A 2005. július 29-én elhunyt S. J. örökhagyó és az I. r. alperes 1992-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, e kapcsolatukból született a II. r. alperes. Az örökhagyónak korábbi élettársi kapcsolatából két gyermeke származik, egyikük a felperes. 2004. januárjában állapították meg az örökhagyó rákbetegségét és ettől kezdődően orvosi kezelés alatt állt. 2005. februárjában került megállapításra, hogy betegségében már agyi áttétel is keletkezett.
Az örökhagyó 2004-2005 telén ügyvédet keresett fel azzal a szándékkal, hogy végintézkedést készítsen, amelynek alapján a kiskorú II. r. alperes örököl. A kapott tájékoztatás alapján 2005. február 26-án, ügyvédi közreműködéssel az I-II. r. alperesekkel öröklési szerződést kötött, azt azonban a gyámhatóság nem hagyta jóvá, mert a szerződést a kiskorú helyett az I. r. alperes írta alá. A kiskorú részére a gyámhatóság ezt követően eseti gondnokot rendelt ki, és a felek 2005. május 26-án újabb öröklési szerződést kötöttek. A szerződésben a felperes ingatlan illetőségének öröklése ellenében az alperesek egyetemlegesen kötelezték magukat arra, hogy az örökhagyó haláláig havi 5000 forint életjáradékot fizetnek 2005. február 26-tól, előre esedékesen azzal, hogy az egyik örökös elhunyta esetén a teljesítés a másik örököst terheli. Ez esetben az ingatlanilletőség tulajdonjoga is kizárólag őt illeti. Kötelezettséget vállaltak az örökhagyó szükség szerinti ápolására, orvosi felügyelete, kórházi kezelése biztosítására és illő eltemettetésére.
A peradatok szerint az I. r. alperes 2005 februárjától havi 5000 forintot átadott az örökhagyónak, továbbá a szerződésben rögzítetten túl is gondoskodott az örökhagyóról.
Az örökhagyó utáni hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző végzésével az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az I-II. r. alperes részére adta át.
A felperes keresetében az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását több okból kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperesek részéről hiányzott a szerződési akarat, ezért a szerződés nem jött létre, az színlelt volt, tartalmilag érvénytelen, mert hiányzott az öröklési szerződés létrejöttéhez szükséges életjáradék vagy tartás szolgáltatása és a szerződés a jóerkölcsbe is ütközik.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest elsőfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy az örökhagyónak szüksége volt az I. r. alperes által fizetett járadékra, amellyel ápolásának költségeit kipótolta. Tisztában volt gyógyíthatatlan betegségével és azzal, hogy betegsége egyre súlyosbodik, és gondozása más módon nem volt biztosítható. A szerződéskötéskor olyan gyógyszert nem szedett, amely belátási képességét befolyásolta volna. Nem az örökhagyón múlott a korábbi szerződés érvénytelensége, az érvényes öröklési szerződés megkötése után még több hónapig élt, a szerződés megkötésekor nem lehetett számítani arra, hogy halála gyorsan bekövetkezik. A II. r. alperesnek, mint szerződéses örökösnek, személyes nyilatkozatára nem volt szükség, mert nevében törvényes képviselője is eljárhatott.
Az alperesek fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó és az alperesek által 2005. május 26-án megkötött öröklési szerződés a peres felek egymás közti viszonyában érvénytelen. Mellőzte a felperes perköltségben való marasztalását és az alpereseket 60 000 forint együttes első- és másodfokú perköltség fizetésére kötelezte azzal, hogy a le nem rótt mindkét fokú eljárási illetéket az állam viseli.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján téves jogi következtetésre jutott. Kiemelte, hogy az örökhagyó szándéka az volt, hogy a II. r. alperesen kívül törvényes örököseit az öröklésből kirekessze, nem pedig az, hogy szerződési szolgáltatásokat a szerződéses örökösök számára teljesítsenek. Az ilyen céllal készült szerződés színlelt szerződésnek minősül.
Kiemelte továbbá, hogy a peradatok alapján az is kétségtelen, hogy a szerződés megkötésére olyan időpontban került sor, amikor az örökhagyó, de az I. r. alperes előtt is nyilvánvaló volt az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége és halálának közeli bekövetkeztével számolni kellett. Az öröklési szerződés ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdés rendelkezései alapján is érvénytelen.
Kifejtette, hogy a bírói gyakorlat szerint élettársak csak akkor köthetnek tartási jellegű szerződést egymással, ha a tartási szolgáltatásokat vállaló élettársnak olyan elkülönített vagyona van, amelyből azt biztosítani tudja. Ha azt a saját vagyonából részben sem képes biztosítani, és az általa vállalt gondozás nem haladja meg az élettársi jogviszony tartalmát jelentő szolgáltatások kereteit, a szerződés a jóerkölcsbe ütközés miatt szintén érvénytelen. Az adott esetben ilyen jellegű szolgáltatásokról volt szó, és az is nyilvánvaló, hogy a kiskorú szerződéses örökös az egyetemlegesen vállalt szolgáltatások teljesítésére képtelen volt, ezért a másodfokú bíróság a szerződés relatív érvénytelenségét mindhárom jogcímen megállapította.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 586. § (1) és 591. § (1) bekezdését sérti, mert nem szükséges, hogy a szerződéses örökös maga gondoskodjon az örökhagyó valamennyi szükségletének kielégítéséről. Hivatkozott arra is, hogy a Ptk. 655. § (1) és (2) bekezdése szerint mint élettársak is jogosultak voltak egymással a perbeli tartalmú szerződést kötni. Sérelmezte a szerződés érvénytelenségének megállapítását, hivatkozott arra, hogy az örökhagyó szándékáról nem is tudott, maga azt nem kezdeményezte. Az okirat arra hivatott szakember közreműködésével készült és az eljárás során "színlelés" nem volt.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokok alapján.
A jogerős ítélet a felek egymás közti viszonyában a perbeli öröklési szerződés érvénytelenségét, annak színleltsége és jóerkölcsbe ütközése alapján állapította meg.
A Ptk. 655. § (1) bekezdése szerint öröklési szerződéssel az örökös arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.
Az adott esetben a felek életjáradéki jellegű öröklési szerződést kötöttek: a szerződéses örökösök meghatározott pénzösszeg időszakonként visszatérő szolgáltatását vállalták [Ptk. 591. § (1) bekezdés], a szerződésben rögzített gondozási és eltemettetési kötelezettség mellett.
1. Azt, hogy a szerződő felek akarata kölcsönösen más szerződés kötésére irányult volna vagy kölcsönösen nem kívánták volna annak a szerződésnek a létrejöttét, ami jognyilatkozataik alapján jött létre, tehát kölcsönösen színleltek volna, a per adatai alapján nem állapítható meg, figyelemmel arra is, hogy a II. r. alperes nevében és képviseletében eseti gondnok járt el. A szerződés színlelt volta és ennek érvénytelenségi jogkövetkezménye ugyanis csak abban az esetben állapítható meg, ha mindkét szerződő fél akarata egy másik szerződés rendelkezéseinek érvényesülésére vonatkozott (BH 1998/6/292. sz. jogeset), az egyoldalú színlelés a szerződés érvényessége szempontjából - mint a Ptk. 207. § (4) bekezdése szerinti titkos fenntartás vagy rejtett indok - közömbös.
2. Az öröklési szerződés kettős jellegével összefüggésben az ítélkezési gyakorlat egyes általános kötelmi jogi érvénytelenségi okok alapján is lehetőséget lát az érvénytelenség megállapítására. Így a Ptk. 200. § (2) bekezdés második fordulata alapján a jóerkölcsbe ütközőnek tekinti azt az öröklési szerződést, amelynek megkötésekor a szerződéses örökös tudta, vagy biztos alappal következtethetett arra, hogy vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesíteni. Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban egymagában az a tény, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége miatt viszonylag nem hosszú idő után a halála bekövetkezése várható, e feltétel megállapítására nem alkalmas. A szokásos kockázati tényezőktől eltérő többlettényállási elem az I. r. alperes vonatkozásában a peradatok alapján nem állapítható meg, ez okból a szerződés a jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető.
3. Az öröklési szerződés alanyai az örökhagyó és a szerződéses örökös. A jogszabály a szerződő felek személyére semmiféle megkötést nem tartalmaz, bárkik, így közeli hozzátartozók is köthetnek ilyen szerződést. Az adott esetben az örökhagyó és az I. r. alperes élettársak voltak, akik a Ptk. 685/A. § házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személyeknek minősülnek.
Az élettársi kapcsolatban álló felek egymás iránti kötelezettségeiről a Ptk. külön nem rendelkezik, a bírói gyakorlat szerint a kapcsolat tartama alatt a felek támogatni, adott esetben tartani kötelesek egymást, méghozzá olyan mértékben, amely a közfelfogás a társadalmi megítélés szerint az élettársaktól elvárható.
Az élettársi jogviszony fogalmi eleme a gazdasági közösség, a pénzkezelés módjától függetlenül. A gazdasági közösség szempontjából döntő jelentősége annak van, hogy a jövedelem felhasználása közös döntés alapján, közös cél érdekében történik. Az életjáradék fizetéséhez azonban az I. r. alperesnek olyan, a gazdasági közösségtől elkülönült saját vagyona az adott esetben nem volt, amelynek terhére szerződéses kötelezettség teljesítését vállalhatta volna. A szerződést tehát olyan vagyon terhére vállalta és biztosította, amelyre érvényesen öröklési szerződés nem köthető (BH 2004/7/280.). A gazdasági közösség fennállása alatt az örökhagyónak a személyes céljára juttatott havi 5000 forint "járadék" és betegségében való gondozása pedig, miként arra a jogerős ítélet is helyesen utal, nem haladta meg az élettársi együttélés tartalmát képező tevékenységnek a közfelfogás és a társadalmi megítélés szerint elvárható kereteit. Ezért az életjáradéki jellegű öröklési szerződés érvénytelenségének ítéleti megállapítása nem jogszabálysértő.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.722/2007. szám)
A felperes a 2003. január 4-én elhunyt K. J. egyik gyermeke, az alperes 1978 óta az élettársa volt.
Az élettársak kertészkedéssel foglalkoztak, és együttélésük alatt több ingatlant szereztek. A gy.-i 1371/1. és 1371/2. hrsz. alatti ingatlanok az ingatlan-nyilvántartás szerint az alperes tulajdonába kerültek, a gy.-i 0890/2. hrsz. alatti tanya pedig a néhai tulajdonába. Az élettársak az együttélés alatt az 1371/1. hrsz. alatti ingatlanra lakóházat építettek, a tanyás ingatlanon beruházást végeztek, és a családi gazdaság fejlesztéséhez is hiteleket vettek fel. 2002. őszén a néhai megbetegedett, megműtötték, ezt követően csak néhány napot tartózkodott otthonában, majd ismét kórházi kezelésre szorult. Előbb a gy.-i kórház belgyógyászati osztályán kezelték, majd az onkológiai osztályra helyezték át, ahol elhunyt.
2002. decemberében az alperes felkereste dr. H. Á. ügyvédet azzal, hogy az élettársi kapcsolat alatt szerzett vagyonukkal kapcsolatos megállapodásukat foglalja írásba. Az ügyvéd bement a néhaihoz a kórházba, az elkészített megállapodás-tervezettel. A vagyoni rendezés módját a néhai az alperessel egyezően adta elő, ezért ugyanezen alkalommal a megállapodás tervezetet valamennyien aláírták.
Az okiratban a felek rögzítették, hogy az 1978. május 28. óta fennálló élettársi kapcsolatukban közreműködésük arányát azonos tekintik. Megállapodtak, hogy a néhai nevén nyilvántartott 0890/2. hrsz.-ú tanyás ingatlan közös vagyonuk, és a néhai elismerte, hogy annak 1/2-ét az alperes élettársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Az ingatlanon jelzálogjoggal biztosított teher a néhai különadóssága, amelynek átvállalása fejében az ingatlan másik 1/2 illetőségét az alperesre ruházta. Rögzítették, hogy a Gy., S. út 5/a. szám alatti ingatlant az alperes különvagyonából vásárolta meg, arra különvagyonából épített lakóházat és kezdetektől különvagyonából törleszti az építéshez felvett hitelt. A néhai megerősítette, hogy az ingatlan, amely az alperes nevén van nyilvántartva, kizárólag az alperest illeti. Elismerte továbbá, hogy a nevén nyilvántartott személygépkocsi is élettársi különvagyon címén az alperest illeti, és hozzájárult a tulajdonjog nyilvántartási átvezetéséhez. Elismerte azt is, hogy a tanyán és a lakóházban található valamennyi ingóság is az alperes különvagyona, azt részben örökségből, részben az alperesi különvagyonból vásároltak.
Az okirat alapján az alperes tulajdonjogát a földhivatal a 0890/2. hrsz. alatti ingatlanra bejegyezte.
A felperes keresetében a 2002. december 28-án kelt megállapodás semmisségének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az a jóerkölcsbe ütközik, mivel annak célja az volt, hogy a néhai gyermekei apjuk után semmit ne örököljenek. A megállapodással érintett vagyontárgyakra az eredeti állapot helyreállítását kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes és néhai K. J. között 2002. december 28-án létrejött megállapodás semmis. Megkereste a körzeti földhivatalt néhai K. J. tulajdonjogának viszszajegyzése iránt és az alperest le nem rótt illeték és perköltség fizetésére kötelezte.
Ítéletében megállapította, hogy a néhai a házastársi közös vagyon megosztásából származó jutóját a közös kertészetre fordította, és abban az alperessel azonos mértékben dolgozott. A perben az alperes különvagyonát megnyugtatóan bizonyítani nem tudta, nem volt megállapítható továbbá az sem, hogy az alperesi ingatlant terhelő tartozás a néhai különadóssága lett volna, mert a per adatai arra utaltak, hogy a felvett összeget is a kertészet fejlesztésére fordították. Életszerűtlen az is, hogy 1 800 000 forintot a néhai gyógyíttatására kellett volna költeni, illetve ha erre a célra használták, a közfelfogással ellentétes, hogy azt a néhai különadósságának minősítse a bíróság. A megállapodás túlnyomó részt a néhai elismerését és lemondását tartalmazza, nem szolgált más célt, mint a néhai vagyontalanná tételét annak érdekében, hogy a nem túl távoli jövőben bekövetkező halála esetén leszármazói ne örökölhessenek, ez pedig sérti a közfelfogást és nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, ezért a megállapodás semmis.
Az ítélet ellen, a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a Ptk. szerződéskötési és szerződési típusszabadság elvéből következően a felek szabadon dönthetnek abban, hogy kötnek-e és milyen tartalmú szerződést. A vagyonukkal kapcsolatos önrendelkezési jog korlátozott viszont annyiban, hogy a Ptk. tiltja, hogy a felek társadalmi és gazdasági rendeltetésükkel ellentétes érdekeket érvényesítsenek és a szerződéseket ilyen érdekek szolgálatába állítsák. Ezért semmisek azok a szerződések, amelyekkel elérni kívánt eredmény nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik [Ptk. 200. § (2) bekezdés utolsó fordulat]. A jóerkölcs olyan jogi kategória, amely a társadalom általános erkölcsi értékítéletét az erkölcsileg elvárható cselekvés "zsinórmértékét" fejezi ki. A Ptk. 579. §- ának (1) bekezdéséből következően a társadalom általános erkölcsi felfogásával viszont nem ellentétes az, ha egyik fél a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előnyt juttat, és az sem, ha az egyik élettárs a saját vagyonát vagy annak egy részét élettársa különvagyonába utalja. A leszármazók öröklési jogát a Ptk. lehetővé teszi ugyan, ez azonban nem alanyi jogosultság. Az örökhagyó életében is rendelkezhet vagyonáról, azt felélheti és a törvényes öröklés rendjétől eltérően hagyatékát vagy annak egy részét kivonhatja a törvényes öröklés rendje alól.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint valamennyi bizonyíték együttes mérlegelésével a társadalom általános erkölcsi értékítéletét sértő magatartást a perbeli esetben megállapítani nem lehetett, figyelemmel arra is, hogy a néhai hosszú időn keresztül élt élettársi kapcsolatban az alperessel, és ezen időtartam alatt gyermekeitől eltávolodott. Nem zárható ki az sem, hogy részben ajándékozási szándék vezette a juttatások megtételekor, ugyanakkor teljes egészében a juttatás ingyenessége sem állapítható meg, mert a tartozások átvállalása az alperes által vállalt teljesítésnek tekinthető. Mindezen körülmények erkölcsileg indokolttá és elfogadhatóvá teszik az élettársi vagyoni kérdéseket rendező megállapodást.
A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy azon vagyoni elemek vonatkozásában, amelyekre a néhai a megállapodásban elismerő nyilatkozatot tett, jóerkölcsbe ütközés megállapítása esetén a néhai tulajdonszerzését lehetett volna megállapítani az eredeti állapot helyreállítása helyett. A pontosított kereseti kérelem a jóerkölcsbe ütközés semmisségének megállapítására és az eredeti állapot helyreállítására irányult, e kereset alapossága esetén is legfeljebb a néhai tulajdonában volt ingatlanra vonatkozóan, de nem az elhunyt személy javára lett volna elrendelhető az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés, hanem a néhai tulajdonjogára utalással a hagyatékba tartozó vagyon 1/2-ére kérhette volna a felperes az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását.
A jogerős ítélet ellen - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 200. § (2) bekezdés második fordulatát sérti. A felülvizsgálati kérelem indokolásában kifejtette azon álláspontját, hogy az okirat valótlan állításokat tartalmaz, a választott jogi forma nyilvánvalóan azt célozta, hogy a néhai után leszármazói ne örökölhessenek, és ha az az örökhagyó elképzeléseinek meg is felelt, az általános társadalmi felfogás szerint a jóerkölcsbe ütközik. Hivatkozott arra is, hogy a peradatok szerint a néhai és az alperes nagyobb összegű kölcsönöket vettek fel, amelyet a tanyára és a kertészetre költöttek, ez közös adósságuk volt, és részben az együttélés alatt fizették vissza. A még fennálló adósság fele az alperest terhelte volna. A még fennálló tartozás feléért vásárolta meg ugyanakkor az ingatlan 1/2-ét, de az ingatlanilletőség nyilvánvalóan többet ért. Ez az igény csak szakértői bizonyítást követően bírálható el, és emiatt új eljárás lefolytatása szükséges.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta az alábbiak szerint.
A felperes a perben kizárólag a jóerkölcsbe ütközés miatt kérte az érvénytelenség megállapítását.
A jogerős ítélet a Ptk. 200. § (2) bekezdését és a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kifejtett jogelvek helyes alkalmazásával foglalt állást akként, hogy az adott esetben a perbeli megállapodás jóerkölcsbe ütközése nem áll fenn. A felülvizsgálati kérelemben előadottak a jogerős ítélet megváltoztatására kellő alapul nem szolgálnak. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben kifejtettekkel maradéktalanul egyetért, azt megismételni nem kívánja, a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 254. § (3) bekezdése alapján annak helyes indokaira csupán visszautal.
Alaptalan a felperes új eljárás elrendelésére irányuló másodlagos kérelme is. Miután a felperesnek a feltűnő aránytalanságra alapított kereseti kérelme a perben nem volt, az ingatlan 1/2-e értékének a további eljárásban való szakértői vizsgálatára ok és szükség nincsen.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.026/2007. szám)
A felperesi jogelőd és az alperes 1989-től 2000. szeptember 14-ig élettársi kapcsolatban éltek. A perbeli öröklakás ingatlan az élettársak 1/2-1/2 arányú tulajdonában állt. A lakás eredetileg az alperes bérleménye volt, melyre a felperesi jogelőd bérlőtársi jogviszonyt szerzett és ezt követően az ingatlant az önkormányzattól megvásárolták.
Az élettársi kapcsolat megszűnését követően 2000. szeptember 14-én az élettársak írásbeli megállapodást kötöttek, amelyben megállapodtak, hogy a közöttük létrejött élettársi közösséget "felbontják". A szerződés 2. pontja szerint a felek megállapodtak abban, hogy közösen szerzett ingó és ingatlan vagyonukat a szerzéstől függetlenül 50-50%-ban kívánják megosztani, a felek különvagyona a megosztásnak nem tárgya". A megállapodást mindketten aláírták, azt a felperesi jogelőd jogi képviselője készítette, de jogi képviselő egyikük részéről sem volt jelen az aláíráskor. Az alperes a megállapodás alján kézírással rögzítette, hogy a megállapodáskor jogi képviselővel nem rendelkezett.
A felperesi jogelőd az élettársi közös vagyon megosztása iránt indított pert, melynek során az alperes viszontkeresettel élt. Ebben a 2000. december 14-én kelt szerződés érvénytelenségének megállapítását több okra hivatkozással kérte. A 2001. szeptember 11-én előterjesztett viszontkeresetében arra hivatkozott, hogy őt a felperesi jogelőd megtévesztette. Az eljárás során tévedésre és kényszerre is hivatkozva állította a szerződés érvénytelenségét.
Az alperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítélettel határozott, melyben az alperesnek a szerződés érvénytelensége iránt előterjesztett viszontkeresetét elutasította. Az elutasítást azzal indokolta, hogy az alperes nem bizonyította a hivatkozott szerződés kapcsán, hogy a felperesi jogelőd megtévesztette volna. Az alperesnek módja volt a megállapodás tanulmányozására aláírás előtt, ezért tévedésre sem hivatkozhat.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság részítélettel határozott, melyben az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részítéletnek tekintette, és azt helybenhagyta. A másodfokú részítélet indokolásában rámutatott arra, hogy a Pp. 213. § (3) bekezdése szerint részítélet hozatalának van helye, közbenső ítélettel a bíróság csak az érvényesített jog fennállását állapíthatja meg. Ezen túlmenően úgy foglalt állást, hogy miután az alperes viszontkeresetében a megállapodást különböző jogcímeken támadta, az elsőfokú bíróságnak valamennyi jogcím vonatkozásában önállóan kellett volna vizsgálnia a megtámadás határidejét. Tévedés jogcímére az alperes 2001. november 26-án érkezett beadványában hivatkozott, az a megtámadási határidőn túl érkezett, ezért annak érdemi elbírálása kizárt, kényszerre pedig csak a fellebbezésben hivatkozott, ami a Pp. 247. § (1) bekezdés szerinti keresetkiterjesztés tilalmába ütközik. Mindezek alapján a másodfokú bíróság e megtámadási jogcímeket elkésettség miatt érdemben nem vizsgálta. A megtévesztésre alapított megtámadási jogcímet illetően pedig egyetértett az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ténybeli és jogi indokaival.
A jogerős részítélet hatályon kívül helyezése az elsőfokú döntés megváltoztatásával viszontkeresetének való helytadás iránt az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
A felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt törvényi határidő alatt a felperesi jogelőd elhunyt, az alperes a jogutódját perbevonta. Vele szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmét változatlan tartalommal fenntartotta, álláspontja szerint a másodfokú részítélet az ügy érdemére kihatóan több szempontból jogszabálysértő. Mindenekelőtt a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközik a tényállás megállapítása, mert a bizonyítékok alapján megállapítható lett volna, hogy a felperesi képviselő fogalmazta a megállapodást és az alperest ő vette rá annak aláírására, ez pedig megtévesztésnek minősül, ami a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdés szerinti érvénytelenség megállapítását megalapozza. Támadta a jogerős részítélet azon álláspontját, hogy tévedés jogcímén viszontkeresetét elkésetten terjesztette elő. A Ptk. 236. § (1) bekezdés sérelmére hivatkozva állította, hogy mivel a felperesi jogelőd rosszhiszemű magatartását csak a keresetlevél beadásában ismerhette fel, a Ptk. 236. § (2) bekezdés a) pontja szerint e jogcímre alapított viszontkeresete elkésettnek nem tekinthető. Ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság érdemben az e jogcímre alapított viszontkeresetét nem bírálta el. Ezen túlmenően állította azt is, hogy a szerződés megkötésekor mindketten ugyanabban a téves feltevésben voltak, amely alapján a Ptk. 210. § (3) bekezdése alapján is megtámadta a szerződést, hiszen az állandó bírói gyakorlat szerint - mint többen a kevesebb - a tévedésre alapított jogcím a közös téves feltevést is magába foglalja.
A jogutódként perbelépett felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az elsőfokú határozat hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint részben alaposnak találta.
Az alperes a felperesi jogelőddel 2004. szeptember 14-én kötött megállapodás érvénytelensége megállapítását előbb megtévesztésre, majd az eljárás során tévedésre és kényszerre hivatkozással kérte. Felülvizsgálati kérelmében a Ptk. 210. § (4) bekezdése szerinti megtévesztésre és a Ptk. 210. § (1) és (3) bekezdésére alapítottan hivatkozott az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésre.
1. Az alperes a Ptk. 210. § (4) bekezdésének megsértésével kapcsolatban elsődlegesen az ítéleti döntés alapját képező tényállást támadta, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt mérlegelési szabály sérelmét is állítva. Az elsőfokú bíróság által ebben a vonatkozásban megállapított tényállás azonban nem iratellenes, nem okszerűtlen, és logikai ellentmondást sem tartalmaz. Ilyen körülményre az alperes nem is hivatkozott. Mindezek feltételek hiányában pedig az állandó bírói gyakorlat szerint a bizonyítékok eltérő értékelésére az ún. felülmérlegelésre a Legfelsőbb Bíróságnak jogi lehetősége nincs. Ezek alapján az alperes az ügy érdemi elbírálására kiható, a Pp. 206. § (1) bekezdését sértő tényállás megállapítására okkal nem hivatkozhat. A megállapított tényállás alapján pedig a Ptk. 210. § (4) bekezdésének megsértése nem valósult meg, a megtévesztés hitelt érdemlően bizonyítást nem nyert és a megtévesztésre alapított kereset elutasítása az anyagi jogszabályt sem sérti. Ebben a vonatkozásban a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok nem áll fenn, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítélet ezen rendelkezését a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
2. A másodfokú bíróság a megállapodásnak a megtévesztésre alapított megtámadását érdemben nem vizsgálta azon indokból, hogy e jogcímre az alperes az egy éves törvényi határidőn túl hivatkozott és az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése szerinti megtámadási határidőn nem minden megtámadási jogcímet illetően külön vizsgálta.
A jogerős részítélet álláspontja téves. Az egységes bírói gyakorlat szerint (BH 1980/9.341. sz. jogeset) a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelent jogcímhez kötöttséget. Az alperes a megállapodást eredetileg is akarathibát állítva támadta, tartalmilag arra hivatkozott, hogy szerződési nyilatkozata nem fedi az akaratát. A megtévesztés szándékos tévedésbe ejtés, a tévedés alapján pedig akkor támadható a szerződés, ha lényeges körülményre vonatkozó tévedést a másik a fél okozta, vagy felismerhette. Mivel mind a megtévesztés, mind a tévedés egyaránt akarathiba, és a bírói gyakorlat szerint (BH 1997/11. 528. sz. jogeset) a tévedés miatti megtámadás a közös téves feltevés miatti megtámadást is magában foglalja, a bíróság a kereseti kérelemhez kötöttségnek a Pp. 215. §-ában foglalt szabályát sem sérti meg, ha a szerződés érvénytelenségét nem a kereseti kérelemben felhozott okra - adott esetben tévedésre - hanem a felek közös tévedésére alapítottan állapítja meg. A tévedés miatti megtámadásban ugyanis - mint többen a kevesebb - benne foglaltatik a téves közös feltevés miatti megtámadás is.
Az alperes akarathibára alapítottan a szerződést 2001. szeptember 11-én az egyéves határidőn belül viszontkeresetében támadta meg. Az adott esetben azonban viszontkereset előterjesztésére sem lett volna szükség, mert a felperes a perbeli igényét a szerződésre alapította, amellyel szemben az alperes a Ptk. 236. §-ának (2) bekezdése alapján a megtámadási határidő lejártát követően kifogás útján is érvényesíthette volna megtámadási jogát.
Eltérő jogi álláspontja folytán a másodfokú bíróság az alperes fellebbezésének egészét érdemben nem vizsgálta, ítéleti döntése ez okból az érdemi elbírálására kihatóan jogszabályt sért.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős részítéletnek a tévedésre alapított viszontkeresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv.II.20.028/2007. szám) ■
Visszaugrás
