Jelen tanulmány tárgya a házastársak által köthető fedezetelvonó ügyletek bemutatása, amelyek a hatályos Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.) 6:120. §-ában szabályozott fedezetelvonó szerződés sajátos házassági jogi jellemzőkkel bíró formáiként jelennek meg a kötelmi jog területén belül. A tanulmány a Ptk. szerinti fedezetelvonó szerződés általános vonásaihoz képest vizsgálja a házassági jog körében megjelenő fedezetelvonás specialitásait, különös tekintettel például az alanyi körre és a bizonyítási teherre.
Ismertetem a házastársak megállapodásaival összefüggésben felmerülő fedezetelvonó törekvésekkel szemben alkalmazott jogvédelmi eszközök kialakulását és fejlődését a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) előtti és utáni szabályozás kifejtésével. Kísérletet teszek arra, hogy az idők folyamán alkalmazott hitelezővédelmi eszközök megismertetésével együtt bemutassam azok erősségeit és hiányosságait, rávilágítsak arra, hogy melyek lehetnek a gyakorlatban leggyakrabban előforduló kiskapuk és felmerülő problémák, illetőleg melyek azok a jogi eszközök, amelyek hatékonyan alkalmasak arra, hogy az ilyen jellegű magatartásokat kivédjék és biztosítsák a szerződési jog általános szabályainak lehető legteljesebb érvényesülését.
A tanulmány egész folyamán figyelembe veszem a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit is, amelyek helyenként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: régi Ptk.) összehasonlítva, míg máshol - tekintettel az adott rendelkezés újdonságára - önállóan is értékelést nyernek. A normaszövegek elemzése mellett központi szerepet szántam a fedezetelvonó szerződések megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatnak is. Igyekeztem különös figyelmet szentelni a jogirodalomban kialakult álláspontoknak, azok bemutatásán túl egyes esetekben - pro és kontra - állást foglalni, hangot adva ezáltal saját véleményemnek.
A Ptk. szerződéskötési és szerződési típusszabadsága elveinek értelmezése alapján a felek szabadon dönthetnek abban, hogy akarnak-e szerződést kötni és azt milyen tartalommal kívánják kitölteni. Jogunk azonban korlátot állít, amikor tilalmazza, hogy a kontraktust megkötő felek szerződéseiket eszközként használják társadalmi és gazdasági érdekekkel ellentétes célok elérésére, a jogrend stabilitásának megingatására. A házastársak egymással kötött ügyleteinek valós célja igen gyakran a fedezetelvonás szándékával párosul, azzal, hogy a szerződés harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy teljesen elvonja, ezért az ilyen megállapodásokkal szemben hangsúlyozott szerepet kap a harmadik felek védelmére vonatkozó jogi szabályozás. A házastársak egyikének harmadik személlyel kötött szerződése is számos esetben irányul arra, hogy a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat kiszakítsa a közös vagyonból, csorbítva ezáltal házastársa közös vagyoni igényének kielégítési alapját, ezért ilyenkor a házastársak egymással szembeni jogvédelme kerül előtérbe.
A harmadik felek vagyoni érdekeit veszélyeztető magatartások elleni védelem a hazai jogi szabályozásban már korán előtérbe került. A Szászy Béla államtitkár vezetése alatt működő bizottság által készített 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) megtámadási jogot biztosított azoknak a hitelezőknek, akiknek igénye kielégítési alapját az adós valamilyen ügylettel elvonta, mégis elsősorban azok a megállapodások voltak megtámadhatók, amelyekkel az átruházó ingyenes elidegenítéssel szabadult meg a hitelező kielégítési alapját képező vagyontárgytól. Az ajándékozást azonban a hitelező abban az esetben is megtámadhatta, ha az egyébként nem is az ő kijátszására irányult, továbbá akkor is, ha a jogszerző jóhiszemű volt, vagyis "tudomása sem volt a hitelező követeléséről."[1] Már a régi Ptk. hatálybalépése előtt érvényesült az a vélelem - ingyenességi vélelmek elnevezéssel[2] -, hogy közeli hozzátartozók közötti olyan jogügyletről, amellyel egy követelés kielégítési alapját vonják el, azt kell vélelmezni, hogy azt a hitelező kijátszása miatt kötötték, mégpedig tekintet nélkül annak ingyenes vagy visszterhes voltára.[3] Azon túl, hogy az Mtj. a fedezetelvonó ügyletek jogkövetkezményeként már a hitelező felé irányuló relatív hatálytalanságot jelölte meg, meghatározásra került az is, hogy a házastársak közeli rokonoknak tekintendők, valamint a köztük történő vagyonátruházások esetén harmadik személyek irányában az ingyenességet vélelmezni kell.[4] Hamar felismerésre került tehát az a tény, miszerint a harmadik felek érdekére veszélyes, fedezetet elvonó kontraktusok felderítése és az ezzel okozott kár megtámadással történő felszámolása jelentősen nehezebb akkor, ha az ezt létrehozó felek házastársak, mert a házasság többek között az érzelmi összetartozás és a közös gazdálkodás színtere is, ezért a jogalkotó a kezdetektől igyekezett fokozottabb védelemben részesíteni a velük szerződést kötő harmadik személyek érdekeit. A fedezetelvonó szerződésre vonatkozó szabályokat a régi Ptk. 203. §-a tartalmazta, amely az ilyesfajtának minősített ügyletekhez szintén a személyi hatálytalanságot kapcsolta jogkövetkezményként, továbbá a (2) bekezdés azt is rögzítette, hogy amennyiben valaki a hozzátartozójával köt fedezetelvonó szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet közöttük vélelmezni kell, ebből kifolyólag a jogszerző személynek - a házasfelek által egymással kötött
- 110/111 -
szerződések esetén kettejüknek - kell bizonyítania a kérdéses szerződés ingyenes voltát, vagy a visszterhességet és ezzel kapcsolatban a rosszhiszeműséget. A hatályos szabályozás a régi Ptk.-hoz lényegében hasonlóan rendezi a fedezetelvonó szerződésre irányadó joganyagot[5], Ptk. 6:120. § (2) bekezdésében rögzítve azt, hogy a hozzátartozók között létrejött fedezetelvonó szerződések esetében törvényi vélelem áll fenn a rosszhiszeműség, illetve az ingyenesség mellett. A jogalkotó tehát a harmadik személyek fokozott védelme érdekében a fedezetelvonó jelleg megállapításának konjunktív feltételei közül - a kontraktus megkötésének időpontjában a harmadik félnek valamilyen igénye állt fenn az átruházóval szemben, az ügylettel kielégítésének alapját részben vagy teljesen elvonták, ingyenes vagyonátruházásról van szó, vagy visszterhesről, ám utóbbi esetben a jogszerző rosszhiszemű volt - a házastársak ügyleteinek vonatkozásában törvényi vélelmet állít fel és ezáltal hatékony jogi eszközt biztosít a kívülálló harmadik személyek részére, tekintettel a bizonyítási teher megfordulására. A családi kapcsolatokban, így a házastársi viszonyban is, ezek természetéből adódóan a rosszhiszeműség és az ingyenesség egyaránt domináns körülményeknek tűnnek, ezért az ellenkezőjük bizonyítása nem lehet könnyű feladat. A fedezetelvonó ügyletekre vetítve ezt, alappal gyanítható, hogy a házasfél tudott az átruházó meglévő kötelezettségéről, továbbá az is alappal tehető fel, hogy a házastársak egymással ingyenes fedezetelvonó ügyletet kötnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
