Az Emberi Jogok Európai Bíróságának közelmúltban megszületett ítélete elmarasztalta Magyarországot, mert egy ügyben a per ésszerű időn túli elintézését állapította meg.
A döntés figyelmeztetés arra, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó, önmagát jogállamnak tekintő ország elképzelhetetlen megfelelő hatékonysággal működő bíróságok nélkül.
E hatékonyság - a polgárok számára talán legfontosabb - egyik ismérve a gyorsaság, azaz a bírósági eljárások hossza, ezen belül és alapvetően a perek időtartama.
A pertartam hosszát leginkább befolyásoló tényező a per lényegét képező jogvita mibenlétének ismerete. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a bíróság pontosan tudja, miben kell döntenie, a döntéshez vezető eljárás vezetése célirányos és kerülők nélküli lehet, a döntés, azaz az ítélet meghozatala pedig egy ilyen eljárás után optimálisan rövid időn belül megtörténhet.
Arra nézve, hogy a bíróságnak a perben miről kell döntenie, a válasz egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnik: a kereseti követelésről. Az ilyen válasz azonban helytelen leegyszerűsítéshez, s ennek eredményeként szétfolyó, a felek jogegyenlőségét is sértő eljáráshoz, sőt törvénysértő ítélethez vezethet.
A jelenlegi ítélkezési gyakorlatot az alábbi három jogeset jól szemlélteti:
A perben a jogi képviselővel eljáró felperes (a dolog vevője) az alperessel (dolog eladójával) szemben követelést a jogszavatosság azon szabálya alapján támasztott, mely szerint ha harmadik személynek az adásvétel tárgyára olyan joga van, mely a vevő tulajdonszerzését akadályozza, és a vevő ezen személy joga következtében a dolgot e harmadik személynek kiszolgáltatja, vagy az eladónak visszaadja, az eladótól kártérítést követelhet.1
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a dolgot sem a "harmadik személynek" nem szolgáltatta ki, sem az eladónak (az alperesnek) nem adta vissza, ezért a kártérítési követelést elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a fellebbezést alaposnak minősítette "bár nem az abban felhozott indokokra alapítva". Megállapította, hogy a szerződés jogszabályba ütközése folytán érvénytelen, és a szerződéskötést megelőző helyzet visszaállításaként helyt adott a keresetnek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő sérelmezve a semmisségre vonatkozó megállapítást. A Legfelsőbb Bíróság határozatában kifejtette, tévedett a másodfokú bíróság, mikor a szerződést érvénytelennek minősítette, azonban ítéletét hatályában fenntartotta a Ptk. azon rendelkezése alapján, mely szerint ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a kötelezett felelős, a jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet.2
Másik ügyben a 2,4 millió Ft vételárat megfizető - a perben jogi képviselővel eljáró - felperes a Ptk. 369. § (1) bekezdése alapján 2,4 millió Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni keresetlevelében az alperest. Az alperes érdemi nyilatkozata után előbb a szerződés érvénytelenségére hivatkozással, a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján kérte az alperes marasztalását, utóbb követelését a Ptk. 205. §-ára alapította azzal, hogy a felek nem is kötöttek szerződést, "ezért az eredeti állapotot kell helyreállítani".
Mivel tényként megállapítható volt, hogy a felek szerződést kötöttek, az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában utalt arra, hogy a szerződés egyébként nem is érvénytelen, s a felperest kártérítés sem illetné.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett sérelmezve, hogy a bíróság az általa megjelölt jogszabályi alapon bírálta el a keresetet. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte. Kifejtette, hogy a felperes egyetlen kereseti kérelmet terjesztett elő, nevezetesen 2,4 millió Ft iránt, a kereseti kérelem alapjául szolgáló jogcímhez az elsőfokú bíróság nincs kötve, így azon az alapon, hogy a felperes tévesen jelölte meg követelése jogcímét, a kereset elutasításának nincs helye. Az elsőfokú bíróságot a felek által nem indítványozott tetemes bizonyítás lefolytatására utasította rámutatva, hogy adott esetben eme bizonyítás eredményeként felmerülhet a Ptk. 369. §-ának alkalmazása.
Egy harmadik perben a gépkocsiját az alperes rendelkezésére bocsátó - a perben szintén jogi képviselővel eljáró - felperes a kölcsönszerződés szabályai alapján követelte az időközben az alperestől ismeretlen személy által ellopott jármű értékének megtérítését, hivatkozva arra, hogy a Ptk. a kölcsönre irányadó szabályokat megfelelően alkalmazni rendeli akkor is, ha a hitelező nem pénzt, hanem más helyettesíthető dolgot ad kölcsön.3
A gépkocsi egyedi mivoltából eredően a kölcsönszerződés szabályainak alkalmazhatatlanságán alapuló elsőfokú elutasító döntés ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, melyben keresetét úgy módosította, hogy haszonkölcsön szerződés alapján kérte követelése megítélést.
A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy a bíróság a megjelölt kereseti jogcímhez nincs kötve, mert a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint kell figyelembe venni. Az elsőfokú ítéletet azért hagyta helyben, mert az alperes az adott helyzetben általában elvárhatóan járt el, ezért nem tartozik - kártérítéssel.
A fenti példák a kialakult gyakorlatot teljes mértékben tükrözik, ezért általánosító következtetés levonására alkalmasak.
Megállapítható, a bíróságok jellemzően nem foglalkoznak azzal - még akkor sem, ha jogi képviselővel jár el -, a felperes követelését milyen jogcímen támasztotta, milyen jogot kívánt az alperessel szemben érvényesíteni, adott esetben a keresetet teljesen más, a fél által soha nem hivatkozott jogszabályi alapon is alaposnak minősítik.4
A kialakult gyakorlat helyes vagy helytelen voltának elbírálásához kiindulópontként azt kell meghatározni, hogy mi képezi alapvetően a bíróság feladatát.
Az egymással vitatkozó felek a vita tárgyát képező követeléssel kapcsolatos álláspontjukat aszerint alakítják ki, hogy szerintük joguk van-e követelést támasztani illetve azt visszautasítani. A követeléshez való viszonyulásukat meghatározó értékelési, gondolkodási mechanizmus középpontjában az az indok áll, amely szerint az illetőnek joga van követelni, illetve joga van azt nem teljesíteni. Az elfoglalt álláspont oka jogi meghatározottságú és alapú.5
A felek közötti nézetkülönbség tehát jogvita, melynek lényege: valakit valamely jog megillet-e vagy sem.
Ha az egymással vitázó felek egy kívülállóhoz fordulnak, döntést a jogvitában kérnek, s ezért a döntésnek a jogvitát kell elbírálnia.
A törvény szerint a bíróság erre irányuló kérelem esetén a polgári ügyek körében a polgárok személyi és vagyoni jogaival kapcsolatban felmerült jogvitákat bírálja el.
A bíróság feladata tehát: döntés a felek jogvitájában.
Minden döntés alapvető előfeltétele, "sine qua non"-ja annak pontos ismerete, hogy miről kell dönteni. Abból kiindulva, hogy a bíróságnak jogvitában kell döntenie, a döntést kérőnek a bíróság tudomására kell hoznia, álláspontja szerint mi az a jog, amely őt megilleti, s melynek alapján a másik féllel szemben követelése áll fenn, a másik félnek pedig azt, hogy ez a jog miért nem illeti meg a másikat, miért nem jogosult követelni azt, amit kér.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
