Az iszlám jog általánosságban nem azonos az egyes muszlim országok jogrendszerével. Az egyes államok joga és az iszlám jog mint vallási jog, párhuzamosan létezik egymás mellett, és politikai döntés függvénye, hogy összekapcsolódnak-e, vagy sem. Ott, ahol a konzervativizmus erős és a vallás egyben a politikai rendszer fundamentumát is képezi, az országos jog és az iszlám jog összekapcsolódik, mi több, akár az is elképzelhető, hogy az állami jog a vallási jog alá rendelődik, ilyen például Szaúd-Arábia és Irán. Ahol a nyugatias, elsősorban a francia hatás erősen érvényesült, elsősorban Észak-Afrikában, ott ez a kapocs lazább, és az állami jog akár az iszlám joggal ellentétes tartalmakat is megfogalmazhat. Amikor hatvan évvel ezelőtt Tunéziában letértek a poligámiáról és bevezették a monogámiát, lényegében ezt az utat járták, igaz, paradox módon, az új törvényt éppen iszlám jogi argumentumokkal támasztották alá.
Másképpen megfogalmazva ugyanezt, az államok joga a területi elvet követi, ezzel szemben az iszlám jog mint egy vallási közösség joga, a személyelvűségen alapul, tehát mindenkinek követnie kell, bárhol is tartózkodik a világon. És ez azonnal konfliktushoz vezet, ha az egyén olyan helyen él vagy lakik, amely állam jogrendje nem követi, esetleg szemben áll az iszlám jog előírásaival, amely egy muszlim számára az Antigoné-problémát jelenti (az isteni, vagy az állami jogot kell követni?). Elvben ilyen helyzet nem jöhetne létre, mert muszlimok nem élhetnek - éppen a fenti dilemma kiküszöbölése érdekében - olyan államban, ahol kisebbségben vannak és ezért az iszlám jog szabályainak követése akadályokba ütközik. A valóságban természetesen vannak ilyen helyzetek szép számmal, melyet bonyolult teológiai magyarázatokkal igyekeznek áthidalni.
A másik fontos bevezető megjegyzés, hogy az iszlám jogról általánosságban nem lehet beszélni, mert ilyen tulajdonképpen nincsen. Ennek két alapvető oka van. Az egyik az, hogy maga az iszlám sem egységes, a szunnita-síita szembenállás közismert, de ezek mellett még számtalan hosszabb-rövidebb ideig élő egyéb csoportosulások is ismertek (pl. kháridzsiták), melyek sajátos, a többitől eltérő iszlám exegézissel álltak elő. Az egyetlen közös ezekben, hogy valamennyien saját magukat kiáltják ki az igaz iszlám egyetlen jogos képviselőjének, a többieket pedig vérmérséklettől függően hol tévelygőknek, hol hitehagyottaknak minősítik. Ezen túlmenően, a nagy monolit blokkokon belül, különösen a szunnita iszlámra igaz ez, kisebb csoportosulások jönnek létre, melyeket jobb híján jogi iskoláknak nevezünk, de a név megtévesztő. A jogi iskola kifejezés nem adja vissza a helyzet komolyságát és általánosságát, mert arra utal, hogy bizonyos jogtudósok, vagyis az elit legszűkebb csoportján belül, kialakulnak bizonyos módszerek és tanok, melyeket az iskolához tartozó néhány elméleti ember követ. Ilyen volt a római jogban a Sabinianusok és a Proculianusok iskolája.
Az iszlámban ugyan a probléma valóban jogi kérdések körül forog, ámde ez kiterjed a társadalom valamennyi tagjára. Nem mintha jogban járatlanok állást tudnának foglalni ezekben a kérdésekben, de mégis, minden szunnitának állást kell foglalnia abban, hogy melyik irányzatot követi. Ez persze nem annyira nehéz kérdés, mert az iskolák területi beágyazottsága a történelem folyamán rögzült, tehát lehet tudni, hogy az iszlám nyugati végein a málikita iskola dominál, míg a központit területeken inkább a hanafita. Hagyományosan rengeteg iskola volt, de ezek száma négyre csökkent, amely még mindig azt jelenti, hogy egyetlen jogi kérdésre elvben négy különböző, de egymással episztemológiailag azonos értékű válasz születhet, mert hiszen az iskolák egyes tanai között nincs hierarchia, mindegyik egyszerre igaz saját követői részére. A valóságban a helyzet ennél is bonyolultabb, mert egy-egy iskola tagja megfogalmazhat különvéleményt is, vagyis nem kötelező az iskola meghatározott doktrínáját követnie, ha módszertanilag helyes érvekkel meg tudja védeni az álláspontját. A muszlimok a nyugati kereszténységen belüli fragmentációt (katolikus, protestáns stb.) jogi iskolaként fordítják le saját nyelvükre, amely sem jogilag, sem teológiailag nem helyes, de mutatja a jogi iskola jelentőségét az iszlámon belül.
A dolog hátterében az áll, hogy az iszlámban nincsen sem jogalkotás, sem ügydöntő hatalom, személy vagy grémium. Ennek oka az a megingathatatlan tétel, hogy
- 30/31 -
egyetlen szuverén létezik, Allah, aki egyben a törvényalkotó is, ezért az iszlám jog területén tilos a jogalkotás. A kalifa, amíg egyáltalán létezett, legfeljebb jogalkalmazó hatalom volt, mivel feladata a vallás védelme és a világ irányítása volt egyfajta teokratikus rendszer élén. Ezen túlmenően, a kalifa a vitás kérdéseket sem dönthette el egy személyben, mivel szava legfeljebb egy volt a sok hang közül, de semmiképpen sem minősült ügydöntő autoritásnak. A vitás jogi kérdéseket az iszlám jog tudományának (fiqh) legkiválóbb tudósai ('ulamá) vitatták meg és döntötték el, és ha konszenzusra jutottak, akkor az kötelező jogforrásnak minősült. Ilyen helyzet azonban csak véletlenül alakult ki, mert sokan sokféleképpen értelmezték még az alapszöveget (Korán) is, nemhogy az erre épülő másodlagos forrásokat. Ez a jogi pluralizmus vezetett az iskolák kialakulásához.[1] Jelen írásban természetesen nincsen lehetőség arra, hogy minden esetben valamennyi vitapontot és annak megoldásait áttekintsem, ezért igyekszem a közös nevezőket kiemelni és megmutatni, hogy melyek azok a szabályok, amelyek mögött jórészt konszenzus uralkodik, melynek során az adott iskola legautentikusabb forrásaira támaszkodom.
Az iszlám jog a pre-iszlám Arábia bonyolult társadalmi viszonyai között jött létre, mely egy törzsi világon belül érvényesülő agnat, patriarchális rokonsági rendszert ismert. Ebben a mentális térben a nők alávetettsége számtalan módon érvényesült, amely felveti a nők helyzetének kérdését, ám ennek eldöntéséhez nem áll kellő mennyiségű forrás a rendelkezésünkre, ezért egy odavetett megjegyzésből, vagy jogesetből kell következtetéseket levonni, amely mindig kétséges eredményre vezet (a lejegyzett eset az általános gyakorlatot tükrözi, vagy fordítva, éppen kivételessége miatt jegyezték le?). Sokáig tartotta magát az a nézet, amely a matrilinearitást és a nők relatív fontosságát hangsúlyozta, amelyre néhány adatból, így többek között híres királynők jelenlétéből (Sába, Zenóbia, Palmyra nagyhatalmú uralkodója) következtetett, de nem tudott kellő magyarázatot adni, hogy hogyan és milyen körülmények hatására szűnt meg ez a rendszer és lett belőle patriarchátus. További probléma, hogy a déli arab törzsek esetében a matrilinearitás sokkal jobban igazolható, mint az északi törzseknél, ahol nem ez a helyzet. Az viszont biztosan állítható, hogy a házasság kapcsán ambilinearitásnak fontos szerepe van, mert érvényes házassághoz mindkét szülői vonal "tisztaságát" igazolni kell a feleknek.[2]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
