Magyarország magánjogi törvénykönyve, a m. kir. igazságügyminiszter által 1928. március 1-jén az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat (Mtj.) az egynemű és lejárt szolgáltatások beszámítását tette lehetővé (1276. §). A beszámítás eredményeként a követelések megszűntek (1277. § 1. bekezdés). A beszámítás hatásaként a követelések arra az időpontra visszahatóan szűntek meg, amelyben a követelések kölcsönösen beszámíthatókká váltak (1277. § 2. bekezdés). Az Mtj. a teljesítést és a beszámítást külön fejezetben szabályozta, a beszámítás önálló, a teljesítéstől elhatárolható kötelemszüntető tény volt.
Az Mtj. a beszámítást a másik félhez intézett nyilatkozattal tette lehetővé (1268. § 1. bekezdés). A beszámítási nyilatkozat ekként egy címzett és célzott jognyilatkozat volt.
A beszámítás, a logikai lényege szerint, annyiban eredményezte a követelések megszűnését, amennyiben azok fedezték egymást (1277. § 1. bekezdés), azaz amennyiben mindkét szembenálló követelés fennálló követelés volt.
A feltételhez kötött beszámítási nyilatkozat hatálytalan volt (1268. § 2. bekezdés első mondat), mely szabály a beszámítás logikai lényegének szükségképpeni következménye. Azonban, az Mtj. kivételként megengedte, hogy az adós az ellene indított perben arra az esetre tegye meg beszámítási nyilatkozatát, ha a bíróság más okból nem utasítaná el a hitelezőt a keresetével (1268. § 2. bekezdés második mondat). A perbeli beszámítás lehetőségét tehát az anyagi jogi jogszabály tette lehetővé, egy olyan szabályon keresztül, amely a beszámítási nyilatkozat feltétlenségét előíró főszabály alól teremtette meg az egyetlen kivételt arra az esetre, ha a beszámítási nyilatkozat közlésére az adós ellen indított perben került sor.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: 1959-es Ptk.), az Mtj.-hez hasonló, rövidített, de koncepciójában azonos szabályozást tartalmazott.
Az Mtj.-vel azonosan az egynemű és lejárt követelések beszámítását tette lehetővé [1959-es Ptk. 296. § (1) bekezdés], a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűntek [296. § (2) bekezdés].
Nem tartalmazott szabályt arra nézve, hogy a követelések mely időpontban szűntek meg, ugyanakkor nincs jele annak, hogy a jogalkotó el kívánt volna térni a korábbi koncepciótól. Ekként, a követelések a kölcsönös beszámíthatóság állapotának kialakulására visszaható hatállyal szűntek meg. Az 1959-es Ptk. megtartotta azt a szabályozási módot is, amely a teljesítéstől elhatárolt kötelemszüntető tényként kezeli a beszámítást.
Az sem jelentett érdemi különbséget, hogy az 1959-es Ptk. a jogosulthoz intézett nyilatkozat mellett nevesítette a bírósági eljárás során történő nyilatkozattal történő beszámítás lehetőségét. Szembetűnő azonban, hogy az 1959-es Ptk. nem tartalmazott olyan szabályt, amely szerint a feltételhez kötött beszámítás hatálytalan lett volna, illetve, hogy ehhez képest perben közölt beszámítási nyilatkozat esetén mégis megengedett lett volna annak feltételhez kötése.
Az 1959-es Ptk. esetében is az anyagi jogi jogszabály
- 257/258 -
teremtette meg a perbeli beszámítás lehetőségét, azonban ahogy elmaradt a beszámítási nyilatkozat feltétlenségét előíró szabály, úgy elmaradt az az alóli kivételt megteremtő szabály is. Ezáltal vita folyt arról, hogy lehetséges-e feltételes beszámítási nyilatkozat közlése, illetve arról, hogy a beszámítási nyilatkozat közlése nem jelenti-e szükségképpen az adóssal szembeni követelés elismerését is.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: 2013-as Ptk.) szakított azzal a felfogással, amely a beszámítást az egynemű és lejárt követelésekre modellezi, és a beszámítást a tipikus élethelyzetre, a pénzkövetelések beszámítására modellezve szabályozta [6:49. § (1) bekezdés]. Szakított azzal a felfogással is, mely szerint a beszámítás önálló kötelemszüntető tény, és a beszámítást a teljesítés egyik módjaként szabályozza [6:49. § (1) bekezdés].
Nem változott azonban az 1959-es Ptk.-hoz képest a helyzet annyiban, hogy a 2013-as Ptk. sem mondja ki, hogy a szembenálló követelések mely időpontban szűnnek meg, és szintén nem tartalmaz szabályt arra vonatkozóan, amely a feltételhez kötött beszámítás lehetőségét kizárná. Ugyanakkor, a 2013-as Ptk. mellőzi a bírósági eljárás során történő nyilatkozattal történő beszámítás lehetőségére utalást.
A szembenálló követelések megszűnésének időpontja tekintetében - figyelemmel arra, hogy a Ptk. immáron úgy fogalmaz a kötelezett a tartozását úgy is teljesítheti, hogy a jogosulthoz intézett jognyilatkozattal beszámít - felmerül olyan, a korábbitól eltérő értelmezés lehetősége, miszerint a szembenálló követelések a beszámítási nyilatkozat közlésével, azaz a teljesítéssel szűnnek meg.
Az Mtj. és az 1959-es Ptk. felfogása, amely szerint a szembenálló követelések a kölcsönös beszámíthatóság kialakulásának időpontjára visszaható hatállyal szűntek meg, egyszerűsíti a felek közötti elszámolást: ilyen modellben a tartozások, az esetlegesen különböző járulékaikkal együtt, a lehető legkorábbi időpontban szűnnek meg, ha pedig a kölcsönös jogmegszüntetés csak részleges, akkor ezt követően csak egy követelés marad fenn annak járulékaival. A 2013-as Ptk. vállaltan kereskedelmi jogias alapállása azonban nem zárja ki azt a megoldást, hogy az egymással szembenálló követelések és az azokhoz kapcsolódó esetlegesen eltérő terhek egészen a teljesítést jelentő beszámítási nyilatkozat közléséig fennmaradjanak. Kétségtelen, ez a megoldás bonyolultabbá teszi a felek elszámolását, de a Ptk. szabályozási modelljének alapját képező, a magánautonómiájával élő és saját magatartásáért felelős tudatos polgártól elvárható, hogy az esetleges hátrányokkal számoljon, amikor arról dönt, teljesíti-e tartozását, azt mikor és milyen módon, például beszámítás útján kívánja teljesíteni.
Mindazonáltal, a 2013-as Ptk. miniszteri indokolásában, illetve a 2013-as Ptk.-hoz kapcsolódó kommentár irodalomban nincs jele annak, hogy megváltozott volna az az alapvetés, hogy a szemben álló követelések a kölcsönös beszámíthatósági állapotra visszaható hatállyal szűnnek meg.
Az anyagi jogi értelemben vett feltételes beszámítás lehetőségét a beszámítás fogalmi lényege zárja ki: kötelemszüntető tény, amely abban az esetben váltja ki a kötelemszüntető joghatást, ha a szemben álló követelések valóban fennállnak. Ebből az következik, a beszámítással élni kívánó adós csak abban az esetben tud olyan tartalommal és azzal a céllal jognyilatkozatot címezni a hitelezőhöz, hogy annak követelését saját követelése elengedése útján megszünteti, ha ezzel kifejezésre juttatja, hogy tartozását (a hitelező vele szembeni követelését) fennállónak tekinti (elismeri, vagy legalábbis nem vitatja).
Az Mtj. ennek az alapvetésnek a következményét rögzítette, amikor a feltételhez kötött beszámítási nyilatkozatot hatálytalannak tekintette. Azonban sem az 1959-es Ptk., sem a 2013-as Ptk. írott jogszabállyal nem zárta, illetve zárja ki a feltételes beszámítás lehetőségét. Noha lehet azzal érvelni, hogy a feltételes beszámítás lehetőségét azért nem szükséges kifejezetten kizárni, mert annak kizártsága értelemszerű, az 1959-es Ptk. fennállása alatt felmerülhetett olyan értelmezés lehetősége, mely szerint jogszabályi tilalom hiányában volt lehetőség a szerződési jog általános szabályai szerinti feltételhez kötött jognyilatkozatként megtenni a beszámítási nyilatkozatot.
A 2013-as Ptk. egyik lényeges újítása, hogy a beszámítást teljesítésnek tekinti. Ez a megközelítés még inkább támogatja azt az alapvetést, hogy feltételes beszámítás nem lehetséges. A teljesítés lényegéből fakad, hogy teljesíteni csak fennálló tartozást lehet. Az állítólagos tartozás vitatása esetén az állítólagos tartozással azonos összeg átadása nem teljesítés.
A bírósági eljárás során tett nyilatkozattal történő beszámítás ügye - önmagában - nem kérdéses. Tekintve, hogy a beszámítási nyilatkozat címzett és célzott jognyilatkozat, nincs jelentősége annak, hogy ezen nyilatkozat megtételekor van vagy nincs per folyamatban, illetve, hogy a nyilatkozatot a vagyoni forgalomban szokásos bármely módon, vagy folyamatban lévő perben az eljárási szabályok szerinti beadvány kellékeinek is megfelelő formában teszik meg.
A dilemma azonban a per lényegéből fakad: vagy az egyik, vagy a másik követelés, de leginkább mindkettő a beszámítástól függetlenül vitatott szokott lenni, azaz a vita az esetek többségében a követelések fennállásáról is szól. Mivel az adós beszámítási nyilatkozatot tett, azaz a teljesítést választotta, az anyagi jog alapján abból kell kiindulni, hogy az adós szerint a hitelező követelése fennáll. A beszámítási nyilatkozat közlésének időpontjában az azonban még nem ismeretes, hogy az adós ellenkövetelését a hitelező vitatja-e. Ha nem, önkéntes jogkövetés útján következik be a jogérvényesülés. Ha igen, a jogvita elbírálása perben lehetséges.
A valódi kérdés perjogi: van-e lehetőség arra, hogy az adós a perben arra az esetre terjesszen elő beszámítási nyilatkozatot, ha a hitelező által ellene indított keresetet a bíróság egyéb okból nem utasítaná el, azaz használhatja-e az adós a beszámítás kötelemszüntető joghatását eshetőleges védelmi eszközként.
- 258/259 -
A Polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (Plósz-féle Pp.), abbéli helyes alapállásánál fogva, hogy a beszámítás a magánjog jogintézménye, a beszámítást nem szabályozta, így nem is korlátozta. Két helyen érint beszámításhoz kapcsolódó kérdéseket: a részítélet kapcsán és az újabb jogérvényesítés kizártsága kapcsán.
A részítélet meghozatalának feltételeit beszámítási kifogás esetére úgy határozta meg, hogy arra csak mind konnexitás, mind liqviditás hiányában volt lehetőség. Eszerint, abban az esetben, ha az alperes az ellenkövetelését beszámítási kifogásként érvényesítette, a kereseti követelés tárgyában csak abban az esetben lehetett részítéletet hozni, ha az ellenkövetelés nem volt összefüggésben a kereseti követeléssel, és ha az ellenkövetelés eldöntése végett a tárgyalást el kellett halasztani (389. §). Azonban a perbeli beszámításnak sem a konnexitás, sem a likviditás nem volt feltétele. Ellenkezőleg: miközben peren kívül az adós csak világos (likvid) követelését számíthatta be, perben a beszámítást nem gátolta az a körülmény, hogy az ellenkövetelés még bizonyításra szorul.
A beszámítás jogi hatásáról pedig - a jogerőről szóló rendelkezéseket követően, de azoktól elkülönítetten - akként rendelkezett, hogy az olyan ellenkövetelés, amelynek beszámítása az ítéletben megtörtént, a beszámítás erejéig újabban nem volt érvényesíthető (412. §). Említésre érdemes, hogy a Plósz-féle Pp. felfogásában az ügy érdemében hozott ítélet csak annyiban volt jogerőre képes, amennyiben a keresettel érvényesített jog felől határozott (411. §), ezért a beszámítási kifogással érvényesített jog feletti döntéshez jogerőhatás nem kapcsolódott, a 412. § szabálya csak kimondta azt, ami természetes: a beszámítással a beszámított követelés a magánjog szabályánál fogva megszűnt.
Noha a Plósz-féle Pp. a perben történő beszámítás jogát nem korlátozta, a perelhúzó magatartások visszaszorítására szolgáló eszközök, azok általános alkalmazhatóságából fakadóan, a beszámítást érvényesítő percselekmények kapcsán is a bíró rendelkezésére álltak. A bíró preklúzióval élhetett: a fél bármely előadását hivatalból figyelmen kívül hagyhatta, ha arról győződött meg, hogy a fél az előadását az ügy elintézésének késleltetése végett szándékosan halogatta (222. §).
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Bacsó-féle Pp.) azonosan közelített a beszámításhoz, a beszámításról - azt az anyagi jog jogintézményének tekintve - szintén csak a részítélet és az újabb jogérvényesítés kizártsága kapcsán rendelkezett, a beszámítást magát ez a perrendtartás sem szabályozta, így azt nem is korlátozta.
Az eltéréseket annyiban összegezhetjük, hogy a részítélet meghozatalának feltételei közül kikerült a konnexitás hiánya [Bacsó-féle Pp. 213. § (2) bekezdés], míg az újabb jogérvényesítés akadályát a jogerőhatás felől ragadta meg (229. §).
A Bacsó-féle Pp., összefüggésben az igazsággal kapcsolatos alapállásával (az anyagi igazság kiderítésének előírása a Pp. 1. §-ában), a fél perelhúzó magatartása kapcsán nem biztosította a bírónak a preklúzió lehetőségét, csak az esetleges tárgyaláshalasztás költségeit telepítette a félre (költség specializáció), és csak arra hatalmazta fel a bírót, hogy a fél nyilatkozatának bevárása nélkül határozzon, azt is csak ismételt késedelem esetén [143. § (2) bekezdés]. Megtett percselekmény mellőzésére (figyelmen kívül hagyására) a bírónak nem volt lehetősége, akkor sem, ha azt késedelmesen teljesítették. Ekként a beszámítási nyilatkozat is mindenfajta érdemi korlátozás nélkül az eljárás egész tartama alatt előterjeszthető volt.
Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (továbbiakban: VIII. Pp. novella) egy látszólag jelentéktelen és egy jelentősebb változtatást hozott a beszámítás kapcsán.
Egyfelől, hozzányúlt az alperes védekezéséről szóló rendelkezéshez. Addig a Pp. annyit rögzített, hogy az első tárgyaláson a felperes nyilatkozata után az alperes terjeszti elő ellenkérelmét, amely vagy a per megszüntetésére irányul, vagy érdemi védekezést tartalmaz a felperes kereseti kérelmével szemben (139. §). A VIII. Pp. novella az ellenkérelem lehetséges tartalma tekintetében az alaki és érdemi védekezés lehetőségét követően hozzáfűzte, hogy "[...] illetve ellenkövetelést (viszontkereset, beszámítás) tartalmaz [...]".
A novella indokolása szerint a jogalkotó a kiegészítéssel azt szerette volna kifejezésre juttatni, hogy az alperesnek már az ellenkérelmével egyidejűleg elő kell terjesztenie a viszontkeresetét, illetve beszámítási kifogását, ha annak feltételei fennálltak.
Ez a szabályozás a maga elé tűzött cél elérésére - függetlenül a cél helyességétől - következetlensége folytán alkalmatlan volt, hiszen nem kapcsolódott hozzá szankció: a késedelmesen előterjesztett percselekményeknek a perből való bíró általi kirekesztésének lehetőségét biztosító preklúzió szabályát a VIII. Pp. novella sem általában, sem a viszontkereset, illetve beszámítás összefüggésében nem hozta vissza. A preklúzió lehetősége csak az elkésetten előterjesztett bizonyítási indítványok tekintetében jelent meg [3. § (4) bekezdés]. Ráadásul, hatályban maradt az a szabály, amely szerint a viszontkereset előterjesztésére az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig volt lehetőség [147. § (1) bekezdés].
Ez a jelentéktelennek tűnő, ugyanakkor célja elérésére alkalmatlan kiegészítés a beszámítás jogintézménye tekintetében dogmatikailag végzetesen helytelen volt. A beszámítás ugyanis anyagi jogi jogintézmény, mint jogszüntető tény anyagi jogi jogszüntető kifogás alapjául szolgálhat. Az érdemi védekezés fogalma tehát magában foglalja a beszámításra alapított jogszüntető kifogást is, ismétlése szükségtelen, ugyanakkor mai napig ható zavarokat idézett elő a perbeli beszámítás megítélésével kapcsolat-
- 259/260 -
ban. Azt a látszatot kelti ugyanis, mintha a beszámítás valamilyen önálló eljárásjogi léttel bírna, aminek következtében kialakult egy olyan megközelítés, amely a beszámítást egyre közelebb látta a viszontkeresethez, ezzel egyidejűleg szárba szökött a beszámítás eljárási eszközökkel való korlátozására irányuló törekvés, a perhatékonyság előmozdításának ernyője alatt.
Másfelől, a VIII. Pp. novella a fellebbezési tárgyalás szabályai között be is vezetett egy korlátozást, miszerint "[a] másodfokú eljárásban beszámítási kifogást csak akkor lehet előterjeszteni, ha azt az ellenfél elismeri, vagy ha a beszámítani kért követelés az első fokú tárgyalás berekesztését követően járt le." [247. § (3) bekezdés]
A VIII. Pp. novella után folytatódtak azok a lépések, amelyek a perbeli beszámítást eljárásjogi eszközökkel korlátozták. A kisértékű perekre vonatkozó szabályozás bevezetésével megjelent az a korlátozás, amely az első tárgyalást követően a beszámítási kifogás előterjesztését kizárta, illetve feltételekhez kötötte (391/C. §), majd a bíróságok hatékony működése és a bírósági eljárások gyorsítása jegyében megjelent a beszámítás időbeli korlátozása azokban a perekben is, amelyekben a jogi képviselet kötelező (147/A. §).
A beszámítás az anyagi jog intézménye, azt az anyagi jog hozza létre, szabályait, így esetleges korlátait is az anyagi jog határozza meg. A beszámítás anyagi jogi joghatásainak eljárásjogi lekövetésére, kezelésére ugyan szükség lehet, de az eljárási jog szolgáló, az anyagi jog érvényesülését előmozdítani hivatott funkciójából következően az eljárásjogi szabályozás az anyagi jog által biztosított alanyi jogot semmiképpen nem ronthatja le. A beszámítás összefüggésében ez igaz mind a beszámítás útján érvényesíteni kívánt jogra, mind magára a beszámításnak a jogára.
A beszámítás lehetőségének a polgári eljárás szabályai között akár időbeli korlát szabásával történő kizárása, akár annak likviditáshoz (elismeréshez), vagy valamely perbeli esemény (elsőfokú tárgyalás berekesztése, első tárgyalás) utáni esedékességhez, vagy más olyan feltételhez kötése, amelyet az anyagi jog nem ismer, alanyi jog, azaz a beszámítás jogának elvesztéséhez vezet. Ezen túlmenően, az ilyen kizárás, illetve korlátozás, abban az esetben, ha a fél elévült követelését szeretné beszámítani, a beszámítással érvényesíteni kívánt alanyi jog elveszítését is jelenti.
Ennek ellenére a jogalkotó a VIII. Pp. novellával, majd azt követően több lépcsőben korlátozta a beszámítás alanyi jogát eljárási szabállyal, ami önmagában is helytelen. Ugyanakkor, a jogalkotó a beszámítási kifogás kifejezésnek külön, de a viszontkereset kifejezés mellett történő rendszeres említésével azt a látszatot hozta létre és erősítette meg, mintha a beszámítás önálló, esetlegesen a viszontkeresethez hasonló eljárásjogi léttel bírna. Ezt a látszatot táplálja, hogy a beszámítás, hasonlóan a viszontkeresethez, ellenkövetelés érvényesítésére szolgál.
A beszámítási kifogás azonban nem eljárásjogi kifogás, hanem a beszámításra mint jogi tényre alapított (anyagi jogi) jogszüntető kifogás, a jelenleg hatályos polgári jogunkban a teljesítés kifogása.
Bármilyen eljárási szabállyal próbálja meg a jogalkotó korlátozni, vagy kizárni a beszámítást a perben, a beszámítás jogát valójában nem korlátozhatja, mert a beszámítás - akár van folyamatban per, akár nincs - a hitelezőhöz címzett egyoldalú jognyilatkozattal a polgári jog anyagi jogi szabályai szerint elvégezhető. Tekintve, hogy hatályos polgári jogunk szerint a beszámítás teljesítésnek minősül, az eljárásjognak a szabályozás, a bírónak a jogalkalmazás szintjén csak egy lehetősége van: megkeresni a választ arra a kérdésre, hogy mi a teendő akkor, ha a per folyamán a hitelező által keresettel érvényesített követelést az adós teljesíti. Abból indulunk ki, hogy az eljárási jog, illetve a bíró egyetlen dolgot nem tehet: azt, hogy nem vesz tudomást a teljesítésről.
A beszámítás perbeli korlátozásának egyetlen okaként a perelhúzódás megakadályozása ismert. Azonban ki kell mondanunk: a király meztelen! Egyfelől, a beszámítás fogalmilag nem alkalmas a perelhúzásra, másfelől, megfelelő bírói pervezetéssel bármiféle perelhúzó hatás kiküszöbölhető.
Az adós (alperes) beszámítása azért nem alkalmas a perelhúzásra, mert az anyagi jogi értelemben teljesítésnek minősül, ekként fogalmilag magában foglalja a hitelező (felperes) követelésének elismerését. Ha azonban a beszámítás útján érvényesített követelésre gondolunk, amellyel - annak vitatottsága esetén - kétségtelenül kibővül a per tárgya, akkor a bírónak a jelenleg hatályos perrendtartásunk alapján is mindenfajta korlátozás nélkül rendelkezésére áll mind a tárgyalás elkülönítésének, mind a részítélet meghozatalának lehetősége.
Látni kell, hogy a perben történő beszámítás lehetővé tétele valójában egy egyszerű illetékkedvezmény: a beszámítás tárgyát képező ellenkövetelés - a beszámítás anyagi jogi jogszüntető hatásánál fogva - a felperes által előlegezett illeték költségén perelhető.
A vagyoni forgalomban feltételes beszámítási nyilatkozat nem közölhető. Midőn a beszámítás önálló jogszüntető tény volt, ennek lehetőségét az Mtj. írott szabálya zárta ki, a hatályos Ptk. szabályrendszerében ez abból következik, hogy a beszámítás teljesítés. A vagyoni forgalomban tehát olyan beszámítás nem lehetséges, amelynek során az adós a hitelező követelését vitatja.
A beszámítás mint teljesítés egyik sajátossága ugyanakkor, hogy ellenkövetelés elengedése útján történik. Szemben a tényleges teljesítéssel, a beszámításnak mint élethelyzetnek lényeges eleme, hogy az ellenkövetelést a hitelező vitatja-e. Ha az ellenkövetelést a hitelező nem vitatja, akkor önkéntes jogkövetés eredményeként beáll a jogszüntetésnek megfelelő tényleges helyzet: a per elmarad.
- 260/261 -
A vagyoni forgalom felelős szereplőitől elvárható, hogy egymással szembeni követeléseiket mielőbb közöljék. Még ha az anyagi jogban az elévülési időn belüli késlekedésnek közvetlen jogszüntető hatása nincs is, elképzelhető olyan perjogi szabályozás, amely az illetékszabályokon és/vagy a költségviselés szabályain keresztül azt mozdítja elő, hogy az adós az ellenkövetelését lehetőleg azt megelőzően közölje a hitelezővel, mielőtt az pert indít követelésének érvényesítése iránt, illetve, hogy megindított per esetén a beszámítási nyilatkozat közlésére az eljárás folyamatában mielőbb kerüljön sor.
A perelhúzó perbeli magatartás visszaszorításának egyik lehetséges eszköze a preklúzió alkalmazása, azaz annak lehetővé tétele, hogy a bíró az ilyen perbeli cselekményeket kirekessze a perből. A jelenlegi Pp. is alkalmazza ezt a megoldást, amikor lehetővé teszi, hogy a bíróság a viszontkesetet érdemi tárgyalás nélkül végzéssel elutasítsa, ha nyilvánvaló, azt az alperes azért terjesztette elő késedelmesen, hogy a per befejezését hátráltassa. A viszontkereset egyéb törvényes útra utalása jogvesztéshez nem vezet. Ezzel szemben olyan beszámítás elbírálásának a perből való kirekesztése, amellyel az alperes elévült követelését kívánná érvényesíteni anyagi jogvesztéshez vezet, ezért a preklúzió alkalmazása csak azokban az esetekben lehet megengedhető, amelyben nem elévült követelés beszámítására kerül sor.
Végezetül, kérdéses, hogy perben lehetséges-e beszámítási nyilatkozat közlése arra az esetre, ha a bíróság a keresetet más okból nem utasítaná el. Ezt jelenleg a hatályos Ptk. - szemben az Mtj.-vel - kifejezetten nem teszi lehetővé. Annak azonban nincs elvi akadálya, hogy a perjog megengedje az alperes számára, hogy érdemi védekezését többféle jogi alapon előterjeszthesse, és ezt olyan módon tegye, hogy egyben megszabja azt a sorrendet, amelyben védekezéseinek elbírálását kéri: elsősorban kérje abbéli védekezésének elbírálását, amelynek eredményeképpen azt állítja, hogy a felperest a követelése a beszámítástól függetlenül nem illeti meg, és csak abban az esetben kérje a beszámításra alapított jogszüntető kifogásának elbírálását, ha egyéb védekezése nem fogna helyt.
A modell vezérlőelvének a szükséges és elégséges szabályozást tekintem.
Amennyiben az adós a hitelező általi keresetindítást megelőzően közli a beszámítási nyilatkozatát, úgy a jogszüntető tény az eljárást megelőzően bekövetkezik, annak függvényében, hogy a szemben álló követelések fennálltak-e. A beszámítás feltétlenségének követelménye miatt abból kell kiindulnunk, hogy az adós a hitelező követelését nem vitatja, azaz kontradiktórius szemlélet szerint a hitelező követelését fennállónak kell tekintenünk. A hitelező azonban vitathatja az adós ellenkövetelését, aminek következtében ő a saját követelését továbbra is fennállónak tekinti.
Amennyiben a hitelező a beszámítási nyilatkozat közlését követően indít keresetet saját követelésének az érvényesítése iránt, ezzel két nyilatkozatot tesz egyszerre: fennállónak tekinti saját követelését és vitatja az adós követelését. Noha a hitelező mint felperes kereseti kérelme arra irányul, hogy a bíróság kötelezze az adóst a tartozása megfizetésére, mind a hitelező saját követelésének kérdései, mind az adós ellenkövetelésének kérdései a hitelező akaratánál fogva válnak a per tárgyává.
Keresetindítást megelőzően közölt beszámítási nyilatkozat esetén az alperesnek nem kell a perben ismét beszámítási nyilatkozatot (beszámítási kifogást) közölnie. Védekezésének helyes módja az érdemi védekezés, melyben arra hivatkozik, hogy a felperest a keresettel érvényesített követelés azért nem illeti meg, mert követelése a keresetindítást megelőzően közölt beszámítási nyilatkozat folytán a szemben álló követelések kölcsönös beszámíthatósága kialakulásának időpontjára visszaható hatállyal megszűnt.
Ez a helyzet külön eljárásjogi szabályozást nem kíván.
Ha az adós a keresetindítást megelőzően nem közölt beszámítási nyilatkozatot, a hitelező nem volt abban a helyzetben, hogy azt megfontolva megállapítsa a szembenálló követelések megszűnésének tényét és eltekintsen a perindítástól.
Ha a jogalkotó arra kívánná rászorítani az adósokat, hogy mielőbb, lehetőleg még a hitelező általi keresetindítást megelőzően közöljék ellenköveteléseiket a hitelezőkkel, úgy megfontolható a beszámítás (perbeli beszámítási kifogás) illetékkötelessé tétele. Ezáltal az alperes az ellenkövetelés mértékéhez igazodó illeték előlegezésére lenne köteles, az illetékköltség viselése az általános szabályok szerint alakulna.
Amennyiben az alperes az ellenkérelmében egyszerű beszámítási nyilatkozatot tenne, azaz a felperes követelését teljesítené, és ezzel azt elismerné, úgy alperesi elismerésére vonatkozó szabályok (perre okot nem adó alperes, mérsékelt illeték) megfelelően alkalmazásra kerülhetnének. Amennyiben egyszerű beszámítási nyilatkozat közlését követően a felperes nyomban elismerné az ellenkövetelést, a követelés elismerésére vonatkozó szabályok e tekintetben is megfelelően alkalmazásra kerülhetnének.
Amennyiben az adós csak arra az esetre terjesztené elő a beszámítási nyilatkozatát, ha a bíróság a keresetet egyéb okból nem utasítaná el (feltételes perbeli beszámítási nyilatkozat), de a bíróság a keresetet egyéb okból elutasítaná és így a beszámítás elbírálására nem kerülne sor, az előlegezett illeték az alperes részére visszatérítésre kerülne.
A perfelvétel és annak lezárását követően a kereset megváltoztatásának és a viszontkereset előterjesztésének tilalma a perhatékonyság szolgálatában áll.
Noha felmerül, hogy a jogalkotó hasonló gondolat
- 261/262 -
mentén kizárja a beszámítási nyilatkozat perbeli közlésének lehetőségét is a perfelvétel lezárását követően, amint arra rámutattunk, ezzel a beszámítás lehetőségét megszüntetni nem lehet. Ugyanakkor a per tartama alatt, de a vagyoni forgalomban végrehajtott beszámítás jogszüntető hatásának (teljesítés) figyelmen kívül hagyására vonatkozó eljárási parancs bevezetése olyan észszerűtlen szabályozás lenne, amivel a jogalkotó tudatosan taszítaná a bíróságokat abba az irányba, hogy a valóságtól eltérő alapon döntsenek el jogvitákat.
Mégis, indokolt lehet annak kiemelt hangsúlyozása, hogy az alperestől is elvárt az, hogy közreműködjön a peranyag véglegesítésében, így nem észszerűtlen az az elvárás, hogy a perfelvétel lezárását követően lehetőleg ne gazdagítsa a peranyagot ellenkövetelésével.
Míg a viszontkereset előterjesztésének korlátozására van lehetősége az eljárásjogi jogalkotónak, mert ezzel pusztán egyéb törvényes útra utalja az alperest keresetével, a beszámítás esetében erre nincs lehetősége. Lehetősége van azonban a jogalkotónak arra, hogy a költségtelepítés szabályain keresztül diszhonorálja azt, ha az alperes az eljárásnak a perfelvételt követő szakaszában áll elő beszámításával: megfontolható a költségspecializáció alkalmazása arra az esetre, ha az alperes a perbeli beszámítási nyilatkozatát a perfelvétel lezárását követően terjesztené elő, kivéve, ha beszámítás útján érvényesíteni kívánt követelés ezt követően járt le, vagy ha azt a felperes elismeri.
A perhatékonyság előmozdítása érdekében felmerülhet a preklúzió alkalmazása a beszámítási kifogás esetében, de célszerű lehet a preklúzió szabályának ismételt általános bevezetése is a magyar perrendbe.
A preklúzió szabálya alapján a bíróság fel lenne jogosítva arra, hogy a fél késedelmesen előadott nyilatkozatait, bizonyítási indítványait hivatalból is figyelmen kívül hagyja (esetleg az alkalmazott jogtechnikai megoldás függvényében hatálytalannak tekintse, vagy hatálytalannak nyilvánítsa), ha azok figyelembevétele a tárgyalás elhalasztását tenné szükségessé, amennyiben azt a fél azért terjesztette elő késedelmesen, hogy a per befejezését hátráltassa.
A preklúzió tehát nem automatikus kirekesztést jelent a peranyagból (amint például az eventualitás elvének alkalmazása esetén automatikus volt a kizárás, ami egyébként összeegyeztethetetlen a szóbeli perrel), hanem a fél saját, a jóhiszemű pervitel követelményével nem összeegyeztethető magatartásának a bíróság mérlegelésén alapuló szankciója lenne.
A preklúziónak a beszámítási kifogás esetében történő alkalmazása, főszabályként nem jelent többet, mint viszontkereset esetén: az alperes egyéb törvényes útra utasítását. Beszámítási kifogás esetében azonban a preklúzió alkalmazásának korlátját jelenti, ha az alperes elévült követelését kívánja beszámítás útján érvényesíteni, még ha oly elkésetten is, mert az anyagi jog által biztosított alanyi jogot az eljárási jog eljárási szankción keresztül sem vonhatja el. Ezekben a feltehetően ritkábban előforduló esetekben meg kell elégedni az illetékelőlegezés és a költségspecializáció által jelentett joghátrányokkal.
Peres élethelyzetben az a tipikus, hogy az alperes vitatja a felperes kereseti követelését. A magánjogunkban kialakult felhatalmazás alapján a magyar perjogi hagyomány részét képezi, miszerint a beszámítás perben felhasználható arra, hogy általa az alperes úgy védekezzék a felperes keresetével szemben, hogy azt csak abban az esetben kívánja saját követelése elengedése útján megszüntetni, ha a kereseti követelést a bíróság az alperesi vitatás ellenére fennállónak tekintené.
Abban az esetben, ha a jogalkotó nem tenné lehetővé a beszámítás eshetőleges védekezési eszközként történő használatát, úgy abban működne közre, hogy bármilyen állítólagos követelés peresítésével a beszámítás joga gyakorlatilag elenyésztethető lenne. Bármilyen követelés, alapos, vagy alaptalan peresítése ugyanis az elé a dilemma elé állítaná az adósokat, hogy vagy elismerik a velük szemben támasztott követelést annak érdekében, hogy beszámítással éljenek, vagy a velük szembeni követelés vitatása esetén elveszítenék a beszámítás jogát.
A beszámítás útján történő teljesítés egyik sajátossága, hogy a szemben álló követeléseknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy a jogszüntető hatás bekövetkezhessék. Ha pedig követelésekről van szó, akkor fogalmilag felmerül, hogy azok, vagy azok valamelyike az ellenérdekű fél által vitatott lehet. A jogvita elbírálására éppen a per szolgál.
Az egymással szemben álló, beszámítható követelések esetén a perbeli pozíciók egyensúlyának megteremtése megköveteli, hogy mind az adós ellenkövetelésének hitelező általi vitatása, mind a hitelező követelésének adós általi vitatása esetén lehetőség legyen arra, hogy a szembenálló követelések mindegyike perbe vihető és azok fennállása a beszámítástól függetlenül elbírálható legyen. Ez a kölcsönösség csak abban az esetben biztosítható, ha adott annak lehetősége, hogy az alperes a beszámítástól függetlenül vitassa a hitelező követelését, mégpedig úgy, hogy ezzel ne veszítse el alanyi jogát a beszámításra.
Más megközelítésben, ha a perjog nem biztosítja annak lehetőségét, hogy az alperes arra az esetre terjessze elő a beszámítási nyilatkozatát, ha a bíróság a felperes keresetét egyéb okból nem utasítaná el, döntésre kényszeríti az alperest abban a kérdésben, hogy vagy vitatja a felperes követelését, vagy beszámítással élve teljesíti azt. Az ilyen egymást kizáró választási kényszer azzal jár, hogy a jogi vagy a perbeli védekezés lehetőségétől zárja el az adóst mint alperest, vagy a beszámítás alanyi jogától fosztja meg az alperest mint adóst.
Tekintettel arra, hogy hatályos polgári jogunk nem tartalmazza azt a jellegét tekintve eljárási szabályt, mely szerint az alperes az ellene indított perben arra az esetre is megteheti a beszámítási nyilatkozatot, ha a bíróság a felperes keresetét más okból nem utasítaná el, ennek a szabálynak a Polgári perrendtartásban történő kimondását javasoljuk. ■
- 262 -
Visszaugrás
