1. Jelen írásban Szabadfalvi József újonnan megjelent monográfiájának bemutatását tűztem ki célul, azonban nem lenne teljes a kép, ha ne szólnánk a szintén tőle származó, "A magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetei" című korábbi könyvéről (amelyet szintén ismertettünk a Jogtudományi Közlöny 2013. évi 5. számában). A két könyv együtt különösen hézagpótló jelentőségű mű, amely a jogbölcselet tudománytörténeti kronológiája tükrében bemutatja mindazon magyar jogtudósoknak a műveit a reájuk ható külföldi és belföldi szerzőkkel együtt, akik a jog elméletével, filozófiájával foglalkoztak. Komoly jelentőségű mind a két könyv, mivel a magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetét jelentő Werbőczyt éppen úgy, mint a 19. század utolsó harmadától az akkori idők modernnek minősíthető külföldi, eleinte germán, majd frankofon-latin, végül pedig az angolszász jogfilozófiai irányzatoknak a hazai jogelméletre gyakorolt hatását tudománytörténeti síkon mutatja be. Mindezt Szabadfalvi József az egyes szerzők és a reájuk ható filozófiai és jogfilozófiai irányvonalak forrásanyagát is bibliografikusan közli, inspirálva ezzel a további jogelméleti és jogtörténeti kutatásokat, ami különösen jelentős azért, mert Magyarországon a II. világháborút követő kommunista jogelmélet-tudomány részben meghamisította, részben reakciósnak minősítette az 1949 előtti jogbölcseletet, jogelméletet. Képviselőinek munkásságát erősen leértékelte, tévesnek ítélve azt, vagy a feledés homályába merítő célzattal egyszerűen agyonhallgatta. A szerző a jelen írás tárgyát képező könyvben szól a nagy magyar klasszikus jogbölcselőknek a 20. század harmincas éveiben publikálni kezdett ígéretes tanítványairól is, akiknek pályaindulását a szovjet-kommunista politikai rendszerváltással erőszakosan meghonosított egysíkú és lapos jogelméleti uralom kerékbe törte. Sok vonatkozásban torzóként maradt felfogásuk összerakására, mintegy restaurálására is vállalkozott a könyv szerzője. Mind ez jelentősen emeli Szabadfalvi eddigi életművének az értékét.
2. Ahogy az első könyv Pulszkyval, Piklerrel és Somló Bódoggal zárul, úgy a második könyv is velük kezdődik és nem véletlenül. Ők voltak ugyanis még pályájuk kezdetén, akikre még a német történeti és a stammleri észjogi iskola kizárólagosan hatott, de ők voltak azok is, akik felülbírálva mind a két irányzatot, jelentősen meghaladták mind a kettőt. Pulszky az angol analitikai iskolát nemcsak mechanikusan vette át, hanem a német fogalmi jogtudomány elveivel kibővítette, ahogy ezt Szabadfalvi utalása szerint a kortárs Karl Bergbohm megállapította, Spengler fejlődéstanából kiindulva koherens pozitivista elméletet alkotott, megalapozva a hazai jogi gondolkodásban a szociológiai megközelítést.
A szerző e megállapítást követően a Pulszky hatás alatt állt Öreg János jogi alaptanáról, majd Fényes Samunak a darvini és a spengleri tanokon nyugvó "Jogfejlődés" c. munkájáról szól. Mindkettőjüket
Pulszky követőjeként aposztrofálja, kik közül az utóbbi - mint mondja - összekötő kapocs Pulszky és Pikler között."[1] Pikler - Szabadfalvi megállapítása szerint - az angol-francia filozófia hatása alatt szintén Spencer és August Comt kiindulva a társadalomfejlődés alapján a jogot olyan társadalmi tényként kezeli, amelynél az emberi cselekvést meghatározó törvényszerűségek a szerves és a szervetlen világ törvényszerűségeihez hasonlítanak. Miként a szerves és a szervetlen világban célszerűség uralkodik, az emberi cselekvést is a célszerűség motiválja. E célszerűségtől motiváltan jön létre a többség igénye alapján az együttműködés, amelyet az ez alá alávetni nem akarókkal szemben a jog kényszerrel biztosít. Mint majd látjuk, ez a nézet a későbbi szerzőknél rendszeres jelleggel visszatér.
Ezt követően Szabadfalvi a Pikler tanítványok és követők egész sorát sorakoztatja fel, akik a német szociális jogalkotási mozgalomhoz hasonlóan a gyengébbek védelme érdekében a szolgálati és a munkaszerződés törvényi, Ptk.-beli szabályozása mellett a kollektív szerződés törvénybe foglalását igényelték mondván, hogy nemcsak a tulajdon, hanem a jogalany is lényeges eleme a jognak. Meszlényi Artúr a svájci kötelmi törvényhez hasonlóan be akarta tenni a magyar Ptk-ba a kollektív munkaszerződést (megjegyzés tőlem, P.T.). A szerző mindezek elméleti lecsapódásaként kimutatja, hogy a formálódó jogszociológia hatásaként Magyarországon is megtörtént a szakítás a 19. századbeli dogmatikus jogtudománnyal és kialakult a szabadjogi iskola, amelynek radikálisabb és annak bírálatát adó mérsékeltebb irányát egyaránt bemutatja a szerző.
- 399/400 -
A szerző az őt megilletően viszonylag terjedelmesen foglalkozik Finkey Ferenc jogelméleti munkásságával, aki szerint a teleologikus világnézet és az egyetemes fejlődési elmélet összekapcsolódnak és a ki szerint szintén a jog alapelve a kölcsönös összeműködés. Szerinte azonban a szociológiai pragmatizmussal szemben - Szabadfalvi tolmácsolása alapján - az analitikus és a fogalomtudományi módszer markánsabban jelentkezik a magyar elméleti gondolkodásban.[2] Szabadfalvi kiemeli Finkey elméletéből azt is, hogy egyfelől szakítani kell a túlzó észjogi idealizmussal, másfelől rá kell világítani a természettudományi megalapozottságú szociológiai szemléletmód "túlzó realizmusára". Eközben meg kell találni azt a helyes közép utat, amely a mérsékelten radikálisan ideális felfogás.[3] Szabadfalvi az alapjában büntető jogbölcsész Finkeyt követően a magánjog-teoretikus Szászy Schwarz Gusztáv jogelméleti nézeteit vette górcső alá, aki szerint a jogot az élettel kell összhangba hozni. Jhering hatása alatt jutott el a teleologikus jogfelfogáshoz és rajta keresztül lett Szászy Scwarz a magyar érdekkutató irányzat, az "Interessenjurisprudenz" hazai megalapítója. A neokantiánusi stammleri fogalmakat alkalmazva a törvényhozás feladata - ahogy ezt a szerző kiemeli - a kitűzött célhoz vezető helyes jog megtalálása az eredményes társas összeműködés érdekében).[4]
Ehhez a körhöz tartozott még a könyv szerzőjének megállapítása szerint Darvai Dénes is, aki a pozitív tárgyi jog fogalmi analízisét a Szászy Schwarz által feldolgozott német jogfilozófusokon kívül még figyelembe vette az angol analitikai irányzat két legnagyobb képviselőjének, Austinnak és Hollandnak a műveit. E sorba tartozóként foglalkozik Szabadfalvi Winkler Bélával, aki Bergbohm hatására a jogbölcseletet az általános jogtannal azonosítja, amely mindazon ismereteket tartalmazza, amely a jogra vonatkozik.[5]
E progresszív korszak akcióinak reakciójaként támadásba lendült a neoskolasztikus tomista természetjogi bölcseleti irány, amely Pulszky és Pikier bírálatával indít. Eme eredeti nézőpontot nem képviselő szerzők közül Szabadfalvi Eszterházy Sándort emeli ki rendszeralkotó tevékenysége miatt. Surányi, Demko Notter és Jelicska Aquinoi Szt. Tamásból és Hugo Grotiusból kiindulva az Isten által az emberi természetbe oltva tárgyalta a természetjogot, amellyel - szerintük - a pozitív jognak összhangba kell állnia. E neoskolasztikus körből bizonyos mértékig Szabadfalvi szerint kiemelkedik Poplu György, aki a jog fejlődésének az elvét vallva, azt panteisztikus keretbe ágyazza. Szerinte a világot kormányozó isteni gondoskodás a teremtést követően is jelen van és hatást gyakorol a fejlődésre.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
