. A többségi határozat szerint igen, szerintem viszont nem. Viszonylag bő különvéleményt írtam az ügyben, amely számos pontján egybecsengett Czúcz Ottó alkotmánybíró álláspontjával.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
