A távoltartás 2006-ban[1] az előzetes letartóztatás alternatívájaként elrendelhető büntetőeljárási kényszerintézkedésként[2] került be a magyar jogrendszerbe. Működésének hiányosságait tapasztalva 2009-ben a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény[3] bővítette a bántalmazottaknak nyújtható segítség körét. E törvény vezette be a rendőrség által 72 órára, valamint a polgári bíróság által 60 napra elrendelhető távoltartást. Az elrendelésére okot adó helyzetben a bántalmazott, illetve a sértett oldaláról egyértelmű a félelem és az izoláció vágya, míg a terheltnél legtöbbször görcsös ragaszkodás, és az álladó visszatérési szándék tapasztalható. Az akaratnak nevezett pszichés folyamatot nem érzékelhetjük, csupán a következményeiben ismerhetjük fel, mindig valamiféle cél felé irányított, tudatos cselekvést jelent.[4] Más megfogalmazás szerint az akaratnak az a lényege, hogy általa célokat tudunk meghatározni, s e célokat követni tudjuk.[5] Az értelem által irányított akarat az érzelmi-indulati élet megnyilvánulásait is fékezi, azonban kóros személyiségeknél ettől eltérően az impulzust gyorsan követi a cselekvés, motívumok közötti válogatás és következmények mérlegelése nélkül.[6] Természetesen nem mindig beszélhetünk kóros mentális betegségről, azonban a különleges élethelyzetek jobb megértését szolgálja, ha áttekintjük a szóba jöhető pszichés zavarokat, segítségül hívva a pszichiátria és a pszichológia tudományát. Ez utóbbin belül főként a kriminálpszichológiai kutatások eredményei relevánsak, hiszen e tudományterület a bűnelkövető lélektanával, személyiségstruktúrájával és a struktúra dinamizmusaival foglalkozik.[7] A kriminálpszichológus nemcsak a cselekmény rekonstrukciójánál, az igazságkeresésnél és a kriminális következmények értékelésénél, véleményezésénél nyújt segítséget, hanem az ítélethozatal előtt is nyilatkozhat a terhelt és tanú szavahihetőségéről, a pszichés okokról és következményekről,[8] amely jelentős előrelépést hozhat az adott ügyben. Ezek miatt indokolt áttekinteni, hogy a távoltartás elrendelése előtt, vagy a hatálya alatt álló bántalmazónál, illetve terheltnél milyen lelki állapot indokolja, hogy nem tud elszakadni a sértettől, továbbá hogy a sértett miért nem tud kilépni az adott kapcsolatból, akár akarata ellenére sem.
A terhelt személyiségének vizsgálata a büntető eljárásjog területén leginkább a bizonyítás során kerül előtérbe, de már a nyomozóban is kialakulhat egy kép a terheltről, és arról, hogy elkövethette-e a bűncselekményt.[9] Erre alapozni önmagában nem lehet, sőt, alapos kontrollnak kell alávetni ezen "megérzéseket" is, azonban érdemes áttekinteni, hogy a terhelt személyisége milyen kriminális késztetéssel bír.
Azokban a helyzetekben, ahol a terhelt távoltartása felmerül, nemritkán az egyszerű ragaszkodáson túlmutató, az akaratot befolyásoló személyiségzavarral, vagy viselkedészavarral is szemben állhatunk.
A viselkedészavar egyik jellemzője, amely több terheltnél is megfigyelhető, hogy képtelen ellenállni olyan impulzusnak, amely végrehajtása önmagára vagy másokra ártalmas, a cselekmény után pedig megbánás, bűntudat jelentkezik, azaz tudhatja, hogy a sértettnek fájdalmat okoz, őt kellemetlen helyzetbe hozza, de mégis véghezviszi a cselekményt, amit már előre eltervezett. Egyik, bűncselekmények elkövetésekor is gyakran megjelenő kategóriája az ismétlődő explozív zavar, amely során az agresszivitás aránytalanul nagyobb, mint amit a kiváltó ok magyarázhatna. A cselekmény előtt fokozott feszültség-érzés jellemző, utána pedig öröm, vagy megkönnyebbülés. E mentális zavarban szenvedők gyakran követnek el súlyos élet-, vagy testi épség elleni bűncselekményeket.[10]
A személyiségzavarra az jellemző, hogy hibáikból nem tanulnak, ismétlődően azonos, önsors-rontóan hibás reakciókat adnak, és igen komoly problémáik vannak a munka- és szeretetkapcsolataikban. Dühüket vagy más heves érzelmeiket nem a környezetükhöz alakítják, hanem épp ellenkezőleg, azt várják el, hogy a környezetük alkalmazkodjon hozzájuk. A személyiségzavar épp ezért nem is értelmezhető kizárólag az adott személy magatartásában, hanem mindig az interperszonális kapcsolatait kell górcső alá venni. A személyiségzavarban szenvedő viselkedésén a környezete, illetőleg a társadalom többi tagja megütközik, s betegnek, vagy elvi-
- 407/408 -
selhetetlen fráternek tekintik az illetőt. Bűvös körbe kerül, ugyanis az eleve hibás kapcsolatai egyre rosszabbak és rosszabbak lesznek. Általános jellemző a személyes határok figyelmen kívül hagyása, a tolakodó - indolens - penetráns viselkedés.[11]
A személyiségzavar egyik tipikus büntetőjogi megjelenése a kapcsolati erőszak, amikor a terhelt a hozzá legközelebb állókkal szemben tanúsít sértő, megalázó magatartást, vagy követi el a testi sértést, a becsületsértést, a személyi szabadság megsértését.[12]
Másik tipikus megjelenési formája a zaklatás lehet, amikor a terhelt nem tud elszakadni egy bizonyos személytől, s kéretlenül is annak közelében akar lenni és abból a célból, hogy őt megfélemlítse, vagy magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan háborgatja, vagy személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével fenyeget.[13] A fenyegető zaklatás, idegen nevén stalking egyik jellemzője a kifejezetten személyes jelleg, elkövetője hosszabb ideje folyamatosan vagy visszatérően molesztálja áldozatát, akinek emiatt veszélybe kerül a biztonsága, ám a tettes indíttatása nem feltétlenül szexuális. A meghatározás állandó eleme a másra irányuló, nem kívánt, háborgató viselkedés, amely burkoltan vagy kifejezetten fenyegető, és amelynek hatására a megfenyegetett erős félelmet érez.[14] Csoportosíthatjuk az elkövetés helye, indítéka, az elkövető szándéka, célpontja szerint is. Ha személyes indíttatású a zaklatás, az lehet a családon belüli erőszak egyik megnyilvánulása, továbbá a hírességeket érintő, nem ritkán elvakult, a józan ész határain túlmenő zaklatás és a homoszexuális és leszbikus kapcsolatokban megjelenő, szerelemféltésből kiinduló zaklatás is. Az elkövető motivációja lehet, hogy megszakadt kapcsolatot akar újra feléleszteni, azaz a zaklató és áldozata korábban közelebbi viszonyban állt egymással, de ez megszakadt, és a zaklató azt szeretné, ha ismét szerepet kapna. Az ilyen zaklató nemritkán dependens személyiség, aki görcsösen tapad a környezetében élőkre, és a tőlük való elszakadástól érzett félelme miatt hajlamos magát teljesen alávetni nekik. Jellemző, hogy még a legapróbb dolgokban sem képes önálló döntéshozatalra, minden helyzetben inadekvátnak és tehetetlennek érzi magát. Kapcsolataiban ügyesen alkalmazkodik annak érdekében, hogy megfeleljen másoknak, ezért nemritkán számára kellemetlen, vagy megterhelő feladatot is elvállal. Patológiás mélységben éli át a bánatot, magányt, szorongást, önmagát alábecsüli, ezért fokozottan ki van téve a depressziónak, fóbiáknak és a szorongással járó egyéb problémáknak. Amikor az elhagyástól való félelmében hatalmába keríti a szeparációs szorongás, akkor hajlamos akár öngyilkosság elkövetésére is.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
