Gájerné dr. Szabó Andrea a bírói gyakorlat oldaláról tekinti át a jogintézményt. Írása elején rögzíti, hogy bár ritka a szóbeli végrendelet előfordulása, és ekként az kivételesnek is tekinthető, mégis érdemes foglalkozni vele, mert amikor előfordul, minden eset más, és igen ritka az, amikor a bíróság érvényesnek fogadja el az ilyen típusú végrendeletet. Fontos a jogintézmény - bírói gyakorlatot is ismertető - áttekintése azért is, mert a favor testamenti elv jegyében a végintézkedés megelőzi a törvényes öröklést.
A végrendelet az örökhagyó egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata, ami formáját tekintve lehet szóbeli és írásbeli - utóbbi alak a tipikus.
Ami a jogintézmény történeti gyökereit illeti, mindenki előtt ismert, hogy már a római jog kifejezte a végrendelkezés szabadságát és a XII táblás törvények között kimondták a végrendeleti örökösök elsőbbségét. A jusztiniánuszi jog szerint a szóbeli végrendelet érvényességéhez az volt szükséges, hogy az örökhagyó kijelentse akaratát 7 tanú megszakítás nélküli, állandó, együttes jelenlétében. "A szóbeli végrendelet "igazi" gyökerei azonban a katonák végrendelkezéséhez nyúlnak vissza. Ennek régebbi formája a TESTAMENTUM IN PROCINCTU volt kb. Kr.e. 150-ig. Amikor a hadsereg csatába indult, a hadba vonult római polgárok formátlanul kinyilváníthatták utolsó akaratukat a mellettük álló katonáknak. Később, Traianus császár uralkodásától állandósult egy fejlettebb jogintézmény a TESTAMENTUM MILITIS, mely béke idején is alkalmazható volt, valamint még kevesebb formai követelménynek kellett érvényesülnie, mint a korábbi formánál." A középkorban a feudális kötöttségek voltak meghatározók, a tulajdonos nem rendelkezhetett szabadon vagyonáról. A szabad végrendelkezés elve Magyarországon 1848, illetve 1861 óta érvényesül.
Mint a szerző megállapítja, a végrendelkezés tipikus formája az írásbeli forma, a szóbeli végrendelet a végrendelkezés kivételes formája a jogalkotói elképzelés szerint is.
"Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé" - mondja ki a Ptk. a 7:20. §-ában hang-
- 78/79 -
súlyozva a jogintézmény másodlagosságát. Ezen túlmenően természetesen a végintézkedési képességnek is fenn kell állnia. Tehát csak azok végrendelkezhetnek szóban, akik tehetnek írásbeli végrendeletet vagy közvégrendeletet. Korlátozottan cselekvőképes személy még ilyen rendkívüli helyzetben sem végrendelkezhet szóban.
A definíció lefektetése után a szerző sorra veszi a törvény által megkívánt feltételeket bírói jogeseteket is ismertetve.
Az "életet fenyegető rendkívüli helyzet" olyan fontosságú kitétel, hogy a Legfelsőbb Bíróság és a Kúria is foglalkozott vele, nem csoda, mivel ha az erre hivatkozó fél nem tudja bizonyítani állítását, a bíróság meg kell állapítsa a végrendelet érvénytelenségét. Az LB PK 88. számú állásfoglalása szerint: "Az életet fenyegető rendkívüli helyzet - mint egyik feltétel - megvalósulhat akár olyan váratlan hirtelenséggel fellépő okok alapján, amelyek kívülről közvetlenül fenyegetik a végrendelkező életét, akár pedig a végrendelkező személyében rejlő olyan belső (élettani) okok alapján, amelyek az életét a halál közvetlen bekövetkezésével fenyegetik. Az utóbbi esetben nem lehet különböztetni aszerint, hogy a rendkívüli jelleget öltött egészségi állapotot - azzal oksági kapcsolatban álló vagy nem álló - valamely betegség megelőzte-e vagy sem." Ebből a meghatározásból a szerző azt emeli ki, hogy a rendkívüli helyzetnek az örökhagyó személyére nézve kell fennállnia. A külső és belső okok közötti különbségtételre nincs lehetőség, az okok "egyenértékűek"; az értékelés szempontjából a lényeg az eredményként jelentkező feltétel, azaz az életet fenyegető rendkívüli helyzet bekövetkezése.
Kívülről ható tényező lehet (példálózó jelleggel, hisz napjainkban sajnos e lista egyre bővül): földrengés, árvíz, repülőgép kényszerleszállása, hajótörés, járvány, harci cselekményekkel közvetlenül összefüggő helyzet. Mindezek csak akkor értékelhetőek, ha a végrendelkező életét fenyegető konkrét veszélyt idéznek elő. A több embert érintő életveszélyből még nem feltétlenül következik, hogy az életveszély a végrendelkező személyére nézve is fennállt. Ugyanígy a járvány csak akkor lehet külső ok, ha általános életveszélyt idéz elő és a végrendelkező ilyen járvánnyal fertőzött területen tartózkodik.
Belső okok gyakrabban vezethetnek a törvény által előírt feltétel bekövetkezéséhez. Itt az élettani folyamatban bekövetkező életet fenyegető helyzet, a rendkívüli egészségi állapot a döntő. Az azonban irreleváns az életet fenyegető helyzet megállapíthatósága szempontjából, hogy ezt az állapotot valamilyen betegség megelőzte-e vagy nem. Jogi szempontból nincs értékelhető különbség az olyan esetek között, amikor a rendkívüli egészségi állapot gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza, vagy egészen friss események tekinthetők előzményének. Az életet fenyegető rendkívüli helyzet megvalósulhat úgy is, hogy a végrendelkező egészségében előzetes betegségi folyamat nélkül, hirtelen következik be az életet fenyegető állapot (az örökhagyó balesetet szenved, életveszélyes sérülései keletkeznek), és úgy is, hogy egészségi állapotában valamely megelőző betegséggel oksági kapcsolatban álló rendkívül hirtelen, súlyos hanyatlás áll be (agyvérzés, szívinfarktus, tüdőembólia).
Természetesen mindezekben az esetekben annak megállapítása, hogy az örökhagyó életét fenyegető helyzetben volt-e, bizonyítási, ezen belül elsősorban orvosi szakkérdés, ezért orvosszakértő kirendelése, illetve meghallgatása mindenképpen szükséges. A szerző ugyanakkor kiemeli, hogy a rendkívüliség jogi fogalom, melyet az előbbiek szerint kell elbírálni.
- 79/80 -
A bírói gyakorlatban a belső ok alapján következik be a leggyakrabban az életet fenyegető rendkívüli helyzet megállapítása, éspedig a valamely megelőző betegséggel oksági kapcsolatban álló, hirtelen, ugrásszerű hanyatlás következményeképpen. A bíróság megállapította az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennállását például abban az esetben, amikor ugyan a tanúvallomásokból és más adatokból nem lehetett megbízhatóan felvázolni az örökhagyónak azt az állapotát, amely a szóbeli végrendelkezéskor őt jellemezte, de az orvos tanúk által ismertetett betegségeket figyelembe véve életet fenyegető rendkívüli helyzetben lehetett (a beteg állapota többszörösen determinált volt, vesegyulladás, rossz szívállapot, idült májgyulladás és rossz ellenálló képesség jellemezte, amelyeket a májgyulladás súlyos zavara okozott, ez májelégtelenséghez, majd halálhoz vezetett). Fontos kiemelni, hogy annak nincs és nem lehet ügydöntő jelentősége, hogy az életet fenyegető rendkívüli helyzet külsőleg még nem jelentkezett, illetve, hogy az orvos még nem ismerhette fel.
Nem állapította meg a bíróság az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennállását akkor, amikor az örökhagyó combnyaktöréssel kórházba került, állapota javult és nem volt életveszélyes állapotban. A látogatóknak tervezett jövőjéről beszélt. A tanúvallomásokból megállapítható volt, hogy a halál eszébe sem jutott, sőt hazameneteléről beszélt. Az örökhagyó azonban másnap meghalt, de nem a combnyaktöréssel összefüggésben következett be a halála, hanem egyik betegtársa halálának látványa eredményezte elhunytát. Mindezek alapján nem volt megalapozott az életet fenyegető rendkívüli helyzet megállapítása.
Az életet fenyegető rendkívüli helyzetnek objektíve kell fennállnia: "A törvényes feltételeknek valóságosan (objektíve) kell meglenniük. A végrendelkező szubjektív képzete a valóságban hiányzó feltételt nem pótolhatja."
Az objektív valóság a tudatunktól függetlenül létező valóság. Szubjektív a tudatnak a tartalma, amelyben a valóság vagy helyesen, vagy tévesen tükröződik. Utóbbi esetben a tudatban hamis képzet jelentkezik, amelynek a valóságban nincs megfelelője. A feltételeknek tehát objektíve kell meglenniük, nincs jelentősége, hogy a végrendelkező azokat feltételezte-e vagy sem. Ebből következik, hogy nem vizsgálható és nincs is jelentősége annak, hogy a jog által megkívánt feltételek az örökhagyó tudatában jelentkeztek-e, s ha igen, mennyiben (LB PK 88. számú állásfoglalás).
A szóbeli végrendelet érvényességének további feltétele, hogy a végrendelkező írásbeli végrendeletet a kialakult helyzetben, állapotban nem tud tenni. E feltételnek is objektíve kell fennállnia, s mint a szerző fogalmaz, ennek során "körültekintő egyéniesítéssel" kell elbírálni, hogy e feltétel fennállott-e vagy sem. Vizsgálandó a végrendelkező fizikai és pszichés állapota is. A törvény a végrendelkező személyére nézve tartalmaz rendelkezést, az ő személyes tevékenységi képességét vizsgálva kell elbírálni, hogy írásbeli végrendeletet alkothatott volna-e. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni a Ptk. 7:14. § (5) bekezdésében foglaltakra, miszerint a vak, az írástudatlan, az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van írásbeli magánvégrendeletet nem tehet. E személyek, ha írásban szeretnének végrendelkezni, közjegyző közreműködését kell igénybe vegyék, így nekik sokkal nagyobb nehézségeket kell leküzdeniük, mint azoknak, akik más módon is tehetnek írásbeli végrendeletet. Ilyen esetekben a szerző szerint egyszerűbb lehet megállapítani ezen feltétel fennállását.
- 80/81 -
Rámutat a szerző arra a szigorításra is, hogy a régi Ptk. megfogalmazása szerint a szóbeli végrendelet akkor jöhet szóba, ha a végrendelkező írásbeli végrendeletet egyáltalán nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne, ugyanakkor a hatályos szabályozás értelmében szóbeli végrendeletet csak akkor lehet tenni, ha írásbeli végrendeletet egyáltalán nem tudna tenni az örökhagyó. Amennyiben a végrendelkező jelentős nehézséggel ugyan, de tehetne írásbeli végrendeletet, akkor ezen feltétel fennállása nem állapítható meg. A feltételnek objektíve kell fennállnia, melynek megítélése nem könnyű a gyakorlatban, szögezi le a cikkíró.
Megfigyelhető sorrendiség a bíróság előtti eljárásokban. Amennyiben bebizonyosodik az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennállása, akkor, azt követően kell azt vizsgálni, hogy abban a rendkívüli helyzetben, amelybe a végrendelkező került, objektíve volt-e lehetősége arra, hogy írásbeli végrendeletet tegyen. Itt is irányadó, hogy a végrendelkező fizikai és pszichés állapotára is figyelemmel kell lenni. Fizikailag például lehet a végrendelkező mozgás- és írásképtelen állapotban. Pszichikailag pedig a beteg lehet teljesen kétségbe esve, lelki állapotát reményvesztettség jellemezheti. Az, hogy az ilyen állapotban lévő ember bízhat-e állapota javulásában, orvosi szakkérdés. A külső körülmények is relevánsak lehetnek. Önmagában az a körülmény, hogy a végrendelkező írásra képtelen, még nem elegendő annak megállapításához, hogy írásbeli végrendeletet nem tudott tenni; meg kell vizsgálni, hogy közvégrendeletet tudott volna-e tenni, ha nem, csak akkor állapítható meg, hogy fennállt a szóbeli végrendelkezés másik feltétele is.
Itt is hoz két konkrét példát a szerző. Az egyikben a végrendelkezéskor 72 éves asszonyt súlyosan beteg és elgyengült állapot jellemezte, tevékenységi képessége jelentősen csökkent, és félt a haláltól. "Ilyen állapotban lévő embertől nem várható el, hogy életének utolsó, világos óráiban a végrendelkezés jogi lehetőségeiről érdeklődjön és közjegyzőhöz forduljon. A jelenlévők, akik előtt kinyilvánította végakaratát, fel sem ajánlották, hogy közjegyzőt hívnak. További tájékozódásra nem volt módja, ugyanis másnap kórházba került és meghalt." Nem állapította meg azonban a bíróság a másik feltétel fennállását, amikor a szakértői véleményekből azt tűnt ki, hogy az örökhagyó segítséggel ugyan, de képes volt írni. A már idézett PK-ban a Legfelsőbb Bíróság azt is lefektette, hogy "a szóbeli végrendelet két törvényes feltételének a végrendelkezés idején együttesen, vagyis egyidejűleg és egymás mellett kell fennállnia."
A cikk következő részében a szóbeli végrendelet érvényességéhez szükséges alaki kellékeket veszi górcső alá.
"A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkezőkét tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban - vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven - előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete" (Ptk. 7:21. §).
Az alaki követelményeket illetően tehát négy feltételt különíthetünk el, amelyeknek együttesen fenn kell állniuk ahhoz, hogy a szóbeli végrendelet érvényesen létrejöjjön.
Az első ezek közül, hogy a végrendelkező egész terjedelmében szóban (az új Ptk. óta már jelnyelven is) adja elő végakaratát; ami azt jelenti, hogy a végrendelet tartalma csak az lehet, ami szóban elhangzott. Nem lehet a végrendelet tartalmának tekinteni azt, amiről
- 81/82 -
a végrendelkező vagy az ő megbízásából más feljegyzést készített, még ha azt a végrendelkező alá is írta. A végrendelkező a hozzá intézett kérdések igenlése vagy tagadása által nem fejezheti ki végakaratát. A cikkbeli jogeset szerint az örökhagyó rosszullétekor papírt és ceruzát kért, mert végrendelkezni akart, majd - miután a jelen lévők megtagadták tőle a papírt és a ceruzát - szóban adta elő, hogy mindenét a felperesre hagyja. Ez a nyilatkozat a végakarat teljes terjedelemben történő előadásának minősül.
A második feltétel, hogy a végrendelkező nyilatkozatának két tanú együttes jelenlétében kell történnie. A tanúknak nem csak a végrendelkező személyazonosságát kell tanúsítaniuk, hanem a végrendelet tartalmát is ismerniük kell, elengedhetetlen ezért, hogy a végrendelkezés teljes tartama alatt együtt jelen legyenek és egymásról e minőségük ismeretében tudniuk kell. A végrendelkezőnek is tudnia kell arról, hogy a két tanú - tanúként - jelen van. A tanúk meghallgatása nélkülözhetetlen a későbbi perben, mert nekik kell vita esetén bizonyítaniuk a végrendelet tartalmát. A Legfelsőbb Bíróság a cikkben hivatkozott több eseti döntésében megállapította, hogy nem érinti a szóbeli végrendelet érvényességét, ha a tanúk a végrendelet tartalmáról ellentétes vallomást tesznek, mert a bíróság megállapíthatja az összes körülmény értékelése alapján a végrendelet tartalmát. A tanúk írni tudása sem feltétel. Ugyanakkor eseti döntés szerint a kórteremben a betegek ellátása céljából tartózkodó ápolónő, aki munkája ellátása során hallja meg az örökhagyó végakarat-nyilvánítását, a szóbeli végrendelet tanújának még akkor sem tekinthető, ha a végakaratról egyidejűleg készített nyilatkozatot utóbb maga is aláírja.
A harmadik feltétel szerint mindkét tanúnak értenie kell azt a nyelvet, amelyen a végrendelkező a végakaratát előadja. Közzétett eseti döntés szerint ha az egyik tanú nem hallotta, vagy nem értette a végrendelkező által elmondottakat, akkor a szóbeli végrendelet alakilag hibás, és ennek pótlására nincs lehetőség. Ez a feltétel az új szabályozás értelmében kiterjed arra is, hogy amennyiben az örökhagyó jelnyelven adja elő a végakaratát, a tanúkkal szemben is követelmény, hogy ismerjék az örökhagyó által használt jelnyelvet.
Végül a negyedik feltétel, hogy a végrendelkezőnek azt is ki kell jelentenie a két tanú együttes jelenlétében, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete. A PK 88. számú állásfoglalás szerint a végrendelkezőnek nem kell szó szerint azt a kifejezést használnia, hogy "szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete", hanem elegendő, ha a szóhasználatából - a szavak általánosan elfogadott jelentésére és a nyilatkozattétel körülményeire is figyelemmel - kitűnik, hogy végrendelkezik. Szintén ez az állásfoglalás egyértelműsíti, hogy a végrendelkező tudatának át kell fognia, hogy végrendeletet tesz és ezt ki is kell fejeznie.
Amennyiben a szóbeli végrendelet bíróság előtt történő megtámadására kerül sor, a bizonyítási kötelezettség azt terheli, aki a szóbeli végrendeletre jogot kíván alapítani. Bizonyítás tárgyát képezi, hogy a szóbeli végrendelkezés feltételei a végrendelkezés időpontjában fennálltak-e. A bíróságnak elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy történt-e szóbeli végrendelkezés. A szóbeli végrendelet érvényességét az egyéb feltételek fennállása esetén is csak akkor lehet megállapítani, ha kétséget kizáróan bizonyított, hogy a végakarat kinyilvánítása mikor, milyen körülmények között és milyen tartalommal történt meg. Azonban a bírósági eljárást megelőzően a szerző kiemeli a közjegyző szerepét, rámutatva a közjegyzőnek a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.)
- 82/83 -
47. § (1) bekezdése, és 54-55. §-ai szerinti kötelezettségeire (előzetes nyilatkozatra felhívás, a hagyatéki tárgyalásra a szóbeli végrendelet tanúinak megidézése, a szóbeli végrendelet kihirdetése a tanúk előzetes írásbeli nyilatkozatainak, illetve tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt vallomásainak felolvasásával).
A szóbeli végrendelet a törvény erejénél fogva - minden további feltétel nélkül - hatályát veszti, ha az örökhagyó a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után megszakítás nélkül harminc napon át nehézség nélkül alkothatott volna írásbeli végrendeletet (Ptk. 7:45. §). Amíg az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennáll, a végrendelet hatálytalanná válása kizárt, nincs annak jelentősége, hogy időben ez a helyzet meddig tart (lehet tartós eszméletvesztéses állapot); a 30 napos határidő az életet fenyegető rendkívüli helyzet megszűnésétől kezdődik. A rendkívüli helyzetnek ugyanakkor megszakítás nélkülinek kell lennie. Rámutat a szerző, hogy a "nehézség nélkül" kitétel előtt nem szerepel a "jelentős" megszorítás, ami némi következetlenséget mutat jogalkotói részről.
A publikáció végül számba veszi a PK 88. számú állásfoglalással is érintett azt a kérdést, ha egyidejűleg készül írásbeli és szóbeli végrendelet is: "[h]a a szóbeli végrendelet törvényes feltételei fennállottak, és az az alaki követelményeknek megfelel, s a végrendelkező az e) pontban írtak szerint kijelenti, hogy a szóbelileg tett nyilatkozata az ő végrendelete, a szóbeli végrendelet akkor is érvényes, ha egyidejűleg írásbeli végrendelet is készült, de az alaki okból érvénytelen". Ilyen esetben az írásbeli végrendelet érvénytelenségének az örökhagyó személyében rejlő okból kell bekövetkeznie, mert ha más okból - például valamelyik tanú miatt - következik be és megállapítható, hogy az örökhagyó tudott volna érvényes írásbeli végrendeletet tenni, akkor a szóbeli végrendelet érvénytelen lesz, mégpedig a jogi feltételek hiánya miatt. Az LB Pfv.V.23067/1995. BH 1997/290. határozat szerint ha az örökhagyó által aláírt végrendelet azért érvénytelen, mert arról a keltezés hiányzik, az örökhagyó egyidejű szóbeli nyilatkozata szóbeli végrendeletként sem lesz érvényes, mert annak egyik törvényes feltétele hiányzik, ugyanis ilyen esetben az írásbeli végrendelet tételének lehetősége fennállt, mert az örökhagyó az írásbeli végrendeletet alá tudta írni. ■
Visszaugrás
