A film mint alkotás különleges helyet foglal el a szerzői jogi szabályozás rendszerében. A hazai szerzői jogi szabályozás a szerző személyi és vagyoni jogainak egységességét és megtörhetetlenségét téve alapelvül, alapvetésként nem ad lehetőséget arra, hogy a védelem alatt álló jogok a szerzőtől elválasztva külön életet éljenek. A monista felfogás igyekszik a szerző részére megtartani mindazon jogokat, melyek őt a törvény alapján megilletik, azaz a hasznosításra kötött szerződések esetén csupán annyi jogot enged a felhasználónak, ami a felhasználás céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. A szerző vagyoni jogainak[1] lényegét az általa létrehozott mű felhasználására adott engedélyezési jog alkotja. Tartalmilag voltaképpen egy ideiglenes tulajdonjogról van szó, amely a védelem időtartama alatt áll fenn. Ez idő alatt szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és (elvileg) minden egyes felhasználás engedélyezésére. Néhány szerzői műalkotás esetében a vázolt elvi tétel nem érvényesül, elsősorban azért nem, mert ezen alkotások során az alkotás létrehozásához, illetve az azt követő hasznosításhoz olyan személyi és anyagi érdekek fűződnek, melyek a monista elv töretlen érvényesítésének eredményeképpen az alkotás létrejöttét anyagilag vagy más módon segítő személy érdekeit figyelmen kívül hagyva, részére hátrányt, esetlegesen kárt okoznának, a szabályozás ilyetén módja ezen szerzői műalkotások létrehozását gátolná. Erre tekintettel néhány szerzői műfaj esetében kivételt tesz a hazai szerzői jog és a személyhez fűződő jogok körét érintetlenül hagyva, a vagyoni jogok csoportját felszabadítja a forgalmazást korlátozó szabályozás alól.
A vagyoni jogok teljességének átruházása azonban, számos sajátosságot eredményez a felhasználásra irányuló jogviszonyok tekintetében, hiszen a törvényben általános szabályként lefektetett normák a fent említett helyzetet veszik alapul, nevezetesen, amikor a szerző a vagyoni jogai közül csupán néhánynak a korlátozott felhasználását engedélyezi a felhasználó részére. A vagyoni jogok teljességének átruházása viszont azt eredményezi, hogy a felhasználási szerződések általános szabályai a tulajdonjogi változás hatására deformálódnak, sok esetben értelmezhetetlenné válnak, a joggyakorlat részéről pedig mindezek sajátosságaként megjelenik a tulajdonosi szemlélet, amely a hazai monista szemléletre tekintettel megint csak eltéréseket eredményez. A cél vonatkozásában megváltozik a szerződés tárgya, illetve tartalma is más elemekkel telítődik.
A vagyoni jogok teljességének átruházása tehát bizonyos értelemben szétfeszíti azt a monista szerződés keretet, melyet a jogalkotó a joggyakorlat számára meghatározott. Szétválnak egymástól a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai, az előbbiek változatlanul és elválaszthatatlanul a szerző személyéhez fognak tapadni, míg az utóbbiak az üzleti élet, kereskedelmi forgalom részévé válnak, önálló értéket nyerve részlegesen elszakadnak a szerzőtől.
A hatályos szabályozás a filmművek kapcsán - a műfaji sajátosságoknak megfelelően - önálló, mondhatni egy, az előző megoldásokhoz képest harmadik típusú - szabályozást tartalmaz, ami azt jelenti, hogy hatályos szerzői jogi törvényünk nevesített önálló szerződésként szabályozza a megfilmesítési szerződést. E tény is jelzi, hogy a többi szerzői műfajtól jelentősen eltérő, sajátos szabályozást igénylő műfajról van szó. A hatályos szabályozás elsősorban a film előállítóinak igyekszik biztosítani érdekei érvényesülését, ezért a szomszédos jogok módjára illetik meg őt a vagyoni jogok.[2] Ne feledjük, hogy a film műfaja esetén is, akárcsak a reklámnál, a mű létrehozása egy bonyolult több lépcsőből álló folyamatot jelent (forgatókönyvírás, szereplőválogatás, forgatás, vágás, utómunkák stb.), mely szerződéskötések sorát eredményezi. A megfilmesítési szerződés csak egy ezek közül, a szerzői jogi kérdéseket hivatott tisztázni keretjelleggel, hiszen a filmben több szerzői mű felhasználásra kerülhet (forgatókönyv, zenemű), melyek önálló életet élhetnek, a velük kapcsolatos jogosultságokat szintén tisztázni kell. Ebből következik, hogy a megfilmesítési szerződés a film mint önálló egész mű szerzői jogainak jogkérdéseit hivatott tisztázni, a filmben szereplő művek azonban önálló művekként saját "életet élhetnek".
A szerződés tartalmának szemrevételezésekor a kiindulópont mindenképpen a műalkotás fogalmi meghatározása kell legyen. A filmmű fogalmi meghatározása kapcsán kiemelendő, hogy egy összetett bonyolult fogalomról van szó, melynek megközelítő meghatározása ugyan szükséges, bizonyos értelemben véve azonban eleve kudarcra van ítélve.[3] A film fogalma ugyanis megragadható materiálisan, ahogy azt szerzői jogi törvényünk teszi, összefüggő képek sorozataként, ez azonban nyilvánvalóan sérti azok álláspontját, akik a műben megtestesülő szellemi tevékenységre, élményhatásra, arra az immateriális tartalomra helyezik a hangsúlyt, ami szavakkal talán ki sem fejezhető.
A film mint alkotás olyan komplex jelenség, mely több önállóan is védelmet élvező, vagy védelemre igényt tartó elemből épül fel, mely elemek összhatása eredményez magasabb élményt a felhasználó számára. Egy film létrehozásában tehát szükségszerűen több alkotó, több művész vesz részt, munkájuk együttes eredménye - jó esetben - összeadódik, így egy minőségileg új kategória, egy új műfaj teremtődik.
A hatályos szerzői törvény a lehető legáltalánosabb megfogalmazásban a filmalkotás alatt az olyan művet érti, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli, vagy hanggal összekapcsolt soro-
-489/490-
zatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették. Ilyennek minősül különösen a filmszínházi vetítésre készült játékfilm, a televíziós film, a reklám- és a dokumentumfilm, valamint az animációs és az ismeretterjesztő film. Ez a meghatározás a film kézzelfogható elemeit ragadja meg, a technika fejlődésével azonban lassanként ez a fogalmi meghatározás meghaladottá válik.
A film hőskorszakában ugyanis, ameddig a filmeket celuloid szalagra rögzítették, mindenképpen megállta a helyét az effajta fogalmi meghatározás, manapság azonban kissé idejétmúltnak tűnik, ugyanis már régen nem az egymás után következő képek mozgásán van a hangsúly, hanem a valóság képi úton történő rögzítésén, illetve a hanganyag hozzáadásán. Korunkban a valóság rögzítése digitálisan, vagyis elektromos, mágneses elven működő eszközökkel történik, maga a rögzített anyag esetén nem (mozgó)képekről van szó, hanem a történések, események, mozgássorok rögzítéséről.
A film tehát egy olyan szerzői jogi műként határozható meg, mely audiovizuális elemek meghatározott sorrendben rögzített sorozata, függetlenül az adattároló eszköztől. A filmalkotás szükségszerűen minimum társszerzői, sok esetben egyenesen szerzőtársi jogviszonyt feltételez a főbb komponenseket, mint különösen a hang-, kép, látvány- és egyéb vizuális elemek tekintetében, és a jogviszony kapcsán feltétlen figyelemmel kell lenni az alkotás létrehozását lehetővé tévő producer jogi érdekeire.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
