A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (Kvtv.) hatálybalépésének huszadik, a bírósági közvetítés hazai bevezetésének[1] tizedik évfordulójához közeledve érdemes számot vetni, hogy az elmúlt két évtized erőfeszítései mennyiben voltak képesek betölteni az annak bevezetése kapcsán megfogalmazott - a Kvtv. indokolásában is kiemelt - várakozásokat, amelyek szerint a mediáció a "felek ügyére sokkal gyorsabb és olcsóbb megoldással szolgálhat", és hogy "hozzájárul a hazai konfliktuskezelő kultúra kialakításához és megszilárdításához is". A teljes képben a bírósági közvetítésnek[2] és adott esetben a bírónak is indokolt megjeleníteni a hazai közvetítésben elfoglalt helyét, mert - bár utóbbi nem résztvevője a közvetítésnek - a szerepét közvetítőként és bíróként is jelentősnek, olykor meghatározónak vélem.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) hatályos rendelkezései[3] alapján "nemcsak eljárásjogi kérdés a közvetítés igénybevétele, mert a jogalkotó az életviszonyok megfelelő alakítására kívánt hatni",[4] amikor a közvetítés lehetőségét az anyagi jogszabályban több helyen is megjelenítette. Ily módon a szabályozás a peres eljárás keretein túlra is mutat, amikor például a mediációnak kiemelt szerepet ad a családi viszonyok rendezésében, miután a házasság (életközösség) megszűnésével a gyermekek legfőbb érdekének érvényesülését[5] meghatározhatja a felek együttműködési hajlandósága és készsége.
A perhez képest "komplementer" szerepet tölthet be a mediáció mint szükséglet- és érdekfeltáró folyamat, amely "segít a feleknek másképpen látni a konfliktust, [...] a saját és a másik viselkedését, a háttérben meghúzódó szükségleteket és érdekeke",[6] ezáltal változhat a felek egymáshoz való viszonyulása, együttműködés alakulhat ki közöttük, javulhat a kommunikáció,[7] konszenzus és - erre építve - megállapodás jöhet létre, mellyel a felek azonosulni tudnak,[8] elköteleződve annak betartása mellett.[9]
A közvetítés azonban csak akkor támogathatja a peres feleket, ha ténylegesen el is jutnak a közvetítőhöz. Ha ez az opció számukra vagy a jogi képviselők számára nem ismert vagy annak jelentőségét kevésbé látják,[10] a bíró számára még mindig differenciált eszközök állnak rendelkezésre (lásd a Pp. és Ptk. vonatkozó szabályait). A bíró - közvetítést érintő - kompetenciái tehát maguk is megnyithatják vagy épp korlátozhatják a közvetítés alkalmazásának lehetőségét.
Amíg a közvetítés permegelőző jelleggel, a per és a közvetítés érdemi kapcsolata nélkül a bíróságon kívül[11] folyt, a bírónak nem volt szüksége árnyalt ismeretekre. A keresetlevél kellékei körében csak azt vizsgálta, nyilatkoztak-e a felek arról, hogy köztük megelőzően volt-e köz-
- 35/36 -
vetítői eljárás,[12] de ennek eredménye nem volt kihatással a perre, mert a bíró nem volt jogosult egy ilyen megállapodás jóváhagyására (sem). Abból kiindulva, hogy az egyezség létrehozásában "a közvetítő is segédkezhet", a "bírósághoz kapcsolt közvetítés"[13] már eljárásjogilag és az ügy érdemére kihatóan is integrálni kívánta a pert "kísérő", perelterelő közvetítői eljárást és eredményét. A bíró a közvetítés során létrejött "egyezséget"[14] jóváhagyhatta, és tájékoztatást adhatott a közvetítésről, azonban "a bírósági jogalkalmazástól eltérő, szervezeten kívüli, kevésbé ismert vitarendezési mód kapcsán az ügy közvetítést indokló körülményeit magának kellett »megtalálnia«".[15]
Már magát a bírósági szervezetet érintette a bírósági közvetítés, a közvetítés rendszerének harmadik[16] eleme,[17] miután megfelelő képzettséget igazoló bírák, bírósági titkárok és rendelkezési állományba helyezett bírók válhattak közvetítővé. Ettől kezdve a bíró már a bírósági közvetítést is felajánlhatta opcióként, a kijelölt kollégák révén személyesebb jelleget kapott a közvetítő "fogalma", míg a közvetítőként (is) eljáró bírák személyes tapasztalatokat szereztek.
A Ptk. már az anyagi jogi szabályok között - a bontóper kapcsán permegelőző, illetve perelterelő jelleggel - az önkéntes közvetítés lehetőségére hívta fel a "felek" figyelmét annak "4:22. §-ában, míg a Ptk. 4:172. §-a a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében vezette be a kötelező közvetítést. A kötelezés alapján a feleknek közösen együttműködve kellett (civil vagy bírósági) közvetítőhöz fordulni és részt venni az előkészítő megbeszélésen."[18] Így a bíró a kezdeti "kívülállásból" a terelés, kötelezés által rövid idő alatt a közvetítés aktív kezdeményezőjévé válhatott. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben (Pp.) immár az osztott perszerkezethez igazítva alapvetően a régi Pp. szabályai köszöntek vissza, azonban azokat meghaladva a külső közvetítő előtt létrejött megállapodás bírósági jóváhagyása is lehetővé vált.[19]A Pp. kiemeli a bírói tájékoztatás lehetőségét a perfelvételi tárgyaláson, a bontóperekben már kötelező jelleggel, illetve belátása szerint az egyezség létrehozása érdekében a per bármely szakaszában.[20] A közvetítés hazai rendszerében szinte bármilyen (például bíróságon kívüli) közvetítői megállapodás is eljuthat a bíróhoz, és a bírói terelés a bírósághoz kapcsolt közvetítésre is kihat.
A jogalkotó a 2008. évi XXX. törvény indokolásában a bírói felhívás kapcsán rögzíti, hogy a formális és ezért hatástalan figyelmeztetéssel szemben a bírónak "csak olyan esetben kellene [...] a feleket kioktatnia, amikor maga is lát esélyt arra, hogy a jogvita [...] közvetítő igénybevételével rendezhető". Ily módon válik fontossá és lesz a hatékony, hiteles tájékoztatás feltétele például a közvetítés módszerének, lehetséges kimenetelének ismerete, képesség a folyamatban lévő ügy jogi aspektusai mögötti érdekkonfliktus észlelésére, a közvetítésnek a per lezárásában játszott szerepe megítélésére. Miután 2012-től a közvetítés a bíróság "ügyévé", feladatává is vált,[21] intenzív folyamat indult, amelynek során a bírósági szervezet ezen ismeretek megszerzése mellett támogatta a szemléletváltást többek között érzékenyítő programokkal, közvetítői (tovább)képzésekkel (közel 500 bíró és titkár résztvételével).[22] Mindez azonban nem garantálhatta a közvetítés recepcióját, mert az egyéni szinten történik. Miután a bírói gyakorlat általában érinti a bírósági és bíróságon kívüli közvetítést, érdemes vizsgálni, hogy a folyamat hol tart.
A közvetítői ügyek számának országos alakulása azt feltétlenül igazolja, hogy a módszer a bíróságon belül is megtalálhatja a helyét. Kérdés viszont, hogy milyen körülmények támogatják vagy gátolják a folyamatot. A továbbiakban a Szekszárdi Törvényszéken 2020-ban végzett kutatás[24] legfontosabb eredményeit beemelve járom körül a bírák közvetítést érintő ismereteit, elvárásait, egyezségkötési, terelési, kötelezési gyakorlatát és tapasztalatait. A polgári ügyszakba beosztott elsőfokú bírákat megcélzó felmérés során az érintettek mintegy 73%-a, egy kivétellel elsőfokú, járásbírósági polgári, illetve munkaügyi és közigazgatási ügyszakos bíró válaszolt anonim módon 51 kérdésre, amely az adott körben erősíti a felmérés reprezentatív jellegét (1. táblázat).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
