A magyar polgári jog és a munkajog kapcsolata az 1990-es évek óta mind inkább az érdeklődés előterébe került.1 Nyilvánvaló, hogy a polgári jogi szabályok változása közvetlenül, illetve közvetve kihat a munka jogviszonyaira is. A következőkben ezt a kérdést vizsgáljuk az új Ptk. tervezetének, közelebbről az új Polgári Törvénykönyv 2006. január 31-én közzétett javaslatának normaszövege és indokolása alapulvételével. Annál inkább indokolt ez, mert a Ptk. egyes rendelkezéseinek a munkaügyi jogvitákban joghasonlatosság alapján történő alkalmazására 1990. óta sor kerül.2
I. Elsődlegesen a tervezetben foglalt bevezető rendelkezések lehetnek jelentősek a munkajog szempontjából. Az itt kodifikált mellérendeltség elve (1:1. §) különösen a magánjogi és a munkajogi jogviszonyok elhatárolása szempontjából bír jelentőséggel, hiszen ez az egyik fontos megkülönböztetési ismérv a munkavállalót terhelő alárendeltségtől.
A jóhiszeműség és a tisztesség elvét a 2001. évi XVI. törvény 2. §-a már 2001. július 1. napjával felvette az Mt. 3. §-ába, ezzel e részben a hatályos Ptk.-nak, illetve a tervezet 1:3. §-ának megfelelően a két jogág között az összhang létrejött.
Ugyanezen rész 1:4. §-ában foglalkozik a Ptk.-tervezet az elvárható magatartás elvével, amelyet általános követelményszintnek tekint (1:4. §). Ennek az objektív követelménynek a munkajogban kisebb jelentősége van, hiszen itt rendszerint nemcsak az általános, hanem a szubjektív mérce is tekintetbe jön.
A továbbiakban formailag jelentős a rendeltetésellenes joggyakorlás elhagyása a Ptk.-tervezetből, annak kirívó esetei joggal való visszaéléssé minősítése a tervezet 1:6. §-ában, illetve az e tilalomba nem ütköző magatartásoknak pedig a jóhiszeműség és tisztesség követelménye alapján történő elbírálása (általános indokolás 2. p.). Ezek a megfontolások - úgy gondolom - a munkajogban is érvényesíthetők, hiszen a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmát az Mt. 4. §-a is előírja. A munkaviszonyban álló felek szorosabb kapcsolatára tekintettel azonban a Ptk.-tervezet indokolásának egyes megállapításai nem tekintetők feltétlenül helytállónak a munkajogban. Így például nem tekinthető kizártnak, hogy a munkaviszonyban álló felek hosszabb, szorosabb kapcsolatára és az eset körülményeire figyelemmel a szerződésmódosítási nyilatkozat megtagadása joggal való visszaélésnek minősüljön (eltérően a tervezet 1:6. §-ához fűzött indokolás utolsó bekezdésében a polgári jog tekintetében elfoglalt állásponttól).
A kötelmi jog általános szabályait általában eddig is figyelembe vette a jogalkotó a munkajog hasonló rendelkezéseinek megállapításánál, a jogalkalmazók pedig azok alkalmazásánál. Ugyanakkor a teljes azonosság nem feltétlenül szükséges.
Így például vitatott a munkajogi gyakorlatban, hogy annak a jogosultnak halála esetén, akinek a szolgáltatást nyújtani kellett, mindenképpen alkalmazni kell-e a tervezet 5:3. § d) pontját, illetve az annak megfelelő azt az elvet, amely szerint ilyen esetben a jogviszony megszűnik.3
Az előbbiekben már említett összhang jelenleg is fennáll a polgári jogi, illetve a munkajogi elévülési szabályok tekintetében, ide nem értve az elévülési idők tartamát. Ezért nem látszik akadálya annak, hogy a polgári jog változásait a munkajog is figyelembe vegye. Ehhez képest jövőben a munkajogban egyebek mellett annak sincs akadálya, hogy az elévülés nyugvásának az 5:7. §-ban foglalt módosított szabályai érvényesüljenek. Ebből kiindulva a magam részéről kérdésesnek tartom, hogy az Mt. 11. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint az elévülést hivatalból kell figyelembe venni, valóban olyan munkajogi sajátosság-e, amelynek fenntartása feltétlenül indokolt.
A határidők számításának szabályai (a tervezet 5-28. §-át követő jegyzet) - úgy vélem - a bizonytalanságok elkerülése érdekében, főleg a laikusok érdekei védelmében közérthető egységesítést igényelnek, az eljárási szabályokra - ide értve a közigazgatási eljárási szabályokat is - általában kiterjedően.4 Nem gondolom, hogy e kérdésben olyan jogági sajátosságok lennének megállapíthatók, amelyek ettől eltérést indokolnának.
A polgári jogi gyakorlat alakulása szempontjából jelentős az indokolás azon megállapítása, hogy a fogyasztói mivoltot önmagában nem alapozza meg, hogy ha valaki természetes személy. Ellenben a munkaviszonyban álló személy akkor is fogyasztónak minősül, ha az ügyletet foglalkozása gyakorlásának megkönnyítése érdekében köti (Ptk. 5:34. §-ához fűzött indokolás).
Esetenként a munkaszerződés megkötésénél jelenleg is figyelembe veszi a munkajogi gyakorlat az ajánlati kötöttség polgári jogi szabályait. Ezért az 5-36., 37. §-ok a munkajogviszonyok szempontjából is jelentősek lehetnek.
Ugyanez áll megfelelő esetben az előszerződés szabályaira is (Ptk.-tervezet 5:43. §).
Szerződés írásba foglalására, annak megkötésénél képviselő meghatalmazására és eljárására eddig is érvényesültek a magánjogi elvek, illetve szabályok a munkajogi gyakorlatban (5:55., 56. §). Ezek szerint a munkáltató nevében a szervezeti szabály vagy átruházás alapján a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult jár el, ha ezt jogszabály vagy szabályzat nem zárja ki (BH 1997/9/464; BH 2006/10/335).
A munkajogi semmisségi szabályok körében is kifejezetten érvényesítendőnek ítélem azt, hogy nemcsak a jogellenes, hanem a jó erkölcsbe ütköző kikötés is semmisséghez vezet (5:64., 5:72. §). E kérdésben a munkajogi joggyakorlat már tett kezdeményezést: eseti döntés szerint a jó erkölcsbe ütköző munkaszerződés semmis (LB Mfv. I. 10.260/2005.).
A megtámadhatóság jelenlegi munkajogi szabályai arról tanúskodnak, hogy a jogalkotó és a jogalkalmazó ezekben a kérdésekben eddig is összhangra törekedett. Ezért nem látszik akadálya annak, hogy a hatályba lépésig terjedő időben a jogalkotó e részben is kifejezetten megteremtse az összhangot a magánjogi és a munkajogi szabályok között (5:65-5:67. §-ok), a határidő-eltérés fenntartásával.
A munkavállalók szempontjából a feltűnő értékaránytalanság, illetve a tisztességtelen szerződési feltétel bevezetése (5:75-5:77. §-ok) jelentős. Ennek az érvényesítése azonban a polgári jog keretében történik.
Ellenben jelentőséggel bír a munkajogban a külföldi joggyakorlat figyelembevételével az ún. átláthatóság követelménye, vagyis, hogy a kikötésnek megfelelően pontosnak kell lennie, az előfeltételeket és a jogkövetkezményeket olyan módon kell meghatároznia, hogy azok alkalmazásánál a munkáltató ne jusson indokolatlan előnyhöz.5
A munkajogban is előfordulnak kötbér-kikötések. Ezért az 5-160. § a munkajogban is jelentőséggel bír. A német joggyakorlatban ehhez fűződő követelmény, hogy ha a szerződésben foglalt kötbérkikötést megfelelő cím vagy különös nyomdatechnikai kiemelés nem teszi feltűnővé, az meglepetést okozó jellegű, ennélfogva érvénytelen lehet.6
A szerződésszegésért való kárfelelősség kialakításánál a polgári jog és a munkajog eltérő szempontjai miatt a Ptk.-tervezetben foglalt, a kockázatelosztásra alapozott javaslatok nem érintik a munkajogot, hiszen a munkajogban a munkáltató általános tárgyi felelőssége, illetve a munkavállaló általában korlátozott vétkességi felelőssége érvényesül. Ehhez képest nem érinti - megítélésem szerint - a munkajogot a tapadókár, a következménykár megkülönböztetése sem (5:110. §-121-122. old.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
