Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Oleárné dr. Kádas Marianna: Jegyzők az Európai Parlamentben (Jegyző, 2011/5., 63. o.)

A Zemplén Környéki Jegyzők Egyesületének történetében jelentős esemény volt Magyarország Európai Uniós elnöksége alatt Brüsszelben és Strasbourgban tett látogatásunk, amelynek során személyes betekintést nyerhettünk az ott folyó képviselői munkába. Megtekinthettük azokat a fontos helyszíneket, melyeket a híradások során oly sokszor láthattunk.

A Zemplén Környéki Jegyzők Egyesülete 2011. május 28-június 2. között tanulmányúton vett részt a Benelux államokban. A tanulmányút egyik jelentős és szakmailag nagyon tanulságos állomása Brüsszelben az Európai Parlamentben tett látogatásunk volt. A szervezés már az utazást megelőzően hónapokkal megkezdődött, mivel a parlamenti látogató csoportok csak képviselői meghívásra, előzetes bejelentkezés alapján, szervezett formában juthatnak be az Európai Parlamentbe. A Jegyzői delegáció 40 tagját a térségünkből Európai parlamenti képviselőként tevékenykedő Pelczné dr. Gál Ildikó és munkatársai fogadták.

A Multinacionális Parlament

A látogatás során előadást hallgattunk meg az Európai Unió rendszeréről, a Bizottságok munkájáról, valamint a képviselők Parlamentben betöltött szerepéről, mindennapjairól. Az előadáson elhangzott, hogy az Európai Parlament a világon az egyetlen multinacionális parlamenti közgyűlés, melyet közvetlenül választanak. Az EU 27 tagállamának mintegy 500 millió állampolgárát képviseli. Jelenleg 736 képviselő dolgozik, akik nem nemzeti hovatartozásuknak, hanem politikai elkötelezettségüknek megfelelő képviselőcsoportokban foglalnak helyet.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére