1998 végén jelent meg Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár munkája, a Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek című monográfia a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában.1 A szerző az 1985-ben megjelent Jogösszehasonlítás és antikvitás című,2 időközben angol fordításban is megjelent művét3 az eltelt több mint egy évtizedben napvilágot látott szakirodalomra tekintettel jelentős átdolgozásban és kibővítésben jelentette meg.
Az igényes kivitelű kiadás borítója, a Mediterrá-neum térségét ábrázoló ókori térképrészlet plasztikusan megjeleníti azt az igényt, amit a szerző maga elé tűzött ki, amikor mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban hiátust képező területet, nevezetesen az ókori jogrendszerek tekintetében jelentkező jogösszehasonlítás elemeit átfogóan vizsgálja. A jogösszehasonlítás, mint diszciplína 19. századi megjelenése és ezáltal a komparatív jogtudomány létrejötte a iurisprudentia új irányzatát teremtette meg, melynek célja az egyes jogrendszerek eltérő vonásainak elemzése, illetve a közös vonások feltárása. Ez az iskola és egyben kutatási módszer lehetővé teszi a hatályos nemzeti joganyagok értékelő összehasonlítását és amennyiben ezt jogtörténeti vizsgálódásokkal egészítik ki, úgy az eltérő fejlődési vonulatok mélyebb összefüggéseit tárhatja fel a kutató. A szerző nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az ösz-szehasonlító jogtudomány ókori csíráinak feltárását és ezen túlmenően egyes jogterületeken megvalósult ilyen irányú kutatások összegzését, kibővítve nem csekély saját elemzéssel.
A mű öt önálló és témájában mégis összefüggő fejezetre tagolódik. Az I. fejezet (Jogösszehasonlítás és a görög-római antikvitás) az ókori szerzők művein keresztül mutatja be a korai kezdeményezéseket a komparatív jogtudomány területén. A II. fejezet (Jogösszehasonlítás és az ókori jogrendszerek az európai jogtudományban) a humanista iskolától az antike Rechtsgeschichte irányzatáig átfogóan mutatja be közel ezer évet áttekintve a jogtudomány kiemelkedő alakjainak munkáit az ókori összehasonlító jog területére vonatkozóan. A III. fejezet (Nemzetközi gazdasági, politikai kapcsolatok és jogi tükröződésük az antik Mediterráneumban) részletesen vizsgálja az ókori ösz-szehasonlító jog kialakulásának gazdasági és társadalmi premisszáit. A IV. fejezetben (A jogösszehasonlítás lehetőségei és korlátai az antik jogok elemzésénél) a szerző arra keresi a választ, hogy milyen tényezők határolták be és határozták meg az összehasonlító jogtudomány kialakulását. Az V. fejezet (A szerződésfogalom és az antik Mediterráneum jogai) a gazdasági élet egyik meghatározó és egyben a jog dinamikáját megjelenítő jogintézmény tekintetében vizsgálja a szerző a jogösszehasonlítás ókori lehetőségeit és annak eredményeit.
A mű első fejezetében a szerző az ókori jogösszehasonlítás vonásainak megjelenését vizsgálja. A hellén jogban a politikai körülmények, így elsősorban az egyes poliszok eltérő jogrendszereinek jogi szabályozása kiváló lehetőséget teremtett a komparatív vizsgálódásokra, azonban a jogtudomány kezdetlegessége miatt e tárgykörrel leginkább csak filozófiai munkák foglalkoztak. Ismeretes, hogy Platón (Nomoi), Arisztotelész (Athenaión politeia) ideális államot felvázolni próbáló munkáit jelentős mértékben meghatározták az e filozófusok által folytatott előtanulmányok a hellén poliszokban létrejött egyes államformák megismerése terén és ez műveikben is tükröződik; Teophrasztosz személyében pedig, aki a jogi dogmatikai szempontjából végzett részletes elemezéseket - különösen a szerződések területén -, gyakorlatilag az összehasonlító jogtudomány hellén előfutárát ismerhetjük meg.
A római jogra, mint az ismert jelentős hatást gyakorolt a hellén jog, a római jogtudósok ezen túlmenően számos esetben vették figyelembe a görög filozófusok jogra is érvényes megállapításait. Ez a római jogtudományban azonban elsősorban a tételes jog kialakítása során bírt jelentőséggel és nem nyert általánosan alkalmazott gyakorlatot, ami miatt az összehasonlító elemzések sem váltak a római jogtudomány részévé. Ennek okát a szerző a Cicero egyes munkáinak vizsgálata alapján tett megállapításában összegzi, hiszen Cicero számos esetben hivatkozik a hellén jogban ismert intézményekre, ugyanakkor többször hangsúlyozza a római jog szupremáciáját és önállóságát. A római jog szempontjából a térségben a Római Birodalom által megszerzett politikai vezető szerep determinálta a római jogban való külső hatások elutasítását és ezáltal az összehasonlító jog kutatások ab ovo ignorálását.
Az egyes antik jogok összehasonlítására irányuló törekvések történetét mutatja be a II. fejezet, ahol a szerző az egyes iskolák, irányzatok jeles képviselőinek munkáiban keresi és mutatja fel az e téren elért eredményeit. A humanisták, és elsősorban Hotman, jelentős szerepet játszott abban, hogy a középkorban már tényleges kutatási eredmények kerültek napvilágra ebben a tárgykörben, majd a természetjogi iskola képviselői (pl: Duck, Leibniz, Grotius, Heineccius), továbbá a történeti jogi irányzat (Friedrich Carl von Savigny és Hugo), az általános jogtörténeti irányzat (Gans, Unger, a két Feuerbach), az etnikai irányzat (Bunsen, Oppert és Jhering, valamint Maine), az orientalisták (Revillout, Lapouge), a keleti jogokat vizsgáló jogtudósok (Mitteis, Goldschmidt), az összehasonlító jogtudomány jeles képviselői (Bernhöft, Kohler, Post) és az antike Rechtsgeschichte irányzata (Wenger, Carusi, De Zulueta) nyer részletes elemzést a műben, nem feledkezve meg a legújabb szerzőkről (Ellul, Monier, Cardascia, Seidl, Taubenschlag, Velterra stb.) sem. Az egyes iskolák és irányzatok képviselői által kialakított nézetek vizsgálatának fókuszát Hamza Gábor professzor elsősorban arra helyezi, hogy a római joghoz milyen módon és mértékben viszonyultak az egyéb ókori jogok és a római jog elsődlegessége milyen társadalmi, politikai, gazdasági és szellemtörténeti alapokon nyugodott.
A mű III. fejezete a modern jogok szempontjából az elméleti alapokon túlmenően számos ponton gyakorlati jelentőséggel bír, hiszen a szerző részletesen elemzi azokat a modern jogintézményeket, melyek gyökerei az antikvitásban rejtőznek. Ennek megfelelően kerül áttekintésre a kereskedelmi társaságok, a kartellek, monopóliumok, a versenyjog, a kollíziós jog antik szabályozása. Kétségtelenül megállapítható, hogy az antik jogrendszerekben, így pl. a római jogban is kevésbé kimutatható a tételes jogi szabályozás gazdasági indíttatása és háttere, mintegy elvontan kezelték a római jogtudósok a jog terrénumát a gazdaságtól, inkább állapítható meg az, hogy a gazdasági igények jogi be-csatornázása azok politikai igényként való jelentkezését követően valósulhatott meg. Ugyancsak ez a fejezet tárgyalja az egyes államok közötti szerződéses viszonyokat, amelyek a jogrendszerek egymásra hatása tekintetében szintén szignifikánsak, egyúttal mintegy a nemzetközi jog antik kompendiumát adva ezzel.
A IV. fejezetben a szerző gyakorlatilag az azt megelőző három fejezetben tárgyiasult kutatások végkövetkeztetését adja meg, szintetizálva az ókori összehasonlító jog nehézségeit és határait. A római jogi alapú antik jogösszehasonlítás a legmegfelelőbb módszer, azonban csak azzal a korlátozással, amely egyébként a jogtörténeti kutatásokat jellemző modern dogmatikai visszavetítése során is betartandó. A római jogi dogmatika a saját környezetében és kontextusában elemezhető és vethető össze más antik jogrendszerek által kimunkált jogintézményekkel, de figyelembe kell venni a modern jogi dogmatika által rárakódott többlet jelentéstartalmat és csak attól függetlenítve szolgálhat a kutatások alapjául, mint eredeti római jogi dogmatika és terminológia. Ennek előzetes tisztázása alapján lehetséges a római joghoz mérni a többi antik jogrendszert, itt sem figyelmen kívül hagyva azonban azok eltérő társadalmi, gazdasági alapjait és ezáltal jelentős különbséggel bíró színvonalát és kidolgozottságát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
