"Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre"[1]
A családjog távolabbi, európai horizontját és azzal összefüggésben a magyar horizontot kémleljük az alábbiakban. Ami az európai fókuszt illeti, európai alatt nem kizárólag az Európai Unióra gondolunk, ugyanakkor a családjogi jogalkalmazás szempontjából meghatározó az uniós álláspont. Kiindulópontunk az európai - és elsősorban Unión belüli - népesség demográfiai alakulása, és különösen azok az adatok, amelyekből arra nézve vonhatóak le következtetések, hogy milyen családformákban él az Unió lakossága. Ezt követően nézzük meg, hogy a családjogi jogalkalmazás milyen ügyekkel foglalkozik; majd a hazai családjog szerepét, családideálját, és különösen lehetőségeit vizsgáljuk. Áttekintjük az európai családjog családdal kapcsolatos attitűdjét, az európai családjog lehetőségeit, azokat a témaköröket, amelyekre jelenleg az (európai) családjogi jogtudomány fókuszál, s végül levonunk néhány következtetést a családjog Európán belüli jövőjére nézve.
A család nem tekinthető állandó és egyetemes érvénnyel megfogalmazható, megragadható fogalomnak.[3] A koncepció ugyanis térben és időben állandóan változik, s az utóbbi időben különösen erőteljes változások mutatkoznak Európában. Ez távolról sem jelenti azt, hogy a nukleáris család, tegyük hozzá, a házasságon alapuló nukleáris család eltűnt volna, de a családformák kétségtelenül megsokszorozódtak.[4] Ezzel együtt véget ért annak időszaka, amikor a házasságkötések száma növekedett, és a bontások meglehetően alacsony száma mellett a házasságban élő férfiaknak és nőknek sok gyermeke született, azaz magas volt a gyermekvállalási hajlandóság.
A hagyományos családforma mellett megjelentek a házasságon kívüli partnerkapcsolatok, amelyeknek száma fokozatosan növekszik, és számos alkalommal a házasságon alapuló családmodell alternatívájaként jelennek meg.[5] Noha ezeket a házasságon kívüli párkapcsolati formákat egyes országokban a jog is szabályozza, akár regisztrált partnerkapcsolatként, akár élettársi viszonyként, számuk pontos mérése nehéz.[6] Az azonban nyilvánvaló, hogy európai összefüggésrendszerben sem lehet, vagy csak túlságosan leegyszerűsítve lehet a "családról" beszélni, sokkal inkább egymás mellett létező "családokról".[7]
2007-ben a 27 uniós tagállamban összesen 2,4 millió házasság került megkötésre és 1,2 millió bontás történt.[8] A házasságkötések számának csökkenése az 1960-es, 1970-es évektől tapasztalható.[9] Természetesen az Unión belül lehet bizonyos változatossággal számolni, de az arányszámok visszaesése valamennyi országban jól megfigyelhető (Magyarország azok közé az országok közé sorolható, ahol ez erőteljesen jelentkezik, hiszen 1970-ben 1000 főre 9,3, míg 2009-ben 3,7 házasságkötés jutott).[10]
Hasonlóan egyértelmű a bontások számának növekedése. 1970-ben a jelenlegi 27 uniós tagállamban 1000 főre 0,9 bontás, míg 2009-ben 2,1 bontás jutott. (Magyarországon ez az arányszám már 1970-ben is 2,2 volt, napjainkra 2,4-re emelkedett.)[11] A XXI. század elején a bontások száma stagnálni látszik.[12]
Ami a házasodók első házasságkötésük idején betöltött átlagéletkorát illeti, Európán belül nagy különbségek mutathatóak ki. A nőket illetően a skandináv országokban a legmagasabb (Svédországban 31,1, Finnországban 29,2 év), Franciaországban, Hollandiában kissé alacsonyabb (28, illetve 28,9 év), Dél-Európában még alacsonyabb, és a kelet-európai térségben a legalacsonyabb (míg Litvániában 24,7 év, addig Magyarországon 26,3 év). [13] A férfiak első házasságkötési átlagéletkora nem mutat ennyire tiszta képet. Megjegyezzük emellett, hogy a fiatal felnőttek, és különösen a fiatal férfiak egyre később hagyják el a szülői otthont és hozzák létre saját önálló háztartásukat.[14]
Míg a házasságok száma mérhető (még ha a tényleges házassági életközösségé nem is), a házasságon kívüli partnerkapcsolatok száma lényegesen kevésbé. Több adatfelmérés és kutatás eredményeként megállapítható, hogy az 1970-es évektől fokozatosan nőtt az élettársi kapcsolatban élők száma, de a növekedés mértéke országonként változó volt és változó ma is.[15] A legmagasabb az arány a skandináv országokban és Franciaországban (durva megközelítéssel a 26-35 éves korosztály körében minden második, illetve minden harmadik él élettársi kapcsolatban). Nyugat-Európa egyes országaiban négy házasságra jut egy élettársi kapcsolat; Németországban, Ausztriában 20% ez az arány; a déli országokban és a kelet-európai országokban (köztük Magyarországon) pedig a legalacsonyabb.[16]
Az élettársi kapcsolatok pontos megítélhetősége alapvetően függ a házasságkötések számától, illetve attól is, hogy hány éves korban kötik meg az első házasságot. Idősebb korban az élettársi kapcsolatok száma csökken, illetve már nem tölti be azt a "próbaházasság" szerepet, amelyet a fiatalabb korosztály körében. Az élettársi viszonynak a próbaházasság jellege összhangban áll azzal, amelyet többen is kiemelnek: Európában még mindig nagyon lényeges a házasság. Ugyanakkor, bár a több gyermeket nevelő élettársak számaránya még mindig alacsony, számuk fokozatosan emelkedik,[17] azaz nem feltétlenül kerül sor házasságkötésre az első gyermek megszületését követően.
Magyarországra is jellemző a házasságkötések számának visszaesése, annak ellenére, hogy a házasság intézményként továbbra is a legmegfelelőbbnek tartott életforma - ezzel egyidejűleg azonban a házasság már nem kizárólagos családforma, hiszen elfogadottak és fokozatosan terjednek a házasságon kívüli együttélések, s nem minden együttélés célja a majdani házasságkötés.[18]
Azok a családformák tartoznak ebbe a körbe, amelyekben egy szülő (jellemzően inkább az anya) él együtt gyermekével, gyermekeivel, partner nélkül. Míg korábban ez a helyzet a másik szülő halálát követően állt elő, addig ma gyakran a házasság felbontását (a felek különválását), illetve élettársi kapcsolat megszakadását követően is - nem szólva azokról a helyzetekről, amelyek egyre gyakrabban fordulnak elő: az egyik szülő (tipikusan az anya) kezdettől fogva egyedül neveli (egyedül vállalja) a gyermeket. Az 1980-as évektől kissé több mint kétszeresére emelkedett a háztartásokon belül az egyszülős családok száma; 2008-as adatok szerint a 27 uniós államot számláló Unióban megközelítőleg 27%. Országonként meglehetősen nagyok az eltérések, míg az Egyesült Királyságban messze a legmagasabb ez az arány, a kelet-európai országokban sem alacsony, addig a dél-európai országokban lényegesen alacsonyabb.[19]
Az egyszülős család keletkezési módját tekintve régiónként érzékelhetőek az eltérések: míg a déli országokban elsősorban özvegy és elvált nők alkotják gyermekeikkel az egyszülős családot, addig közép- és nyugat-európai országokban az elvált nők és a házasságban korábban nem élt, egyedülálló nők dominanciája jellemző. Ez utóbbi csoport a legnagyobb számban Dániában, Németország keleti részén, az Egyesült Királyságban van jelen. Összességében azonban a bontások és különválások nagy száma, a házasság stabilitásának hiánya mindenképpen az egyszülős háztartások számának növekedését eredményezi.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
