Az Európai Bizottság az ezredforduló óta törekszik arra, hogy a külföldi bírósági határozatok végrehajtásának eljárásából kiiktassa a formális ellenőrzés lépését. Az exequatur eltörlése nagy előrelépés volna az egységes európai igazságügyi tér megvalósításában.[2] A Brüsszel I. rendelet felülvizsgálata során a Bizottság javaslata[3] előirányozta az elismerés, illetve végrehajtás megtagadási okainak kiiktatását, a kölcsönös bizalom nevében. A tervezett változtatások között szerepelt a közrendi ok (Brüsszel I. rendelet 34. cikk 1. pont) eltörlése is, a felülvizsgálatnak áldozatául eshetnek a közrend által képviselt értékek. Az exequatur kiiktatása ugyanis megnehezíti a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését egy határokon átívelő végrehajtási ügyben. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) égisze alatt azonban az alapvető jogok ilyen veszélyeztetése nem megengedhető. Jelen tanulmány fel szeretné hívni a figyelmet, hogy sem az Európai Unió (EU), sem tagállamai még nem állnak készen arra, hogy elhagyják a külföldi határozatok közrendi kontrollját.[4] az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) esetjoga szintén bizonyítja, hogy az EJEE-ben részes államok a külföldi ítéleteket ellenőrzés nélkül nem engedhetik jogrendjükbe.
Az exequatur eltörlésének terve már a Tanács egyik 2001-es programjában megjelent.[5] A program egyértelművé tette, hogy az EU ezt a köztes eljárást teljes körűen ki kívánja iktatni. A program ennek érdekében a polgári per egyes aspektusait érintő - az exequatur eltörléséhez elengedhetetlen - minimumszabályok kidolgozására helyezte a hangsúlyt. Az EU e minimumszabályok segítségével kívánta biztosítani a tisztességes eljárás kívánalmainak teljesülését, az EJEE-nek megfelelően. A minimum garanciák megalkotása[6] az exequatur eltörlésének feltétlenül szükséges előfeltételként jelent meg.[7]
Az EUMSZ 67. cikke[8] rögzíti az európai igazságügyi tér fő céljait. Ezek között kiemelt helyet foglal el az alapvető jogok védelme. Az igazságügyi szakpolitika figyelmet szentel továbbá a tagállamok jogi hagyományainak tiszteletben tartására, és törekszik a kölcsönös elismerés elvének gyakorlatba ültetésére.[9] E három alapelv koordinációját és együttes alkalmazását azonban több tényező is nehezíti.[10] Az exequatur nem járhat a szubszidiaritás, az arányosság és a szolidaritás[11], valamint az alapvető jogok védelme uniós elvének sérelmével. Sőt e három elv párhuzamos érvényre juttatása által[12] valósulhat meg a valóban határok nélküli európai igazságügyi térség. Szinte lehetetlennek tűnik azonban megvalósítani a határozatok automatikus elismerését és végrehajtását az alapjogok, valamint a tagállamok jogi hagyományainak egyidejű tiszteletben tartásával.[13] Az EU által létrehozandó kötelezően egységes eljárásjogi garanciák az egyes tagállamok által alkalmazott - kifejezetten magas - alapjogi védelem lerontásával járhatnak. A minimum követelményeknek azonban nemcsak a tagállami jogokra lehet negatív hatása, hanem akadályt is képeznek e a határozatok szabad mozgása előtt.[14]
Noha úgy tűnik, hogy a tagállami polgári eljárásjogok bizonyos szintű harmonizációja elengedhetetlen a valódi igazságügyi tér működéséhez[15], az már vitatható, hogy ennek milyen jogi eszközzel kell megvalósulnia, szükség van-e a teljes harmonizációra. Az "európai igazságügyi kultúra"[16] kimunkálásában ugyanis nemcsak az alapvető jogoknak, hanem a nemzeti hagyományoknak is helyet kell biztosítani.[17]
Az EU tagállamainak mindegyikében létezik alapjogi védelem, azonban az változó tartalommal bír: párhuzamosan léteznek különböző gyakorlatok. Az alapjogok tartalma, valamint védelmüknek kiterjedése eltérhet egymástól. A tagállamokban biztosított védelemnek az EJEE által megkívánt minimummértéket (alapjogi védelem európai szintje) egyrészt az EJEE-ből fakadóan[18], másrészt az uniós jog alapján kell elérnie.
Az EJEE által kialakított jogrend - az Egyezmény szövege és az EJEB joggyakorlata is - kötelező erővel rendelkezik az EU-ban. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt az EJEE alkalmazásának jogalapja joggyakorlati eredetű volt: 2009. december 1. előtt az EUB az általános jogelvek segítségével biztosította az alapjogok védelmét.[19] Az alapjogoknak a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta önálló forrása van, az Alapjogi Charta, mely az EUSZ 6. cikk (1) bekezdés erejénél fogva az uniós jog szerves részét képezi. A Charta nem csupán tanúskodik az alapvető jogok védelmére irányuló politikai akaratról, hanem egyben azok védelmének minimumát is meghatározza. A Charta 52. cikkének (3) bekezdése[20] azonosnak mondja ki a Charta, valamint az EJEE által egyaránt védelemben részesített jogok értelmét és tartalmát:
"Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét
-398/399-
azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.
Az egész EU-ban érvényes minimum védelmi szintet az EJEE követelményei határozzák meg. Az előbbieknél szélesebb körben vagy tágabb tartalommal is értelmezhetőek az alapjogok, a tagállamok szuverén döntése alapján a tagállami védelmi szint magasabb lehet, mint az európai vagy az uniós standard.
A tagállami, uniós, valamint európai szinten létező alapjogi védelem eltérései, valamint a tagállamok változatos gyakorlata kifejezetten megnehezíti az uniós törvényhozó dolgát, akinek a különböző érdekeket figyelembe véve kell megtalálnia az egyensúlyt az alapjogok harmonizált védelmének kialakításában.
Elképzelhető, hogy az EU valamely alapcéljának megvalósulása egy EJEE által védett alapjog ellen hat. Véleményem szerint, amennyiben az EU megalkotná a tisztességes eljáráshoz való jog kötelezően egységes védelmét, akkor e jog áldozatul esne az egységes igazságügyi térség létrehozásának, és a határozatok szabad mozgása szakpolitikai cél megvalósításának. A tisztességes eljáráshoz való jog EU-n belül kötelezően egységes védelme által ugyanis éppen a magasabb szintű tagállami védelem lehetetlenedne el. Tételezzük fel, hogy a végrehajtás tagállamának (’N’) állampolgára (’A’) ellen egy másik EU-tagországban (’T’) marasztaló ítélet születik. ’T’ tagország eljárása ’N’ alapjogi mércével mérve sérti ’A’ tisztességes eljáráshoz való jogát, teljes mértékben megfelel ugyanakkor a ’T’ tagországban érvényes alapjogi védelemnek, egyben kielégíti az EU, illetve az EJEE által megkívánt (minimum)követelményeket. A közrendi kontroll kiiktatása esetén ’A’-nak többé már nem lenne lehetősége arra, hogy alapvető jogainak sérelmét saját államában kifogásolja, panaszt csakis a döntést meghozó ’T’ tagországban nyújthatna be.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
