A jogalkalmazó szerv közhatalmi feladatainak az ellátása során az eljárásban részt vevő személyekkel közjogi, imperatív normákat tartalmazó, de garanciális előírásokkal szabályozott jogviszonyban áll. A jogbiztonság alapvető követelménye, hogy a közhatalmi szerveknek a mindenkire kötelező döntéseit ne lehessen kétségbe vonni. Ugyanakkor a jogalkalmazás folyamatában is történhetnek olyan hibák, tévedések, amelyek vagyoni és nem vagyoni károkat okoznak, a károkozás általános tilalma a jogalkalmazóra is vonatkozik. Ezeket a hibákat elsődlegesen az adott eljárás keretei között, a rendes és rendkívüli jogorvoslatok igénybe vételével kell kiküszöbölni, azonban végső soron nem zárható ki a kártérítési felelősség sem. A bírói gyakorlat kiemelkedően fontos feladata a jogalkalmazó speciális kártérítési felelősségének az értelmezése. Az utóbbi időszak döntéseinek elemzése alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy nem igazolható a vélekedés, amely szerint a jogalkalmazó a kártérítési felelősség szempontjából kivételezett helyzetben lenne; ugyanakkor a felelősség zsinórmértékének a jogalkalmazás lényegéhez, céljához kell igazodnia.
1. A tanulmány célja annak a vizsgálata, hogyan értelmezi a magyarországi bírói gyakorlat a jogalkalmazó döntésein alapuló deliktuális kártérítési felelősség sajátos feltételeit. Elterjedt ugyanis - a következőkben kifejtettek szerint hibás alapokból kiindulva - az a vélekedés, hogy a jogalkotóhoz hasonlóan a jogalkalmazó is kivételes helyzetet élvez, a kártérítési felelősségének a megállapítására szinte soha nem kerül sor, kárt okozó magatartásai a legtöbbször következmény nélkül maradnak. A jogirodalomban található olyan, Tóth Endre Tamás által bemutatott nézet, amely szerint a bírósági ítélkezés egyre inkább a jogalkotáshoz hasonlóan immunitásra tesz szert,[1] sőt Pákozdi Zita egyik tanulmányában úgy fogalmaz, hogy a bírói jogkörben okozott károk megtérítése olyan szűk körben érvényesül, amely már alkotmányossági kérdéseket is felvet.[2] A bírói gyakorlat kritikája sokszor abban fogalmazódik meg, hogy amíg a kártérítési jogviszony más károkozó szereplői - különösen az egészségügyi szolgáltatók ellen indított perek tapasztalataiból kimutathatóan - gyakran igen nehezen, kisebb hatékonysággal tudják magukat kimenteni a felelősség alól, a legnagyobb gondosság előírt vagy ki nem mondott követelménye miatt a felelősség már-már objektív; addig a jogalkalmazók elleni perekben mintha mindez éppen fordított lenne. A jogalkalmazó kivételes helyzetét alátámasztani látszik egyrészt a kirívóan súlyos jogsértés, mint a kártérítési felelősség látszólagos többletkövetelménye; másrészt a hosszabb időszakban teret nyert azon értelmezés, hogy a jogerős bírósági ítéletnek a tartalma abban az esetben sem vezethet a kártérítési felelősség megállapításához, ha egyébként a felelősség valamennyi feltétele fennállna.
Alaposabb, az utóbbi évek elvi jelentőségű bírósági döntéseit elemző vizsgálat után azonban egyértelműen arra a következtetésre lehet jutni, hogy ez a feltételezett megkülönböztetés nem áll fenn; ugyanakkor a kártérítési felelősség feltételeinek a rendszertani értelmezése során a jogalkalmazás sajátosságaitól - így különösen a jogértelmező tevékenységtől, a jogi normák érvényesülése végett a közhatalmi döntések betartásának a kötelezettségétől - nem lehet eltekinteni.
- 515/516 -
2. A jogalkalmazás - ideértve mind a közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenységét, a fegyelmi eljárások döntéshozatalát, a közjegyzők és a bíróságok igazságszolgáltatási feladatait - lényege az absztrakt jogi normáknak a konkrét élethelyzetre vonatkoztatása, ennek alapján a rendszerint nem jogkövető magatartások miatt felmerült jogviták eldöntése, jogok és kötelezettségek létrehozása, módosítása vagy megszüntetése. A jogalkalmazó szerv és az eljárásban részt vevő ügyfél között közjogi, alá-fölérendeltségen alapuló jogviszony keletkezik, amelynek egyik lényeges, döntő jellemzője, hogy a jogalkotó által biztosított közhatalmi funkciójánál fogva a jogalkalmazó döntése az eljárásban részt vevő felekre nézve kötelező, még abban az esetben is, ha a jogvita természeténél fogva azt a fél megalapozatlan, téves, indokolatlan, kifejezetten "rossz" döntésként értékeli. A jogalkalmazó szerv tevékenységére vonatkozó szabályok természetesen az önkényes, a bizonyított tényektől elrugaszkodó, az anyagi jogszabályokat figyelembe nem vevő döntéseket a legmesszebbmenőkig törekszenek kivédeni: ezért a jogalkalmazó igen részletes, számos garanciális eljárást magában foglaló törvényi szabályozás szerint köteles a közhatalmi feladatait ellátni. A vonatkozó szabályok megsértése ellenére született téves döntésekkel szemben a kár elhárítására elsődlegesen a legalább egy alkalommal igénybe vehető rendes jogorvoslat, kivételes ténybeli vagy jogi hibák esetén rendkívüli jogorvoslat áll rendelkezésre. Az így felépített, a sérelmezett rendelkezések megváltoztatását biztosító rendszer tehát lehetőség szerint maga is igyekszik minimálisra szorítani a károkozás lehetőségét, amely azonban természetesen még ilyen feltételek mellett sem zárható ki. A jogalkalmazó kártérítési felelősségét azonban csakis ebben a speciális, más jogviszonyok feltételeitől lényegesen eltérő rendszerben lehet értelmezni.
A jogalkalmazó kártérítési felelősségének elvi határait egy, a közvélemény érdeklődését széles körben kiváltó polgári per vetette fel.
A per alapját a Kúria jogelődje egy halálbüntetést kiszabó ítéletének mintegy ötven évvel későbbi hatályon kívül helyezése jelentette. A Legfelsőbb Bíróság az 1959. évben egy volt, Ságvári Endrével szemben is eljárt csendőrnyomozót háborús bűntettek miatt halálbüntetésre ítélt, amelyet végre is hajtottak. A jogerős ítéletet azonban felülvizsgálati indítvány alapján egy 2006. évben meghozott ítélet hatályon kívül helyezte, és a vádlottat részben felmentette, részben a büntetőeljárást megszüntette. Ezt követően az alapeljárásban kihallgatott tanú, akivel szemben ugyanez a nyomozó a második világháború során szintén eljárt, keresetlevelet terjesztett elő a felülvizsgálati bírósággal szemben. A keresete szerint kérte annak a megállapítását, hogy a bíróság megsértette a személyhez fűződő jogait azzal, hogy az ítélet szerint a sérelmére is elkövetett cselekmény nem háborús bűntett, valamint hogy a tanúvallomásának hitelességét kétségbe vonta; kérte a személyiségi jogsértés alapján a jogsértéssel előállt dolog - tehát az ítélet - megsemmisítését, és részére jelképes összegű nem vagyoni kártérítés megfizetését.
A személyiségi jogi perben eljárt bíróság úgy foglalt állást, hogy a per felperesét érintő jogsértés nem valósulhatott meg, mivel egyrészt a vádlott eljárása törvényességének a megítélése a személyhez fűződő jogait eleve nem érinti, másrészt a megváltoztató határozat alapja nem a felperesi tanúvallomás hitelessége, hanem a cselekmény eltérő jogi minősítése volt.[3]
A per folyamán azonban fontos elvi vita folyt arról, hogy egyáltalán vizsgálható-e a bírósági ítélet alapján a felelősség kérdése, továbbá amennyiben a személyiségi jogsértés mégis megállapítható lett volna, úgy az hogyan érintette volna a jogerős (és egyébként már végre is hajtott) ítélet jogkövetkezményeit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
