1998 végén jelent meg Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár munkája, a Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek című monográfia a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában.[1] A szerző az 1985-ben megjelent Jogösszehasonlítás és antikvitás című,[2] időközben angol fordításban is megjelent művét[3] az eltelt több mint egy évtizedben napvilágot látott szakirodalomra tekintettel jelentős átdolgozásban és kibővítésben jelentette meg.
Az igényes kivitelű kiadás borítója, a Mediterrá-neum térségét ábrázoló ókori térképrészlet plasztikusan megjeleníti azt az igényt, amit a szerző maga elé tűzött ki, amikor mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban hiátust képező területet, nevezetesen az ókori jogrendszerek tekintetében jelentkező jogösszehasonlítás elemeit átfogóan vizsgálja. A jogösszehasonlítás, mint diszciplína 19. századi megjelenése és ezáltal a komparatív jogtudomány létrejötte a iurisprudentia új irányzatát teremtette meg, melynek célja az egyes jogrendszerek eltérő vonásainak elemzése, illetve a közös vonások feltárása. Ez az iskola és egyben kutatási módszer lehetővé teszi a hatályos nemzeti joganyagok értékelő összehasonlítását és amennyiben ezt jogtörténeti vizsgálódásokkal egészítik ki, úgy az eltérő fejlődési vonulatok mélyebb összefüggéseit tárhatja fel a kutató. A szerző nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az ösz-szehasonlító jogtudomány ókori csíráinak feltárását és ezen túlmenően egyes jogterületeken megvalósult ilyen irányú kutatások összegzését, kibővítve nem csekély saját elemzéssel.
A mű öt önálló és témájában mégis összefüggő fejezetre tagolódik. Az I. fejezet (Jogösszehasonlítás és a görög-római antikvitás) az ókori szerzők művein keresztül mutatja be a korai kezdeményezéseket a komparatív jogtudomány területén. A II. fejezet (Jogösszehasonlítás és az ókori jogrendszerek az európai jogtudományban) a humanista iskolától az antike Rechtsgeschichte irányzatáig átfogóan mutatja be közel ezer évet áttekintve a jogtudomány kiemelkedő alakjainak munkáit az ókori összehasonlító jog területére vonatkozóan. A III. fejezet (Nemzetközi gazdasági, politikai kapcsolatok és jogi tükröződésük az antik Mediterráneumban) részletesen vizsgálja az ókori ösz-szehasonlító jog kialakulásának gazdasági és társadalmi premisszáit. A IV. fejezetben (A jogösszehasonlítás lehetőségei és korlátai az antik jogok elemzésénél) a szerző arra keresi a választ, hogy milyen tényezők határolták be és határozták meg az összehasonlító jogtudomány kialakulását. Az V. fejezet (A szerződésfogalom és az antik Mediterráneum jogai) a gazdasági élet egyik meghatározó és egyben a jog dinamikáját megjelenítő jogintézmény tekintetében vizsgálja a szerző a jogösszehasonlítás ókori lehetőségeit és annak eredményeit.
A mű első fejezetében a szerző az ókori jogösszehasonlítás vonásainak megjelenését vizsgálja. A hellén jogban a politikai körülmények, így elsősorban az egyes poliszok eltérő jogrendszereinek jogi szabályozása kiváló lehetőséget teremtett a komparatív vizsgálódásokra, azonban a jogtudomány kezdetlegessége miatt e tárgykörrel leginkább csak filozófiai munkák foglalkoztak. Ismeretes, hogy Platón (Nomoi), Arisztotelész (Athenaión politeia) ideális államot felvázolni próbáló munkáit jelentős mértékben meghatározták az e filozófusok által folytatott előtanulmányok a hellén poliszokban létrejött egyes államformák megismerése terén és ez műveikben is tükröződik; Teophrasztosz személyében pedig, aki a jogi dogmatikai szempontjából végzett részletes elemezéseket - különösen a szerződések területén -, gyakorlatilag az összehasonlító jogtudomány hellén előfutárát ismerhetjük meg.
A római jogra, mint az ismert jelentős hatást gyakorolt a hellén jog, a római jogtudósok ezen túlmenően számos esetben vették figyelembe a görög filozófusok jogra is érvényes megállapításait. Ez a római jogtudományban azonban elsősorban a tételes jog kialakítása során bírt jelentőséggel és nem nyert általánosan alkalmazott gyakorlatot, ami miatt az összehasonlító elemzések sem váltak a római jogtudomány részévé. Ennek okát a szerző a Cicero egyes munkáinak vizsgálata alapján tett megállapításában összegzi, hiszen Cicero számos esetben hivatkozik a hellén jogban ismert intézményekre, ugyanakkor többször hangsúlyozza a római jog szupremáciáját és önállóságát. A római jog szempontjából a térségben a Római Birodalom által megszerzett politikai vezető szerep determinálta a római jogban való külső hatások elutasítását és ezáltal az összehasonlító jog kutatások ab ovo ignorálását.
Az egyes antik jogok összehasonlítására irányuló törekvések történetét mutatja be a II. fejezet, ahol a szerző az egyes iskolák, irányzatok jeles képviselőinek munkáiban keresi és mutatja fel az e téren elért eredményeit. A humanisták, és elsősorban Hotman, jelentős szerepet játszott abban, hogy a középkorban már tényleges kutatási eredmények kerültek napvilágra ebben a tárgykörben, majd a természetjogi iskola képviselői (pl: Duck, Leibniz, Grotius, Heineccius), továbbá a történeti jogi irányzat (Friedrich Carl von Savigny és Hugo), az általános jogtörténeti irányzat (Gans, Unger, a két Feuerbach), az etnikai irányzat (Bunsen, Oppert és Jhering, valamint Maine), az orientalisták (Revillout, Lapouge), a keleti jogokat vizsgáló jogtudósok (Mitteis, Goldschmidt), az összehasonlító jogtudomány jeles képviselői (Bernhöft,
- 639/640 -
Kohler, Post) és az antike Rechtsgeschichte irányzata (Wenger, Carusi, De Zulueta) nyer részletes elemzést a műben, nem feledkezve meg a legújabb szerzőkről (Ellul, Monier, Cardascia, Seidl, Taubenschlag, Velterra stb.) sem. Az egyes iskolák és irányzatok képviselői által kialakított nézetek vizsgálatának fókuszát Hamza Gábor professzor elsősorban arra helyezi, hogy a római joghoz milyen módon és mértékben viszonyultak az egyéb ókori jogok és a római jog elsődlegessége milyen társadalmi, politikai, gazdasági és szellemtörténeti alapokon nyugodott.
A mű III. fejezete a modern jogok szempontjából az elméleti alapokon túlmenően számos ponton gyakorlati jelentőséggel bír, hiszen a szerző részletesen elemzi azokat a modern jogintézményeket, melyek gyökerei az antikvitásban rejtőznek. Ennek megfelelően kerül áttekintésre a kereskedelmi társaságok, a kartellek, monopóliumok, a versenyjog, a kollíziós jog antik szabályozása. Kétségtelenül megállapítható, hogy az antik jogrendszerekben, így pl. a római jogban is kevésbé kimutatható a tételes jogi szabályozás gazdasági indíttatása és háttere, mintegy elvontan kezelték a római jogtudósok a jog terrénumát a gazdaságtól, inkább állapítható meg az, hogy a gazdasági igények jogi be-csatornázása azok politikai igényként való jelentkezését követően valósulhatott meg. Ugyancsak ez a fejezet tárgyalja az egyes államok közötti szerződéses viszonyokat, amelyek a jogrendszerek egymásra hatása tekintetében szintén szignifikánsak, egyúttal mintegy a nemzetközi jog antik kompendiumát adva ezzel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
