Trócsányi László igazságügyi miniszter felelősséget érez azért, hogy a kodifikáció hitelességét és tudományosságát visszaadja, szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a jogalkotóról az a kép alakuljon ki, hogy megfontolt, bölcs, tiszta, világos és nyelvezetében érthető jogszabályokat tud előkészíteni.
Miért született meg a Fontes Iuris? Milyen jellegű lapnak szánja?
Az Igazságügyi Minisztériumnak (a továbbiakban: IM) feladata, hogy az általa végzett munkát, a jogot közel vigye az állampolgárokhoz és mindazokhoz, akik a Kormány munkája iránt érdeklődnek. Ebből a szempontból fontosnak tartom, hogy a tárcának legyen egy negyedévente megjelenő szakmai lapja, ezzel hangsúlyozni is szeretném, hogy nem bulvárlapra és nem gyorsinformációk szolgáltatására gondolok. Közérthető módon szeretnénk számot adni az érdeklődőknek az IM-ben folyó munkákról, illetve hogy az hogyan kapcsolódik a nemzetközi élethez, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, a Luxembourgi Bírósághoz, vagy más nemzetközi szervezetekhez, például az UNCITRAL-hoz, UNIDROIT-hoz, ezáltal az általunk végzett munka jobban megismerhetővé, könnyebben értékelhetővé válik.
Ezek szerint ez a lap az Igazságügyi Minisztérium népszerűsítésére is szolgál. Kiknek szól, a hivatásrendeknek?
Az IM feladata a Kormány igazságügyi politikájának végrehajtása. Fontosnak tartom, hogy amikor egy jogszabály megszületik, akkor az érdeklődők ne csak a végterméket, a normaszöveget ismerjék meg, hanem a lapnak köszönhetően jobban be tudjuk majd mutatni a jogszabály előkészítését is, hogy milyen nemzetközi összehasonlító tanulmányokat, kapcsolódó szakmai háttéranyagokat használtunk fel munkánk során, amelyek akár a jogalkalmazó számára is hasznosak lehetnek. Úgy fogalmaznék, hogy ez a lap nem csak a hiva-
- 4/5 -
tásrendeknek, hanem az egész jogásztársadalomnak készül, amely egy tágabb fogalom, akár az orvostársadalom.
Hogy reagál a jogásztársadalom arra, hogy az az eljárásjogi környezet, amelyben eddig dolgozott, gyökeresen meg fog változni?
Izgalommal, hisz az anyagi jognak a változása is természetesen érdeklődésre tart számot, ugyanakkor az eljárásjog a bírói, ügyészi, ügyvédi attitűdöt, a pervitel szabályait keményen érinti, legyen az büntető, közigazgatási vagy polgári per, tulajdonképpen a felek mozgásterét határozza meg, így különös érdeklődésre tarthat számot az IM eljárásjogi kódexek megalkotásával kapcsolatos kodifikációs tevékenysége.
A hivatásrendekkel meghirdetett partnerség hogy működik a gyakorlatban?
Fontos rögzíteni, hogy a kodifikátori munka, a kodifikáció a statútum által meghatározott kérdéskörökben az IM feladata. Fontosnak tartom, hogy a jogalkotás, a jogszabályok előkészítésének színhelye az IM legyen. Különösen azért is, mert az itt dolgozó 421 ember számára rendkívül inspiráló, ha tudják azt, hogy tőlük várja el a tárca vezetése a jogszabályok megszületését. Mindazonáltal nyitottságot kell mutatni, hisz bárkinek lehet jó javaslata, és az általunk előkészített nagyobb javaslatokat nem árt kontroll alá vetni. Ezért szükség van arra, hogy legyenek kodifikációs munkabizottságok, amelyekbe széles körben hívjuk a jogász társadalom, a hivatásrendek képviselőit, ezzel is partnerséget nyújtva számukra. Egy jogszabály megalkotásánál figyelembe kell venni a bírói joggyakorlatot, az egyes jogászi hivatásrendek állásfoglalását, cselekményeit, például hogy az ügyvédség, hogyan látja el a perbeli képviseletet. Azt gondolom, hogy a tárcának kell annyi spiritusszal, szellemi inspirációval rendelkeznie, hogy egy koncepciót ő maga készítsen elő, és azt véleményezze, vitassa meg a kodifikációs bizottság mint a "bölcsek tanácsa". Ezen túl fontosnak tartom a társadalmi vitát, a jogalkotási törvény alapján ugyanis a tárcának egyeztetési kötelezettsége is van. Az IM tehát ezen oszlopok mentén készíti elő a jogszabályokat. Míg az előző négy évben igen gyakoriak voltak az egyéni képviselői indítványok által benyújtott jogszabályok, ma ez már csak kivételesnek tekinthető, és a főszabály az, hogy a Kormány által elfogadott jogszabályokat tárgyal az Országgyűlés.
Milyen munkamódszerben hisz?
Fontosnak tartom, hogy tíz-tizenöt éves távlatban kialakuljon egy magas szintű kodifikátori köztisztviselői kar az IM-en belül. Az elmúlt húsz évben sajnos a kodifikáció társadalmi megbecsülése nem volt megfelelő a gyakori jogszabályváltozások, a rendszeres, azonnali korrekciók miatt. Volt olyan, hogy 250 törvény született egy évben, ezt nagyon soknak tartom. Úgy gondolom, hogy csökkenteni kell az elfogadott jogszabályok számát, mert az a jogbiztonságnak a jelképe lesz. A jogszabályok előkészítéséhez időre van szükség. Tisztában vagyok azzal, hogy a politikai szükségszerűség, lásd devizahitelesek ügye, azonnali intézkedést igényelnek és azonnali jogalkotást várnak, mégis azt gondolom, hogy a színvonalas jogszabályok előkészítéshez idő kell, a jogalkotás az egy mesterség. Vladár Gábor volt igazságügyi miniszter a II. világháború előtt akadémiai székfoglalóját a kodifikációról tartotta, ezzel is jelezve annak jelentőségét. Azt gondolom, hogy társadalmi érdek, hogy ennek a mesterségnek a hitelességét, tudományosságát visszaadjuk. Ahhoz szeretnék hozzájárulni az IM vezetőjeként, hogy a jogalkotóról az a kép alakuljon ki, hogy megfontolt, bölcs, tiszta, világos, nyelvezetében érthető jogszabályokat tud előkészíteni.
A következő jogásznemzedéket szeretné felkarolni azzal, hogy a jogászképzés helyzetének áttekintésére vállalkozik?
Eltelt huszonöt év a rendszerváltás óta, és a jogászképzés áttekintését valahogy elmulasztottuk. A jogászképzésben elsődlegesen arra kell választ adnunk, hogy a karok által nyújtott képzés tartalmilag megfelelő-e, vagy azon belül valamiféle változást kell eszközölni, meg kell vizsgálni az elméleti és a gyakorlati képzés helyét, az idegen nyelvek szerepét. Nem árt egy önvizsgálatot tartani abból a szempontból, hogy kik a karoknak a főállású oktatói, akik a nevüket adják ahhoz, hivatásuknak érzik azt, hogy felelősséget vállaljanak a jogásznemzedékek felnevelésében. Ez nem könnyű, különösen olyan időszakban, amikor mindenki szeret több lábon állni, nem ugyanaz a helyzet, mint a két világháború között, amikor egy főállású oktató szépen meg tudott élni az egyetemi fizetéséből. Fontos áttekinteni a vidék és Budapest helyzetét, hisz az ország lakosságának egyötöde Budapesten él. Ugyanakkor a vidék megtartó képességéhez hozzá tudnának járulni a jogi karok is, különösen akkor, hogy ha a végzett jogászok úgy érzik, az adott régióban van lehetőségük elhelyezkedni. Lényegesnek tartom azt is, hogy a karok egyfajta vízióval rendelkezzenek, amely esetleg a regionális sajátosságukat is magában hordozza, és amellett, hogy egymásnak természetes versenytársai, próbálnak mégis valami specifikumot felmutatni. A tudományegyetemeknek pedig különös jelentősége van, hiszen velük szemben elvárás, hogy tudományos műhelyként is szerepet játszanak. Ha a jogászképzés színvonala csökken, akkor a jogi szakvizsga színvonala is csökkeni fog, és ezáltal a bírók, ügyészek, ügyvédek szakmai színvonala is csökkenhet, és ez a jogtudományra is negatív hatással lehet, tehát van egy kormányzati felelősség. Az igazságügyi miniszter nem hordozza magánál a bölcsek kövét, csak mögé tud állni egy ügynek. Azt gondolom, hogy ezt is csak úgy lehet megcsinálni, ha erről szakmai vita bontakozik ki a jogásztársadalomban, és annak eredményeként születnek meg a kormányzati döntések.
Ha már a jogászképzés jelentőségénél tartunk, van-e olyan tanáregyéniség, akinek a véleményére miniszterként is hallgat?
Sokan vannak, de sajnos sokan már meghaltak az idősebb generációból, különösen Kovács Istvánt, a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjogi professzorát említeném, akinek a tankönyvei ma is használhatók. A ma élő jogászok közül, ha szabad így mondanom, a polgári jog területéről Harmathy Attila, Zlinszky János olyan világító nevek, akikre érdemes odafigyelni, a közjog területén Kukorelli István véleményét az ember szívesen meghallgatja, de említhetném Paczolay Péter volt
- 5/6 -
alkotmánybírósági elnököt is, sokan vannak. Azt örömmel mondhatom, hogy a jogász társadalomban, akik egyetemi háttérrel is rendelkeznek, és időről-időre közéleti feladatot látnak el, még ha eltérő világnézetük is van, képesek dialógust folytatni, összeköt ugyanis bennünket a jog szeretete, a szakmai tisztesség és egymás megbecsülése. Ezért van az, hogy amikor olyan kérdésről van szó, ami a jogtudomány helyét, szerepét vagy éppenséggel az egyetemi jogászképzést érinti, akkor összezárunk, ideológiai nézetkülönbséget félre tudunk tenni, és közös szemléletben, felelősségben tudunk gondolkodni.
A közigazgatási bíráskodás kutatási témája volt, milyen erről a kérdésről jogalkotói felelősséggel vitatkozni?
A legnehezebb. Egyrészt, mert az ember elfogult, hiszen a nyolcvanas évek közepétől kezdve ezzel a kérdéskörrel folyamatosan találkozott, hol nagyobb, hol kisebb intenzitással. Azt gondolom, hogy történelmi lehetőség előtt áll Magyarország, hogy a közigazgatási bíráskodás helyzetét rendezze, és én tényleg úgy vélem, hogy a jogállamiság szempontjából kulcsintézményről van szó, a kormányzati intézkedések ellenőrzésének legfőbb eszköze a közigazgatási bíróság. A közigazgatási bíróság szervezeti helyének megtalálásával, hatáskörének a rendbe tételével, egy olyan rendszert lehetne kialakítani, amely a közigazgatás-tudománynak a fejlődését is elő tudná segíteni. Az is igaz, hogy más országokban kialakultak százéves rendszerek, hagyományok, így Franciaországban, Németországban, ehhez képest Magyarország egy folyamatosan hullámzó, változó képet mutatott ezen a területen, így itt is stabilitásra van szükség. Ami nehézséget okoz, hogy hiányoznak a nagy közigazgatási bírósági határozatok, amelyek iskolapéldák lennének, amelyeken generációk tudnának felnőni. Ma egy joghallgató Franciaországban az 1800-as évektől kezdődő példákon át tanulja meg és látja azt a gazdagságot, amivel a bíróság hozzá tudott járulni a közigazgatástudomány fejlődéséhez is, Magyarországon ez nagyon hiányzik. 1949-ben megszakadt, és azóta szűkítő en értelmezik tartalmilag és formailag is a közigazgatási bíráskodást, ezért azt gondolom, hogy ebben gyökeres változásra van szükség. Szükségünk van nagy határozatokra, és bízom benne, hogy ezek meg fognak születni, és hozzá fognak járulni a jogállamiság erősödéséhez.
Többször nyilatkozta, hogy az IM emberek boldogulásáért is kíván dolgozni. A devizahitelesek ügyét ilyennek érzi?
Egy akut társadalmi problémáról, a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókról volt szó, akik a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása révén ellehetetlenültek vagy olyan helyzetbe kerültek, ahol a kormányzatnak felelőssége volt, hogy megoldja. A helyzetünket nagyban megkönnyítette a Luxembourgi Bíróság döntése, a Kúria jogegységi döntése, az Alkotmánybíróság későbbi döntése. Azt gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor azonnali döntésre van szükség, és ez tipikusan egy ilyen helyzet volt, ahol többszázezer embernek kellett az ügyét megoldani, ha ezt nem vállalja el az igazságügyi kormányzat illetve a magyar kormány, lehet, hogy már sok embert megfosztottak volna a lakásától vagy ellehetetlenült volna. Ez a négy törvény valóban értékelhető úgy, hogy a mindennapok embere helyzetének javítását szolgálta.
Lesz folytatása?
A devizahitelesek ügyével kapcsolatban, amit jogi eszközökkel meg lehetett oldani, azt megoldottuk, az árfolyamrésnek a semmissége, az egyoldalú kamatemelésnek a tisztességtelensége ez egyfajta orvosságot jelenthetett nagyon sok ember számára. Mindazonáltal mindenkinek segíteni nem tudtunk, hisz vannak olyanok, nem kevesen, akik ennek ellenére nehézségekkel fognak küzdeni. Van tehát egy társadalmi felelősség, hogy azoknak az embereknek, akik egyébként bármilyen váratlan oknál fogva, betegség, haláleset, válás, árfolyamkockázat miatt továbbra is nehézségekkel küzdenek, de dolgoznak, jövedelemmel vagy valamifajta vagyonnal rendelkeznek, akkor egy adósságátrendezés révén mégis segítséget nyújtsunk nekik. Ez a KDNP magáncsőd intézménye, amit napirendre tűzött. Ezt a magam részéről nagyon fontosnak és támogatandónak tartom, ezért szoros együttműködésben az érintettekkel azon dolgozunk, hogy olyan jogszabály-tervezet kerüljön a Parlament elé, ami segítséget tud nyújtani azoknak, akiknek van esélyük arra, hogy adósság-átrendezés révén kikerüljenek az adósságcsapdából. Azt gondolom, hogy ez egyfajta fontos folytatása a devizahitelesek ügyének. Amiben bízom az az, hogy nem kevés embernek tudunk segíteni, és ez valahol az emberek boldogulását szolgálja.
Milyen egy átlagos napja? Hány oldalt kell elolvasnia és hány vendéget fogad?
Változó. Egyrészt a kormányülésekre való felkészülés nagyon komoly szakmai munkát igényel, hisz a Kormány előtt nagyon sok napirend van, és az igazságügyi miniszter felelőssége, hogy ezekről igazságügyi, alkotmányossági kérdésekben, szükség esetén, állást foglaljon. Másrészről a folyamatban lévő ügyekről óhatatlanul is képben kell lennie, a feljegyzéseket, amelyekkel a kollégák ellátják, vagy időnként elárasztják, át kell olvasnia, a döntési pozíciókban állást kell foglalnia. A miniszter számára átadott iratmennyiségek meghaladják Thomas Mann József és testvérei c. művének, vagy Tolsztoj Háború és békéjének hosszát, és ezeket egykét nap alatt kell elolvasnia, tehát rengeteg... Ami a látogatók számát illeti, ez egy nyitott minisztérium, bárkitől jöhet olyan javaslat, amit meg kell fontolni, ezért aki kopogtat, az lehetőséget kap arra, hogy a javaslatát elmondja, sőt ha az IM profiljához kapcsolódó írása van, az akár meg is jelenhet ebben a lapban.
Az interjút készítette: M.A. ■
Visszaugrás
