NOTAR - 2014/3
A tanulmány egy konkrét eseten keresztül vizsgálja, hogy vitás öröklési ügyekben milyen előnyei vannak a vagyonmegosztási "egyezségnek" az öröklési bizonyítvánnyal szemben.
2014 márciusában egy özvegy és két felnőtt fia a következő esettel kerestek fel egy közjegyzőt: 2013-ban elhunyt a férje és a két gyermekének apja. A hagyaték a teher- és tartozásmentes családi házból áll 200.000 euró értékben, valamint bankbetét 1 millió euró értékben, melyet a haláleset utánra szóló meghagyás alapján már átvették. Mindenki egyetért abban, hogy a családi házat az özvegy egyedül örökölje, aki továbbra is ott él. Az érintett felek azt kérdezik, mit a teendő, hogy az özvegyet egyedüli tulajdonosként a telekkönyvbe bejegyezzék?
A német telekkönyvi rendtartás 35. §-a alapján amennyiben az örökhagyó - mint ebben az esetben - több örököst hagy hátra, ők egy örökösi közösséget képeznek és a hagyaték az örökösök közös vagyona lesz. A hagyaték kezelésére a német Polgári Törvénykönyv 2042. §-a az irányadó. Ahhoz, hogy jelen esetben az özvegyet egyedüli örökösként bejegyezzék, a 311b § szerinti közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés szükséges. Ezen szerződés elkészítésére a bírósági- és közjegyzői költségjegyzék 21100 pontja szerinti mintegy 870 euro. A telekkönyvi rendtartás 35. §-a szerint az öröklés igazolása a telekkönyvi eljárásban vagy egy öröklési bizonyítványon vagy egy közjegyzői végintézkedésen keresztül történik. Mivel a második lehetőség esetünkben kiesett, az érintett feleknek a hagyatéki bíróságnál öröklési bizonyítványt kell kérelmezniük.
Telekkönyvi bejegyzés céljából kiadott öröklési bizonyítvány díja kedvező, miszerint "csak a telekkönyvbe bejegyzett ingatlan és jogok értéke szerint számítandó". Jelen esetben az öröklési bizonyítvány megadásához felmerülő díj 2055 euró. A telekkönyvi rendtartás 40. § (1) bekezdése megtöri az előzetes bejegyzési alapelvet a bejegyzett örökhagyó örökösei számára. Az özvegy
- 66/67 -
azonnali bejegyzésére nem merül fel semmilyen költség, amennyiben a bejegyzés az örökhagyó halálát követő 2 éven belül történik.
A hagyatéki bírósági eljárás költségeit megspórolva egy másik alternatíva a vagyonmegosztási "egyezség". Ezzel egy, az eddig megismert öröklési bizonyítvánnyal azonos hatást lehet elérni. A telekkönyvi rendtartás 36. §-át az adott esetre következőképpen lehet értelmezni: "Amennyiben a hagyatékhoz tartozó ingatlanra az egyik érintett felet tulajdonosként jegyzik be, a jogutódlás és az érdekeltek által a tulajdon átruházás bejegyzéséhez szükséges nyilatkozatok igazolásához elegendő a hagyatéki bíróság által kiadott bizonyítvány." A 2. bekezdésből kiderül, milyen egyéb feltételeknek kell megfelelni: az átruházandó ingatlan a hagyaték része; egy öröklő közösség fennállása; a szerző ezen örökösi közösség tagja; az érintettek nyilatkozatait a hagyatéki bíróság igazolta. A telekkönyvi rendtartás 36. §-a szerinti feltételek probléma nélkül fennállnak.
A közjegyző a tanulmány elején felvázolt módon, a szokásos eljárással okiratba foglalja az öröklési szerződést. Amennyiben nem áll fenn törvényi korlátozás, a feddhetetlenségi bizonyítványt az adóhivataltól kell kikérni. Az érintett feleknek az öröklési bizonyítványhoz hasonlóan a további szükséges iratokat is be kell szerezniük, mint a halotti anyakönyvi kivonat, a származási bizonyítvány és házassági anyakönyvi kivonat. A közjegyzőnek a következő okiratokat kell bemutatnia a telekkönyvi hivatalnak: kérelem (telekkönyvi rendtartás 13. §), vagyonmegosztási egyezség hiteles másolata, feddhetetlenségi bizonyítvány. Az öröklési szerződést nem kell bemutatni. A telekkönyvi hivatal vizsgálata csak a bemutatott vagyonmegosztásra terjed ki. A jogutódlás és az érdekeltek által a tulajdon-átruházás bejegyzéséhez szükséges nyilatkozatokat nem kell és nem is szabad vizsgálnia.
Egy ilyen bizonyítványt csak öröklési közösség fennállása esetén lehet kérvényezni. Egyedüli örökös esetén nem kerülhető el az általános öröklési bizonyítvány igénylése. Az örökös csak akkor kérvényezhet vagyonmegosztási bizonyítványt, ha egyidejűleg örököstárs is lett. Egy "kívülálló" örökös nem kaphat ilyen bizonyítványt. Amennyiben a közösség egy harmadik személynek eladja az ingatlant, az sem kérelmezheti.
Amennyiben több ingatlan a hagyaték része, az a vagyonmegosztási bizonyítvány kiadását nem akadályozza. Azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy minden egyes ingatlanhoz külön bizonyítványt kell kérelmezni. A vagyonmegosztási bizonyítvány segítségével az arra alkalmas esetekben a közjegyzők és a hagyatéki bíróságok számára a jelentős költségcsökkentés a cél. Habár ezért csak egy csekély díjat lehetne felszámítani (a lényegesen drágább öröklési bizonyítvánnyal ellentétben) a gyakorlatban ezt a bizonyítványt meglehetősen figyelmen kívül hagyják.
- 67/68 -
NOTAR - 2014/4
köteles részről való lemondás a közjegyzői gyakorlatban gyakran alkalmazott eszköz, az örökhagyó életében történő átruházásai vagy az öröklési sorrend tervezésének biztosítására. Legalábbis, ha az örökhagyó német állampolgár, eddig kevés alkalma volt külföldi öröklési jog alkalmazására. Ez az Európai Öröklési Rendelettel változni fog.
A 2015.08.17.-én hatályba lépő Európai Öröklési Rendelet előzetes hatásait a közjegyzői gyakorlatban a végrendeletek és öröklési szerződések kidolgozásakor már régóta figyelembe kell venni: nem csak az állampolgárságot kell megállapítani, hanem az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének is szerepelnie kell az okiratban és adott esetben az állampolgársági jog gondos megválasztása is már a mindennapi munkához tartozik. Eddig inkább a rendelet hatásai a közjegyzői okiratba foglalt öröklési- és vagy kötelmi részről való lemondásra maradtak figyelmen kívül.
Miután az Európai Öröklési Rendelet alkalmazásával az öröklési státuszt egy másik országba való költözéssel vagy a tartózkodási helytől eltérő állampolgársági joggal könnyen meg lehet változtatni, sok ország az anyagi öröklési jogában az öröklésről való lemondás tilalmával általában vagy legalábbis bizonyos esetösszefüggésekre nézve számolnak, felmerül a kérdés, hogy vajon a német jog alkalmazásával okiratba foglalt öröklésről- illetve köteles részről való lemondás tartósan fennáll-e. Ez a következő példákkal érthetőbb:
A német örökhagyó az első házasságából származó gyermekét az örökségről való lemondási nyilatkozattal kártalanítja. Később a második feleségével Olaszországba költözik és ott az olasz öröklési jogot alkalmazva rendezi az öröklési sorrendet kizárólag az olasz családja javára.
A vállalkozó házastársak vállalatukat lányuknak adják, miközben a két további gyermeküknek a korlátozott köteles részről való lemondásról nyilatkoznak. Nyugdíjas éveiket a szülők túlnyomó részt az algarve-i házukban töltik, ezzel tehát - nem tudatosan - megváltozik a szokásos tartózkodási helyük és a portugál jog határozza meg a törvényes öröklési sorrendet.
Egy idősebb német-spanyol házaspár külön él, azonban nem akarnak válni, hogy a nyugdíj miatt ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Különélési megállapodás keretében Németországban okiratba foglaltatják, hogy kölcsönösen lemondanak az örökségükről. A spanyol férj később
- 68/69 -
készíttet egy végrendeletet, amelyben a madridi szülői házára vonatkozóan kifejezetten (vagy akár csak hallgatólagosan) a spanyol jogot választja állampolgársági jogának.
Az előző példák megoldásai első látásra egyszerűnek tűnnek: az örökségről- illetve a köteles részről való lemondást az Európai Öröklési Rendelet 25. cikke értelmében "öröklési szerződésnek" kell minősíteni, mert a 3. cikk 1. b) bekezdése szerint a fogalom definíciója a megállapodást is magában foglalja. A 25. cikk szerint a lemondásról szóló szerződés érvényessége az örökhagyó a szerződés megkötésének időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti joghoz igazodik. Azonban a lemondási szerződést minden esetben jogválasztáshoz lehet kötni, így tehát annak megengedhetősége és érvényessége az örökhagyó a szerződés megkötésének időpontjában érvényes állampolgársági jogához igazodik. A fenti három esettel nem is lenne semmi probléma, mivel a szerződés megkötésének időpontjában valamennyi részes örökhagyó szokásos tartózkodási helye Németországban volt.
A kérdés azonban az, hogy vajon a rendelet 25. cikke a német jog szerint okiratba foglalt lemondási szerződés tartós hatását garantálja-e vagy, hogy vajon a mérvadó öröklési státusz utólagos cseréje (költözés vagy külföldi jogválasztás alapján) annak érvényességét befolyásolja-e. Kétely az "állandósági garanciával" kapcsolatban a "pozitív" öröklési szerződéssel - mint a végrendelkezés különös formájával - való összehasonlításból, adódhat. Mert akkor is, ha alakilag és anyagilag is érvényes öröklési szerződést kötnek az abban foglalt végrendelet tartalma kizárólag az alkalmazandó öröklési joghoz, vagyis a mindenkori örökhagyó halála időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti, illetve az általa választott állampolgársági joghoz igazodik. Amennyiben ez a jog már nem felel meg az öröklési jognak, amire az öröklési szerződés tartalmilag építve van (például a tartózkodási hely megváltoztatása alapján), az abban foglalt rendelkezéseket a lehető legésszerűbben az alkalmazandó öröklési jogi rendelkezésekre át kell értelmezni.
Ahogy az öröklési szerződésnél, az öröklési- illetve köteles részről való lemondás esetében is a legutóbb alkalmazott öröklési jog az egész jogutódlást szabályozza. A német öröklési jog alapján okiratba foglalt lemondást a külföldi jogban kell érvényesíteni, tehát a megfelelő módon átültetni. Amennyiben az adott öröklési jog a megfelelő lemondást megtiltja, akkor az európai öröklési jogi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a tilalom az adott jogba átültethető-e.
Amennyiben a lemondás hatásait az alkalmazandó jogra is szeretné kiterjeszteni, kérdéses, hogy hogyan kell eljárni, ha a külföldi jog ugyan nem tartalmaz teljes tilalmat az öröklésről- illetve köteles részről való lemondásra nézve, azonban tartalmi korlátokkal számol (mint például a kérdés, hogy a lemondás az utódokra is hatással van-e). Ebben az esetben nem lenne világos, hogy vajon a német jogértelmezés szerint okiratba foglalt lemondás ezeknek a jogi normáknak megfelel-e vagy, hogy a lemondás minden részletében az alkalmazandó öröklési jogot érvényesíti. Ez utóbbi ahhoz
- 69/70 -
- az európai öröklési jogi rendelet által aligha kívánt - eredményhez vezetne, hogy az öröklésről-és köteles részről való lemondás egész szabályozási összessége az alkalmazandó öröklési jogot túlterhelné.
A lemondás későbbi érvényvesztésének kockázatát a közjegyzőnek legalább akkor el kell magyaráznia, ha konkrét jelek utalnak az öröklési státusz esetleges megváltozására. Mint ahogy a végrendeletek okiratba foglalásánál az öröklési- illetve köteles részről való lemondás okiratba foglalásánál nem csak az örökhagyó állampolgárságát, hanem annak jelenlegi és adott esetben a jövőben tervezett szokásos tartózkodási helyét is meg kell beszélni. Külföldi örökhagyó esetén azt is tisztázni kell, hogy már korábban hagyott-e végrendeletet és hogy esetleg az állampolgárságát a 22. cikke értelmében választotta-e.
Amennyiben a szokásos tartózkodási hely külföldre való áthelyezése lehetségesnek tűnik, ésszerű utalni a költözés kockázatára az okiratban. Megfogalmazási javaslat német örökhagyók számára: "A közjegyző felhívta a figyelmet arra, hogy az ebben az okiratban foglalt lemondás érvénytelen lehet, ha az örökhagyó a szokásos tartózkodási helyét külföldre helyezi át és ezzel egyidejűleg nem a német öröklés jogot választja állampolgársági jogának a végintézkedés megtételéhez."
A nem tervezett - külföldre költözéssel bekövetkező - státuszváltást elkerülendő, javasolt, hogy az örökhagyó a lemondási nyilatkozattal egy időben készíttessen végrendeletet, amelyben (elővigyázatosságból) a 22. cikk értelmében megválasztja állampolgársági jogát, hogy így állandósuljon a német öröklési jog alkalmazása.■
Visszaugrás
