A legjelentősebb magyar jogtudósok életrajzát és szakmai pályafutását bemutató sorozat első kötete jelent meg Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár szerkesztésében 1999. decemberében a Magyar Felsőoktatás Könyvek sorozata keretében. A mű célja a kiemelkedő magyar (magyarországi) jogtudósok munkásságának bemutatása és értékelése.
A kötetben tizenkét, a magyar jogtörténet szempontjából különösen figyelemreméltó pályafutást megvalósító jogtanárral ismerkedhet meg az olvasó, akik neve a jogászok körében ismerősen cseng és akik szakmai tevékenysége példaértékűnek tekinthető. Ezen jogtudósok körébe tartozik - a szerzők feltüntetése mellett - Johannes Honterus (1498-1549) (P. Szabó Béla), Baranyai Decsi Czimor János (1560?-1601?) és Marton Géza (1880-1957) (Zlinszky János), Hoffmann Pál (1830-1907), Vécsey Tamás (1839-1912), Balogh Elemér (1881-1955), Schwarz András Bertalan (1886-1953) (Hamza Gábor), Hajnik Imre (1840-1902) (Mezey Barna) Eckhart Ferenc (1885-1957) (Rácz. Lajos), Bónis György (1914-1985) (Nagyné Szegvári Katalin), Brósz Róbert (1915-1994) (Földi András) és Pólay Elemér (1915-1988) (Molnár Imre).
1. Johannes Honterus a feltételezések szerint 1498-ban született Brassóban. A humanista tudós életrajza tekintetében gondos kutatómunka alapján tudott a szerző megbízható adatokat felderíteni, bár még így is számos bizonytalanság övezi életútját. Honterus 1525 körül ért el magister artium fokozatot a bécsi egyetemen, ami a bölcsészeti karon a legmagasabb címet jelentette. Bécsből a város 1529-es ostroma miatt Regensburgba, ezután Ingolsdtadtba, majd Krakkóba ment, ahol a tudományos fokozata alapján a tanulás mellett már oktatási tevékenységet is folytatott. A krakkói egyetem után Németországban tett hosszú utazást - amely során különösen a bázeli kitérő, az erazmista és Luther-bizalmasa Bonifacius Amerbach tanítása volt rá meghatározó hatással, -, míg 1533-ban tért vissza Brassóba. Szülővárosában nyomdát alapított és tanított, majd közéleti-politikai karriert futott be szűkebb pátriájában, hiszen a város külső, majd belső tanácsának tagja lett, illetve reformátori tevékenysége révén 1544-ben Brassó első papjává választották. 1549-ben bekövetkezett halálakor a város legtekintélyesebb emberének tekintették.
Honterus jogtudósi tevékenysége méltán alapozza meg azt, hogy a legjelesebb hazai római jogászok között tartsuk számon. Két legjelentősebb műve a Sententiae és a Compendium volt. Az 1539-ben készült Sententiae ex libris Pandectarum iuris civilis decerptae Iustinianus Digestájából körülbelül száz oldalt kitevő idézetgyűjtemény volt, elsősorban oktatási céllal. A humanista tanítási didaktikát követve ezáltal közhelyeket (loci communes) bocsátott a diákok rendelkezésére memorizálás céljából. Munkája elsősorban a jogbiztonság igényével a jogot tanulók számára hozzáférhető, könnyen elsajátítható ismereteket tartalmazott, így tankönyvként került hosszú ideig alkalmazásra. Az 1544-ből származó "Compendium iuris civilis in usum civitatum et sedium Saxonicarum" a római jog addigi legteljesebb összefoglalását jelentette Magyarországon nyomtatott formában. Az institúció rendszeren alapuló kézikönyv négy könyvre tagolódik, így az első könyv az általános jogelveket, jogforrásokat taglalja a perjoggal együtt, a második könyv a családjogi intézményeket ismerteti a haszonélvezettel, használattal, telki szolgalommal és az operis novi nuntiatióval együtt, míg a harmadik könyvben a pactumok és szerződések, a negyedik könyvben pedig a keresetekről, illetve a büntetőjogra vonatkozó szabályokról szól. Munkássága alapján méltán hasonlították már saját korában is az ókor sokoldalú tudósához Varrohoz (Varro saeculi sui), hiszen az európai jogtudomány egyik kiemelkedő alakja volt.
2. Baranyai Decsi Czimor János a felsőbaranyai Decsben született, életrajzi adatai tekintetében azonban csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Tanulmányait a tolnai református kollégiumban kezdte, majd Debrecenben és Kolozsváron tanult, ahol a fejedelem tanácsosai fiai wittenbergi egyetemre történő Kavaliers-tourjához kísérőként választották. Czimor János így Wittenbergben, majd Strassburgban képezhette magát, amit emlékversei és a a "Synopsis philosophiae" címmel megvédett disszertációja örökített meg. A bölcsészet és teológia mellett jogi stúdiumokat folytatott, ami alapján a magyar jognak a közösségi joggal való összevetésével és harmonizációjával foglalkozott. E tevékenységét tetőzte be az 1593-ban Kolozsvárott megjelent "Syntagma iuris Institutionum
- 153/154 -
imperialis ac Hungarici" című, 900 oldalas munkája. A Syntagma terjedelmes anyaga alapvetően hat szerző, így Udalrich Cessius, Johann Schneidewin, Mathaeus Wesenbeck, Iacobus Cuiacius és Mynsingerus munkáira támaszkodik. A Syntagma a fejedelemnek szóló ajánlás és bevezetést követően forrásmegjelölést tartalmaz, majd a jogintézmények összefüggéseit mutatja be és a részletes tárgyalást kérdés-felelet formájában 620 oldalon keresztül valósítja meg de personis, de rebus, de obligationibus és de actionibus taglalásban. A mű fő érdeme annak megalapozott bemutatása, hogy a korabeli magyar szokásjog hozzáigazítható a ius communéhez és a kettő közötti csiszolt kapcsolat megteremthető.
3. Hoffmann Pál az észjogi irányzattal szakítva a történeti jogi iskola tanait követi. Az elsősorban Friedrich Carl von Savigny nevéhez kötődő történeti jogi iskolát követő pesti egyetemi professzor munkásságát leginkább a mai napig is hatással bíró tankönyvei jelentik. 1858-ban még gyakorló jogászként jelenik meg a Puchta Begriffspyramide koncepcióját követő, "A római magánjog mai érvényében vagyis Pandekták alapvonalai " című műve, amely a római jog magyar nyelvű tanulását könnyítette meg a joghallgatók számára. A 14 év alatt négy kiadást elérő tankönyv szakít az ABGB rendszerére épülő hazai tankönyvírási szokással. Ezt követi az 1866-ban megjelent "A római jog külszerű történelme és a római perjog" című könyve, amely institúció-formában tárgyalja a római jogot, elszakadva a történeti iskola dogmatikus szárnyától. Hoffmann Pál elsődleges érdeme, hogy a pesti jogi egyetemen modern színvonalon oktatva a tankönyveivel a római jog oktatását nemzetközi színvonalon valósította meg.
4. Vécsey Tamás 1839-ben született Szikszón, gimnáziumi tanulmányait előbb Miskolcon, majd Eperjesen folytatta. Egyetemi tanulmányait Pesten folytatta, ezt követően az Eötvös családhoz került nevelőnek, ahol Eötvös Loránddal kellett foglalkoznia és elsősorban Eötvös József hatására kezdett el római jog iránt behatóan érdeklődni. 1862-ben megszerzi a doktori címet és leteszi az ügyvédi vizsgát is, 1863-ban pedig magántanári képesítést szerez a pesti jogi egyetemen "A római polgári perrendtartás és az actio" című munkájával habilitálva. Ezután Eperjesre megy a főiskolán tanítani és a kiegyezést követően Szepes vármegye késmárki kerületének lesz országgyűlési képviselője 1870-ben, a Tisza Kálmán nevével fémjelzett balközéphez kapcsolódva. Aktív politikai és közéleti szerepet vállalt, miközben 1874-ben a budapesti egyetemre ment vissza professzorként tanítani. Itt 36 éven át tartó professzori munkássága alatt az egyetem közéletében is jelentős szerepet játszott, hiszen két ízben volt az a jog-és államtudományi kar dékánja, az 1901/02. évi tanévben pedig rektorrá választották. 1881-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1889-től rendes tagja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
