A Code civil - neve 1807 és 1814, illetve 1852 és 1870 között Code Napoléon, amely elnevezést hivatalosan 1870 után sem törölték el - négy szerzője között két romanista, Jean-Etienne-Marie Portalis (1745-1807) és Jaques de Maleville (1741-1824), valamint két droit coutumier-szakértő, Félix-Julien-Jean Bigot de Préa-meneu (1747-1825) és François-Denis Tronchet (1726-1806) volt található. A Code civil szerkezete az institúció-rendszeren alapul, az első hat cikkelyt magába foglaló első rész (Titre préliminaire) a törvények kihirdetéséről, hatályáról és alkalmazásáról szóló általános rendelkezéseket foglalja magába. Az első könyv (7-515. art.) a személyek jogát (Despersonnes), a második könyv (516-710. art.) a dolgokról, a tulajdonjogról és az egyes dologi jogokat (Des biens et des différentes modifications de la propriété), a harmadik könyv pedig (711-2281. art.) a tulajdonszerzés különféle módjait (Des différentes maniéres dont on acquiert la propriété), az utolsó könyv pedig az öröklési jogot és a kötelmi jogot tartalmazza. Robert-Joseph Pothier (1699-1772) orléansi professzor a Code civil-t előkészítő, 1761-ben, Párizsban megjelent munkájának (Traité des obligations) publikálása előtt 1748 és 1752 között pandektakommentárt adott ki (Pandectae Iustinianeae in novum ordinem digestae), amelyben a római jogot racionális és természetjogi rendszerként írta le a, hidat verve a római jog és a helyi szokásjogok, a coutume-ök között. Charles Marie Toullier (17521835) rennes-i professzor Code civil-kommentárja (Le droit civil français, suivant l'ordre du Code) 1819 és 1823 kötött jelent meg Párizsban, tizenegy kötetben, az első teljes, 1825 és 1837 között, huszonkét kötetben napvilágot látott Code civil-kommentár Alexandre Duranton nevéhez köthető.
A XIX. századi hivatalos francia jogtudományt determináló école de l'exégése legnagyobb hatású képviselőjétől, Jean-Joseph Bugnet-től (1794-1866) származik az ezen irányzat programjának is tekinthető mondat: "Je ne connais pas le droit civil, j'enseigne le Code Napoléon." (Hamza 2002. 144.) Az école de l'exégése meglehetősen sivár és szellemtelen törvénypozitivizmusával szembehelyezkedve frissítette fel a Gustav Hugo (1764-1844) göttingeni professzor által alapított, majd Friedrich Carl von Savigny (17791861) porosz miniszter és marburgi, landshuti majd berlini egyetemi tanár munkássága révén valóban korszakos jelentőségűvé vált történeti jogi iskola (historische Rechtschule, école historique) a korabeli jogtudományt. Ezen áramlat főbb irányvonalairól kíván e tanulmány áttekintő képet nyújtani. Először a történeti jogi iskola recepciójának egyfajta historia externa-ját (I.) vázoljuk fel, majd a Savigny műveiben foglalt gondolatok s az általa iniciált, a forráskutatáson alapuló jogtörténeti személet térhódítását (II.) mutatjuk be, ezt követően pedig kitekintést teszünk mindennek a jogértelmezésben, a jogbölcseletben, és a jogösszehasonlításban történt lecsapódására (III.).
I. A történeti iskola első francia szócsövének tekinthető folyóirat, az 1819-ben alapított Thémis-nek alapítói és munkatársai között több, különféle indíttatású, ám közös célért munkálkodó jogászt találunk: az Thémis alapításában és munkájában oroszlánrészt vállaló, ám professzori rangot - egyfelől a jogtudományt forradalmasítani kívánó agilitása, másfelől korai halála miatt - el nem érő Atha-nase-Jean-Léger Jourdan-t (1791-1826), két romanistát, Adolph Marie Du Caurroy de la Croix-t (1788-1850) és Leopold August Warnköniget (1794-1886), valamint a hosszabb időn át ügyvédként tevékenykedő Hyacinthe Blondeau-t (1784-1854). A Thémis programadónak tekinthető, beköszöntő tanulmánya, amely a "De l'état actuel de la science du Droit en Allemagne, et de la révolution qu'elle y a éprouvée dans le cours des trente derniéres années" (1819-1820. 7-24.) címet viselte Warnkönigtől származott, aki ezen írásában a német jogtudomány helyzetét és fejlődését áttekintve azzel összhangban határozta meg azon célokat, amelyek felé a jövő jogtudományának fordulnia kell. Jellemző a Thémis-re, hogy milyen nagy figyelemmel kísérte a Németországból, különösen pedig Savigny-től jövő megnyilatkozásokat, s nem csekély öntudattal jegyezte Jourdan, hogy a Thémis megindulása után Savigny már nem nyilatkozhatna oly éles hangon a francia jogtudományról. Savigny nagy örömmel üdvözölte a Thémis megalakulását és működését, s a német jogászok figyelmébe ajánlotta mint a francia jogtudomány figyelemre méltó és tanulmányozni érdemes kezdeményezését. A Thémis köré hatékony fordítói gárda is szerveződött, így például François Frédéric Poncelet (1790-1843) átültette F. Mackeldey "Die Geschichte der Quellen des römischen Rechts" című munkáját, ami francia nyelven 1829-ben látott napvilágot, a későbbiekben pedig Savigny műveinek fordításával s és tanainak terjesztésével szerzett magának érdemeket. Savigny kiválóan tudott együttműködni legjelentősebb francia fordítójával, M. Ch. Guenoux-val, s így az évek során valamennyi fontosabb műve hozzáférhetővé vált franciául is, a "System des heutigen römischen Rechts" első kötete például a német kiadással (1840-1849) közel egy időben, 1840 és 1851 között látott napvilágot.
Természetesen nem hiányozhattak a német történeti iskola térhódításának ellenzői sem, akik elsősorban a korabeli hivatalos jogtudomány rangjukat féltő művelőinek sorából kerültek ki: André-Marie-Jean-Jacques Dupin (aîné) (1783-1865), a párizsi ügyvédek bâton-nier-je, aki nem csekély jogpolitikai befolyással is rendelkezett, határozottan rosszallta az addig megkerülhetetlen auktoritásoknak (így például az usus modernus Pandectarum irányzatához tartozó Johann Gottlieb Heinecke - Heineccius - tankönyvének) a Thémis által történő megkérdőjelezését, és "Profession d'avocat" című művében kifejtette, hogy a francia jogtudomány számára nem jelent kisebb veszélyt az oda betörni készülő germanisme, mint az irodalomban teret hódító romantisme. Volt, aki a Gustav Hugóra (1764-1844) és Savigny-re való hivatkozásokat megelégelvén, a Thémis-hez intézett levelében (1825. 126.) hangsúlyozván a pérégrinité és a nouveauté vádjait kifejtette, miszerint igyekezetük felesleges, hiszen Pothier és Heineccius már minden lényegeset kifejtett a jogtudományról, amit annak kapcsán el lehet mondani - e kijelentésével mintha csak igazolni akarta volna mindazt, amit Savigny a francia jogtudomány kritikájaként felhozott.
A Thémis által megkezdett úton haladt tovább Charles Ginoulhiac (1819-1895), amikor 1845-ös "De l'étude et de l'enseignement de l'histoire du droit en France" című írásában kijelentette, hogy Savigny tudományos álomból, álomkórból rázta fel Franciaországot, majd pedig azt javasolta, hogy alakítsák át a jogi képzést a történeti iskola szellemében, a francia jogot pedig a római jogi alapokról kiindulva oktassák. E javaslatában irányította rá a figyelmet azon tényre, hogy a tudományos fejlődésre Franciaországban - Németországgal ellentétben - az egyetemeken kívül, s nem azok berkein és műhelyein belül került sor. (A Gi-noulhiac követelte tudományos nyitás jele, hogy Savigny-t 1837-ben az Académie des sciences morales et politiques - amelynek korábban már membre corre-spondant-ja volt - associé étranger-vé választotta.) A Thémis mintájára további folyóiratok születtek. A Jean-Jacques Gaspard Foelix (1791-1853) által 1833-ban alapított Revue étrangére de législation et d'économie politique első számában az alapító azért illette éles kritikával a pédantisme national-t, mert az a jogtudomány kutatási terét egy kódexre korlátozza. E folyóirat a harmadik kötettel kezdődően Revue Étrang&ére et Française de législation et d'économie politique, majd 1844-től a Revue de droit français et étranger néven 1850-ig működött - szellemi örökségét a Revue critique de la jurisprudence és az 1834-ben Louis Wolowski (1810-1876) alapította Revue de législation et de jurisprudence vitte tovább (ez utóbbi később egyesült a Revue critque-kel, és innentől a Revue critique de législation et de jurisprudence nevet viselte). A Thémis-vel a kontinuitást nem csak az e két újabb folyóiratban publikálók személye biztosította, hanem tematikájának súlypontjai is. Foelix a hatályos civiljogra és jogösszehasonlításra koncentráló folyóirata is közölt jogtörténeti és jogbölcseleti tárgyú tanulmányokat és recenziókat, Wolowski folyóirata pedig talán még a Thémis-nél is inkább jogelméleti és a történeti iskola hatását erősebben tükröző orgánummá vált, amelynek munkatársai között megtalálhatjuk Mittermeiert és K. S. Zachariát is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
