Az Igazságügyi Minisztériumhoz egy olyan megkeresés érkezett, amely alapvetően arra kereste a választ, hogy az az üzembentartói jog, amelyet a járműnyilvántartásba bejegyeztek, örökölhető-e.
A tényállás szerint az ügyben adott egy lassú jármű, amelyet feltehetőleg a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 39. § (6) bekezdése alapján helyeztek forgalomba. A BM rendelet 39. § (6) bekezdése szerint "a lassú jármű, a lassú jármű pótkocsija vagy a mezőgazdasági vontató forgalomba helyezésére irányuló kérelem során a jármű tulajdonjogának, származásának hitelt érdemlő igazolása hiányában törzskönyv kiadása nélkül a forgalmi engedély és a rendszámtábla kiadható az üzemben tartó járműnyilvántartásba történő egyidejű bejegyzésével, feltéve, hogy a jármű magyarországi gyártására, illetve behozatalára 1999. január 1-jét megelőzően került sor és a forgalomba helyezést kezdeményező ügyfél birtokába kerülése igazolt".
Az ily módon forgalomba helyezett lassú jármű üzembentartói jogának örökölhetősége kapcsán az alábbi következtetések vonhatók le.
Az üzembentartó, illetve az üzembentartói jog fogalmát a közlekedésigazgatási és nyilvántartási szabályok vezették be jogunkba, elsősorban közjogi megfontolásokból arra az esetre, ha a jármű tulajdonosának és üzembentartójának személye elválna egymástól.
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 9. pontja határozza meg az üzembentartó fogalmát, amely szerint üzembentartó "a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a járműnyilvántartásba bejegyeztek".
E szabályból következően üzembentartónak főszabály szerint a tulajdonos minősül, de nincs akadálya annak, hogy a jármű jogszerű üzemeltetésére szerződés, de akár más hitelt érdemlő jogcím alapján más személyt jegyezzenek be a nyilvántartásba.
A fentiek alapján az a következtetés vonható le, hogy tulajdonjoga az örökhagyónak a lassú járművön nem volt, és nem is lehetett, azonban ő, mint üzembentartó bejegyzésre került a járműnyilvántartásba.
Az üzembentartói jog jogosultjának bejegyzéséről, jogairól és kötelezettségeiről a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezik, amelynek 46. § (4) bekezdése szerint "az üzemben tartó teljes körűen gyakorolja a jármű használatával és forgalomban tartásával kapcsolatos jogokat, valamint felelős az üzembentartót terhelő kötelezettségek teljesítéséért mindaddig, amíg a jármű tulajdonosa a közlekedési igazgatási hatóság felé tett egyoldalú nyilatkozattal az üzemben tartás jogát tőle vissza nem vonja. Ez magában foglalja különösen a gépjármű felelősségbiztosítási kötelezettséget, a jármű időszakos vizsgálati kötelezettségét, forgalomból történő ideiglenes kivonásának és a kivonás megszüntetésének és a jármű ismételt forgalomba helyezése kezdeményezésének jogát, továbbá az üzemben tartói adatok változásának bejelentését, valamint a forgalmi engedély, a rendszámtábla és a regisztrációs matrica pótlásának kezdeményezését."
A Korm. rendelet 46. § (7) bekezdése speciális rendelkezést tartalmaz a lassú járművekre vonatkozóan, amikor kimondja, hogy "a lassú jármű, a lassú jármű pótkocsija vagy a mezőgazdasági vontató forgalomba helyezésére irányuló kérelem elbírálása során a jármű tulajdonjogának hitelt érdemlő igazolása hiányában a származás-ellenőrzés elvégzése, valamint törzskönyv kiadása nélkül a forgalmi engedély és a rendszámtábla kiadható az üzemben tartó járműnyilvántartásba történő egyidejű bejegyzésével, feltéve, hogy a jármű magyarországi gyártására, vagy behozatalára 1999. január 1-jét megelőzően került sor, és a forgalomba helyezést kezdeményező ügyfél birtokába kerülése igazolt".
A megkeresésben foglalt esetben is erről van szó, hiszen az örökhagyót - a lassú jármű tulajdonosának bejegyzése nélkül - az üzembentartói jog jogosultjaként jegyezték be a nyilvántartásba (a hasonló tartalmú akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján).
Ez azért sajátos helyzet, mert ekként az ilyen lassú jármű üzembentartója az üzembentartói joga alapján olyan jogokat is önállóan gyakorolhat, amelyek csak a tulajdonost illetik meg, vagy amelyeket az üzembentartói jog jogosultja csak
- 87/88 -
a tulajdonos hozzájárulásával [Korm. rendelet 46. § (5) bekezdés] gyakorolhat.
Erre utal a Korm. rendelet 46. § (9) bekezdése, amely kifejezetten is kimondja, hogy az említett módon nyilvántartásba vett lassú jármű üzembentartója "az üzembentartói jogát átruházhatja". Ehhez a rendelkezés alakszerűségi követelményként hozzáfűzi azt is, hogy "az üzembentartó személy változását igazoló - a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről szóló kormányrendelet szerinti - teljes bizonyító erejű magánokiraton nem kell feltüntetni a tulajdonos adatait".
Az előadottakból következik, hogy a lassú jármű üzemeltetésére vonatkozó jogosultságok, amelyek értelemszerűen a jármű birtoklásának, használatának és hasznai szedésének jogát is magában foglalhatják (szerződéses alapítás esetén nyilvánvalóan a szerződés tartalmától függően) üzembentartói jogként ebben az esetben a tulajdonos személyétől függetlenül az üzembentartói jog jogosultja által is átruházhatók, az üzembentartói jog tehát a BM rendelet 39. § (6) bekezdése, illetve a Korm. rendelet 46. § (9) bekezdése szerint lényegében olyan forgalomképes vagyoni értékű jognak minősül, amelyben jogutódlás következhet be.
Ha a jogutódlás ilyen egyedi (singuláris) formáját is lehetővé teszi a jog, nem lehet kétséges, hogy e vagyoni értékű jogosultság az általános, egyetemes (univerzális) jogutódlásnak is tárgya lehet, vagyis a szóban forgó lassú jármű üzembentartói joga nem csupán átruházható annak jogosultja (az örökhagyó) részéről, de halála esetén tőle - a hagyatéka részeként - örökölhető is.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a 7:1. §-ban azt mondja ki, hogy "az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre". A Ptk. nem definiálja a hagyatékot, ennek fogalmi határait ugyanis a bírói gyakorlat határozza meg úgy, hogy bizonyos kivételekkel az örökhagyó egész vagyona, vagyontárgyai, vagyis az örökhagyó dolgai, halálával meg nem szűnő jogai és követelései (Ptk. 8:1. § 5. pont) a hagyaték részét képezik, és az örökös mindebben jogutódnak számít.
A kifejtettek alapján nem látjuk akadályát annak, hogy a leírtak szerint nyilvántartásba vett lassú jármű örökhagyót megillető üzembentartói jogát az örökhagyó örököse megörökölje.
* * *
Az európai uniós irányelvek évtizedes gyakorlattal tartalmazzák azt - az átültetésükre vonatkozó rendelkezéseik között szereplő - állandó kitételt, amely szerint "Amikor a tagállamok elfogadják az [irányelv átültetését szolgáló] rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz - hivatalos kihirdetésük alkalmával - ilyen hivatkozást kell fűzni" Ennek, a Jszr. 34. alcíme[1] szerinti jogharmonizációs záradékok alapjául szolgáló rendelkezésnek az értelmezése több esetben is kérdéses vagy vitás a tagállamok és az Európai Bizottság között: a Bizottság a vonatkozó, harmonizáló hatályos jogszabályokkal kapcsolatos esetjog nyomán e követelményt egyre szigorúbban érvényesítteti. A tagállamok, köztük Magyarország is, következetesen és általánosan alkalmazzák e hivatkozásokat, azonban bizonyos esetekben, így a már említett harmonizáló jogszabályok, különösen kódexek, esetleg csak közvetetten átültető rendelkezések esetén mindeddig bizonyos mértékű differenciálásra volt lehetőség. E szemlélet megváltozása és a Bizottság által elvárt univerzális hivatkozási kötelezettség napjainkra újabb és újabb, egyre növekvő adminisztratív terheket jelenthet a jogalkotók számára.
Arra, hogy egyáltalán miért van szükség a jogharmonizációs záradékokra, és hogy azok megfelelő feltüntetésére miért fordít kiemelt figyelmet a Bizottság, az uniós irányelvek jogi természete ad magyarázatot. Az irányelvek ugyanis nem közvetlenül alkalmazandóak, rendelkezéseik a tagállami jogalkotók aktív közreműködése - vagyis átültető jogszabályok megalkotása által tudnak érvényesülni.[2] Ahhoz pedig, hogy az uniós polgárok megismerhessék, hogy pontosan mely tagállami jogszabályok biztosítják számukra az irányelvek által garantált jogaikat, szükséges valamilyen módon összekapcsolni a tagállami és az uniós aktusokat. E kapcsolatot biztosítják a jogharmonizációs záradékok.
Méltányolható elvárás tehát a Bizottságtól az, hogy az irányelvek átültetése során a tagállamok ne kizárólag a tartalmi megfelelésre fordítsanak figyelmet, hanem biztosítsák azt is, hogy átültető jogszabályaik utaljanak az érintett irányelvekre annak érdekében, hogy az állampolgárok számára is egyértelmű legyen: az adott hazai jogszabályok bizonyos rendelkezései uniós jogot ültetnek át. Ez a gyakorlat hosszú ideje hatékonyan és jóhiszeműen működött, a tagállamok az irányelvek átültetése céljából megalkotott jogszabályaiban e hivatkozási kötelezettségeiknek rendre eleget tettek, az ever closer union doktrína jegyében azonban a Bizottság e területen is fokozatosan egyre szigorúbb feltételeket támaszt a tagállamokkal szemben. E folyamat napjainkban tetőzni látszik azzal, hogy a maradéktalan átültetés biztosítása érdekében immáron
- 88/89 -
minden - adott irányelv átültetőjeként a Bizottság részére bejelentett - jogszabály esetén elvárássá vált a jogharmonizációs klauzulák feltüntetése függetlenül attól, hogy az adott hazai jogszabály újonnan elfogadott vagy teljesen harmonizáló - már hatályos - jogszabály, hogy alap- vagy módosító jogszabály, valamint, hogy ágazati jogszabály vagy kódex. A klauzulák alkalmazásának ilyen mérvű, differenciálás nélküli megkövetelése azonban nemcsak rendkívüli adminisztratív többletfeladatokat és az életviszonyokat átfogóbb jelleggel szabályozó jogszabályok folyamatos módosítását vonná maga után, hanem a hivatkozások céljával ellentétesen, egyes esetekben kifejezetten a jogbiztonság ellen is hathat.
A Bizottság érvelését a harmonizáló hatályos jogszabályokkal kapcsolatos, az Európai Unió Bírósága által kidolgozott gyakorlatra alapozza. Ezek azon tagállami normák, amelyeket egy adott irányelv kihirdetését megelőzően fogadtak el, amelyek azonban tartalmilag eredendően megfelelnek az irányelv követelményeinek, ezért a tagállamok átültetőknek tekintik őket. Ennek kapcsán régre visszanyúló EUB-esetjog támasztja alá a Bizottság álláspontját, amely szerint ilyenkor is pozitív átültető intézkedések szükségesek az irányelv kihirdetését követően ahhoz, hogy egy harmonizáló jogszabály átültetőnek tekinthető legyen.[3] E gyakorlatot ismerve az Igazságügyi Minisztérium jogharmonizációs koordinációért felelős szakterülete kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a jogharmonizációs javaslatok egyeztetése során beazonosítsák a már harmonizáló jogszabályokat is, és hogy azokba még az átültetési határidőn belül beillesszék a klauzulát.
A magyar jogalkotói gyakorlat tehát főszabály szerint rendre minden releváns, irányelveket átültető jogszabályban igyekszik jogharmonizációs klauzulát elhelyezni, azonban felmerülnek bizonyos kivételes esetek, amikor a záradékok feltüntetése nem ítéltetett szükségesnek.
Kiemelendőek e tekintetben a kódex jellegű jogszabályok, mint a Btk., Ptk. vagy az Ákr.,[4] amelyek egyes jogágak egészét átfogják. A magyar szabályozás értelmében, amennyiben az átültetést egy átfogó kódex alapelvi szintű vagy általános rendelkezése biztosítja, jogharmonizációs záradék feltüntetése nem szükséges.[5] E szűkítés praktikussági szempontból is indokolható, hiszen nélküle például a Ptk.-ban gyakorlatilag minden - magánjogi jogügyleteket érintő - irányelvre szükséges lenne hivatkozást feltüntetni, amely a záradékokat - éppen a jogintézmény céljával ellentétesen - átláthatatlanná tenné. A záradékok ilyen esetekben feltüntetése elleni további érv, hogy egy alapelvi szintű, az érintett uniós jogi előíráson messze túlmutató rendelkezéshez uniós jogi hivatkozás kapcsolása megtévesztheti a jogalkalmazókat a tekintetben, hogy az adott szabály az Unió jogából, esetleg egy konkrét uniós jogi aktusból származik. Hasonló aggályok merülnek fel az irányelveknek megfelelést közvetetten szolgáló, az irányelvekben kitűzött célok elérését segítő vagy megerősítő rendelkezések esetén, különösen a minimumharmonizáció területén. Ugyanis egy irányelvi minimumszabályozás tekintetében egy annál szigorúbb vagy magasabb védelmi szintet jelentő nemzeti intézkedés által is megvalósulhat a megfelelés - ilyen esetekben kifejezetten félrevezető lenne a szigorúbb szabályozásra úgy hivatkozni, mint az irányelv minimumkövetelményeit megvalósító, az annak megfelelés érdekében hozott rendelkezésre.
A kérdés kapcsán kiemelendő még a magyar jogalkotási gyakorlat egy sajátossága is. Amennyiben ugyanis egy jogszabály módosításra, vagy szövegének egy része hatályon kívül helyezésre kerül egy másik jogszabály által, úgy ezen utóbbi, módosító és hatályon kívül helyező rendelkezések a hatálybalépéssel végrehajtottá válnak, és hatályukat vesztik.[6] Ezért, amennyiben egy ilyen önkioldó norma az irányelvnek való megfelelést már előzetesen biztosítja, ebben az immáron hatálytalan jogszabályban értelemszerűen nem tüntethető fel utólagosan jogharmonizációs klauzula.
Az átültetések vizsgálatának gyakorlatát áttekintve megállapítható, hogy e jogelvi, jogszabályszerkesztési tagállami sajátosságok jelenleg egyáltalán nem kerülnek vizsgálatra, méltányolásra, és a Bizottság bármilyen, záradékokkal kapcsolatos hiány detektálása esetén nem fél mérlegelés nélkül élni a rendelkezésére álló, objektíve alkalmazható jogkövetkezményekkel, így adminisztratív megkeresésekkel vagy - szigorúbb esetekben - non-notifikációs kötelezettségszegési eljárások megindításával. Azon átültetéseknél azonban, ahol a megfelelést szolgáló tényleges, fő átültető jogszabályokban feltüntetik a klauzulát, joggal merül fel az arányosság követelményének esetleges sérelme, ha ennek ellenére, pusztán egy-egy - az átültetéshez közvetetten kapcsolódó - jogszabályban hivatkozás elmaradása okán kötelezettségszegési eljárás megindítására kerül sor. E záradékokkal kapcsolatos kérdések rendeződése egyelőre a jövő kérdése marad, azonban megállapítható, hogy a jóhiszeműség és a lojális együttműködés követelményével összeegyeztethető gyakorlat kialakításához mind a Bizottság, mind a tagállamok részéről szükséges a konstruktív párbeszédre való nyitottság.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve nincs kötelező ereje. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve nincs kötelező ereje.
[1] A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet (a továbbiakban: Jszr.) 34. alcím: A jogharmonizációs záradék tartalma és alkalmazási követelményei.
[2] Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. HVG-ORAC, Budapest, 2014, 240. o.
[3] C-550/18. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2020. július 16-án hozott ítélet 31. pontja; C-360/95. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1997. december 18-án hozott ítélet 13. pontja.
[4] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény.
[5] Jszr. 90. § a) pont.
[6] A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 12. §.
Visszaugrás
