A "Gazdaság és Jog" 2000/12. számában jelent meg Radnay József "A munkavállaló kárfelelősségének egyes kérdései" c. cikke, amelyben nemzetközi kitekintés mellett célirányosan felvázolja a munkavállalónak az általa okozott kárért fennálló felelősségét érintő magyar jogi szabályozás és bírói gyakorlat alakulását a II. világháborút megelőző időszaktól kezdve egészen napjainkig. Ez a történeti felvázolás és nemzetközi összehasonlítás nem öncélú, mivel a szerző célja azt kimutatni, hogy a kommunista hatalomátvételt megelőző időszakban a szokásjogon alapult magyar bírói gyakorlat a nyugat-európai tételesjogi szabályozáshoz és bírói gyakorlathoz hasonlóan az "általában elvárhatóság", azaz a "diligens et bonus paterfamilias" gondosságának a megsértését jelentő speciális civiljogi (objektivizált szubjektív) vétkesség alapján, elvben nem kizárva a teljes reparadora kötelezést, bírálta el az ilyen természetű ügyeket. A II. világháborút követően Európa nyugati féltekéjén egzisztáló ún. jóléti (welfare state) államok, amelyek a szociális piacgazdaságot (welfare society) építették ld, egyre nagyobb méltányosságot gyakorolva enyhítették a jogalkalmazás szintjén a munkavállalót terhelő kártérítés mértékét a vétkesség enyhébb eseteiben. Helytállóan mutatja ki Radnay, hogy a nyugat-európai államok bírói gyakorlata az ún. "culpa gravis" és "gravior" kivételével erőteljesen mérsékelték a munkavállalót terhelő kártérítés mértékét, a "culpa levis" és "levissima" esetében pedig a munkáltató kártérítési igényét meg sem ítélték.
A jóléti államkoncepció fokozatos lebontódása következtében a nyugat-európai államok többsége némileg szigorúbban ítéli meg újabban a munkáltatót terhelő kártérítési felelősséget és abban az esetben, ha a munkavállaló bérébe ún. kárveszélyviselési pótlékot is beépítenek, akkor ennek az összegnek az erejéig a bírói gyakorlat vétkesség (gondatlanság) eseteiben a kártérítést megítéli. A nyugat-európai államok egy jelentős részében annak érdekében, hogy ez a veszélyviselési pótlék óvadék formájában bármikor a munkáltatót a munkavállaló részéről elszenvedett károk megtérítésére rendelkezésre álljon, a munkavállaló a törvény által megjelölt takarékpénztárba köteles elhelyezni, amely fokozatosan felgyülemlik. A kár megtérítésének a kötelezettsége nem terhelődik viszont a munkavállalóra az esetben, ha a munkáltatót a munkavállalói károkozásokkal összefüggésben ún. "üzemi biztosítási kötelezettség" terheli, miként ez Dániában előírás. Ez esetben a munkáltatót csak szándékosság vagy szándék nélküli tudatos munkaszabályszegés esetén terheli a teljes kárért megtérítési kötelezettség az általánosan kialakult nyugat-európai bírói gyakorlatnak megfelelően, a kártérítést azonban a munkavállaló ez esetben természetesen nem a munkáltatónak, hanem a munkáltatót kártalanító biztosítónak fizeti meg, amely ez esetben "regressz igénynyel" léphet fel a munkavállalóval szemben.
A nyugat-európai államokban a munkavállalót terhelő kártérítés dogmatikailag - miként ezt Radnay is helyesen megállapítja - a polgári jog általános kárfelelősség szabályain nyugszik. Ez vonatkozik a bizonyítási teherre is, ami Luxemburg kivételével a leglényegesebb eltérés a nyugat-európai és az ezt követően elemzésre kerülő kelet-európai szocialista és az ennek hatásaként ma is fennálló magyar szabályozás között.
Radnay egyébként kitűnő cikkéből valahogy ez a körülmény elsikkadt. Míg ugyanis a nyugat-európai jogban a kárt okozó munkavállaló ahhoz, hogy a kártérítési kötelezettség alól mentesülni tudjon vagy mentő körülmények alapján a kártérítés mérséklését érhesse el, vélelmezett vétkességét az általános kárfelelősségi szabályoknak megfelelően kimentenie, illetve vétkességének enyhébb fokát bizonyítania, tehát magát "exculpálnia" kell.
A kelet-közép-európai posztkommunista államokban - így Magyarországon is - ezzel szemben a 40 év hagyományai alapján a szovjet mintát követve ma is a bizonyítási teher átfordult és az exculpatio helyett a munkáltatónak nem csak azt kell bizonyítania, hogy melyik munkavállalója károsította meg, hanem azt is, hogy a kárt vétkesen és a vétkességének milyen fokával okozta. Ehhez hasonló megoldás a nyugat-európai államokban egyedül Luxemburgban ismeretes. Ezen kívül, és ezt már Radnay is kimutatja, hogy a jelenleg hatályos magyar Mt. - éppen úgy, mint az ezt megelőzőek -, a munkavállaló gondatlan károkozása esetére a kártérítés összegét már előre a munkavállaló havi jövedelméhez viszonyítva időszakosan váltakozva különböző mértékek szerint korlátozta és korlátozza ma is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
