A házassági vagyonjog egyik legnehezebb, egyben legérdekesebb kérdése arra keresi a választ, hogy a házastársak által kötött szerződések esetén miként védhetőek hatékonyan a harmadik személyek érdekei. Számtalan olyan - alább elemezendő - eseti döntés található, amely azt vizsgálja, hogy mikor minősülhet a házastársak által kötött szerződés fedezetelvonó szerződésnek, különösen annak fényében, hogy a 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 6:120. § (2) bekezdése esetén a hozzátartozóval kötött szerződés esetén a rosszhiszeműséget és az ingyenességet vélelmezni kell. Azaz a jogügylet fedezetelvonó jellege még hangsúlyosabban felmerülhet, ha a házastársak egymás között, vagy valamely hozzátartozójukkal kötnek szerződést.
A tanulmány keretében - a fogalmi tisztázást követően - áttekintem, miként értelmezhető a rendelkezési jog fogalma a Családjogi Könyvben, részletesen elemzem a fedezetelvonás eseteit a házassági és az élettársi vagyonjogi szerződések kapcsán, a tanulmány záró részében pedig a házastársak közös rendelkezési jogának gyakorlása útján kötött szerződések és a fedezetelvonás kapcsolatát vizsgálom.
Házassági vagyonjogi szerződésnek a Ptk. 4:63-4:75. §-aiban szabályozott szerződés felel meg. A Ptk. 4:41. § (1) bekezdésében írtak pedig az ún. egyszeri szolgáltatásra irányuló szerződések. A judikatúra a házassági vagyonjogi szerződések közé sorolta azon megállapodásokat is, amelyekben a felek - a házasság fennállása alatt létrejött szerződésben - rögzítik, hogy a vagyontárgy valamelyik házastárs különvagyonába tartozik (BDT 2008.1922.). Ezzel ellentétes következtetése jutott azonban a legfőbb bírói fórum, amikor megállapította, hogy nem tekinthető házassági vagyonjogi szerződésnek az az okirat, amelyben a házasulók rögzítik, hogy melyikük "mit hozott" a házasságba. Ez az "állapotrögzítés" a későbbi perben csak a bizonyítást könnyíti meg (LB Pfv.II.21.799/1998.)[1]
Ugyanakkor e szerződés nem minősül - a bírósági határozat szóhasználata szerint - vagyonközösséget megosztó szerződésnek[2], ezért arra a Ptk. 4:57. § (2) bekezdése nem alkalmazható. Mindez azért is releváns, mert a található olyan jogirodalmi forrás, amely a közös vagyon megosztására irányuló szerződést is a házassági vagyonjogi szerződések közé sorolja, amelyek fedezetelvonó jellege szintén vizsgálandó.[3]
Álláspontom szerint azonban a fedezetelvonó jelleg esetleges megállapítása szempontjából relevanciával bírhatnak azon contractusok is, amelyeket a közös vagyonnal történő rendelkezés körében, a Ptk. 4:45. §-a alapján kötnek (bár nem házassági vagyonjogi szerződések). Ez esetben ugyanis nem szükségszerű, hogy a házastársak között vagyonjogi szerződés létezzen, mégis a harmadik személyek védelme szempontjából e szerződések is kiemelkedő jelentőséggel bírhatnak.
A közös vagyonnal való rendelkezés kapcsán rögzítendő, hogy a házastársak rendelkezési jogának tartalma és a polgári jogi (dologi jogi) tulajdonostársak rendelkezési joga között lényeges eltérés figyelhető meg. A Ptk. 4:45. § (1) bekezdése ugyanis azt jelenti, hogy a házastárs a törvényes vagyonjogi rendszer alapján létrejövő közös tulajdon saját eszmei hányadával nem rendelkezhet önállóan, hanem csak a másik házastárs hozzájárulásával.[4] Így egyetértek a kommentár-irodalom azon megállapításával, hogy a házastársi vagyonközösség a polgári jogi közös tulajdon egy speciális "fajtája".[5] Ebből következik, hogy erre a közös vagyonra a Családjogi Könyvben írt speciális szabályok alkalmazandóak.
Fentiek alapján látható, hogy a fedezetelvonó jelleg vizsgálata a Ptk. 4:45. §-a alapján kötött szerződések esetén kétféleképpen alakulhat:
- Házastársak által együttesen kötött szerződések [Ptk. 4:45. § (1) bek. első fordulat], vagy
- Valamelyik házastárs által külön, de a másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződések [Ptk. 4:45. § (1) bek. második fordulat].
Mindkét esetben a Ptk. 6:120. §-a alapján kell vizsgálni a szerződés esetleges fedezetelvonó jellegét. Értelemsze-
- 23/24 -
rű, ha a házastársak (akár együttesen, akár hozzájárulás alapján) a jogügyletet hozzátartozójukkal kötik, úgy érvényesül a Ptk. 6:120. § (2) bekezdésében írt vélelem, a bizonyítási teher megfordul, és a házastársaknak kell bizonyítania, hogy az ügylet nem fedezetelvonó jellegű.
A Ptk. 4:45. §-a alapján a közös vagyonnal való rendelkezés körében beszélhetünk közös szerződésről [Ptk. 4:45. § (1) bek. első fordulat], illetve külön szerződésről [Ptk. 4:45. § (1) bek. második fordulat]. A külön szerződések kapcsán pedig a másik házastárs hozzájárulása bír relevanciával.
Ahhoz azonban, hogy mindezeket értelmezni és a gyakorlatban alkalmazni lehessen, szükséges definiálni a rendelkezési jog eltérő jelentéstartalmát a házassági vagyonjogban (elsősorban a törvényes vagyonjogi rendszerben). Az alternatív vagyonjogi rendszerek kapcsán a rendelkezési jog alább elemezendő speciális szabályai nem, vagy csak megszorításokkal hivatkozhatóak.
Polgári jogi értelemben a rendelkezési jog fogalma a Ptk. 5:30. §-ában írtakkal határozható meg, házassági vagyonjogi szempontból viszont eltérő szabályok állapíthatóak meg a házastársi közös vagyonnal történő rendelkezés körében:
- Egyrészt szélesebb körű, mint a klasszikus polgári jogi fogalom, mert a dolgokon és az azzal azonos megítélés alá eső más vagyontárgyakon kívül ide sorolandóak a vagyoni értékű jogok és követelések, valamint a tartozásokkal és a terhekkel történő rendelkezés lehetősége. Mindez természetesen azzal is összefügg, hogy a házastársi közös vagyon részét nemcsak az aktív vagyoni elemek, hanem a passzív vagyoni elemek is alkotják.
- Másrészt szűkebb a dologi jogban meghatározott terjedelemnél, a házastárs ugyanis saját eszmei tulajdoni hányadával sem rendelkezhet. A házastársi vagyonközösség ebből a szempontból szorosabb kötelék, mint a polgári jogi közös tulajdon.[6] Ez azt is jelenti, hogy a házastársi vagyonközösségbe harmadik személy nem "ékelődhet be," oly módon, hogy az egyik házastárs tulajdoni illetőségét a másik házastárs hozzájárulása nélkül átruházza.[7]
A külön szerződések kapcsán pedig a hozzájárulás léte vagy hiánya a döntő a rendelkezési jog jogszerű gyakorlásának kérdésében, illetve a rendelkezési jog gyakorlásából eredő felelősség vonatkozásában.
Főszabály az alakszerűség nélküli hozzájárulás [Ptk. 4:45. § (2) bek.], így mindez a Ptk. 6:4. § (2) bekezdése szerint szóban, írásban és ráutaló magatartással egyaránt megvalósulhat. Ez a megengedő formai követelményrendszer csak a vagyonközösség fennállása alatt létrejött ügylet esetén alkalmazandó. A hozzájárulás a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban csak alakszerűséghez kötötten érvényesülhet, azzal a további megszorítással, hogy azt vélelmezni nem lehet.[8] A Ptk. 4:47. § (1) bekezdése az a)-d) pontokban felsoroltak tekintetében eltérő szabályrendszert vezet be, illetve az a)-d) pontban nem említett vagyonmozgások esetében is a hozzájárulás kapcsán alakszerűséget kíván meg, továbbá a hozzájárulást nem lehet vélelmezni. A Ptk. 4:45. § (1) bekezdése ugyanis csak a vagyonközösség időszakára irányadó, más esetben nem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
