A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Választottbírósága előtt folyamatban volt perben a felperes keresetében előadta, hogy a felperes és az alperes jogelődje között fennálló lízing ügyletek lezárásaként az alperes vasúti tehervagonokat értékesített a felperesnek. Az értékesítésről az alperesi jogelőd számlákat állított ki. Ezt követően a felperes az alperesi jogelőd által kiállított számlákon felszámított általános forgalmi adó összegét az alperesi jogelődnek megfizette, majd azt levonásba helyezte, illetve visszaigényelte.
A felperesnél azonban az állami adóhatóság az általános forgalmi adó összegének visszautalása előtt ellenőrzést végzett, melynek során feltárta, hogy a lízingügyletekkel érintett vagonok a teljesítés számlán megjelölt időpontjában nem voltak Magyarország területén, így az általános forgalmi adó felszámításának nem lett volna helye, ezért a felperes visszaigénylési kérelmét az adóhatóság jogosulatlannak minősítette és elsőfokú határozatával a kiutalást megtagadta.
A felperes erről a körülményről haladéktalanul értesítette az alperest, valamint az alperes rendelkezésére bocsátotta az adóhatóság határozatát is, és kérte az alperest, hogy az a számlák helyesbítése mellett gondoskodjon az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. törvény) rendelkezései ellenére felszámított általános forgalmi adó összegének visszautalásáról.
A felperes szerződésszegéssel okozott kár megtérítése iránt terjesztette elő keresetét.
A felperes jogi álláspontja szerint az Áfa. törvény 159. § szerint alperesnek jogszabályi kötelezettsége lett volna a termékértékesítésről a megfelelő tartalmú számla kiállítása. Még abban az esetben is, ha a számla kiállítása során a tőle elvárható gondossággal járt volna el alperes, legkésőbb akkor, amikor az alperes számára a számlák jogellenessége és hibás volta nyilvánvalóvá vált, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 4. §-a szerinti együttműködési kötelezettsége keretében gondoskodnia kellett volna a számlák helyesbítéséről, illetve az általános forgalmi adó összegének felperes részére történő visszatérítéséről. Hivatkozott továbbá a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szvt.) 165. és 166. §-ára.
A kimentés körében a felperes előadta, hogy tekintettel arra, hogy a lízingszerződés általános szerződési feltételeinek vonatkozó rendelkezése egyértelműen lehetővé tette, hogy a felperes a lízingtárgyakat az UIC, azaz a Nemzetközi Vasútegylet tagállamai területén használhassa, álláspontja szerint a számla kibocsátása előtt alperestől elvárható lett volna, hogy a számla kibocsátását alapvetően befolyásoló körülményekről meggyőződjön. Az alperes azonban a jogerős adóhatósági határozat kézhezvételét követően nem csak felróható, hanem rosszhiszemű és szándékosan károkozó magatartást is tanúsított, hiszen a vissza nem igényelhető összeg finanszírozása felperesnek folyamatosan kárt okozott.
A felperes másodlagos kereseti kérelmében "vételár visszatérítéseként" - tartalma szerint: jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése címén - kérte az alperest kötelezni a keresetlevélben megjelölt összeg visszafizetésére.
Az alperes védekezésében előadta, hogy az Áfa. törvény 159. § mint alperes számára adójogi kötelezettséget előíró adójogi jogszabály megsértése vagy az alperes általi betartása nem lehet a választottbírósági eljárás tárgya, tekintettel arra, hogy a bizonylatolási kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit az adóhatóság jogosult levonni adóigazgatási eljárás keretében. Hivatkozott továbbá arra, hogy a vitatott tartalmú számlák nem rendelkeztek olyan alaki vagy tartalmi hibával, melynek az alperes kártérítési felelősségét megalapozó jogkövetkezménye lehetett volna, a számlák az Áfa. törvénynek megfeleltek. Előadta továbbá, hogy az okozati összefüggés körében álláspontja szerint releváns az a körülmény, hogy a felek jogviszonyára irányadó nyílt végű pénzügyi lízing általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezése értelmében a lízingbevevő a lízingszerződés időtartama alatt kizárólagos joggal volt jogosult birtokolni és használni a lízingtárgyat.
A kár, illetve a kár mértéke körében előadta, hogy álláspontja szerint nem felel meg a felperes azon állítása a valóságnak, hogy az általa elszenvedett kár mértéke a megfizetett áfa összegével azonos. Az értékesítés és tel-
- 25/26 -
jesítés helye ugyanis Szlovákia volt, ezért az ügyletek után a teljesítés határon túli helyének áfa törvénye szerinti általános forgalmi adót a felperesnek mindenképp meg kellett volna fizetnie. Erre tekintettel a felperesnek ténylegesen kára nem keletkezett. Amennyiben a felperes szerződésszerűen és jogszerűen járt volna el, a vasúti kocsikat nem idegeníti el, illetve az alperest tájékoztatja azok állomásoztatási helyéről és bejelentkezik a külföldi adóhatóságnál, úgy az alperes a külföldi Áfa. törvény szerinti áfatartalmú számlát állított volna ki.
A Választottbíróság ítéletében megállapította, hogy az eljárás tárgya nem az állami adóhatóság határozatának felülvizsgálata, hanem a határozattal is érintett polgári jogi jogviszonyból eredő polgári jogi igények elbírálása volt, amelyre pedig a Választottbíróság hatásköre kiterjed. A Választottbíróság ennek alapján megállapította, hogy az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkezik.
A Választottbíróság rögzítette, hogy az alperes által alkalmazott általános szerződési feltételek kimondták, hogy amennyiben a lízingügyletek lezárása keretében a felperes gyakorolja a vételi jogát, úgy az alperes az utolsó lízingdíj-számla megküldésével egyidejűleg maradványérték-számlát állít ki és küld meg a felperes vagy a felperes által megjelölt harmadik személy részére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a felperesnél általános forgalmi adó ellenőrzést folytatott le, melynek nyomán az állami adóhatóság a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, mivel az értékesítés időpontjában a vagonok Magyarország területén kívül állomásoztak, a teljesítés az ország területén kívül volt, így a magyar Áfa. törvény hatálya alól kikerült az ügylet. Ezt bizonyította többek között az elsőfokú adóhatósági határozat azon megállapítása is, mely szerint amennyiben az adott termék a teljesítéskor nem található Magyarország területén, az ügyletre nem alkalmazható a magyar Áfa. törvény. A határozat azt is rögzítette, hogy ez alapján áfa felszámításának a tárgybeli ügylettel összefüggésben nem volt helye. Ezzel összhangban, a határozat kifejezetten kijelentette, hogy az Áfa. törvény 25. § alapján az egyes vagonok értékesítéséről szóló számlákon nem kellett feltüntetni áthárított (magyar általános forgalmi) adót.
A bizonyítékok mérlegelése alapján a Választottbíróság alaposnak találta az állami adóhatóság határozatában tett megállapításokat és az ezen alapuló felperesi előadást. Ebből következően magyar általános forgalmi adó felszámításának a választottbírósági per tárgyát képező ügyben nem lett volna helye.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
