"Az, hogy valami jogilag rendben van, az önmagában nem elegendő."
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával, Völner Pállal többek között az Európai Bizottság előtt lévő aktuális magyar ügyekről, az eljárások során adható - és kapható - jogi, illetve politikai válaszokról beszélgettünk.
Mi következhet jogi szempontból az Európai Bíróság ítéletéből? Mi várható az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárásban?
Ha politikai döntés születik, akkor a kvótaperrel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság végigviszi, és az Európai Bírósághoz fog fordulni, hogy menjen teljesedésbe. Szeptember 26-án lejárt az Európai Unió kötelező betelepítési kvótájára vonatkozó ideiglenes határozat hatálya. Több nyilatkozat is elhangzott az utóbbi időben, az egyik a menekültügyi biztos, Dimitris Avramopoulosnak nyilatkozata volt. Amikor egy újságíró az önkéntes kvótákról kérdezte, válaszul elmondta, hogy tulajdonképpen nem önkéntes kvótákról van szó, ezek valójában kötelező jellegűek. De meg kell említeni az Európai Parlament elnökének, Tajani úrnak a kvóták megemeléséről szóló szeptember 9-i nyilatkozatát, vagy a brüsszeli szóvivő kijelentését, hogy szeptember 26-a után is él a kvóta. Van itt tehát egy jogértelmezési probléma: szeptember 26-a után lehet-e még kötelezni a tagállamokat ennek a kötelező kvótának a teljesítésére, amely - szerintük -az akkori szükséghelyzetben volt indokolt? Vagy mely tagállamokat lehet erre kötelezni? Akik már szeptember 26-a előtt vállalták azt, de nem merítették ki, vagy akár más tagállamokat is? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek előttünk állnak. Nem bízom abban, hogy itt vége van az ügynek, de nekünk is vannak olyan érveink, amelyek az ítéletben foglaltatnak, és a javunkra fordíthatóak.
A külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó törvény miatt indult kötelezettségszegési eljárás melyik szakaszban tart most?
Ebben a kötelezettségszegési eljárásban indokolt véleményt kaptunk a Bizottságtól, amelyre egy hónapos válaszadási határidőnk van.
Ha lennének statisztikai adataink, hogy hány szervezet az, aki kapott külföldi finanszírozást, akkor nagyon egyszerű képet kapnánk. Vannak szervezetek, amelyek büszkék arra, hogy külföldi finanszírozással is rendelkeznek, a Vöröskereszt sose tagadta, de a Máltai Szeretetszolgálat is ebbe a körbe tartozik, tehát a karitatív, illetve valóban a köz javát szolgáló szervezeteknek ez mindössze egy adminisztratív lépés, amely a működés egyik új, ugyanakkor természetes velejárója. Azoknál okoz ez problémát, akik valójában nem is civil szervezetek, hiszen politikai terepen vitézkednek. Ezek, illetve vezetőik, képviselőik hangoztatják azt folyamatosan, hogy ez a szabályozás s érti a demokratikus értékeket, elveket - továbbá más hasonló dolgokat mondanak, amiket ugye már megszokhattunk tőlük. Különböző alapjogi dokumentumok elvont értelmezésével próbálják ebbe a körbe vonni a törvényt, holott alapjogokat egyáltalán nem sért egy ilyen pénzügyi átláthatóságot biztosító szabályozás. Tehát itt is várható még vita a felek között, mert más megközelítésben tárgyaljuk az ügyeket. Az EB kifogása szerint a regisztráció gátolja a tőke szabad áramlását, de ez nem felel meg a valóságnak, hiszen továbbra is bárhonnan kaphat támogatást egy civil szervezet. Azért van szükség az átláthatóságra, mert látható, hogy világszerte a civil szervezeteknek nevezett NGO-k beavatkoznak a politikai folyamatokba, nem vonatkozik rájuk a párttörvény és a szabályozás alól kibújva befolyásolják a közvéleményt. Az Egyesült Államokban és Izraelben is van hasonló törvény, sőt az EU maga is készült egy hasonló szabályozásra, bár megjegyzem, hogy pont ennek az ügynek a kapcsán annak a tárgyalása megállt. Ebből is látszik, hogy politikai erőtérbe került ez a téma.
- 5/6 -
Államtitkár Úr az Emberi Jogi Munkacsoport keretei között is megismerheti a civil szervezetek véleményét. Szóba került a Civiltörvény módosítása az üléseken?
A kormány öt évvel ezelőtt, 2012. februári határozatában [1039/2012. (II. 22.) Korm. határozat] rendelkezett az Emberi Jogi Munkacsoport életre hívásáról, melynek fő feladata, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, konzultációt folytasson a civil szervezetekkel, érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel, valamint alkotmányos szervekkel, emellett pedig elősegítse az emberi jogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos szakmai kommunikációt. A Munkacsoport 2012-es alakuló ülésén döntött az Emberi Jogi Kerekasztal létrehozásáról, amelynek jelenleg 65 civil szervezet a tagja, valamint további 51 szervezet vesz részt meghívottként a tematikus munkacsoportok munkájában. A Kerekasztal 11 tematikus munkacsoport keretében végzi munkáját, ezek közül kettőben államtitkári feladatomból adódóan elnöki tisztséget látok el. Az Egyéb Polgári és Politikai Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport keretében a Civiltörvény módosítását is megbeszéltük. Mivel képviselői előterjesztés volt a Parlamentben, tényleges kormányzati egyeztetésre nem is kerülhetett sor. Ennek ellenére részletesen ismertettük az általános vitában elhangzottakat, a törvény tartalmát, sőt módosítást is átvezettünk, ami a határidőket érintette. Ráadásul olyan szervezeteket is meghívtunk, akik nem tagjai a Munkacsoportnak, de élénk érdeklődést mutattak a téma iránt, tehát nemcsak a TASZ, hanem a Helsinki Bizottság és Transparency International Magyarország képviselői is jelen voltak. A tárgyalás alapja részükről az volt, hogy a képviselői indítvány kerüljön visszavonásra. Így azért, valljuk be, nehéz kompromisszumokat kötni és figyelembe venni az elképzeléseket.
A büntetőeljárásról szóló törvényről viszont elmondható, hogy szakmai és politikai konszenzuson alapuló kódex született, amelyben Államtitkár úrnak komoly szerepe volt.
Miniszter úr elhatározása és érdeme ez, parlamenti államtitkári megbízatásomból adódóan akkor kaptam fontos szerepet, amikor parlamenti erőtérbe került az ügy, és elfogadásához a politikai pártok hozzájárulása kellett, hiszen kétharmados törvényről beszélünk. Úgy gondolom, hogy megfelelő kompromisszumokkal át tudtuk vinni a törvényt. Most a kiegészítő, ún. salátatörvény van még hátra, remélem ott is sikerül felülemelkedni a napi politikai csatározásokon, és le lehet zárni a kódexhez kapcsolódó jogalkotási folyamatot, ahogy a többi nagy eljárási törvény, a közigazgatási rendtartás, a közigazgatási perrendtartás és a polgári perrendtartás esetében is történt.
Mit emelne ki az új büntetőeljárásról szóló kódex újításai közül?
Olyan újításokat sikerült többek között bevezetni, hogy hosszas eljárások nélkül, egyszerű ügyekben első fokon a bíróság előtt az ügyészség és a terhelt kvázi meg tudnak állapodni, megállítva ezen a ponton a büntetőeljárás folyamatát. Nagyon fontos, hogy a másodfokú bíróság kivételes esetben tud csak hatályon kívül helyezni. Ezek mind-mind olyan irányba ható változások, amelyek lerövidítik az eljárások határidejét, ugyanakkor növelik a hatékonyságát, mindezt úgy, hogy nem sérülnek a terhelt jogai. Általában a jogok kiszélesítése a határidők és a hatékonyság ellen hat, de sikerült megtalálni a megfelelő kompromisszumot.
Államtitkár úr 16 évig dolgozott ügyvédként. Az ügyvédi pályán szerzett tapasztalatait mennyire tudja hasznosítani az államtitkári munka során?
2006-ban kényszerből, az összeférhetetlenség miatt kellett megválnom az ügyvédi praxisomtól, de mindaz a tapasztalat, amit oktatási, infrastruktúra, egészségügyi területen tudtam szerezni ügyvédként, segít abban, hogy egy ügyet ezzel a külsős látásmóddal tudjak megközelíteni.
Tudna említeni egy példát?
Amikor a civil szervezetek bírósági bejegyzésének az elhúzódásával kapcsolatos szabályozásról tárgyaltunk, akkor saját tapasztalatból ismertem azt a problémát, amit mások is jeleztek, hogy az ügyészek által gyakorolt törvényességi felügyelet, az ügyészek szerepének növekedése lelassította az eljárást. Az a lehetetlen helyzet állt elő, hogy amikor egy céget jegyeztet be az ügyvéd, és pénzért dolgozik, azt meg tudja csinálni néhány nap alatt, amikor pedig ingyen segédkezik egy társadalmi szervezetnek, olyan mintha szakmailag lejáratná magát azzal, hogy kétszer-háromszor "visszalövik a startvonalra". Egy ilyen személyes tapasztalat sokat segíthet a jogalkotásnál.
Államtitkár úr korábbi nyilatkozataiban szokta hangsúlyozni, hogy jogi választ vagy politikai választ ad, illetve kap. Hogyan látja a jog és a politika viszonyát az aktuális kérdésekben?
Vannak jogi válaszok, gazdasági válaszok, politikai válaszok, amelyeket társadalmi válaszoknak is nevezhetünk. Például korábbi közéleti tevékenységem során tapasztaltam, hogy gazdaságilag bármikor bebizonyítható, hogy egy vasútvonalat be kell zárni, mert hatalmas támogatást igényel. Ugyanakkor a közösségi közlekedés az egész világon állami támogatást igényel, Németországban is, és ennek társadalmi haszna is van, tehát nem lehet racionálisan, pusztán a számok alapján dönteni. Ugyanígy, ha valamit tisztán jogilag gondolunk át, a legegyszerűbb jogi megoldásnak is lehetnek olyan hatásai, amelynek az árát inkább hosszú távon, elterítve kellene, hogy megfizessen a társadalom. Nyilván számtalan jogi választ lehet adni egy adott ügyre, az egyetemen is tanultuk, hogy akkor van jó válaszunk, ha legalább két válaszunk van egy jogesetre. Ha azt vesszük, az is egyfajta jogi megoldás, amit az Európai Unió választott a migráció ügyében, lehet, hogy jogilag tökéletes is ez a megoldás, csak tönkreteszi a kultúránkat, a környezetünket, a biztonságérzetünket, és kiszolgáltat bennünket a terrorizmusnak. Az, hogy valami jogilag rendben van, az önmagában nem elegendő, mindig használnunk kell azt a belátási képességünket is, amit nem csak a jog határoz meg, a jog felett ott kell lenni a természetjognak is.
Budapest, 2017. október 18. ■
Visszaugrás