1. A munkabér fogalmát a magyar Munka Törvénykönyv nem határozza meg. Ezt a hiányosságot azonban a munkabér védelméről szóló 2000:LIV. tv. 2. §-a azonban pótolja. Ez a törvény ugyanis ratifikálta az ILO-nak a munkabér védelme tárgyában megalkotott 95. sz. egyezményét. Ennek a fenti törvény 2. §-ába foglalt 1. cikkelye szerint "munkabér az olyan javadalmazás vagy kereset, amely pénzben kifejezhető, és amelyet írott vagy szóbeli munkaszerződés alapján a munkaadó tartozik fizetni a munkavállalónak akár egy elvégzett vagy elvégzendő munkáért, akár már teljesített vagy teljesítendő szolgálatokért". Ugyanez a cikkely utal arra is, hogy a munkáért járó bér strukturális kereteit támpontként a munkavállalók érdekeinek a védelme szempontjából az állam törvénnyel vagy rendelettel határozza meg. Ennek célja a munkáltatók részéről történő munkavállalói kizsákmányolásnak a bérmegállapításnál való elkerülése. E cikkely ennek megfelelően inplicite tartalmazza az egyes országokban kialakítandó legkisebb munkabér, azaz a minimálbér, valamint a garantált bér fogalmát.
Ez az egyezmény 1949-ben, a nyugat-európai szociális piacgazdaság kezdeti időszakában és még a II. világháborút követő nehéz gazdasági körülmények között született meg. Ezért a szociális bérezésről még nem beszél. Ugyanakkor szintén a munkavállalók érdekeinek a védelme szempontjából mondja ki, hogy főszabályként a munkabért pénzben kell kifizetni "a nemzeti jogalkotás, a kollektív szerződések vagy a választott bírósági ítéletek megengedhetik, hogy a munkabér egy részét természetben fizessék azokban az iparágakban vagy szakmákban, ahol ez a fizetési mód a gyakorlatban elterjedt vagy ahol az a kérdéses iparág vagy szakma természete folytán kívánatos". Az itt említett normatív és konkrét aktusok alapján a pénzbeni és a természetbeni fizetés aránya 50-50%-os mértékben alakult ki. Magyarországon 80 és 20%-os az arány a pénzbeli díjazás javára, ami alapjába véve helyes. Ugyanakkor a vezető állású alkalmazottak esetében a 20%-os természetbeni arány alkalmazása túl szűk, mivel a nemzetközi gyakorlat a menedzseri munkaszerződésekben az igen széleskörű formákban alkalmazott természetbeni juttatásokat (szolgálati lakás és személyes használatra szóló gépkocsi rezsi költség-átvállalással, kedvezményes részvényjuttatás, kiegészítő nyugdíj és egészségbiztosítás stb.) biztosít a vezető alkalmazottak részére. Egy ilyen gyakorlat jelenleg Magyarországon nem alkalmazható, mivel az Mt.-nek a vezető alkalmazottak jogviszonyát rendező fejezete nem ad felmentést erre a körre nézve az Mt. 154. §-ának (2) bekezdése által a természetbeni juttatásnak 20%-os mértékben meghatározott korlátozása alól. A vezető alkalmazottak bérmegállapítását indokolt lenne ezért kivenni az Mt. fenti szakaszának korlátja alól és 50%-os mértékben történő természetbeni bérezésüket lehetővé tenni. Ez utóbbi korlát felállítása azonban indokolt, nehogy bekövetkezhessen egy olyan helyzet, mint ami néhány évvel ez előtt egy kelet-európai volt szocialista országban, ahol az átmeneti pénzhiányt úgy oldották meg, hogy a vasút összes alkalmazottját talpfákkal fizették ki.
A természetbeni és a pénzbeni bérezés kérdése a magyar jogi szabályozásban másként is problematikus. Az ILO-Egyezmény alapján ugyanis a nyugat-európai államokban egy olyan szabályozás és ítélkezési gyakorlat alakult ki, mely szerint a feles-bérlet és a részes-művelés, vagyis a mezőgazdasági haszonbérleti szerződésnél a haszonbérleti díjnak a termés egy részében való megállapítása az ILO egyezmény kijátszását, célzó munkaszerződést palástoló megoldás. A mezőgazdasági termőföldekről szóló 1994:LV. törvény 24. és 25. §-a viszont kifejezetten lehetővé teszi a feles-bérletet és a részes-művelést.
Visszakanyarodva a munkabér fogalmához, az egyezmény fent idézett definíciójából az tűnik ki, hogy abba az elvégzett munkáért járó ellenszolgáltatás szűkebb
- 18/19 -
értelmezésén kívül annak tágabb értelmezése is bele fér. Ez az ún. "szociális munkabér", amely akkor is jár, ha a munkavállaló távol van a munkahelyétől (beteg-szabadság, fizetett szabadság, véradás stb.) Az EU-ban mind a Római Szerződés, mind az Európai Szociális Charta, mind pedig az Európai Törvényszék a munkabér fogalmát a szociális bérezésnek megfelelően tágabb értelemben használja. Ez egyértelműen kifejezésre jut az Európai Szociális Chartának abban a megszövegezésében, hogy a munkavállalás szabadságával összekapcsolva minden egyes európai uniós állampolgárnak - függetlenül attól, hogy melyik tagállamban dolgozik - joga van olyan javadalmazásra, amelyből saját magát és vele együtt élő hozzátartozóit emberi körülményekhez méltó módon el tudja tartani. Ezt figyelembe véve nem osztjuk Berke Gyulának a IV. Visegrádi Konferencián 2007 októberében elhangzott, egyébként magas színvonalú előadásában kifejtett a mai neoliberális globalizációnak megfelelő azt az álláspontját, hogy a szociális bérezésről vissza kell állni a végzett munka ellenértékével arányos szűkebb bérezésre.
2. Az Mt. VII. fejezete a munka díjazását korrekt módon, a gazdaságossági és a szociális követelmények összehangolása alapján rendezi. Kimondja, hogy a munkavállalónak a munkaviszony alapján munkabér jár, amitől eltérni nem lehet (141. §). Az EU bérezéssel összefüggő esélyegyenlőségi irányelvének megfelelően kimondja azt is, hogy a munka egyenlő értékének a megállapításánál az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést és tapasztalatot, valamint a munkavégzéssel összefüggő felelősséget, azaz a munkavállalót terhelő kockázat nagyságát kell figyelembe venni [142/A. § (2) bek.].
Ez az elv teljesítménybérezésnél akként konkretizálódik, hogy az azzal összefüggő követelmény megállapításánál tekintetbe kell venni a munkáltató működési körébe tartozó feltételeket, így a munkaszervezés és az alkalmazott technológia objektív körülményeit. A teljesítménybér-tényezőket alkalmazásuk előtt írásban közölni kell az annak hatálya alá tartozó munkavállalókkal, ill. munkavállalói csoportokkal. Mindezt a 143. § írja elő. Ezen kívül azonban a munkavállalók szociális érdekeinek a védelme érdekében e § utolsó (6) bek.-e azt is előírja, hogyha a munkanorma teljesítése nemcsak a munkavállalón múlik, garantált bért is köteles a munkáltató meghatározni. Az új 143/A. § a munkavállalók érdekvédelmét tovább fokozza annak kimondásával, hogyha a munkanormát nem az itt leírt szabályok figyelembevételével állapítja meg a munkáltató és emiatt a naptári hónap átlagában a munkanorma hatálya alá tartozó munkavállalók fele nem éri el a 100%-os teljesítményt vagy tényleges átlagos teljesítményük 100%-nál kevesebb, mindaddig, míg a munkáltató az ellenkezőjét bizonyítani nem tudja, úgy kell tekinteni, hogy megsértette a teljesítmény-követelmény kialakításának az előírásait, ill. a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét.
Eben az esetben, valamint akkor is, amikor egy új technológiai folyamat vagy módszer vagy a munkafolyamatban bekövetkező egyéb más körülmény miatt munkanorma-kiigazításra kerül sor, ennek kapcsán a már megállapított teljesítménykövetelmény alapulvételével meg kell határozni a munkavállaló tényleges teljesítmény-százalékát, amit meg kell szorozni százzal és elosztani a munkavállalónál azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tarozó munkavállalók tényleges átlagos teljesítményszázalékával. A teljesítménybér-kiigazítás érdekében a munkáltató naptári hónaponként nyilvántartani köteles a munkanorma alapulvételével az egyes munkavállalók korábbi teljesítményszázalékát és a kiigazított teljesítménybért [143/A. § (2)-(3) bek.].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás