Molnár Kálmán (1881-1961), az egri jogakadémia, majd a pécsi egyetem, s végezetül a pesti jogi fakultás professzoraként a 20. század első felének meghatározó alkotmány- és közjogászai közé tartozott. A jogakadémiai, illetve egyetemi stúdiumokat - valamint az önkéntesi katonaesztendő leszolgálását - követően a régi hagyományoknak megfelelően külföldön folytatta tanulmányait. A jogtanári pálya iránt vonzódó Molnár Kálmán számára jelentős szakmai haszon reményével kecsegtetett a külföldi tanulmányút. Miként a peregrináció motívumait vizsgáló szakirodalom megállapította, "a tudomány nemzetközi tendenciáinak ismerete és nemzetközi tapasztalatok nélkül" kreatív eredmények elérésére idehaza nem lehetett számítani.[1] Ezzel a nem elhanyagolható szemponttal a fiatal Molnár Kálmán tökéletesen tisztában lehetett. "Mióta a kérdés felett gondolkodni kezdtem, mindig a jogtanári pálya volt vágyaim netovábbja, s ezt a törekvésemet élesztgették és egyengették jogi professzoraim is".[2] Az a bizonyos "egyengetés" természetesen a peregrináció támogatásában is megnyilvánult.
Egykorú családi levelei, illetve időskori, 1949-ben íródott visszaemlékezései alapján nagy vonalakban rekonstruálhatók Molnár Kálmán kétévi egyetem- és országjárásának útvonalai s fontosabb állomásai. A külföldön folytatott tanulmányok első szemeszterében a berlini Friedrich Wilhelms Universität (a mai Humboldt Egyetem), második szemeszterében pedig a heidelbergi Ruprecht Karls Universität jogi fakultására iratkozott be. A következő esztendőt - erről pillanatnyilag kevés forrás áll rendelkezésre - Franciaországban, a párizsi egyetem diákjaként töltötte el.[3] A németországi tartózkodás költségeit az egykori professzorok támogatásával megszerzett ösztöndíj biztosította, míg a franciaországi tanulmányutat édesapja, Molnár Imre, a nagyváradi jogakadémia professzora finanszírozta.
Noha a peregrinációk elsődlegesen a szakirányú ismeretek bővítésére és a személyes kapcsolatrendszer kiépítésére irányultak, nem hanyagolhatók el a külföldön tartózkodás hozadékai sem. Alig egy-két esztendővel Molnár Kálmán előtt folytatta Berlinben és Heidelbergben jogi stúdiumait az írói vénával is megáldott ifj. Csiky Kálmán. Visszaérkezve Magyarországra kis kötetkében rögvest megjelentette - igaz, korábban már a sajtóban publikálta - úti élményeit. A tudásszomj kielégítésén kívüli járulékos előnyökről Csiky a kötet első fejezetében számolt be. Eszerint a német tudomány előtti tisztelgésen kívül a külföldön tanulásnak három további célja van: a világlátás, az önállóság megszerzése, valamint a nyelvgyakorlás.[4] Levelei s visszaemlékezései arról tanúskodnak - noha egyelőre még nem minden részletkérdés tisztázódott -, hogy Molnár Kálmán sokoldalúan élt a peregrináció biztosította lehetőségekkel.
A külföldi tanulmányút gondolata dokumentálhatóan elsőként az egyetemi záróvizsgák letételét követően, 1903. tavaszán merült fel. A tanulmányút témája, helyszíne ekkoriban természetesen még nem dőlt el. Édesapjának küldött levelében egyelőre csak arról számolhatott be, hogy a büntetőjog professzora, Fayer László arra bátorította, nyugodtan pályázzon külföldre. Az egyetemi évek alatt Molnár Kálmán szorgalmasan látogatta Fayer László szemináriumait, sőt, első nyomtatásban megjelent, "Esküdtszékünk" című tudományos értekezését is hozzá írta.[5] Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy Fayer azt a tanácsot adta a jogtanári pályát komolyan fontolgató Molnárnak, hogy "csak a büntetőjogi katedrára" készüljön. A külföldi tanulmányutat illetően viszont nem javasolta a közelsége folytán felvetődő bécsi egyetemet, mondván, oda - nyilvánvalóan szakmai szempontból - "nem érdemes" kiutaznia.[6] A tanulmányok megkezdése utóbb már csak amiatt is kitolódott, mert 1903 őszén Molnár Kálmán megkezdte egyéves önkéntes katonai szolgálatát. A következő év januárjában a perjog professzoránál, Magyary Gézánál tájékozódott a külföldi ösztöndíjak felől.
- 39/40 -
Magyary biztosra vette, hogy az egyetem ajánlani fogja a benyújtandó pályázatot, számolt be édesapjának írott levelében, akit egyúttal arra is kért, figyelje a pályázati hirdetményeket.[7] Évtizedekkel később, a visszaemlékezések lapjain Molnár Kálmán egyenesen arról írt, hogy Magyary professzor annak idején "nyomatékosan" azt tanácsolta, hogy "romanista" legyen, "mert erre van a legnagyobb szükség". Majd így folytatta: "Főképpen az ő ösztönzésére kértem és kaptam meg a külföldi tanulmányi ösztöndíjat egyenesen a római jog és az egyházjog tanulmányozására".[8] Magyary Gézán kívül ugyanakkor bizton számíthatott Fayer László támogatására is.[9] A romanisztikával illetve a büntetőjoggal szemben Molnár Kálmán ekkortájt már az alkotmányjog és az alkotmánytörténet irányába érzett "olthatatlan sóvárgást", mondván "szinte kínzó" magyar nosztalgiáját e területeken élheti ki a legteljesebben.[10] Ezek a visszaemlékezésben olvasható sorok nyilvánvalóan nem azt a célt szolgálták, hogy utólagosan legitimálják az életutat, hiszen már egyik Berlinből küldött levelében arról írt édesapjának, hogy "Mindig a közjogi tanszék volt az, ami után a legjobban vágytam...".[11] A büntetőjogi és romanisztikai kitérő az orientálódás és az első szárnypróbálgatások szempontjából mindenképp fontos lehetett a számára.
1904 októberében végül - Berlin célállomással - útnak indult. A legelső berlini benyomások - még a beiratkozás előtti napokról van szó - nem voltak túlontúl kedvezőek. "Ma kezdődik otthon a szüret és én a világ másik végén folytatom a magasabb tanulmányokat. Mennyi pénzzel és fáradsággal! Bizony nem tudom nem lett volna-e jobb hadbírónak menni!" A visszafogott fogalmazásmódban nyilván szerepet játszhattak a német fővárosba menet meglátogatott városokban, Bécsben, Prágában, s mindenek felett Drezdában szerzett benyomások is. Bécsben legjobban az egyetem lepte meg. "A mienk kismiska hozzá. Micsoda lépcsőház, milyen széles folyosók! Még vizsgán is voltam." - írta édesapjának. Brünni (ma Brno) tartózkodása idején - nyilván a büntetőjogi érdeklődés hatására is - bebarangolta a spielbergi börtön magyar történelemből sajnálatosan nevezetes kazamatáit. "Még most is borzong a hátam. Sötét, büdös, nedves czellák. Mindeniknek megvan a maga hőse. 15-20 évig egyik másik a föld alatt. S még a mai fegyházakat is büntetésnek nevezik. A tömérdek kínzóeszköz, kerék, spanyolcsizma, befalazás stb. mind be van mutatva." Prágában leginkább az tűnt fel a számára, hogy mindenütt csak cseh utcanevekkel találkozott. "Bezzeg nem olyan birka a cseh, mint mi magyarok!" A legnagyobb elragadtatással azonban Drezdáról írt. "Ez egy földi paradicsom. Minden ami szép itt fel van halmozva. Művészet, kincs, ízlés! Micsoda gyűjtemények, épületek, templomok, szobrok! A Rafael Sixtusi Madonnája stb". A "gyönyörű" Drezda után érkezett meg Berlinbe, "ebbe az elátkozott városba". "Minden idegen, ismeretlen, mindenki becsap, akivel beszélek (...) olyan vagyok, mint egy dummer August".[12] Húgához, Ilonkához intézett első leveléből is hiányzott a lelkesedés. "... azt hinné az ember, hogy Berlinben minden szép, új, modern. Pedig legalább 100 évvel van Budapest mögött. Például a lift a legnagyobb ritkaságok közé tartozik."[13] Német nyelvismeretével sem volt elégedett, miként írta, bizony "a német szóval is csehül" áll. "Sokkal kevésbé tudom magam kifejezni, mint gondoltam, bár sokkal jobban megértem a beszédet, mint gondoltam."[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
