A nemzeti szabályozó hatóságok határozataival kapcsolatos jogorvoslat szempontjából az elektronikus hírközlés területén az irányadó rendelkezéseket a keretirányelv 4. cikke tartalmazza. A tanulmány e rendelkezés kulcselemeinek értelmezésével folytatódik, amely elemek anyagi jogi, illetve eljárásjogi körülményekre tagolhatók.
Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy ki élhet jogorvoslattal a Keretirányelv 4. cikk (1) bekezdése szerint, és ki viheti a jogorvoslatot végig. Az alanyi kör a hivatkozott rendelkezés szerint a felhasználót, valamint az elektronikus hírközlő hálózatot vagy elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozást foglalja magába. Ha jobban megnézzük a két fogalmat,[1] akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez a rendelkezés lényegében az összes szóba jöhető érdekeltet felruházza a perbeli jogalanyisággal. Ezt a gondolatmenetet erősíti a 12. bevezető bekezdés szövege, amely a jogalanyiságot bármely fél (any party)[2] tekintetében biztosítja, természetesen itt is további feltételek teljesülése esetén. A 4. cikk (1) bekezdés minimum-harmonizációt valósít meg, a tagállamoknak ezért jogukban áll az alanyi kör bővítése, ugyanakkor szűkítése nem.
Az előbbiekben felsorolt alanyi körnek azonban ahhoz, hogy kereshetőségi joga fennálljon, még egy további feltételnek is meg kell felelnie. Ez a feltétel pedig azt követeli meg, hogy a félnek a döntés által "érintettnek" (affected) kell lennie. Enélkül ugyan az előző fejezetben azonosított alanyi kör benyújthatja a jogorvoslati kérelmet, azonban azt a jogorvoslati szerv a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva el fogja utasítani. Mivel az "érintettség" fennállása döntő tényező egy jogorvoslati eljárás megnyílásában, ezért tartalma némi tisztázásra szorul.
Fontos megjegyezni, hogy habár a 4. cikk (1) bekezdés harmonizációs parancsa a tagállamoktól egy megfelelő és hatékony belső jogi eljárás kialakítását követeli meg, melynek kialakítása során a tagállamok nemzeti jogrendszerük sajátosságai szerint határozzák meg ezen eljárás formáját és elemeit, az azonban nem következik a jogszabályhelyből, hogy az indításra jogosultak körének a meghatározását is a nemzeti jogba utalná. Azáltal, hogy konkrétan megjelöli azok körét és minőségét, akik jogorvoslattal élhetnek az NSZH döntése ellen, kiveszi azokat a tagállami diszkréció alól, és egységes kritérium szerint határozza meg minden tagállam számára.[3] Ezt az értelmezést erősíti az a tény is, hogy a Bizottság 10. éves implementációs jelentésében[4] számon kéri e követelmény érvényesítését. Mindezek alapján alapvető fontosságúvá válik az "érintett" közösségi jogi fogalmának meghatározása.
Az irányelv magyar fordítása pontatlan, amikor egyaránt "(az NSZH) határozata által érintett"-ként fordítja az irányadó angol szöveg 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt "affected by a decision", továbbá a 12. bevezető bekezdésben foglalt "subject of a decision" megfogalmazást. Elgondolkodtató, hogy a bevezető rendelkezés az alanyi kör szempontjából kiterjesztően értelmezi a 4. cikk (1) bekezdést, és lényegében megfelelteti a bármely fél kategóriáját a 4. cikk felhasználó és vállalkozás kategóriájával, ugyanakkor megszorítóan értelmezi azáltal, hogy azok perbeli jogképességét a jogorvoslat alapjául szolgáló döntéshez kapcsolja.
A problémához további fogódzót találhatunk az EKSZ 230. cikkéhez kapcsolódó joggyakorlatban. A jogszabályhely ugyanis egyrészt beszél a döntés címzettjeiről,[5] másrészt pedig olyan - egyéb - személyekről, akik közvetlenül és személyesen érintettek.[6] Az EKSZ 230. cikkében foglaltakhoz képest a bizonyítási
- 19/20 -
teher gyengébb, mivel a keretirányelv 4. Cikke esetén a fentiekben jelzett alanyi körnek csak az érintettségét kell valószínűsíteni, mást nem. Az előbbiek alapján ugyanakkor leszűrhetjük, hogy annak ellenére, hogy a 230. cikkben foglaltak nem feleltethetők meg kétséget kizárólag a 4. cikk szerinti érintettség fogalmával, annyi azonban bizonyos, hogy a 4. cikk szerinti érintettséget is valószínűsíteni kell, és ez túlmutat a vonatkozó NSZH határozat címzetti körén. Ezt az értelmezést a Bizottság 10. implementációs jelentése[7] is alátámasztja, melyben az ügyfél fogalmának szűkítő értelmezését implementációs hiányként értékelik.[8] Összegzésképpen: a 4. cikk szerinti érintettség egyrészt túlmutat az alaphatározat címzetti körén, másrészt pedig az érintettnek csak általában kell valószínűsítenie érintettségét, további bizonyítási kötelezettsége (személyes illetve közvetlen érintettség) nem áll fenn. Lasok szerint[9] ez tartalmában azt jelenti, hogy a határozat érdemi része közvetlen hatást gyakorol a személy bizonyos jogaira illetve jogos érdekére. A harmonizációs tartalmat illetően pedig a 4. cikk minimumrendelkezéseket fogalmaz meg, melyektől ismét csak a szélesebb feljogosítás irányába lehet eltérni.
A magyar jogban az Eht. 27. § szabályozza az elektronikus hírközlési hatósági ügyi ügyfél fogalmát, míg a jelen esetben elemzett Tanácsi határozatok bírósági felülvizsgálatára jogosultak körét a 46. § (1) bekezdés szabályozza. A klasszikus magyar jogi gondolkodás, és a bírói gyakorlat is a közigazgatási eljárásban meghatározott ügyféli jogállást és a közigazgatási perbeli legitimációt (kereshetőségi jogot) szorosan összekapcsolja egymással.[10] Ez a gondolkodásmód teljesen logikus, ha feltételezzük, hogy A) minden közigazgatási ügy kezdettől fogva meghatározott ügyfelekkel szemben folyik, valamint, hogy B) az a személyi kör, aki az eljárás tárgyát képező ügyben közvetlenül érintett (az ügy a jogát vagy jogos érdekét érinti), nem tágabb, mint az ügyfél fogalma. A kérdés az, hogy mi történik, ha e két premissza nem helytálló? Nézzük meg elemenként!
Ad 1) Az elektronikus hírközlési hatósági eljárásnak előfeltétele-e kezdettől fogva a konkrét ügyfél megléte? A piacszabályozás esetében a korábban már említett piacmeghatározásra és piacelemzésre vonatkozó eljárás nem konkrét ügyféllel, hanem egy "piacszabályozási általános és meghatározatlan ügyfélkörrel", az adott érintett piac szereplőivel szemben indul, és az eljárás eredményeként állapítható(k) meg az eljárás konkrét ügyfele(i). Ezt a jellegzetességet a bírói gyakorlat is felismerte; a Fővárosi Bíróság piacszabályozási szempontból az irányadó bírói gyakorlatot összefoglaló 7.K.30467/2005/45. határozatában Kovács András, bíróként úgy fogalmaz, hogy a piacszabályozási eljárás "egy ügyfél nélkül induló, tárgya szerint meghatározott eljárásnak tekinthető, amennyiben a piacazonosítás, piacelemzés folyamata nem köthető konkrét közigazgatási eljáráshoz vagy ügyhöz, hanem csak a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosításakor és a piacelemzésen alapuló kötelezettségek kiszabása során válik ismertté az eljárás ügyfele." Ennek a megállapításnak az egyenes következménye, hogy az ügyféli jogok csak az ismertté válástól, tehát a határozattervezetek konzultációra bocsátásától gyakorolhatók érdemben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
