A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) hatályba lépése óta számottevően bonyolultabbá, s ezáltal időigényesebbé vált a jogi személyekre vonatkozó jogszabályok megtalálása, alkalmazása és helyes értelmezése a nem szakemberek és a professzionális jogalkalmazók (bírók, ügyvédek, jogtanácsosok) számára egyaránt. Ennek a jelenségnek nyilvánvalóan több oka van. Hipotézisem szerint a jogi személyek kapcsán a jogalkalmazói tevékenység bonyolultabbá válásának az egyik alapvető oka a közvetett jogrendezés módszerének részben újszerű jogalkotási megoldásaiban rejlik. Az alkalmazott megoldások a következők: egyrészt a Ptk.-ban elhelyezett többszörös utaló szabályok alkalmazása, másrészt a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályanyag három szintre tagolása, harmadrészt a Ptk.-n kívüli polgári anyagi jogi szabályokat (is) tartalmazó jogszabályokra utaló normák hiánya. A jelen tanulmányomban e hipotézis helytállóságát igyekszem meggyőzően igazolni.
A jogelméleti irodalom a jogi személyeket két nagy csoportra osztja: a magánjogi jogi személyek és a közjogi jogi személyek. Magánjogi jogi személyek azok a jogi személyek, amelyek magánjogi (polgári jogi) jogügylet (tipikusan: létesítő okirat) megkötése útján a magánautonómia alapján valamilyen magánérdek megvalósítása céljából jönnek létre.
Magánjogi jogi személy létrejövetele két jogi aktusból áll: egy magánjogi aktusból és egy közjogi aktusból. A magánjogi aktus a magánjog alanyai által megkötött létesítő okirat, amelyben az alapítók megállapítják a magánjogi jogi személy szervezetét és működési szabályait. Ezt követi a közjogi aktus, a létesítendő magánjogi jogi személy bíróság (hatóság) által történő konstitutív jellegű nyilvántartásba vétele, amely a közhatalmi (állami) elismerést jelenti. A hatályos polgári anyagi jogunkban a létrejövetel ezen folyamatát a Ptk. 3:4. § (1) és (4) bekezdéseiben írt szabályok írják elő.
A közjogi jogi személyek közfeladatok ellátására jönnek létre, azonban nem közhatalmi kényszer útján vesznek részt a forgalmi életben. A közjogi jogi személy létrejövetele is két jogi aktusból áll: az első jogi aktus a jogszabály vagy alapító okirat útján történő alapítás, a második jogi aktus a törzskönyvi nyilvántartásba vétel, amelynek szintén konstitutív hatálya van.
A hatályos magyar közjogban a létrejövetel ezen folyamatát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény vonatkozó rendelkezései írják elő. A magánjogi jogi személy és a közjogi jogi személy alapítását tekintve a lényegi jogi különbség tehát az első jogi aktus tartalmában van: kizárólag a magánjogi jogi személy alapítása esetén van magánjogi jogügylet (a közjogi jogi személy alapító okirata ugyanis nem minősül ilyennek).
A jelen tanulmány kizárólag a magánjogi jogi személyekre vonatkozó jogszabályok elemzésére szorítkozik, ezért az egyszerűség végett a továbbiakban már csak jogi személyként említem azokat.
A jogi személyekre vonatkozó szabályok közül vizsgálódásunk tárgyát a polgári anyagi jogi szabályok képezik. A magánjogi szabályokon túlmenően a jogi sze-
- 25/26 -
mélyek szervezetére, működésére és gazdálkodására természetesen más jogágakba tartozó szabályok is vonatkoznak (például: versenyjogi, polgári eljárásjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, számviteli jogi szabályok).
A tanulmány központi tárgyát képező közvetett jogrendezés pedig nem a polgári anyagi jog területére tartozó kizárólagos jogalkotási megoldás, annak alkalmazására más jogágakban, jogterületeken is gyakorta sor kerül.
A jogelméleti irodalom szerint az utaló szabály (utaló jogi norma) a regulatív jogi norma egyik altípusa. A regulatív jogi normákon belül megkülönböztethetjük a meghatározott tartalmú (önálló) és a nem meghatározott tartalmú (önállótlan) jogi normákat azon az alapon, hogy maga a jogi norma tartalmazza-e a hipotézis és a diszpozíció meghatározását, vagy azt más jogi normára (normákra) való hivatkozással teszi meg. A nem meghatározott tartalmú jogi normák maguk is további altípusokra oszthatók, úgy mint: keretszabályok és utaló szabályok. A keretszabály esetén a jogi norma tartalmát egy másik, általában gyakran változó tartalmú szabály tölti ki. Az utaló szabály pedig egy másik jogi norma vagy jogi normacsoport tartalmára utal, azt (azokat) veszi át.
A magyar magánjogi jogirodalom a jogszabályi jogrendezés két főtípusát különbözteti meg: a közvetlen jogrendezés és a közvetett jogrendezés (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata, Grill Károly Könyvkiadó-vállalata, Budapest, 1933., Első Rész, 42-45. o., Szladits Károly: Jogszabálytan, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1941., In: uő. (szerkesztő): A magyar magánjog, I. kötet, 146-147. o., Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1998, 194-199. o.).
A közvetlen jogrendezés esetén a jogszabály maga sorolja fel, mely esetekre kíván szólni, és maga mondja meg, milyen joghatást fűz ezekhez az esetekhez.
Közvetett jogrendezésről akkor beszélünk, amikor a jogszabály a maga tartalmát csak közvetve, más megismerési forrásokra utalással határozza meg. Közvetett jogrendezés esetén a jogszabály tartalma mindig két tényezőből tevődik össze: az utaló szabályból és a felhívott (közvetett) szabály(ok) tartalmából.
A szerint, hogy a polgári anyagi jogi szabály a kiegészítését honnan meríti, csoportosíthatjuk az utaló szabályokat.
Az utaló szabályok csoportosításának egyik lehetséges változata a következő:
a) kollíziós szabályok:
aa) területközi (interterritoriális) kollíziós szabályok;
ab) személyközi (interperszonális) kollíziós szabályok;
ac) időközi (intertemporális) kollíziós szabályok,
ad) államok közötti (nemzetközi magánjogi) kollíziós szabályok;
b) ugyanazon jogrendszer más szabályára utaló szabályok:
ba) ugyanannak a jogszabálynak másik jogszabályi rendelkezésére utaló szabály;
bb) más jogszabályra vagy másik jogszabálynak valamely jogszabályi rendelkezésére utaló szabály;
bc) fikciós utaló szabály;
bd) analogikus utaló szabály;
c) a jogon kívül álló (metajurisztikus) normákra utaló szabályok:
ca) erkölcsi normákra utaló szabályok;
cb) társadalmi szokásokra utaló szabályok;
cc) a méltányosságra (aequitas) utaló szabályok.
Lényeges különbség az, hogy az a) és b) pontokba sorolt utaló szabályok a jogon belüli normák tartalmára, míg a c) pontba sorolt utaló normák a jogon kívül eső normák tartalmára utalnak.
A jogon belülre történő utalás esetében a jogalkotó a felhívott jogi normában általában maga határozza meg az irányadó tényállást, vagyis zárt tényállású normákra történik az utalás (kivételesen előfordulhat az, hogy a felhívott norma: nyitott tényállású norma). A jogon kívüli utalás esetén azonban a jogalkotó felhívott szabályként kizárólag nyitott tényállású norma (generálklauzula) tartalmára utal. Ezen metajurisztikai tartalmú tényállások olyan nyitott tényállású normák, amelyeknek tartalmi kitöltése során a jogalkotó jogon kívüli magatartásszabályokat és értékrendet von be a jogi szabályozás hatókörébe (pl.: a jóerkölcs, a tisztesség követelményét tartalmazó normák). A nyitott tényállású norma megalkotása, annak tartalmára történő utalás, egyértelműen tudatos jogalkotói megoldás, a jogalkotó ezáltal kifejezetten felhatalmazza a jogalkalmazó szervet (bíróság, közigazgatási hatóság) jogalkalmazói jogalkotásra (normaalkotásra). A generálklauzula meghatározó jogalkalmazási jellemzője az, hogy rugalmassá teszi a tételes jogi szabályozást, amely így a norma szintjén nem konkretizált tényállásokban is megfelelően alkalmazható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
