Az elmúlt években az elektronikus kapcsolattartás egyre szélesebb körűvé, majd - a büntetőeljárásban eljáró szervek és egyes részt vevő személyek vonatkozásában - 2018. január 1-jétől kötelezővé válásával jelentősen megnőtt az elektronikus ügyiratok száma és jelentősége a büntetőeljárásokban. Jelen tanulmány a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvénynek (a továbbiakban: új Be.) az elektronikus ügyiratokra, különösen azok kézbesítésére, aláírására és megismerésére vonatkozó szabályait mutatja be.
2013. január 1-je óta van lehetőség a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: hatályos Be.) alapján a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság és a büntetés- végrehajtási szervezet, valamint a bíróság és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egymás közti elektronikus kapcsolattartására.
2015. július 1-jével a büntetőeljárásban eljáró szervek mellett - egy szűk körben, az összbüntetésbe foglalás és az utólagos összbüntetésbe foglalás iránti indítvány, valamint ennek visszavonása tárgyában - a védők számára is megnyílt a lehetőség az elektronikus kapcsolattartásra.
2016. január 1-jén lépett hatályba az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési törvény) azzal a céllal, hogy a 21. század technikai fejlődéséhez igazodva kiterjessze az elektronikus ügyintézés lehetőségét és megteremtse az ehhez szükséges jogi feltételeket. Tekintettel arra, hogy az elektronikus ügyintézés technológiai feltételeinek kialakítása és annak készségszintű használatára való felkészülés hosszabb időt vesz igénybe, az elektronikus ügyintézés csak 2018. január 1-jétől vált általánosan kötelezővé.
2018. január 1-jével nagymértékben módosultak a hatályos Be. elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályai az E-ügyintézési törvényre tekintettel. Egyrészt azért, mert az elektronikus kapcsolattartás addig jellemzően a büntetőeljárásban eljáró szerveket érintette, a büntetőeljárásban részt vevő személyeket csak korlátozottan (lásd védő összbüntetésbe foglalással kapcsolatos indítványa), másrészt az elektronikus kapcsolattartás mind a szervek, mind a személyek vonatkozásában csupán lehetőség volt, nem pedig kötelező. Annak ellenére, hogy az elektronikus kapcsolattartás kötelezővé tételének célja az eljárások gyorsabbá és hatékonyabbá tétele, az átállás az évtizedes hagyományokkal bíró papíralapú kapcsolattartásról az elektronikusra szükség szerűen járhat nehézségekkel. Ennek érdekében a hatályos Be. felmenő rendszerben vezette be a kötelező elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályokat.
2018. július 1-jén lép hatályba az új Be., amelynek átmeneti rendelkezései a hatályos Be.-hez hasonló, fokozatosságot biztosító szabályokat tartalmaznak. Az új Be. 870. § (6) bekezdése alapján az elektronikus kapcsolattartás szabályait továbbra is csupán a 2018. január 1-jét követően indult büntetőeljárásokban kell alkalmazni.
Az információs társadalom folyamatos fejlődése olyan új fogalmakat hoz magával, amelyek nehezen adaptálhatók a jogba, különösen a büntetőeljárási jogba. Ezek közül is kiemelendő az elektronikus ügyintézés, az elektronikus kapcsolattartás és az elektronikus ügyiratkezelés. Az elektronikus ügyintézés a hatósági ügyek elektronikus úton történő ellátását jelenti. Szabályait átfogó jelleggel, keretjogszabályként az E-ügyintézési törvény és annak végrehajtási rendeletei tartalmazzák. Az ügyek elektronikus intézése szükségszerűen elektronikus kapcsolattartás keretében valósulhat meg, amelynek szabályait általános jelleggel szintén az elektronikus ügyintézéssel összefüggő háttérjogszabályok rendezik, ugyanakkor az egyes eljárásjogi kódexek, így a hatályos és az új Be. is tartalmaznak különös szabályokat az adott eljárás jellemzőire tekintettel. Az elektronikus ügyintézés során keletkezett, így az elektronikus kapcsolattartás keretében továbbított elektronikus ügyiratok kezelésére vonatkozó, jellemzően technikai szabályokat pedig részben az eljárási kódexek, részben az egyes eljáró szervek ügyvitelére vonatkozó rendeletek, utasítások, illetve belső szabályzatok tartalmazzák.
- 28/29 -
Az új Be. bár alapjaiban nem változtatta meg a hatályos Be. rendszerét, ugyanakkor számos újítást, új jogintézményt vezetett be, egyeseket átnevezett vagy más tartalommal töltött meg. Ilyen fogalmi pontosítás az ügyirat kifejezés bevezetése a hatályos irat fogalom helyett. Az irat terminológia az új Be.-ben a továbbiakban a tárgyi bizonyítási eszköznek minősülő iratokra korlátozódik, amelyek - a később kifejtetteknek megfelelően - szintén ügyiratnak minősülnek.
Az ügyirat definícióját nem határozza meg az új Be., ugyanakkor az eljárás ügyiratainak megismerése körében mégis ad támpontot e körben. Az új Be. 100. § (2) bekezdése szerint ügyiratnak minősülnek a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetve a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratok és a további bizonyítási eszközök is. Ebből következően ügyiratnak minősülnek a hagyományos papíralapú iratok mellett a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által készített, valamint a bűnjelként kezelt kép-, hang-, illetve kép- és hangfelvételek, valamint az egyéb, bármilyen formátumban rendelkezésre álló elektronikus dokumentumok is.
A büntetőeljárás ügyiratait mindezek alapján többféleképpen lehet csoportosítani. Az ügyirat lehet a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által készített, vagy a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott irat. Lehet zártan kezelt, vagy nem zártan kezelt. A keletkezésének formáját és ennek megfelelően a fizikai elhelyezkedését illetően pedig lehet eredetileg papíralapon készült és így a papíralapú ügyirat része, vagy lehet elektronikus úton előállított ügyirat, amelyet lehet adathordozón vagy elektronikus tárhelyen tárolni, illetve a bűnjelek között kezelni.
Az elektronikus kapcsolattartás célja, hogy minél kevesebb ügyirat keletkezzen és mozogjon papíralapon, ugyanakkor az elektronikus kapcsolattartás nem jár együtt a papíralapú ügyiratok teljes megszűnésével. Ennek indoka egyrészt az, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyek közül nem mindenki köteles elektronikus kapcsolattartásra vagy választja azt, az általuk benyújtott beadványok vagy számukra kézbesített ügyiratok továbbra is szükségszerűen papíralapú okiratok lesznek. Másrészt sok esetben a beadvány, ügyirat, ezek melléklete vagy a bizonyítási eszköz eredetileg csak papíralapon áll rendelkezésre, ezek digitalizálásáról annak kell gondoskodnia, aki azt benyújtja vagy kézbesíti.
Az elektronikus kapcsolattartás térnyerése ellenére az új Be. elvétve tartalmaz kifejezett szabályokat az elektronikus ügyiratokra. Ennek az az oka, hogy ahol a törvény ügyiratot említ, ott mind a papíralapú, mind az elektronikus ügyiratokat érteni kell. Az új Be. ennek megfelelően technológiasemlegessé tette az olyan ügyviteli szabályokat, amelyek a hatályos Be.-ben a kifejezetten papíralapú dokumentumokra (jegyzőkönyvek, határozatok) vonatkoztak, így a példánnyal, kiadmánnyal, összefűzött, illetve eredeti irattal kapcsolatos rendelkezéseket úgy változtatta meg, illetve fogalmazta át, hogy azok az elektronikus ügyiratok esetén alkalmazhatók legyenek. Mindezekre tekintettel az új Be. az elektronikus ügyiratok vonatkozásában kifejezett rendelkezéseket csupán azok kézbesítése, aláírása és megismerése körében tartalmaz.
Az elektronikus kapcsolattartást vállaló, illetve az arra köteles (az új Be. szóhasználatában együtt: elektronikus úton kapcsolatot tartó) személy részére a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság valamennyi ügyiratot elektronikus úton kézbesít. E kézbesítés a hivatalos elérhetőségre (Ügyfélkapu, Cégkapu) vagy a biztonságos elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségre (Hivatali Kapu) történik. Az elektronikus úton kapcsolatot tartó kötelezettsége, hogy az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges szolgáltatásokkal rendelkezzen. Amennyiben e törvényből fakadó vagy önként vállalt kötelességét nem teljesíti (mert például nincs tárhelye, azaz nem hozott létre vagy megszüntette a Cégkapuját, KÜNY-tárhelyét) és emiatt az ügyirat nem kézbesíthető elektronikus kapcsolattartás keretében, úgy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság az ügyiratot papíralapon kézbesíti, és az elektronikus úton kapcsolatot tartót rendbírsággal sújthatja.
a) Az elektronikus úton kézbesített ügyiratot a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy elektronikus bélyegzővel látja el, és az ilyen ügyirat közokirat. Az elektronikus aláírások, bélyegzők és a tanúsítványok rendszerében használt fogalmak meghatározását a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 910/2014/EU rendelet (a továbbiakban: eIDAS-rendelet) tartalmazza. Az E-ügyintézési törvény is az eIDAS-rendeletre való merev hivatkozással adja meg a fokozott biztonságú elektronikus aláírás és a minősített elektronikus aláírás fogalmát. Emellett az E-ügyintézési törvény rögzíti azt is, hogy ahol valamely jogszabály elektronikus aláírást vagy elektronikusan aláírt dokumentumot említ, azon eltérő rendelkezés hiányában elektronikus bélyegzőt vagy elektronikus bélyegzővel ellátott dokumentumot is érteni kell. A két fogalom közötti alapvető különbség, hogy elektronikus aláírással csak természetes személy rendelkezhet, míg jogi személyek és gazdálkodó szervezetek részére elektronikus bélyegző kiállítására van
- 29/30 -
lehetőség. Akár természetes, akár jogi személyről van szó, mindkettőn belül meg lehet különböztetni a minősített és a nem minősített elektronikus aláírást, illetve bélyegzőt. Mindezektől eltérő kategória az elektronikus időbélyegző, míg az elektronikus aláírás azt igazolja, hogy ki írta alá a dokumentumot, addig az időbélyegző azt, hogy mikor történt az aláírás.
Az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet alapján az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által kiállított elektronikus dokumentum akkor hiteles, ha azt legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel és - ha jogszabály így rendelkezik - időbélyegzővel látták el, de törvény minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírást vagy bélyegzőt is megkövetelhet. A büntetőeljárás során fokozattan érvényesülő garanciákra tekintettel az új Be. a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által elektronikus úton kézbesített ügyiratok esetében minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás vagy elektronikus bélyegző használatát írja elő. Az elektronikus aláírással és bélyegzővel kapcsolatban az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható elektronikus aláíráshoz és bélyegzőhöz kapcsolódó követelményekről szóló 137/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet tartalmaz további részletszabályokat.
b) Az új Be. csupán az elektronikus úton kézbesített ügyiratok esetében írja elő az elektronikus aláírás, illetve elektronikus bélyegző használatát. Ez nem zárja ki azonban, hogy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság egyes ügyiratokat eredetileg papíralapon állítson elő, tehát számítógéppel megszerkessze, majd azt kinyomtassa. Jellemzően papíralapon készül pl. a jegyzőkönyv, ha azt a büntetőeljárásban részt vevő személynek is alá kell írnia. Nem kizárt azonban sem a jegyzőkönyv, sem más ügyirat (pl. határozat) esetén, hogy azt a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elektronikus formában készítse el. Annak érdekében, hogy az aláírással kapcsolatos szabályok technológiasemlegesek, vagyis mind a papíralapú, mind az elektronikus ügyiratok esetén alkalmazhatók legyenek, az új Be. egyértelművé teszi, hogy a Be. alkalmazásában aláírás alatt a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy elektronikus bélyegzőjét is érteni kell.
a) Az ügyiratok megismerésnek szabályait az új Be. XVI. Fejezete tartalmazza. E Fejezet azonban nem tesz különbséget papíralapú és elektronikus ügyiratok között, általános jelleggel határozza meg, hogy mely ügyiratokat, mely büntetőeljárásban részt vevő személyek, milyen módokon és milyen korlátokkal ismerhetnek meg. Az elektronikus ügyiratok megismerés ének egyes speciális szabályait az új Be. az elektronikus kapcsolattartás körében tartalmazza. Az ügyirat, illetve az ügyirat másolatának adathordozón vagy elektronikus levelezési címre történő továbbítása az ügyirat megismerésének egyik, a hagyományos papíralapú másolatkiadáshoz képest hatékonyabb, kevesebb költséggel és adminisztratív munkával járó formája. Az elektronikus továbbítás tehát a törvényi elhelyezkedésétől függetlenül, tartalmát tekintve mégsem az elektronikus kapcsolattartás körébe tartozó szabály. Erre tekintettel az ügyirat adathordozón vagy elektronikus levelezési címre történő továbbítását a papíralapon és az elektronikus úton kapcsolatot tartó személyek is indítványozhatják, és nem csak a 2018. január 1-je után indult büntetőeljárásokban (amelyekben az elektronikus kapcsolattartás szabályai alkalmazandók), hanem bármely korábbi ügyben is.
Az új Be. értelmében akkor lehet helye az ügyirat adathordozón (ideértve pl. az USB kulcsot, CD-ROM-ot, DVD-t, memóriakártyát) vagy elektronikus levelezési címre (ideértve bármely mindennapi használatú e-mail címet, tehát nem az Ügyfélkaput) történő továbbításának, ha az ügyirat elektronikus formában, elektronikus okiratként, vagy a papíralapú okirat elektronikus másolataként az eljáró szervnél rendelkezésre áll. Elektronikus formában akkor áll rendelkezésre az ügyirat, ha a papíralapú ügyiratot a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság eredetileg információs rendszer alkalmazásával szerkesztette meg, ez jelenti jellemzően azt a word-dokumentumot, amit később kinyomtat, majd papíralapon hitelesít. Az elektronikus formában rendelkezésre álló ügyirat adathordozón vagy elektronikus levelezési címre történő továbbítás esetén nem hiteles másolat, tekintettel arra, hogy maga az abból készült papíralapú ügyirat a hiteles. Elektronikus okiratként akkor áll rendelkezésre az ügyirat, ha az, a Be.-ben előírt elektronikus aláírással vagy bélyegzővel van ellátva, papíralapú okirat elektronikus másolataként pedig akkor, ha a papíralapú ügyiratot digitalizálták. Az eredeti elektronikus okirat, illetve a papíralapú okirat - az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos háttérjogszabályoknak megfelelően digitalizált - elektronikus másolata hiteles másolat.
A másolatkiadás illetékéről mind a papíralapú ügyiratok, mind az elektronikus ügyiratok kapcsán az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) rendelkezik. Az Itv. szerint az elektronikus levelezési címre történő valamennyi továbbítás illetékmentes, az adathordozón történő továbbításra pedig a másolat kiadására vonatkozó szabályok érvényesek, vagyis az Itv.-ben meghatározott, egyes büntetőeljárásban részt vevő személyek számára a másolat egyszeri kiadása illetékmentes. Az Itv. melléklete a papíralapú másolathoz hasonlóan az elektronikus másolat kapcsán is meghatározza az illeték mértékét. Ez a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság által biztosított optikai adathordozón (pl. CD, DVD) történő továbbítás esetén optikai adathordozónként 500 forint, az optikai adathordozótól eltérő tartós adathordozón (pl. memóriakártya) történő továbbítása esetén pedig tartós adathordozónként 2000 forint.
Az új Be. szerint, amennyiben az ügyirat másolatának az indítványozó által megjelölt módon való továbbítása nem teljesíthető, a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó
- 30/31 -
hatóság más módon biztosítja az ügyirat megismerését. Ha például terjedelmi okok miatt az e-mail-címre történő továbbításnak akadálya van, a másolat adathordozón is továbbítható, vagy az indítványozót tájékoztatni kell arról, hogy az ügyiratot más módon (pl. az ügyirat megvizsgálásának lehetővé tételével, vagy papíralapú másolat kézbesítésével) ismerheti meg.
b) Az elektronikus hozzáférés biztosítása útján történő ügyirat-megismerés új jogintézményét szintén az elektronikus kapcsolattartás körében tartalmazza az új Be., az azonban szintén nem kapcsolattartási, hanem ügyiratmegismerési kérdés. Az ügyiratokhoz való elektronikus hozzáférés egy modern és egységes informatikai környezetet feltételez jellemzően felhőalapú technológiával és magas fokú adat- és informatikai védelemmel. Amennyiben az ehhez szükséges technikai feltételek fennállnak, a büntetőeljárásban részt vevő személyek az ügyiratok megismerésére vonatkozó jogukat elektronikus hozzáférés útján, különösen a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság e célra kialakított internetes felületén keresztül is gyakorolhatják.
Az elektronikus ügyiratok száma és szerepe a büntetőeljárásokban elenyésző volt az elektronikus kapcsolattartás kötelező bevezetése előtt. Az E-ügyintézési törvény 2018. január 1-jétől kötelezővé tette az elektronikus kapcsolattartást a büntetőeljárás során eljáró szervek és egyes büntetőeljárásban részt vevő személyek (pl. védők, jogi képviselők, gazdálkodó szervezetek) számára, továbbá megteremtette az elektronikus kapcsolattartás vállalásának lehetőségét a további büntetőeljárásban részt vevő személyek részére.
Ezzel megnőtt az elektronikus ügyiratok száma és az azokra vonatkozó minél szélesebb körű szabályozás igénye is.
A tanulmány célja az elektronikus ügyiratokkal kapcsolatos, új Be.-ben szereplő törvényi rendelkezések bemutatása volt. Ezeket egészítik ki és részletezik majd az új Be. felhatalmazása alapján kiadandó egyes rendeleti szintű szabályok. Ezek közül is kiemelést érdemel az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló új igazságügyi miniszteri rendelet, amely az ügyiratok megismerése, kézbesítése és az ügyiratnak minősülő, büntetőeljárás során készített felvételeknek a központi médiatárban való kezelése kapcsán tartalmaz majd részletes szabályokat. Az elektronikus ügyiratok kezelése tárgyában pedig részletes rendelkezéseket tartalmaz a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet, valamint a nyomozás és az előkészítő eljárás részletes szabályairól szóló új kormányrendelet.
A digitális korban az informatika fejlődése által megteremtett lehetőségek új távlatokat nyitnak nem csak a társadalmi és a gazdasági élet, hanem a jogalkotás területén is. A megszokott papíralapú eljárások helyett az áttérés az elektronikus ügyintézésre csak fokozatosan, észszerű ütemezéssel történhet. Az elektronikus ügyintézés terén az utóbbi évek jogszabályváltozásainak célja ezért egy átlátható, megfelelő garanciákat tartalmazó, hatékony és korszerű szabályozás kialakítása, amely az adminisztrációs terhek fokozatos lebontásával az eljárások gyorsabb és egyszerűbb lefolytatását kívánja biztosítani. Az új Be.-nek és annak felhatalmazása alapján kiadott rendeleteknek az elektronikus kapcsolattartással és az elektronikus ügyiratokkal kapcsolatos rendelkezései is e jogalkotói folyamat részei. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi szakreferens, Igazságügyi Minisztérium, Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főoosztály.
Visszaugrás