Az önkormányzati rendeletek sok esetben egészen szűk személyi körre vonatkoznak. A szabályozás tárgyát, valamint a település nagyságát, jellegét tekintve nem kizárt, hogy az adott szabályozás csupán egyes, meghatározott személyekre terjed ki. Ez kiváltképp jellemző akkor, amikor a támadott rendelet telekalakítási, építési, illetve változtatási tilalmat tartalmaz, állattartást szabályoz vagy éppen árusítási díjat állapít meg.
Noha e rendeletek adott esetben pontosan körülhatárolható személyek konkrét jogviszonyait szabályozzák, ezeknek a jogalkotói döntéseknek a felülvizsgálatára is csak normakontroll keretében kerülhet sor, amely az Alkotmánybíróság kizárólagos hatásköre. Nem volt, s ma sincs könnyű helyzetben az Alkotmánybíróság, amikor egymagának kell garantálnia, hogy az ország háromezer önkormányzatában ne maradjon fenn semmilyen vonatkozásban alkotmányellenes, illetve törvényellenes helyi szabályozás. Különösen, amikor az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata - az érintett szabályozás szűk hatóköre következtében - leginkább egy olyan konkrét jogvita elbírálására hasonlít, amely a helyi önkormányzat képviselő-testülete és az érintettek között bontakozott ki. (Több olyan ügye is volt az Alkotmánybíróságnak, ahol lényegében erről volt szó: a helyi önkormányzat rendelete egy adott személyre, jellemzően egy tulajdonosra, vállalkozóra szabott korlátozásokat tartalmazott.[1])
Mielőtt az állattartást, az árusítási díjakat, valamint a telekalakítási, építési, illetve változtatási tilalmat szabályozó rendeletek normakontrolljára épülő alkotmánybírósági gyakorlat elemzésébe kezdünk, lényegesnek tartjuk megemlíteni, hogy e tárgykörökben a rendeletalkotás jellemzően a képviselő-testület diszkrecionális jogkörébe tartozik: az önkormányzat saját elhatározása alapján alkot vagy nem alkot helyi szabályozást. A helyi önkormányzati rendeletalkotás persze bizonyos esetekben kötelezettség: ilyenkor az önkormányzat a felhatalmazás alapján köteles rendeletet alkotni (elsősorban a kötelező önkormányzati feladatok körében). A jogalkotási kötelezettség közvetlenül az Alkotmányból (pl.: szervezeti és működési rend kialakítása), a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényből (Ötv.), vagy éppen valamely, az önkormányzat kötelező feladata körébe tartozó tárgykört szabályozó jogszabályból ered (pl.: a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényen). Más esetekben viszont a jogalkotási felhatalmazás pusztán lehetőséget jelent a képviselő-testületnek arra, hogy egy meghatározott tárgykörben jogot alkosson (pl.: helyi adó). Emellett jogot alkothat a magasabb szintű jogszabályok keretei között egy azok által kimerítően nem szabályozott tárgykört illetően is, figyelemmel arra, hogy az Ötv. 16. § (1) bekezdése alapján a képviselő-testület a helyi közügyet illetően szabályozási joggal rendelkezik. [Ebben iránymutatóul a 17/1998. (V. 13.) AB határozat szolgál, miszerint "önmagában véve az, hogy a társadalmi viszonyok meghatározott körét országos érvényű jogszabály a szabályozási körébe vonta, nem akadálya az önkormányzati rendeletalkotásnak. Ha ugyanis helyi közügyről van szó, az önkormányzati testület közvetlenül az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében - külön törvényi felhatalmazás hiányában is - jogosult az országos szintű szabályozással nem ellentétes, ahhoz képest kiegészítő jellegű helyi jogalkotásra."[2]]
Az előbbiek a jelen tanulmányban vizsgált tárgykörökre is érvényesek. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 20. §-a lehetőséget ad az önkormányzatnak, hogy kizárólag a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén telekalakítási, építési és változtatási tilalmat rendeljen el. Az állattartás szabályozására ilyen jellegű felhatalmazást magasabb szintű jogszabály egyáltalán nem tartalmaz. Ez esetben az Alkotmánybíróság állapította meg a helyi önkormányzat rendeletalkotási jogát azzal, hogy az állattartás helyi feltételeinek meghatározása helyi közügy, s így azt a képviselő-testület szabályozhatja, a magasabb szintű jogszabályok adta keretek között. Az árusítási díjak megállapítására szintén nincs felhatalmazás magasabb szintű jogszabályban, így az a helyi önkormányzat aktivitásától függ. Hozzátesszük, hogy ez esetben a rendeleti formában történő szabályozás sem követelmény. Így eltérő gyakorlat alakult ki az önkormányzatok körében: sokan rendeletben, mások határozatban rendelkeznek a helypénzekről.
Az állattartási szabályozás nem homogén terület: különböző állatfajtákra eltérő szinten és mélységgel szabályozott, s így állatfajták szerint más és más feltételeket, korlátozásokat tartalmaz. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy az önkormányzatok csak a magasabb szintű jogszabályok fényében szabályozhatják a tevékenységet. A haszonállatokra vonatkozó joganyag (például a méhek esetében) jóval kimerítőbb a központi jogalkotás szintjén, mint a kedvtelésből tartott állatok tartási szabályozása, amely - a veszélyes állatok, így a veszélyes ebek kivételével - alig szabályozott terület. Ezen túlmenően a helyi önkormányzatnak az állattartás szabályozása során nemcsak a magasabb szintű jogszabályokra kell tekintettel lennie, hanem a helyi viszonyokat, a helyi igényeket is szem előtt kell tartania. Mindezt az Alkotmányban foglalt követelmények, többek között a tulajdon védelmének tiszteletben tartásával. Ha pedig az állatot nem pusztán kedvtelésből tartják - amint jellemzően ez a helyzet a haszonállatok esetében -, akkor más alapjogok, így például a vállalkozáshoz való jog érvényesülését is biztosítania kell. Mindemellett a helyi képviselő-testület - természetesen a magasabb szintű szabályozás keretei között - eltérő hatáskörökkel ruházhatja fel az önkormányzat szerveit.
Az állattartás (bármely fajtáról legyen is szó) teljes tiltására önkormányzati rendeletben alapvetően nincs alkotmányos lehetőség. A részleges tilalom kimondása azonban nem ütközik az alaptörvénybe. Így például ha méhek, haszonállatok, veszélyes, illetve vadállatok tartását a képviselő-testület csak bizonyos területeken (például városközpontban, belterület meghatározott részein, stb.) tiltja, az az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében nem alkotmányellenes. (Nem tartozik ebbe a körbe az, ha az állattartásnak [méhek, haszonállatok esetében] magasabb szintű jogszabályokban foglalt tartási feltételek miatt az adott önkormányzat területén - lásd pl. Budapest egyes belvárosi kerületeit - egyáltalán nincs lehetőség.) Ebben a tekintetben a 6/1995. (II. 22.) AB határozat a precedens, amely szerint "magasabb szintű jogszabály által rendezett és bizonyos feltételek mellett lehetővé tett tevékenységgel szemben körülhatárolt területi kiterjedtséggel" állapíthat meg korlátozást a képviselő-testület, anélkül azonban, hogy "a magasabb jogszabály lehetőséget biztosító rendelkezéseinek érvényesülését általános jelleggel megakadályozná".[3]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
