Jim Taylor A digitális nemzedék nevelése című műve Zöldi Anna fordításában a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2016-ban, a kiadó "Családi iránytű" sorozatában. A kiadó célközönsége ebben a sorozatban egyértelműen a család, amelynek épülését olyan tárgyú művek kiadásával szeretné szolgálni, amilyen a jelenleg tárgyalt alkotás is.
A család a társadalom legfontosabb alkotóeleme, állapota, tagjainak életminősége alapjaiban határozza meg egy nemzet hogylétét. Jelen mű az iránytűt a digitális világ irányába tartja: "Hogyan válhat gyermeke tudatos médiafogyasztóvá"?[2] - teszi fel a kérdést a szerző könyvének alcímeként. Dr. Jim Taylor sportpszichológusként és az új technikai eszközök használatának pszichológiájával foglalkozó kutatóként tevékenykedik, megannyi tudományos cikk és számos könyv szerzője.
Jelenleg górcső alá vett alkotása közérthetően és rendkívül olvasmányosan ébreszti rá az olvasót napjaink tömegkultúrájának jelentőségére: hasznára és árnyoldalára egyaránt, egyúttal segítséget nyújtva a technikai eszközök helyes használatához. A témát 12 fejezetben tárgyalja: napjaink tömegkultúrájának és a korszerű technikának lényeget megragadó ismertetésével kezd, majd figyelme az egyén felé fókuszál: a gyerekek, a felnövekvő nemzedék alapbeállításairól ír. A további fejezetekben olyan kérdéseket tesz fel, mint: "Ki vagyok én?", "Miben hisznek a gyermekeink?", "Mi van a gyerek fejében?", "Tartozunk e valakihez?". Fejezetet szentel egy méltán fontos témának, az egészségnek is, egyúttal felhív annak ápolására is: "Egészség: gondozzuk, különben gondot okoz!"[3] - igazán megszívlelendő tanács.
A vizuális élményre igényes olvasó nagy örömmel tartja kezében Taylor könyvét, ami fejezetenként változó színvilággal, kifejező képekkel ragadja magával olvasóját. A szerző minden fejezet elején egy témába vágó frappáns idézettel kelti fel az olvasója figyelmét, aminek következtében a kíváncsi érdeklődő alig várja, hogy számára is életszerű, valósághű választ kapjon kérdéseire, problémájára.
Állításainak alátámasztására, "infó" címszó alatt, fejezetenként a közlendőjét alátámasztó kutatási adatokat, vizsgálati eredményeket közöl, amelyek mind a jobb megértést szolgálják. Minden fejezet végén található "nevelési kalauz", amelynek segítségével még könnyebben átültethető a gyakorlatba az általa megosztott elméleti tudás. A szerző nem titkolt célja segíteni a szülőknek abban, hogy úgy tudják megvédeni gyermekeiket a digitális tömegkultúra veszélyeitől, hogy közben megtanítsák őket a technikai eszközök helyes és mértéktartó használatára. Az alábbiakban néhány fejezet részletesebb ismertetésén keresztül mutatjuk be a kötetet.
A könyv első fejezetében megtudhatjuk, hogy a szerző által mesterséges kultúrának tartott tömegkultúra hogyan vált mindenhatóvá és mindenütt jelenvalóvá az életünkben. Az internet elterjedésével óriási információtömeg zúdul a gyanútlan olvasó életébe a másodperc tört része alatt. Régebben teljesen természetes volt, hogy ha egy dologról nem volt kellő információnk, megnéztük, hogy mit írnak róla a lexikonban vagy ha mélyebb ismeretekre volt szükségünk, könyvtárba mentünk. Mára ez idejétmúlttá vált. Internetezünk. Több formában és többféle technikai eszközzel jelen vagyunk a világhálón, részesei vagyunk mások élete legintimebb részeinek.
A szerző hivatkozik egy 8-18 éves gyerekek körében lefolytatott, a technikai eszközök használatára irányuló felmérésre 2005-ben, majd 2009-ben született adatokra. "A 2005-ös felmérés azt mutatta, hogy a gyerekek átlagosan valamivel több, mint öt és fél órát töltenek naponta a média világában, ha az iskolai tevékenységet nem vesszük figyelembe. A 2009-es eredmények szerint ugyanennek a korosztálynak az esetében napi hét és fél órára emelkedett a nem iskolai tevékenységhez kapcsolódó, neten töltött idő".[4]
Méltán merül fel szerzőben és olvasóban egyaránt a kérdés: hol vannak ezeknek a gyerekeknek a szülei? Taylor a válasz keresésekor a New York Times cikkének szülőkategóriáira hivatkozik:
1. Az első kategóriába tartozók egész nap dolgoznak, emiatt nem tudják kontrollálni gyermekeik digitális szokásait. 2. A szülők egy másik csoportja egyszerűen nem
- 55/56 -
vesz tudomást a digitális veszélyekről. 3. Őket követik a "kőkorszaki" szülők, akiknek tudásuk és/vagy akaratuk hiányzik ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyermeküket is érintő technikai fejlődéssel. 4. A sort a "behódoló"[5] szülők zárják, akik tulajdonképpen asszisztálnak gyermekeik helytelen digitális jelenlétéhez.
A megkérdezett gyerekek közül sokan elismerték, hogy átléptek bizonyos határokat és nem tudják kontrollálni a digitális eszközök használatát. Elmondták, hogy örültek volna, ha szüleik közbelépnek és határt szabnak az eszközhasználatban, de sajnos nem tették.
A szerző említést tesz arról, hogy sok szülőt aggodalommal tölt el, hogy gyermeke esetleg nem tud lépést tartani a technikai fejlődéssel, ezért sokan indokolatlanul korán engedik meg gyermekeiknek a kellő korlátok nélküli internethasználatot. Kutatások adatai bizonyítják a döbbenetes tényt, miszerint napjainkban sok gyerek előbb tanulja meg kezelni a digitális eszközöket, mint hogy be tudná kötni a cipőjét, esetleg megtanulna biciklizni vagy úszni.
A gyerekeink alapbeállításairól szóló 3. fejezet leszögezi, hogy a gyermekek által életük első éveiben észlelt szerepmodellek az alapbeállítások első forrásai. A tömegkultúra és a digitális eszközök állandó és markáns jelenléte a kisgyermek életében aggasztó hatással van személyiségfejlődésére. Ez az életmód számos negatív következménnyel jár: meghatározza az étkezési, alvási és mozgási szokásokat, amelyek pedig hosszú távon döntően befolyásolják egy gyermek egészségi állapotát. A számítógép előtt órákat ülő és a televízió reklámáradata nyomásának engedve rendszeresen nassoló gyermekből aligha válik a mozgást és az egészséges étkezést legfőbb életvezetési szempontként megélő felnőtt. Itt (is) óriási a szülő felelőssége.
Vajon ő hogy él, milyen mintákat közvetít gyermeke felé? Vajon összhangban van a szülők gyermekei felé megfogalmazott elvárása saját életével? A nevelési kalauz felhívja figyelmünket: "Gondoljuk végig, kell-e változtatnunk akár gyermekünk alapbeállításán, akár saját viselkedésünkön azért, hogy a gyakorlat és az elveink összhangban legyenek?!"[6]
Véleményem szerint a könyv legfontosabb és leghasznosabb része a "Ki vagyok én?" című 5. fejezet, ami a gyerekek önmagukról kialakított képével foglalkozik. A fejezet egy számomra megrázó idézettel kezdődik, amelyet a benne található obszcén szavak miatt nem idézek teljes terjedelmében:
"Chris barátainak üzenem: Chris apja vagyok, a fiam elfelejtett kijelentkezni, így volt alkalmam ránézni az oldalára. Látva a bejegyzéseit, szeretnék tisztázni néhány alapvető félreértést. A fiam […] egészen biztosan nem fog egy jó vaskos jointot elszívni a haverokkal. Akik azt hiszik, hogy Chris egy kemény csávó, ajánlom, gondolják ezt át még egyszer. Chris most 15 éves, 12 éves koráig félt a sötétben, és végigbőgte Az oroszlánkirályt..."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
