Az alapjogok védelme jelenleg az Európai Unió egyik legfontosabb legitimációs kérdése. Nem véletlen, hogy az Európai Unió jövőjének jogi kereteit megtervezni hivatott, 2002. február 28-tól működő Európai Konvent1 II. számú munkacsoportja éppen az alapjogok jövőbeni szerepéről és helyéről köteles javaslatot készíteni. A Konvent az integráció történetében a második ilyen, konvent-szerűen, tehát reprezentatív és demokratikus elvek szerint összeállított és ilyen elvek szerint működő jogszabály-szövegező testület.
Az alapjogok védelme az Európai Unióban jelenleg valóban az egyik legfontosabb legitimációs kérdés. A megállapítás kézenfekvő, hiszen az egyén legalapvetőbb jogainak védelme a tagállamok alkotmányos jogállamiságának sine qua non-ja. Éppen ezért feltétlen tartozéka kellene legyen a tagállami alkotmányokból eredő felhatalmazás alapján létrejött és megalkotott szupranacionális közösségi jognak valamint az uniós jognak is2. A különböző jogrendszerek "alkotmányos" rendje - nem feltétlenül és nem kizárólag állami struktúrában gondolkodva, hanem például univerzális nemzetközi szervezeteket is beleszámítva - hagyományosan öt témakör szabályozását tekinti feltétlenül szükségesnek. Ezek: az adott főhatalom alá tartozó jogalanyok egymáshoz való viszonya valamint az intézmények és az egyének viszonya ("alapjogok és alapkötelezettségek"); az intézményi rendszer egésze és egyes részei közti viszony kérdése ("hatáskör, illetékesség"); szervezeti felépítés és hatalomgyakorlás ("intézmények, eljárások"); a szomszédos jogrendszerekhez való viszony kérdése ("külkapcsolatok"); valamint az alkotmányos rend betartásának és módosításának szabályai. Minden, jog iránt elkötelezett hatalomgyakorlás - esetenként eltérő intenzitással ugyan, de - normatív szabályozást igényel. Ezt a hagyományosan alkotmányozásnak nevezett folyamatot és az azt jelölő fogalmat már az 1990-es évek elején sem csak az állammal, mint hatalomgyakorlóval összefüggésben használták, hanem tágabban, területi keretektől és szerkezeti felépítéstől függetlenül alkalmazhatónak tekintették3. Az alkotmány-fogalom és az állam kizárólagos összefüggésének automatizmusa megszűnőben van4.
Az Európai Közösségek és az Európai Unió is minden kétséget kizáróan hatalmat gyakorló szerveződések. Kifele és befele egyaránt érvényesülő jogokat és kötelezettségeket hoznak létre. A Közösségek és az Unió hatalomgyakorlása eredetileg közismerten csak viszonylag szűk körre - a gazdasági integrációra, a közös piacra - vonatkoztatva érvényesült, ráadásul az eltelt öt évtized alatt fokozatosan megvalósítandó ütemek szerint. Így sokan csak későn döbbentek rá, hogy a fent jelzett értelemben vett "alkotmányozás" kérdése nem a távoli jövő misztikumához tartozó esetlegesség, hanem már feltett és egyre sürgetőbb választ igénylő kérdés. Az Európai Bíróság már viszonylag korán, 1986-ban alkotmányértékűnek minősítette az alapító szerződések rendelkezéseit5. 2001. december 15-én a tizenöt tagállam legreprezentatívabb testülete, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács az Európai Unió Jövőjéről szóló Nyilatkozatában elképzelhetőnek tartja, hogy az Európai Unió számára egy alkotmányszöveg elfogadására kerüljön sor6. A szakmai köznyelvben Laeken-i Nyilatkozat néven ismertté vált stratégiai iránymutatás következménye a fent már említett 2002-es Európai Konvent létrehozása is. Feladatai: a hatáskörök Unión és Közösségeken belüli újraelosztása, az Unió eszköztárának egyszerűsítése, a demokrácia, az átláthatóság és a hatékonyság fokozása valamint az alkotmányozás folyamata. A Konvent alkotmányozó feladata magába foglalja a következő prioritásokat: a hatályban lévő alapító szerződések rendszerének egyszerűsítése és újrarendezése tartalmi módosítások nélkül, egy esetleges alapszerződés létrehozása, a kormányközi uniós tevékenységek és a szupranacionális közösségi tevékenységek közti különbségtétel fenntartása ill. megszüntetése, a pillérszerkezet sorsa, az Európai Unió Alapjogi Chartájának jogi sorsa, beemelése az alkotmányszerződésbe, végső soron egy uniós alkotmányszöveg tartalmi elemeinek kidolgozása stb7.
Függetlenül tehát a jelenlegi tagállamok véleményeiben fellelhető helyenként árnyalatbeli, helyenként viszont lényegi különbségektől8, azt ma már senki sem vitatja, hogy az Európai Unió alkotmányosságának kérdése elvesztette az integrációval együtt járó melléktermék-jellegét. Az alapító szerződések az integráció kezdeti évtizedeiben ugyanis pusztán a konkrétan megjelölt feladatok és célok megvalósításának kiindulópontjaként foghatók fel. Nagyvonalakban előre megtervezett, de az eredmény szempontjából nyitott fejlődési folyamat jogi kereteinél nagyobb jelentőségük nem volt. A többszöri alapító szerződés-módosítást követően kialakult sokrétű feladatkörök, az egyes intézmények - különösképpen az Európai Bíróság - nyilvánvaló hajlandósága arra, hogy az alapító szerződéseket önmagukban tartalmilag koherens, sőt autonóm jogrendszerként értelmezzék, öt évtized alatt egy sor materiális értelemben alkotmányosnak nevezhető jog megszületését eredményezte. A teljes koherencia megvalósulásához jelenleg hiányzik a rendszerbe foglalás és a külső megjelenítés, a forma megválasztása. A 2002-es Konvent ezen a feladaton dolgozik, munkáját egy javaslat formájában 2002. október 28-án már közzétette. A végső forma elnevezése még jelen kézirat megszületésének pillanatában sem egyértelmű, bár a megszületett dokumentumok egyre következetesebben az "alkotmányszerződés", illetve a "szerződés az Európai Unió alkotmányáról" kifejezést használják. A rendszerbe foglalás azonban mindenképpen tartalmazni fogja azokat a tárgyköröket, amelyek minden - tágabb értelemben vett - alkotmányozás sine qua non-ját képezik. Ezekhez a tárgykörökhöz, mint már említettem, az alapjogok kérdése feltétlenül hozzátartozik.
A 2002-es Konvent - II. sz. munkacsoportja - az alapjogok védelmének kérdéskörében elődje, a 2000-es Konvent tevékenységének eredménye alapján köteles dolgozni: kiindulópontja az Európai Unió Alapjogi Chartája9. Az Alapjogi Charta szövegezését elvégző 2000-es Konvent létrejötte az Európai Tanács 1999-es kölni és tamperei ülésén dőlt el, az elkészített szöveget az Európai Tanács biarritzi csúcsán fogadták el az állam- és kormányfők, majd az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság 2000. december 7-én Nizzában aláírta és ünnepélyes nyilatkozat formájában hivatalosan is nyilvánosságra hozta a dokumentumot. A 2000 decemberi nizzai kormányközi konferencia nem emelte be a Chartát az alapító szerződések szövegébe, és ezzel formális értelemben vett jogi kötőerővel sem ruházta fel. A Nizzai Szerződéshez csatolt 23. sz. Nyilatkozat értelmében10 tehát a fentiekben már említett feladatkörrel 2002-ben elkezdte a tevékenységét az a Konvent, amelynek többek között egyik feladata az Alapjogi Charta jogi státusáról való döntési javaslat elkészítése. A Konvent munkája jelenleg is zajlik, bár az Alapjogi Charta jövőbeni sorsával foglalkozó II. sz. munkacsoport már elkészítette saját végleges javaslatát, és bemutatta azt a Konvent 2002. október 28-29-i plenáris ülésén11.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
