Megrendelés
Sportjog

Fizessen elő a Sportjogra!

Előfizetés

Gerő Tamás: Szemelvények a nemzetközi sportdöntőbíróság joggyakorlatából: a sportolói biológiai útlevél, mint közvetett bizonyítási módszer érvényesíthetősége[1] (SPO, 2023/2-3., 52-55. o.)

1. Bevezető

Claudia Pechstein egykori német gyorskorcsolyázó, aki 1988-ban még a Német Demokratikus Köztársaságot képviselte a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) junior gyorskorcsolya-világbajnokságán. Hosszú pályafutása során nyolc olimpián is részt vett, ahol öt aranyérmet, kettő ezüst- és kettő bronzérmet is szerzett, valamint számos világbajnoki, Európa-bajnoki, illetve országos bajnoki címmel is büszkélkedhet, amelyek alapján okkal nevezhető minden idők egyik legsikeresebb gyorskorcsolyázójának.

2009-ben azonban az ISU doppingvétség miatt 2 évre eltiltotta a sportolót, amelyet egy évtizedig elhúzódó jogi procedúra követett. A jogi eljárás sarokpontját a sportoló által a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) benyújtott fellebbezés jelentette, s a CAS előtt lefolytatott eljárás képezi jelen cikk tárgyát is.[2] Az üggyel összefüggésben kiemelkedő jelentőséggel bír a biológiai útlevél intézménye. A Sportolói Biológiai Útlevél alapelve a kiválasztott biológiai változók időbeli nyomon követése, amelyek közvetett módon jelzik a dopping hatását, ahelyett, hogy magát a doppingszert vagy a doppingmódszert próbálnák kimutatni. A Sportolói Biológiai Útlevél értékes információkkal szolgál, amelyek felhasználhatók a doppingellenes tevékenységek, például a célzott tesztelés vagy a vizsgálatok hatékonyabb irányítására.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezető szerepet vállalt a Sportolói Biológiai Útlevél kidolgozásában. A WADA sportolói biológiai útlevélre vonatkozó működési iránymutatásait először annak végrehajtó bizottsága hagyta jóvá, amelyek 2009. december 1-jén léptek hatályba. Az első változat tartalmazta az egyes sportolók hematológiai változóinak a vérdopping kimutatására szolgáló profilalkotására vonatkozó egységesített megközelítést. A kezdeti rendszert 2014-ben kiegészítették a szteroidmodullal, amely egy sportoló vizeletmintájában mért szteroidváltozóinak longitudinális profiljait hivatott létrehozni.

2. Az ügy[3]

2000. február 4. és 2009. április 30. között Claudia Pechstein számos doppingellenőrzésen esett át, amelyek egyike sem mutatott ki számára kedvezőtlen vizsgálati eredményt. Ugyanezen időszak alatt az ISU több mint 90 vérmintát vett tőle a vérprofilkészítő programjának részeként. Ebből 27-et 2007. október 20. és 2009. április 30. között, ezek közül az utolsó 12-t pedig 2009 januárja és áprilisa között. Az ISU vérprofilkészítő programja keretében mért és rögzített vérparaméterek közé tartozik többek között a hemoglobin, a hematokrit és a retikulociták százalékos aránya (a továbbiakban: %retics). A retikulociták a csontvelőből felszabaduló éretlen vörösvértestek. A %retics egy érzékeny hematológiai paraméter, amely valós idejű értékelést ad az erythropoiesis funkcionális állapotáról egy személy szervezetében. Az ISU szerint a normális %retics értékek a 0,4-2,4 közötti tartományba esnek, a sportoló néhány vérvizsgálati eredménye viszont jóval 2,4 feletti értéket mutatott, amelyet hirtelen csökkenés követett. 2009. február 7-8-án a norvégiai Hamarban rendezték meg a 2009-es évi ISU Allround gyorskorcsolya-világbajnokságot, amelynek kezdete előtti napon reggel valamennyi sportolótól vérmintát vettek szűrési célokra. Ekkor Claudia Pechstein %retics-értéke 3,49 volt.

Az ISU másnap további két alkalommal vett vérmintát a sportolótól. A %retics száma a két vérvétel alkalmával 3,54, illetve 3,38 értéket mutatott. E napon az ISU orvosi tanácsadója, prof. Dr. Harm Kuipers tájékoztatta a sportolót és a németországi gyorskorcsolyázó-szövetséget (Deutsche Eisschnelllauf Gemeinschaft e. V., DESG), hogy a sportoló %retics-értékei rendellenesnek minősülnek. Bár a hemoglobin és a hematokrit értékei alapján Claudia Pechstein akár indulhatott is volna a versenyeken, a DESG közölte, hogy a sportoló nem vesz részt a következő napi megmérettetéseken. 2009. február 18-án újabb vérmintát vettek tőle versenyen kívül, amely 1,37 %retics-értéket mutatott.

A sportoló vérprofiljának áttekintése után az ISU 2009. március 5-én a Fegyelmi Bizottsága előtt azzal vádolta meg a sportolót, hogy tiltott anyagot szedett

- 52/53 -

és/vagy tiltott módszert, azaz a vérdopping valamilyen formáját alkalmazta, ami a 2009. január 1-jén hatályba lépett doppingellenes szabályzata (a továbbiakban: ISU ADR) 2.2. cikke értelmében doppingellenes szabályszegésnek minősül, összhangban a Nemzetközi Doppingellenes (WADA) Szabályzat új változatával.

A 2009. június 29-30-án Bernben tartott meghallgatást követően az ISU Fegyelmi Bizottsága 2009. július 1-jén hozta meg határozatát, amelyben Claudia Pechsteint az ISU ADR 2.2. cikke szerinti doppingellenes szabálysértésért felelősnek nyilvánították, mivel tiltott vérdoppingmódszert alkalmazott. A gyorskorcsolya-világbajnokságon 2009. február 7-én az 500 és 3000 méteres futamokban elért eredményeit kizárták; pontjait, díjait és érmeit elvették. 2009. február 9-től kezdődően 2 éves eltiltással sújtották.

3. A felek beadványai

A sportoló és a DESG 2009. július 21-én benyújtották a CAS-hoz az ISU Fegyelmi Bizottsága határozata elleni fellebbezéseiket.

2009. július 27-én a sportoló ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amelyben kérelmezte a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztését a CAS végleges határozatának meghozataláig; másodlagosan, hogy az ISU, annak tagjai vagy a DESG által elismert valamennyi gyorskorcsolyaversenyen, valamint a DESG és klubjai által szervezett valamennyi edzőversenyen ideiglenes részvételi jogosultságot biztosítsanak számára; harmadlagosan, hogy ideiglenes jogosultságot biztosítsanak számára a DESG és klubjai által szervezett valamennyi edzésen való részvételre, továbbá a 2010. évi vancouveri téli olimpiai játékokra való felkészülésre alkalmas valamennyi gyorskorcsolya-versenypálya verseny- és edzéscélú használatára.

A CAS 2009. szeptember 4-én részben helyt adott a sportoló kérelmének, mert úgy ítélte meg, hogy a sportoló teljesítette a rá háruló bizonyítási kötelezettséget, miszerint a 2010. évi vancouveri téli olimpiai játékokra való kvalifikációs esélyeinek védelme érdekében szükséges a DESG és/vagy egy klub által szervezett edzésen részvételét lehetővé tevő ideiglenes intézkedés, azt azonban nem bizonyította, hogy helyzetének védelme érdekében a megtámadott határozat teljes felfüggesztésére van szükség. A sportoló engedélyt kapott arra is, hogy edzés céljából használhasson minden rendelkezésre álló gyorskorcsolya-versenypályát a fellebbezés érdemi elbírálásáig.

A sportoló 2009. október 14-én benyújtotta a CAS-hoz a bizonyítékokat tartalmazó beadványát.

A CAS 2009. október 19-én tájékoztatta a feleket, hogy a sportoló beadványának számos része nem felel meg a testület utasításainak és a CAS szabályzat R56. cikkének, ezért elrendelte, hogy a sportoló 2009. október 14-én kelt beadványának nagy részét töröljék a jegyzőkönyvből.

A DESG 2009. október 21-én beadványt nyújtott be, amely egy rövid ismertetőt és egy új szakértői jelentést tartalmazott.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére