A polgári eljárás alapelvei olyan általános elvi tételek, amelyek a jogpolitikai és jogtudományi nézetek, valamint a tételes jogi szabályok találkozási pontján helyezkednek el és fő feladatuk, hogy egységes irányt mutassanak a jogalkotó, valamint a jogalkalmazók számára a részletszabályok megalkotásában és alkalmazásában.
Az eljárásjogi alapelvek változása szoros összefüggést mutat a társadalmi viszonyok és a jogpolitika alakulásával. Ennek megfelelően, az elmúlt két évtizedben a fejlődésüket meghatározó legfontosabb tényezők a rendszerváltás és az Európai Unióhoz való csatlakozás voltak. A folyamat lényege röviden abban foglalható össze, hogy a korábbi, gondoskodó, ennek érdekében az életviszonyokba mélyen beavatkozó, paternalista államról szóló felfogást felváltották az állampolgárok autonómiáját előtérbe helyező, ún. szolgáltató államra vonatkozó nézetek. Ez jelentősen kihatott az állami szerveknek - köztük a bíróságoknak - mind a működésére, mind a feladataira, mind pedig az ezekről alkotott nézetekre.
Az említett folyamatok a polgári eljárás alapelvei között is lényeges változást hoztak. A törvény az eljárás célját korábban a jogvitáknak az igazság alapján történő eldöntésében, a jelenleg hatályos szöveg pedig a jogviták pártatlan és az alapelveket érvényre juttató eldöntésében jelölte meg. Ezzel összhangban a bíróság feladatául korábban azt tűzte, miszerint hivatalból is gondoskodjék, hogy a felek jogaikat gyakorolhassák, kötelezettségeiket pedig teljesítsék, melyhez a figyelmeztetés és tájékoztatás, valamint hivatalbóli eljárás széles körű kötelezettségét fűzte. A jelenleg hatályos szabály szerint a bíróság feladata a perek tisztességes lefolytatása és ésszerű időn belüli befejezése. A bíróság tájékoztatási kötelezettsége pedig főszabályként a bizonyításra szoruló tényekre, a bizonyítási teherre és a bizonyítás sikertelenségének következményeire korlátozódik. E változások mind a jogalkalmazásban, mind a szakirodalomban jelentős visszhangot váltottak ki. A vélemények többsége két kérdés köré csoportosult. Egyrészt: hogyan viszonyulnak a polgári eljárás jelenleg hatályos alapelvei és részletszabályai az anyagi igazság kiderítéséhez, másrészt: hogyan egyeztethető össze a bíróság jelenleg hatályos tájékoztatási kötelezettsége a kérelemhez kötöttség elvével, valamint azzal, hogy a bíróságot a fél által megjelölt jogcím nem köti.
A helyes válaszok további kereséséhez célszerű az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a polgári eljárásra vonatkozó, alapelvi szintű rendelkezéséből kiindulni. Eszerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő és jogosult arra, hogy valamely perben jogait és kötelességeit a törvény által felállított, független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az itt lefektetett elveket tovább részletezi a Pp. 1. §-a és 2. § (1) bekezdése annak kimondásával, hogy a törvény célja a jogviták pártatlan eldöntése és a törvényben meghatározott alapelvek érvényre juttatása. Ebben a bíróságok feladata a perek tisztességes és észszerű időn belül történő lefolytatása.
Az alapelveknek a fent leírt tartalmú változása és most ismertetett végeredménye gyakran felveti a kérdést: a polgári perben az igazságosság, vagy a jogszerűség élvez-e elsőbbséget, a bíróságok igazságot, vagy jogot szolgáltatnak. Meglátásom szerint ez egy rosszul feltett kérdés, amelyre csak rossz válasz adható. A hibája pedig abban jelölhető meg, hogy már maga a kérdés szembeállít egymással olyan dolgokat, amelyek a valóságban egymást kiegészítve és egymással szoros összhangban állva működnek.
Ennek az összhangnak a vizsgálata során abból kell kiindulni, hogy minden bíróság elé kerülő jogvita mögött egy konkrét élethelyzet húzódik meg, amelyben olyan problémák merültek fel, amelyek megoldását az érintett a bírósági eljárás lefolytatásától és bírói döntés meghozatalától várja. Ebben a helyzetben a bírói döntés társadalmi rendeltetése végső soron a jogvitával érintett személyek életében felmerült konkrét probléma egyedi megoldása. A polgári eljárás fent ismertetett alapelvei nem tekinthetők öncélnak, csakis eszközöknek e társadalmi rendeltetés megvalósításához.
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy valamely létező társadalmi, vagy egyéni probléma orvoslására csak olyan megoldás lehet alkalmas, amely a való tényekből indul ki és hatása ugyanide tér vissza. A problémának mind a felismerése, mind pedig a kezelhetősége döntő mértékben függ attól, hogy az való tényeken alapul-e. Ennek hiánya megakadályozza a jogvita érdemi és tartalmi megoldását, az ilyen bírói döntés diszfunkcionális eredményekhez vezet.
Feltehetően ezek a gondolatok vezették a jogalkotót, amikor nemzetközi dokumentumok alapján átvette az ún. tisztességes eljárás fogalmát és a hozzá kapcsolódó jogintézményeket. Ebben azonban nyilvánvalóan nem irányíthatta az a szándék, hogy a korábban középpontban állt anyagi igazságot háttérbe szorítsa. Helyes megközelítésben ezt a jogalkotói döntést az vezérelte, hogy a társadalmi viszonyok fent részletezett változásait követve és annak következményeit leszűrve, a hangsúlyok és feladatmegosztások korrekciójával olyan egyensúlyt teremtsen a jogi szabályozásban, mely a fennálló viszonyoknak jobban megfelel.
A tisztességes eljárás követelménye nem öncél, hanem egy olyan tartalmi keret, mely magában foglalja a teljes törvény előtti és eljárásbeli egyenlőséget, a független és pártatlan bíróság nyilvános, korrekt módon és ésszerű időn belül lefolytatott tárgyalását. A tisztességes eljárással kapcsolatban mind az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, mind pedig a Pp. 1. §-a és 2. § (1) bekezdése csak a legalapvetőbb fogalmi elemeket tartalmazza. Ez azonban nem egy taxáció, nem egy lezárt rendszer, hanem a fogalom nyitott, melynek további tartalommal való feltöltése a jogalkalmazókra vár. A tisztességes eljárásnak és a hozzá kapcsolódó alapelvek rendszerének megfogalmazása során a jogalkotó abból a vélelemből indult ki, hogy ezek megvalósításával és érvényre juttatásával biztosítható a legjobb eséllyel, hogy a jogviták eldöntése a való tények alapulvételével, a perbe vitt társadalmi és életviszonyok érdemi és tartalmi megoldásával jár. A tisztességes eljárás követelménye ugyanis alapvetően annak biztosítására szolgál, hogy a bírósági eljárásból kizárható legyen minden külső befolyásoló tényező és a bíróság döntését kizárólag a tények és jogszabályok határozhassák meg. Mindebből az következik, hogy a Pp. 1. §-a, valamint 2. § (1) bekezdése által megfogalmazott pártatlan, tisztességes, az alapelveket érvényre juttató eljárás tehát nem öncél, nem az anyagi igazsággal ellentétes, azt helyettesítő eszközök összessége, hanem olyan jogintézmények rendszere, melyek rendeltetése éppen annak biztosítása, hogy a bíróság érdemi döntését a valóságnak megfelelő tényekre alapíthassa.
A polgári eljárás alapelveinek fent ismertetett változása lényegében azt jelentette, hogy a célok és feladatok újra fogalmazásával a jogalkotó a mai kor állampolgári autonómia felfogásának megfelelően módosított a polgári per súlyponti elemein és feladatmegosztásán. E rendszerben az autonóm állampolgár maga dönthet arról, hogy vagyoni jogait kívánja-e bíróság előtt érvényesíteni, s ha igen, azt milyen tényekre alapítja. Erre irányuló kérelmét és az annak alapjául megjelölt tényeket pedig a bíróság abszolút módon köteles tiszteletben tartani, azaz kötve van ahhoz, sem el nem vehet belőle, sem hozzá nem tehet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
