Az európai egységes magánjog megteremtésével kapcsolatos igények megjelenése 1960-as évekre tehető. Az egységesítési folyamat három úton indult meg. Az egységes európai magánjog kialakítását szolgáló nemzetközi szerződések1 és az Európai Unió irányelvei2 mellett meghatározóak az egységes Európai Magánjogi Törvénykönyv3 megteremtésére tett kísérletek.
Az Európai Magánjogi Törvénykönyv megvalósításával kapcsolatos munkálatok közül kiemelkedő az Európai Szerződési Jogi Bizottság4 tevékenysége. A Bizottság Ole Lando vezetésével 1980 óta dolgozik a Szerződési Jog Európai Alapelveinek létrehozásán. A vezetőjéről, a dán jogászprofesszorról kapott nevén a "Lando-Bizottságot" nem nemzetközi hatóság állította fel, 23 tagja saját akaratából lépett be a Bizottságba. A Bizottság tagjai az Európai Unió összes tagállamát képviselik, nem támogatnak semmiféle nemzeti, kereskedelmi érdeket. A tagok zöme akadémikus, sok esetben egyben gyakorló jogász is.
A Bizottság hosszú munkájának eredményeként 1995-ben jelent meg az Európai Szerződési Jog Alapelveinek I. része, amely az általános rendelkezésekkel, a szerződések tartalmával és a nem-teljesítéssel foglakozott, majd 2000-ben a II. része, az első rész korszerűsített változatával együtt.5 A szerződések általános szabályaira vonatkozó, jellegükben az amerikai Restatementekre hasonlító mintaszabályokat ("Princeples") adó javaslatok I-II. része kilenc fejezetbe csoportosítva készült el. Az Alapelvek 131 cikket foglalnak magukba, mindegyik cikkhez kommentárok és példák tartoznak, amelyek megmutatják, hogy a szabályokat hogyan kell a gyakorlatban alkalmazni. Ezen túlmenően a joganyagot még a szabályok forrását feltáró és a tagállamok jogszabályait bemutató lábjegyzettel is ellátták. Az első fejezet az Alapelvek alkalmazási körével kapcsolatos általános szabályokat tartalmazza. A további fejezetek a szerződés létrejöttével, a képviselettel, a szerződés érvényességével, a szerződés tartalmával és a teljesítéssel foglalkoznak. Az utolsó két fejezetben kerül szabályozásra a szerződésszegés kérdése, amit nem-teljesítésnek nevezünk, valamint a nem-teljesítéshez kapcsolódó jogkövetkezmények.6
A Bizottság 1997-ben további szabályok megfogalmazását kezdte el, így a többalanyúság, az engedményezés, a tartozásátvállalás, a beszámítás, elévülés stb. A Bizottság 2003-ban tett közzé az alapelveknek a 10-17. fejezeteket tartalmazó III. részét.7 Az Alapelvekkel kapcsolatos további munkákat az Európai Polgári Törvénykönyv Kutatási Csoportja végzi, amelynek célja a szerződési jognak az Alapelvekben foglalt általános alapelveit egy leendő Európai Polgári Törvénykönyvbe történő beépítése. Az Alapelvek azonban amellett, hogy egy leendő Európai Polgári Törvénykönyv részét képeznék más célokat is szolgálhatnak. Az Alapelvek alkalmazásra kerülhetnek, ha a felek megállapodnak abban, hogy szerződésükre nézve ez az irányadó.8 Alkalmazható továbbá, ha a felek abban állapodnak meg, hogy szerződésükre az "általános jogi alapelvek", a "lex mercatoria" vagy más hasonló szabály irányadó, vagy amikor a felek nem választottak egyetlen jogrendszert vagy jogi szabályozást sem.9 Az Alapelvek mintául szolgálhatnak továbbá a jövőbeli újrakodifikációs munkálatok során a nemzeti törvényhozók számára. A magyar jogalkotók is az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának megfogalmazásakor számos esetben használták mintául az Alapelveket. Az Alapelvek ötletforrásul szolgálhatnak a bírák, választottbíróságok, ügyvédek számára is. A bíróságok az Alapelvek tükrében értelmezhetik nemzeti jogukat vagy a nemzetközi szerződéseket, például a Bécsi Vételi Egyezmény rendelkezéseit.10Az alapelvek hatálya ilyen formában nem korlátozott, kiterjed az üzletemberek és fogyasztók egymás közötti szerződéseire is. Ha ez nem így lenne, akkor az Európai Alapelvek nem illeszkednének abba a folyamatba, amelynek célja az Európai Unió magánjogának egységesítése.
Az Európai Unió tagállamaiban számottevően eltérnek a szerződés megszegésére vagyis a nem-teljesítésére, valamint a nem-teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályok.11Az Alapelvek kísérletet tettek e szabályok összehangolására, egységesítésére, külön fejezetekben tárgyalják a nem-teljesítés általános és különös jogkövetkezményeit.
A nem-teljesítéssel kapcsolatos jogkövetkezmények attól függnek, hogy a nem-teljesítést kimentették-e vagy sem. Azokban az esetekben, amikor a nem-teljesítést nem mentik ki, a sértett fél kérhet természetbeni teljesítést, követelhet kártérítést, visszatarthatja saját teljesítését, csökkentheti azt vagy megszüntetheti a szerződést. Ha a nem-teljesítést kimentik, a sértett félnek nincs joga kártérítést vagy természetbeni teljesítését követelni.
Az Alapelvek az általános értelmező rendelkezések között definiálják a szerződésszegés fogalmát, az ún. nem-teljesítést: "Nem-teljesítés" alatt kell érteni bármely szerződéses kötelezettség teljesítésének elmulasztását, függetlenül attól, hogy azt kimentették-e, továbbá a késedelmes teljesítést, a hibás teljesítést és a szerződés teljes megvalósulását célzó együttműködési kötelezettség elmulasztását.12 E meghatározás a szerződésszegés minden formáját, valamint a teljesítés teljes hiányát felöleli. A másik jellemző, hogy a nem-teljesítés mind a ki nem mentett, mind a kimentett nem-teljesítést magába foglalja.
Az Alapelvek 8. fejezetében kerültek szabályozásra a nem-teljesítés esetén rendelkezésre álló jogkövetkezmények (a), és a halmozott jogkövetkezmények kérdése(b), az alapvető nem-teljesítés fogalma (c), a nem-teljesítés elhárításának lehetősége pótlólagos teljesítéssel (d), a teljesítés biztosítása (e), póthatáridő megállapításának lehetősége a jogosult részéről (f), az akadályoztatás, mint kimentési ok (g), valamint a jogkövetkezmények kizárása vagy korlátozása (h).
"Ha az egyik fél valamely szerződéses kötelezettségét megszegi és nem-teljesítését a 8: 108. § alapján kimenteni nem tudja, a sérelmet szenvedett fél az Alapelvek 9. fejezetében biztosított bármely jogkövetkezményt igénybe veheti."13 Így teljesítést követelhet a szerződésszegő féltől, visszatarthatja a teljesítést, elállhat a szerződéstől, és emellett kártérítést követelhet. "Ha a fél teljesítése a 8: 108. § alapján kimenthető, a sérelmet szenvedett fél a 9. fejezetben biztosított bármely jogkövetkezményt igénybe veheti, azzal, hogy nem követelhet teljesítést és kártérítést sem."14 Ennek megfelelően az a fél, amely nem kapott teljesítést, általában megszüntetheti a szerződést, függetlenül attól, hogy a nem-teljesítést kimentették-e vagy nem.
A 8: 101. § (3) bekezdése szerint: "A fél a 9. fejezetben biztosított jogkövetkezményeket nem veheti igénybe annyiban, amennyiben a másik fél nem-teljesítését a saját cselekménye okozta."
Ez a bekezdés a másik fél közrehatását értékeli, a kármegosztás szabályaihoz mutat hasonlóságot. Úgy is lehet tekinteni, mint a nem-teljesítés kimentését, azonban ennél többről van szó. Ha ez a szabály érvényesül, úgy a cselekmény nem válik kimentett nem-teljesítéssé, hanem teljes egészében kizárja nem-teljesítésként történő minősítést. Ebből következik, hogy a másik fél nem szüntetheti meg a szerződést nem-teljesítés miatt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
