Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1983. április 2-án kötött házasságát felbontotta, a felek házasságából az 1984. december 30-án született gyermeket a felperes apánál helyezte el és megállapította, hogy a felperesnek a közös tulajdonukban lévő b.-i lakáson a használati joga elhagyás folytán megszűnt és az elhelyezését a felperes megoldotta.
Az ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy 1992. évtől kezdődően a felek kapcsolata fokozatosan megromlott, közöttük rendszeresen kisebb-nagyobb nézeteltérések merültek fel, amelyek miatt az alperes több esetben töltött néhány napot az édesanyjának a lakásában. 1996 májusában egy kisebb veszekedést követően a felek életközössége végleges jelleggel megszakadt, és az alperes ismét az édesanyjának a lakásába távozott, néhány hónappal később azonban az édesanyjával együtt tért vissza a közös lakásba, ahol a felek között ismét veszekedés tört ki a közös kiskorú gyermekük jelenlétében. Ezt követően az alperes és édesanyja a lakásból eltávozott, a felperes pedig a zárat lecserélte, ezért az alperes kezdeményezésére indult birtokháborítási perben a bíróság arra kötelezte a felperest, hogy biztosítsa az alperes részére a közös lakásba történő bejutás lehetőségét. Ilyen előzmények után a felperes kb. egy évvel az életközösség végleges megszűnése után - a gyermek és a saját nyugalma érdekében - a közös lakásból a gyermekkel együtt az általa bérelt lakásba költözött.
A felperes módosított keresetében elsődlegesen az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizesse meg a lakáshasználati joga ellenértékét, mert a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, másodsorban pedig a közös lakás használatának a megosztására tartott igényt.
Az alperes a közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatai alapján tényként állapította meg, hogy a felperes a volt közös lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta és 1997. augusztus 25-e óta a gyermekkel együtt más lakásban lakik. Erre tekintettel a volt közös lakáson fennálló tulajdonjoga fennmaradt ugyan, a használati joga azonban megszűnt, ezért a használat megosztását alappal nem igényelheti. Nem tarthat igényt ugyanakkor a lakáshasználati jog ellenértékének a reáeső részére sem, mert ilyen igény a közös lakásból a visszatérés szándéka nélkül, önként eltávozó házastársat a Csjt. 31/D. §-ának kivételes szabálya szerint csak akkor illeti meg, ha a volt közös lakás bérlakás. Ebből viszont az következik, hogy a felperes a közös tulajdonú lakással kapcsolatos igényeit kizárólag a házastársi közös vagyon megosztása és a tulajdonközösség megszüntetése iránt folyamatban lévő perben érvényesítheti.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét részben és akként változtatta meg, hogy a házastársi lakás használatát a felek között megosztotta, és az emeleti szinten lévő szoba kizárólagos használatára az alperest, az emeleti szinten lévő két félszoba kizárólagos használatára pedig a felperest jogosította fel, a lakás összes többi helyiségének közös használata mellett, kötelezte a feleket arra, hogy a fenti lakrészeket 15 napon belül bocsássák egymás kizárólagos használatába, ezt meghaladóan pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Kiegészítette a másodfokú bíróság a megállapított tényállást annyiban, hogy a felek házastársi közös lakása 84 m2 alapterületű kétszintes sorházi lakás, amelynek az alsó szintjén nappali, konyha, étkező és WC, a felső szintjén pedig közlekedő, valamint a közlekedőből nyíló egy egész és két félszoba, továbbá fürdőszoba helyiségek találhatók. A felperes jelenleg a gyermekkel együtt a kizárólagos tulajdonában álló 82 m2 alapterületű egy plusz két félszobás sorházi lakásban lakik.
Az így megállapított tényállás alapján arra a jogi álláspontra jutott, hogy a felek közös tulajdonában álló házastársi közös lakás az adottságai folytán a felek közötti megosztott használatra objektíve alkalmas és a peradatok alapján annak a szubjektív oszthatatlansága sem állapítható meg. A felperes elköltözésére ugyanis bizonyítottan az alperes által kezdeményezett összetűzés miatt került sor, amelynek az akkor 13 éves gyermek is szemtanúja volt, olyan következtetésre azonban a per adatai nem adnak alapot, hogy hasonló jellegű nézeteltérésekre akár ezt megelőzően, akár ezt követően sor került volna és hasonló jellegű magatartások a jövőre nézve sem feltételezhetők. A felperesnek és a közös gyermeknek a lakásból való eltávozása ugyanakkor nem ad alapot arra, hogy a bíróság a felperes tulajdonjogon alapuló használati jogát megszüntethesse, a házastársi lakás használatának joga tehát a felperest és vele együtt a közös kiskorú gyermeket attól függetlenül is megilleti, hogy oda ténylegesen visszatérnek-e majd vagy sem. Mindezek miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet lakáshasználatra vonatkozó rendelkezését osztott lakáshasználat elrendelésével változtatta meg és a használat konkrét módjának a meghatározásakor figyelemmel volt a felek jogos érdekeire, valamint a megfelelő elkülönülés biztosíthatóságára.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítélete lakáshasználatra vonatkozó rendelkezésének hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen rendelkezésének a megváltoztatása és a közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítása iránt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak sérelmével állapította meg a perbeli lakás szubjektív oszthatóságát, a közös lakás kizárólagos használatára irányuló viszontkeresete, illetőleg elsődleges fellebbezési kérelme tárgyában - a Pp. 213. §-a (1) bekezdésének megsértésével - a határozathozatalt elmulasztotta, a használat megosztását pedig a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdésébe ütköző módon rendelte el.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta a következők miatt:
A Legfelsőbb Bíróság PK 298. számú állásfoglalása egyértelmű abban, hogy a házastársi közös lakás használatával kapcsolatos jogvitában a lakáshasználat rendezését kell kereseti kérelemnek tekinteni, amelyen belül a rendezés módjának meghatározása a bíróság feladata. A felperes keresete és a fellebbezési kérelme, valamint az alperes érdemi és fellebbezési kérelme, továbbá a fellebbezési ellenkérelme a közös lakás használatának a rendezésére egyaránt kiterjedt, a jogerős ítélet pedig a közös lakás használatának a felek közötti megosztásáról nem vitásan rendelkezett. Minden alapot nélkülöz tehát az alperes azon felülvizsgálati érvelése, mely szerint a jogerős ítélet a Pp. 213. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat sértené azért, mert a perben eljárt bíróságok az elsődleges érdemi és elsődleges fellebbezési kérelmek tárgyában való határozathozatalt elmulasztották volna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
