A tisztességtelen szerződési feltételek joga az európai uniós magánjogi jogharmonizáció egyik legkeményebb próbakövének bizonyul mindmáig.[1] A tisztességtelen szerződési feltételek tilalmáról szóló 93/13/EGK irányelv tulajdonképpen azt teszteli a tagállami magánjogi rendszerek kontextusában, hogy mennyi az elégséges és szükséges mértéke a jogharmonizációnak, ahhoz hogy az uniós jogi követelmények az európai magánjogi pluralizmus közepette működőképes joghoz vezessenek.[2]
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i, 93/13/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 93/13/EGK irányelv) jogpolitikai célja a fogyasztók gazdasági érdekeinek egyértékű védelme az uniós belső piacon. E célt az Európai Gazdasági Közösség a tagállamok nemzeti jogszabályainak akkori állapota alapján részleges harmonizációval látta megvalósíthatónak, meghagyva a tagállamoknak a jogot, hogy az irányelvben előírtakhoz képest szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak magasabb szintű védelmet. A 93/13/EGK irányelv előírja, hogy a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az eladók és szolgáltatók ne alkalmazzanak a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelen feltételeket, de ha mégis alkalmaznak ilyen feltételeket, akkor azok ne legyenek kötelező érvényűek a fogyasztókra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is alkalmazható, a szerződés továbbra is kötelezze a feleket. Ennek érdekében a 93/13/EGK irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy közigazgatásuk és igazságszolgáltatásuk megfelelő és hatékony eszközökkel rendelkezzenek ahhoz, hogy megszüntessék a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. A fogyasztók védelme az egyedileg meg nem tárgyalt fogyasztói szerződésekre korlátozódik (3. cikk) és nem vonatkozik a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek [4. cikk (2) bekezdés]. Az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben, a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztók kárára (2. cikk). Az uniós jogalkotó a szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához piaci támpontokat ad. A szerződési feltétel tisztességtelensége a szerződés tárgyát képező áruk és szolgáltatások természetének figyelembevételével, hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában fennálló összes körülményeire állapítható meg, tekintettel a szerződés minden egyéb feltételére és olyan más szerződés feltételeire, amelytől függ a vizsgált szerződés [4. cikk (2) bekezdés].
Minden, 1994. december 31-e után (később csatlakozott tagállamok esetében a csatlakozást követően), fogyasztókkal kötött szerződésre a 93/13/EGK irányelvben előírt rendelkezések alkalmazandók. Ennek ellenére hatálybalépését követően a 93/13/EGK irányelv majdnem hogy feledésbe ment jelentősebb tagállami bírói joggyakorlat nélkül, míg nem a 2008-as gazdasági világválságot követően nem kerültek vitarendezésre olyan fogyasztói szerződések tízezrei, amelyek a tisztességtelen szerződési feltételek tömeges alkalmazásáról tanúskodtak az irányelv tagállami implementálását követően is. A gazdasági világválság nagyon rövid időn belül felszínre hozta, előbb a 93/13/EGK irányelv által meghirdetett fogyasztóvédelmi politika nagyon törékeny beágyazódását a tagállami magánjogba (különösen azokban az országokban, amelyeket jelentősen sújtott a lakossági eladósodás, mint Görögország, Magyarország, Románia, Spanyolország és Portugália)[3], majd később azt is, hogy milyen mély, az uniós irányelv szabályozási tárgyához tartozó kérdéseken túlmutató rendszerszintű hatásai lehetnek a tagállami magánjogban a szerződési tisztesség uniós belső-piaci értékek által vezérelt értelmezésének és alkalmazásának.[4]
Cikkem e terület jogfejlődési dinamikájára, annak ok-okozati összefüggéseire kísérel rámutatni és egyben rávilágítani a tagállami döntéshozatal és jogdogmatika előtt álló megoldandó feladatokra, miközben a tagállami igazságszolgáltatásra hárult új szerep nehézségeit elemzi. Az alapkérdés az, hogy miért volt szükség közel két évtizedre és egy gazdasági világválság széles társadalmi meg-
- 74/75 -
nyilvánulásaira ahhoz, hogy az uniós irányelv által bevezetett fogyasztói szerződési igazságosság ingatagsága megnyilvánuljon, a jogharmonizáció gyenge hatékonysága és egyben a nemzeti polgári jogi rendszerek problémamegoldó képességének belső korlátai is felszínre kerüljenek.
A válasz egyszerűbb, mint amilyennek tűnik: a) a gazdasági világválság gazdasági és társadalmi hatásai értékütközésekhez vezettek az uniós jog piacvezérelt és számos más természetű nemzeti értékek és preferenciák között; b) a konfliktusok feloldására tagállami szinten nem volt egyértelmű, kiforrott társadalmi igazságossági modell, amely irányt adott volna a jogértelmezéshez; c) az új polgári jogi intézmény még 20 év távlatában sem volt (és jelenleg sincs) jogelméletileg és módszertanilag elégségesen feldolgozva a tagállami polgári jogi gondolkodásban ahhoz, hogy útmutatásként szolgálhatott volna a végrehajtás és igazságszolgáltatás során felmerült rendszer-szintű értelmezési problémák feloldására. Mindehhez az irányelv önmagában kevésnek bizonyult, hiszen ez tagállami feladat.
Miközben a tagállami döntéshozók és az európai magánjogi dogmatika képviselői a ’90-es évektől beindult uniós magánjogi jogharmonizációt követően elsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy ellenálljanak a nemzeti polgári jog egységét és rendszerét veszélyeztető "rendszer-idegen" elveken és értékeken alapuló további uniós jogi beavatkozásoknak, addig a nemzeti civilisztikai gondolkodás lemaradt a nemzeti jogba átültetett uniós irányelvek hatásainak jogelméleti és módszertani feldolgozásával. A tagállamok általában nem képezték le rendszerszinten a 93/13/EGK irányelv által beindított "megosztott jogfejlesztési modell" rendszer-dinamikáját (annak fejlődését meghatározó tényezőivel és szereplőivel), ami a folyamatirányítás elengedhetetlen feltétele.
Áltanosan jellemző az uniós piacszabályozás részét képező a 93/13/EGK irányelv tagállami átültetésére, hogy a nemzeti polgári jog hozzáigazítása minimálisra lett szűkítve abból a megfontolásból, hogy a magánjog tagállami hatáskör, ezért a cél az volt, hogy a nemzeti magánjogot a lehető legkisebb rendszerhatás érje elveiben, értékeiben, eszközeiben. Így számos tagállamban a nemzeti polgári jog nem termelte ki azokat a mechanizmusokat, amelyek működőképessé teszik a minimalista és részleges harmonizáción alapuló új jogintézményt.
A tisztességtelen szerződési feltételek tilalmára vonatkozó tagállami végreható normák hatékony végrehajtása hiányában a tisztességtelen feltételek széles körű alkalmazása rövid időn belül a lakosság jelentős hányadának eladósodásához vezetett Spanyolországban, Görögországban, Portugáliában, Romániában, Magyarországon, [5] miután a piaci szereplők a gazdasági világválság hatására a pénzpiaci és munkakörülmények hirtelen változásai következtében fogyasztók tízezreivel szemben érvényesítették ezeket a szerződési feltételeket. Ezekben az országokban a tisztességtelen szerződési feltételek joga inkább papíron létezett, mint a gyakorlatban, ahogy azt később a felmerült jogértelmezési problémák beigazolták. A 93/13/EGK irányelv hatálybalépését követően 2007-ig mindössze 6 esetben fordult tagállami bíróság az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EUB) útmutatásért az előzetes döntéshozatali eljárás keretében.[6]
A lakossági eladósodásnak a szerződési jog kereteit meghaladó, elsősorban komplex gazdasági-társadalmi okai voltak,[7] amelyek bemutatása és elemzése a jelen cikk kereteit meghaladná, mégis rövid utalás ezekre nélkülözhetetlen, mivel jelentős hatást gyakoroltak a tisztességtelen szerződési feltételek jogának alakulására 2008 óta. Ezek az alábbiakban összegezhetők: hiányos piacszabályozás és hiányzó piacfelügyelet a lakossági hitelezés piacán; megnövekedett piaci kereslet a hitelezés iránt, amely lehetővé tette a felelőtlen hitelezést, sok esetben hitelképességi vizsgálat nélkül; a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok széles körű alkalmazása a fogyasztók számára igen kockázatos szerződési feltételek alkalmazása érdekében.[8] A gazdasági világválság következményei csupán megerősítették az elégtelen, hiányos piaci szabályozás és hatékony piacfelügyelet következményeit.[9] A fogyasztók egy sor rendszer-tényezőnek és rendszerhatásnak voltak kitéve, ami lényegesen torzította szerződéskötéskor a tudatos választást és tudatos döntést.[10] A lakossági hitelszerződések kérdéskörére azért kell kitérni, mert e terület fejleményei határozzák meg továbbra is a fogyasztói szerződési igazságosság paradigmáját európai uniós szinten; az előzetes döntéshozatali ítéletek több mint 80%-a a lakossági hitelezés területén születik.[11] E kérdésre a cikkemben még visszatérek, a terület jogi szükségleteire adott bírói-jogi
- 75/76 -
válaszok által a magánjog teljes rendszerének okozott externáliák kapcsán.
Elsődlegesen tehát a megfelelő jogszabályi piaci beavatkozás, illetve piacszabályozási korrekciós eszközök hiányában vált a tisztességtelen szerződési feltételek joga az egyetlen eszközzé a bíróságok kezében, hogy ex post korrigálják azt, ami tulajdonképpen a közjogi szabályok feladata lett volna. A piaci szereplők szabadon alakíthatták a szerződéses jogviszonyt anélkül, hogy fogyasztóvédelmi szempontok mentén, a 93/13/EGK irányelvet átültető normák alapján, bármilyen hatóság megkérdőjelezte volna a széles körben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételeket. Az érintett tagállamok közös vonása, hogy a jogalkotók túl sokáig kivártak közjogi, piacszabályozó megoldásaikkal, illetve kógens magánjogi szabályok bevezetésével, mivel az egyedi igazságszolgáltatást tekintették megoldásnak abból adódóan, hogy a szerződési tisztességet "magán" problémaként, nem pedig a fogyasztók kollektív érdekeként kezelték.[12]
E mellett a tagállami magánjog egyéb lemaradásai is közrejátszottak a bírói-jogi úton zajló jogfejlesztés precedens nélküli átalakulásához. A szerződési jog fejlődésileg elmaradt a modern szerződéskötési módszerekhez és ügylettípusok fokozott technikalitásához képest (például a távközlési és a pénzpiaci szolgáltatások területén), nem követte pozitív jogi megoldásokkal azok gyors változását és az új szabályozási szükségleteket. Ez különösen igaz az úgy-nevezett "életre szóló társadalmi szerződések"-re (life-time social contracts), mint amilyen az ingatlan hitelezés.[13]
Az igazságszolgáltatás a fogyasztói szerződések tisztességtelenségének vizsgálata során számos olyan problémába, amely közös vonása a liberalizált piacokon felmerülő vitarendezésnek: a) olyan tényállások, amelyek korábban nem képezték bírói jog tárgyát; b) új jogértelmezési kérdések, amelyekre általában sem jogszabály, sem az esetjog nem szolgál megoldással; c) a polgári jogi kérdések a közjogi és piacszabályozási megoldáskeresés síkjára kerültek; d) megoldásra várt a szerződő felek (piaci szereplők és fogyasztók) közötti egyenlőtlenség problémaköre; e) a peres ügyek komplex gazdasági kérdéseket vetnek fel, amelyek keretében a közérdek gyakran szembe megy a gazdasági megfontolásokkal; f) az egyedi bírósági határozatok, főleg legfelsőbb bírósági határozatok, szabályozó hatással lehetnek, ami befolyásolhatja az érintett piaci szektort.[14] Tehát a tagállami bíróságok egyrészt magánjogon kívüli, másrészt a nemzeti magánjogból eredő belső problémákkal szembesültek, amikor az új, uniós jogi gyökerű jogintézmény segítségével több tízezer ügyben, egyedi döntésekkel kellett igazságot szolgáltatniuk.
A 93/13/EGK irányelvet ezért sok tekintetben "befejezetlennek" találták a tagállami bíróságok és a nemzeti polgári jog és perrendtartási jog sajátosságaiból eredő rendszerproblémákat uniós jogi kérdéssé alakították, azért hogy a problémamegoldást uniós szintre exportálhassák. A nemzeti bíróságok egyre gyakrabban fordultak az Európai Unió Bíróságához útmutatásért az előzetes döntéshozatali eljárás keretében. 2008-2014 között 21 előzetes döntés született, amely jelentős szám a korábbi 14 éves időszakhoz képest, amikor csupán 6 esetben fordultak tagállami bíróságok luxemburgi útmutatásért.[15] Az előzetes döntéshozatali eljárás új szerepbe került.[16] A jogharmonizáció által fentről-lefele építkező (top-down) folyamat kiegészült az elmúlt években a lentről-fölfelé (bottom-up) építkező, bírói jogi úton zajló joghézag-pótló jogközelítéssel, amelyet a tagállami igazságszolgáltatás mozgat. E folyamat során verseny alakult ki egyrészt a tagállami és uniós (vertikális), másrészt a tagállamok között (horizontális) a megoldáskeresésben, ami nem más, mint magánjogi, bírói kormányzás (judicial governance).
A tagállami polgári jogi bíróságokat két fő "problémakór" (tudatosan használtam e kifejezést a problémakör helyett, hiszen ezek a kérdések kórosan visszatérőek mindmáig) foglalkoztatja jelenleg is: a) mi a tartalma és hol húzódnak határai az igazságszolgáltatás kvázi piacfelügyeleti új szerepkörének, ami váratlanul hárult rájuk, és hagyományos küldetésüktől idegen, és b) hol húzódnak a határai a minimalista és részleges jogharmonizációnak, amelyen alapszik a 93/13/EGK irányelv, más szóval hol húzhatók meg, meddig terjednek a bírói ’jogalkotás’ határai. Szerepköre tisztázásánál azzal is számolnia kellett a tagállami igazságszolgáltatásnak, hogy óriási társadalmi nyomás hárul rá abból adódóan, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek tömeges alkalmazása és a perek addig nem tapasztalt magas száma és azok kimenetele komoly gazdasági és társadalmi következményekkel járt és jár mindmáig. Tehát ezekben a perekben egy új típusú közérdek is megjelenik (egy belső, nemzeti) a 93/13/EGK irányelv által hirdetett közérdek mellett, amely a fogyasztók érdekeit, mint kollektív érdeket, mint közérdeket tekinti.[17] A tisztességtelen szerződési feltételek
- 76/77 -
intézményének e kettős közérdekű vonatkozása nehezen bizonyult összeegyeztethetőnek a szerződési jog hagyományos értékrendjével és arra épülő elveivel, mint a szerződési autonómia, pacta sund servanda, a szerződő felek jogegyenlősége.
A 93/13/EGK irányelv csak egyes kérdéseit szabályozza a szerződési igazságosságnak, míg a tartalmi igazságosság kérdését és a kártérítés kérdéskörét meghagyta tagállami hatáskörben, annak lehetőségével együtt, hogy a tagállamok a nemzeti sajátosságoknak megfelelő mechanizmusokat dolgozzanak ki, amivel azok általában nem éltek. A tisztességtelenség megállapítása a 93/13/EGK irányelv alapján még nem tényleges és tételes igazságszolgáltatás a fogyasztókra nézve, ha nem áll rendelkezésére a nemzeti magánjogban és eljárásjogban eszköztár, ahhoz, hogy a konkrét szerződéses jogviszony rendezése megtörténjen. Ezért sok esetben a fogyasztók sem érezték elégséges fogyasztóvédelemnek a 93/13/EGK irányelv nemzeti implementáló szabályai által szolgáltatott igazságot, amely a tisztességtelen szerződési feltétel semmisségének megállapítására korlátozódott.
A fogyasztók mégis az Európai Unió Bíróságában látták a végső igazságszolgáltatót. Ennek a probléma-kezelésnek a saját problémai akkor mutatkoztak meg érdemben, amikor az európai polgár, akinek a javára értelmezte az Európai Unió Bírósága az esetek nagytöbbségében az 93/13/EGK irányelvet, abban a helyzetben találta magát, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás eredményezte jogorvoslás vagy később az uniós bírói jog hatására végbement nemzeti jogalkotás sokkal szerényebb a fogyasztóra nézve a nemzeti politika és igazságszolgáltatás kontextusában, mint az európai jogértelmezés.[18]
Válaszul, az Európai Unió Bírósága olyan innovatív megoldások sorozatával igyekezett kezelni az uniós és nemzeti magánjog másságából adódó jogütközéseket, mint a bíróságok jogosultsága majd kötelezettsége, hogy hivatalból - ex officio - vizsgálják a szerződések tisztességtelenségét[19]; a semmisség erga ommes következménye[20], a tagállami perrendtartási önrendelkezés elve[21].[22]
A tagállami bíróságok ismételt kérdésére, hogy az egyéni igazságszolgáltatásnak milyen hatásköre lehet a tisztességtelenség jogorvoslásában (helyettesítheti-e a tisztességtelen feltételt mérlegelés alapján, a felekre bízhatja-e az egyensúly helyreállítását, a nemzeti diszpozitív joghoz nyúlhat-e a felek akaratának helyettesítésére?) az Európai Unió Bírósága következetes maradt a tekintetben, hogy nem helyettesíthető a tisztességtelen szerződési feltétel mérlegelés útján bírói joggal, ezzel világosan körülhatárolt keretek közé szorítva a bírói mérlegelést a tartalmi igazságosságra vonatkozóan.[23] Az Európai Unió Bírósága több alkalommal kifejtette, hogy az EUMSZ 267. cikke által ráruházott, az uniós jog értelmezésére vonatkozó hatáskörének gyakorlása során az uniós jogalkotó által a tisztességtelen feltétel fogalmának meghatározásakor használt általános szempontokat értelmezheti.[24] Hangsú-
- 77/78 -
lyozta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e szempontok alapján az adott tényállás sajátos körülményei függvényében az adott szerződési feltétel konkrét minősítéséről döntsön, ezért az Európai Unió Bírósága ebből következően arra kell szorítkozzon, hogy olyan iránymutatásokat adjon a kérdést előterjesztő bíróság számára, amelyeket ez utóbbi feltehetően figyelembe tud venni az érintett feltétel tisztességtelen jellegének értékelése során.[25]
A következő fejezet a tagállami folyamatirányítás kereteit meghatározó uniós jogi tényezőket elemzi.
Az élő jog fejlődésének tisztánlátásához, hiányosságainak és potenciáljának feltárásához feltétlen szükséges a belső dimenziói mellett a külső (európai uniós) tényezőinek elemzése is. Ide tartozik: a) az irányelv szabályozási célja és integrációs funkciója, b) sajátos szabályozási technikája, c) az Európai Unió Bíróságának sajátos módszertana és kvázi jogalkotó hatásköre.
Az irányelv és nemzeti magánjog kölcsönhatásából eredő rendszerproblémák elsődlegesen a 93/13/EGK irányelv fogyasztóvédelmi modelljéből adódnak, hiszen ez határozza meg az Európai Unió Bírósága mai mozgásterét is a konfliktuskezelésben. Wilhelmsson négy igazságossági megközelítést nevesít, amely mentén vizsgálható a 93/13/EGK irányelv: a) eljárási igazságosság (procedural justice), amely a szerződéskötés pillanatára összpontosít, b) kiegyenlítő igazságosság (commutative justice), amely a szerződés tartalmi méltányosságára, a felek ígéreteinek egyensúlyára törekszik, c) elosztó igazságosság (distributive justice), amely célja a gyengébb fél védelme a másik társadalmi kategóriával szemben és d) a más társadalmi célokat támogató igazságosság (support other societal policies), amikor a szerződéses tisztességességre vonatkozó értékítélet más társadalmi ügyeket támogat.[26] A szerző a 93/13/EGK irányelvben a fogyasztóvédelmi megközelítéssel ötvözött standard szerződési modellt ismeri fel. [27] A standard szerződési, vagy másként fogalmazva a "nincs sajátos probléma" modell lényege, hogy a felek szabad akaratán alapuló általános szerződéses jog képes biztosítani az igazságos eredményt, ezért e modellben az egyéb (fent vázolt) igazságossági formák csak másodlagos szerepet játszanak.[28] Ez a modell az eljárási/procedurális igazságosságon alapszik, amely abból indul ki, hogy a standard szerződési feltétel egyoldalúságot eredményez a szerződéskötési eljárásban, amelyet a tisztességtelenségi vizsgálat egyenlít ki.[29]
A szerződés tárgyát képező dolog vagy szolgáltatás ár-érték arányosságának vizsgálata nem tartozik a tisztességtelenségi vizsgálat körébe, ami arra utal, hogy a 93/13/EGK irányelvben az eljárásjogi igazságosság érvényesül, tehát elsődlegesen a szerződés megkötésének a tisztessége számít. Ez a modell a szerződéses szabadságot szentesíti, amely a felek autonómiáján alapszik.[30] A jogdogmatika éppen abban látja a gondot az európai szerződéses tisztesség koncepciójánál, hogy tisztességtelenség vizsgálata ex post történik, akkor, amikor már megkötetett a szerződés és jelentős hatással bírt a fogyasztó életére. Az ügyletek ex post kontrollja a hangsúlyt a magánjog felsőbbségére helyezi, annak normatív felsőbbrendűségén alapszik a közjogi beavatkozáshoz képest, míg a bíróságoktól csupán az elvárt, hogy kiigazítsák a piaci torzulást, ahelyett, hogy azt a jogszabályok megelőznék.[31]
A fogyasztói szerződési igazságossági modell az 2010 óta a gazdasági világválság hatására jelentősen átalakult. A végrehajtás során a 93/13/EGK irányelv bizonyos mértékben disztributív (jólételosztó) szerepkörbe került a gazdasági világválság társadalmi hatásainak kezelése során. Így az alapmodell és tagállami szinten a tisztességtelen szerződési feltételek által megoldandó problémák számos feszültséget szültek és szülnek továbbra is. Ezt tovább fokozza az is, hogy a fogyasztói sajátos probléma nem tudomásulvétele következtében, a saját polgárjogi és perrendtartási rendszerüket védve a bíróságok az általános szabályokban keresik az igazságtétel eszközeit, ez pedig nem hatékony válasz a gyengébb fél - a fogyasztó - sajátos védelmi szükségleteire. A tisztességtelenségi vizsgálat funkciója éppen az, hogy kiegyenlítse a standard szerződési feltétel egyoldalúságát a szerződéskötési eljárásban, ezért ha a tisztességtelenségi vizsgálat visszakerül a ‘nincs probléma’ paradigmába, aminek lényege, hogy a felek akarata megoldja a problémát, akkor azzal kilépünk a fogyasztói szerződések tisztességi vizsgálatának eredeti funkciójából.
Ami a 93/13/EGK irányelv által meghirdetett fogyasztóvédelmet illeti, annak milyenségét elsősorban az definiálja, hogy az információ paradigmán alapszik, amely a
- 78/79 -
fogyasztót racionális, jól informált, körültekintő, tudatos piaci szereplőnek tekinti. Ezért, a 93/13/EGK irányelv nem paternalista a fogyasztókra nézve, hanem abból indul ki, hogy nem az állam vagy az EU feladata az ügylet egyes elemeinek szabályozása. Szerepük kimerül abban, hogy megteremtik az eszközöket a felek számára, hogy azok alapján meghozhassák piaci döntéseiket. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 93/13/EGK irányelv jogalapja a belső piac megteremtése, az EK-Szerződés 100a cikke alapján. A 93/13/EGK irányelv 7. cikke világosan kimondja, hogy a tagállamoknak nemcsak a fogyasztók, hanem a versenytársak érdekében garantálniuk kell, hogy alkalmas és hatékony eszközök léteznek a tisztességtelen kikötés további használatának megelőzésére. Ebből eredően az Európai Unió Bírósága a tisztességtelenség vizsgálatára vonatkozó jogértelmezésnél nem csupán tisztán fogyasztói érdeket tart szem előtt, hanem piaci érdekeket is mérlegel.
Az uniós jogi gyökerű tisztességtelen szerződési feltételek joga tehát nem az érintett felek akaratának az eredménye, vagy az állam akaratának a kinyilvánítása arra vonatkozóan, hogy milyen a magánszemélyektől elvárt magatartásforma, mint ahogy az a nemzetállami polgári jogban történik, hanem olyan szupranacionális normákról van szó, amelyek határokon átnyúló piaci érdekeket követnek.[32]
Az uniós magánjog és így a tisztességtelen szerződési feltételek joga nemcsak funkciójában, hanem rendszerében is sajátos. Az uniós magánjogot a nemzeti polgári jog által nem ismert rendszersajátosságok jellemzik.
Az irányelvek az általuk szabályozott területen nem hoznak létre egy teljes körű jogrendet, így a 93/13/EGK irányelv sem szolgál megoldással egy sor olyan kérdésre, amelyek közvetlenül érintik a végrehajtást. Az irányelv csak olyan mértékben szolgál szabályokkal, hogy azok az uniós belső piacot érintő különbségeket enyhítsék, közelítsék. Ezeket a szabályokat be kell kapcsolni a nemzeti jogrendbe. Általában csak az átültetést követően a végrehajtás és igazságszolgáltatás során válik nyilvánvalóvá, hogy az irányelv megfelelő működése milyen más területeken igényel reformokat az általa szabályozott kérdéseken kívül. Az uniós jogi gyökerű átültető szabály működőképessé tétele így akár azzal is járhat, hogy szükségessé válik a magánjog szerkezetének és struktúrájának igazítása olyan kérdésekben is, amelyek az irányelv hatókörén kívül esnek, mint például az eljárásjog egyes kérdései. Tehát az európai uniós magánjogi piacszabályozás láthatatlan keze a jogharmonizációs technika által sokkal messzemenőbb és mélyebb lehet, mint az irányelv tételes jogi, intézményi vagy eljárásjogi céljai. A jogdogmatika ebben a folyamatban egyenesen a nemzetállami magánjog sémáinak az európai piac-állam általi megbomlasztását, leépítését látja.[33]
Az uniós jogi gyökerű magánjog komplex funkcióbeli és rendszerszintű sajátosságait a jogforrások pluralizmusa adja. A jogforrások pluralizmusa (nemzeti és európai uniós jogforrások keveredése) változásokat eredményez abban is, ahogy a jogforrások egymásra épülnek, egymáshoz igazodnak, illetve ahogy az adott ügyhöz kapcsolódnak.[34] A tisztességtelen szerződési feltételek joga területén az uniós jog hatására a joganyagot a 93/13/EGK irányelv, az uniós bírói joggyakorlat, az EU Alapvető Jogok Chartája, az uniós magánjog általános elvei, az irányelvet átültető jogszabályok, a nemzeti polgári jognak a szerződésekre vonatkozó és a kártérítésre vonatkozó rendelkezései, a nemzeti piacszabályozási normák, a szerződésekre vonatkozó szektor-specifikus kógens szabályok és a nemzeti perrendtartási szabályok alkotják.
Az élőjog vagy cselekvésben levő jog egy olyan jog, amely már sem nem uniós, sem nem tisztán nemzeti, sem funkciójában, sem értékeiben, sem eszközeiben, és ez utóbbinak köszönhetően már nem is tisztán polgári jogi, a szó klasszikus értelmében. Maga a 93/13/EK irányelv is ötvözi a tételes és eljárásjogot, túllépve a magánjog strukturális felépítésén. Tehát a tagállami polgári jogi bíróságoknak egy hibrid joggal van dolguk, amely sem nem tisztán uniós, sem nem tisztán nemzeti, hanem mindkét rendszer jegyeit viseli.[35]
Az uniós jogban gyökerező nemzeti magánjogi intézmények integratív megközelítést igényelnek, hiszen az uniós irányelveknek nincs önálló léte, hanem a nemzeti jog magánjogi és közjogi intézményei által kerülnek működésbe. Az uniós magánjog, és az igaz a tisztességtelen szerződési feltételek jogára is, egy mozgásban levő, több szintű rendszer. Ez egy másik alapvető eltérést eredményez a nemzeti és uniós magánjog között, azt hogy az uniós magánjogi szabályok nem rendszerbe ágyazottak, mint a nemzeti jogban, ahol egységes hierarchikus rendszert alkotnak és nem értékvezéreltek, hanem piacfüggőek, célvezéreltek.[36] Tehát a tisztességtelen szerződési feltételek joga esetében is rendszerként zárt tagállami magánjogi szabályokkal és strukturálisan nyitott, tranzverzális, cél-orientált európai rendszerrel van dolgunk.[37] Micklitz szoros összefüggésre mutat rá a magánjog piacfüggősége és tagoltsága között. A szerző úgy véli, hogy az uniós tételes jogi és a bírói jogi magánjogi joganyag piacelvűsége eredmé-
- 79/80 -
nyezte az európai magánjog fokozódó tagoltságát.[38] Tény, hogy a hatások egymást kölcsönösen erősítik.
Szintén sajátos az uniós tisztességtelen szerződési jog kodifikációs stílusa és módszere, amely általában elvalapú szabályokon (principles based) és úgynevezett generál klauzulákon (general clause based) alapszik, nem pedig részletszabályokon. Ezért a 93/13/EGK irányelv számos tekintetben szorul fogalmi és módszertani tisztázásra az átültetés, végrehajtás vagy igazságszolgáltatás során. Az elvalapú szabályozás esetén a szabály az általános jogelvekre (mint a jóhiszeműség, vétlenség, diszkrimináció tilalma) vagy az adott jogterület általános elveire utal (mint a ténylegesség, előreláthatóság), ezeket nevezi meg a jogi norma értelmezési mércéjeként. Ennek tipikus példája a 93/13/EGK irányelv 3. cikke a tisztességtelen szerződési feltétel definíciójáról, hiszen a jóhiszeműséget szabja meg mérceként. A gyakorlatban e rendelkezés számos előzetes döntéshozatali kérelemnek ad helyet, elvontsága miatt.[39] A generál klauzulák, amelyek általánosan megfogalmazott rendelkezések, nem tartalmaznak konkrét anyagi jogi kritériumokat, ezért széles teret adnak a későbbi alkalmazás során a bírói mérlegelésre. Az ilyen típusú jogi normák általában nagy jelentőséget tulajdonítanak a körülményeknek is. Példa erre szintén az irányelv 3. cikke, amely a szerződéskötés összes körülményeinek figyelembevételét írja elő a tisztességtelenségi vizsgálathoz, annak megállapításához, hogy a piaci szereplő rosszhiszeműen okozott-e jelentős hátrányt a fogyasztó számára.
Ilyen normákkal az irányelvek teret hagy a tagállamoknak arra, hogy az uniós szabály működési mechanizmusait, részletszabályait belső kondicionalitásaik mentén dolgozzák ki. Viszont a tagállamok számára az ilyen típusú normáknál nem világos az elhatárolás a jogértelmezés-jogfejlesztés-jogalkotás között. Ezért a nem meghatározott fogalmak, hatáskör átruházó normaként működnek,[40] anélkül hogy az irányelv meghatározná, hogy kire és milyen szintre számította ruházni az uniós jogalkotó az uniós norma konkretizálását, a tagállami jogalkotásra vagy az igazságszolgáltatásra.
Amennyiben átültetéskor a tagállamok nem töltik fel tartalommal, nem részletezik ezeket a szabályokat, hanem ugyanabban a formában veszik át az elvalapú és általános szabályokat, mint ahogy azok az irányelvben találhatók, ezzel tulajdonképpen többé-kevésbé tudatosan vagy nem tudatosan már az átültetés során jelentős mértékben újradefiniálják a tételes jog és bírói jog arányát és szerepét az adott jogintézmény további fejlődésében, jelentős jogalkotási feladatokat hárítva az igazságszolgáltatásra. Az uniós jogforrás ilyen kezelése, azzal a céllal, hogy az uniós jog hatása a nemzeti magánjogra minimális legyen, azt a fordított hatást éri el, hogy az uniós jogi hatás fokozódni fog bírói jogi úton, mivel a jogfejlődés elkerülhetetlen. Tehát a bírói jog szerepének átalakulása, annak erősödése a tisztességtelen szerződési feltételek területén olyan jogfejlődési tendencia, amely elsődlegesen a 93/13-as irányelv természetéből és kodifikációs stílusából adódik, másodlagosan pedig annak következménye, hogy azt miként kezelik a tagállamok.
A nemzeti bíróságok annak függvényében tudnak sikeresen boldogulni ezzel az új szereppel, hogy a nemzeti jogban milyen jogalkotási szerepkör van számunkra megengedve.[41] Azokból a tagállamokból érkezik a legtöbb jogértelmezési kérdés az Európai Unió Bíróságához a 93/13/EGK irányelv értelmezésére vonatkozóan, ahol az átültetés ugyanazt a módszert követte, mint az irányelv, a bírói kar pedig nem rendelkezik széles körű jogfejlesztő szerepkörrel, mert az a jogalkotás felségterületének számít. A tagállami bíróságok jogértelmezési nehézségeit tovább fokozza az is, hogy az előzetes döntéshozatali kérelmekben kapott kérdésekre az Európai Unió Bírósága gyakran szintén elvek által vezérelt megoldásokkal válaszol. Ilyen esetekben a tagállami bíróságok az előzetes döntéshozatali eljárás segítségével sem kapnak Luxemburgból olyan jogértelmezési útmutatást, amely a bíróságok jogfejlesztő szerepén változtatna. Az elvalapú normák és a generál klauzulák tulajdonképpen központi eszközei a tisztességtelen szerződési feltételek joga további hibridizálásának, eljárásjogosodásának és mindenekelőtt az erősödő bírói jog szerepének.
E kontextusban felmerül az európai bírósági értelmezés jogszabályi átültetésének, kodifikálásának kérdése az elvalapú, általános átültető normák értelmezésének megkönnyítésére, ami igen kényes jogpolitikai kérdés tagállami szinten. Az Európai Unió Bíróságának jogértelmezési technikája és politikája már azért sem könnyen ko-
- 80/81 -
difikálható a nemzeti jog szintjén, mert annak piaci megfontolásai ütközhetnek a nemzeti magánjogi értékekkel. Az eltérések nem annyira a megfogalmazás szintjén, hanem az értelmezés szintjén adódnak, hiszen a jóhiszeműség, ténylegesség, megelőzés, vagy az arányosság elvei teljesen más értelmezést kapnak uniós szinten, mint a nemzeti jogban. Szintén további kérdés, hogy az uniós bírói értelmezés nemzeti bírói átültetése a nemzeti magánjog eszköztárába mennyire jogértelmezés és hol kezdődik a bírói jogalkotás, hiszen a művelet értékítéletet feltételez és ez nem csak módszertani problémákat vet fel, hanem hatásköri kérdésekhez is vezet.[42]
Érdekes módon a jogdogmatika inkább az Európai Unió Bíróságának jogfejlesztő hatásköre kérdésében kritikus, ennek legitimitását kérdőjelezi meg,[43] mintsem a tagállami jogfejlődést vizsgálná annak számos tényezőjével. Az Európai Unió Bírósága mint legmagasabb autoritás az uniós jog értelmezése terén általános jogértelmezési hatáskörrel rendelkezik az uniós jog elvont fogalmainak értelmezésére vonatkozóan. Az EUMSZ 267. cikk (1) bekezdés b) pontja az uniós jog bármilyen formáját magában foglalja, beleértve az elvont fogalmak értelmezését is.
Nem kapott elegendő jelentőséget a jogi szakirodalomban az a kérdés sem, hogy milyen összefüggés lelhető fel az EU magánjogi hatásköre és a joghézag-pótló bírói joggyakorlat útján történő jogfejlődés között, habár az előzetes döntéshozatali kérdések egyre növekvő aránya közvetett módon a nemzeti magánjogi normák uniós jogi kompatibilitásának kérdéseit feszegeti, holott az EU-nak nincs közvetlen felhatalmazása a magánjogi jogalkotásra.[44] Uniós magánjog csakis belső piaci célok megvalósítását szolgáló fogyasztóvédelmi politika keretében jöhet létre. Ezért úgy is tekinthető a bírói úton történő uniós jogalkotás, mint ennek az uniós hatáskör deficitnek a demokratikus kontroll nélküli kompenzálása. Az uniós jogfejlesztés nem demokratikus politikai döntésen alapuló jogalkotás útján történik, hanem egy olyan folyamat terméke, amelynek szereplői az Európai Unió Bírósága és a nemzeti bíróságok. E kontextusban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tagállami jogállamiságot meghatározó hatalomszétválasztás nincs az EU-ban, így az uniós jogfejlesztés tekintetében sem teljesen egyértelmű a hatáskör az uniós jogalkotás és jogértelmezés között. Következésképpen a jogbiztonság fogalma is átértékelődik.
Az Európai Unió Bíróságának jogértelmezési módszertana szintén fontos szerepet játszik a szerződési tisztességre vonatkozó bírói jog alakulásában. A tisztességtelen szerződési feltételek joga régi és új jogérvényesítési formákat ötvöz, mint például a bíróságok ex officio kötelessége, hogy megvizsgálják a fogyasztói szerződések tisztességét (akkor is, ha azt kifejezetten nem kéri a fogyasztó), vagy a tisztességtelenség szankciója terén az erga omnes hatás. Az EU végrehajtási föderalizmuson alapszik,[45] amelynek keretében a hiányos végrehajtási mechanizmusokat igazságszolgáltatási aktivizmusával kompenzálja, mint ahogy az a 93/13/EGK irányelv esetében is gyakori. Az Európai Unió Bírósága általában az irányelvben kitűzött célokkal összhangban, gazdaságpolitikai érveléssel értelmezi a jogi kérdéseket, amelyeket a nemzeti bíróságok intéznek hozzá az előzetes döntéshozatali eljárás keretében. Az Európai Unió Bíróságának értelmezését ilyenkor a "cél-eszköz paradigma" vezérli, amely azon a tézisen alapszik, hogy az értelmezés a cél elérésének eszköze, amit célalárendelt értelmezésnek nevezünk.[46] Az ilyen értelmezés akkor válik különösen problémássá, mikor az uniós norma célja nincs eléggé részletezve, konkretizálva, és széles teret hagy a jogértelmezésnek, mint amilyenek a 93/13/EGK irányelv rendelkezései; így az értelmezés során újradefiniálódnak a jogalkotás és igazságszolgáltatás szerepe közötti határvonalak.[47]
A piaci értékvezérelt európai bírói értelmezésnek jelentős következményei vannak a bírói jogalkotási szerepkörre nézve, mivel a piacpolitikai típusú érvelés idegen a bíróságoknak, hiszen hagyományosan a jogpolitikai célok a jogalkotás felségterületét képezik. A tagállami bíróságok számára gyakran nem is áll rendelkezésre módszertani útmutatás arra vonatkozóan, hogy ezeket az uniós jogpolitikai célokat hogyan fordítsák le, ültessék át a civilisztikai érvelés hagyományos elveinek és eszközeinek nyelvezetére.[48] Ott ahol a fogyasztóvédelmi szempont kevés-
- 81/82 -
bé beágyazott a szerződési tisztesség magánjogi felfogásba, ott nagyobb nehézségekbe ütközik az uniós piacpolitika által vezérelt érvelés alkalmazása is.
Szintén nehezen kezelendő a tagállami polgári jogi bíróságok által az is, hogy válaszul az uniós magánjog és nemzeti magánjog interakciójából adódó rendszereredetű konfliktusokra, az Európai Unió Bírósága a két szint összekapcsolását olyan bírói úton definiált uniós jogi elvekben keresi, amelyek nem részei a magánjogi bírói érvelésnek, vagy a nemzeti magánjogban másként működnek.[49] Mivel ezek az elvek eltérnek a nemzeti magánjog hagyományos elveitől, a valóságban tovább irritálják a nemzeti jog önálló rendszeresedési folyamatát.[50]
Az alapjogok bevetése az uniós és nemzeti szintek közelítésére szintén az innovatív problémamegoldás része, abban a reményben, hogy az alapjogok által a hangsúly áthelyeződik a fogyasztók tényleges védelmére, ami visszahozná az uniós jog piacvezéreltsége által a fogyasztóvédelmi jog lényegesen erodált szociális dimenzióját.[51] Megjegyzendő, hogy az e fajta magánjogon kívüli kezdeményezések a tagállami bíróságok részéről jönnek, amire reakcióként az Európai Unió Bírósága is egyre inkább a magánjogon kívül és a tartalmi igazságosságon kívül keresi a rendszerproblémák kezelését. Ez a jelenség a tisztességtelen szerződési feltételek jogának alkotmányosodásához, további eljárásjogosodásához és közjogosodásához vezetett. Ezek tulajdonképpen a tisztességi szerződési feltételek jogának tehetetlenségi externáliái.
A magánjogon kívüli megoldások viszont újabb, másodgenerációs értelmezési problémákhoz vezetnek. A 2017-es év rekordnak számít az előzetes döntéshozatali kérelmek számának növekedése terén. Szeptember végén közel 30 ügy volt folyamatban az Európai Unió Bíróságánál, 7 ügyben pedig már állást foglalt az év folyamán.[52] A jogértelmezési kérdések számának növekedése is tükrözi, hogy a civilisztikára és az egyéni polgári jogi igazságszolgáltatásra olyan funkciók hárultak és hárulnak továbbra is, amelyek a megoldáskeresésben módszeresen újradefiniálják a tagállami szerződési jog rendszerét, annak egységét, és nem utolsósorban értékeit, amelyen alapszik. Mindez rendszerhatásaiban már messze túlmutat a 93/13/EGK irányelv eredeti céljain.
Ezzel kapcsolatban jogos Micklitz azon megállapítása, hogy a fogyasztóvédelmi jog alkotmányosodása és a problémamegoldás között nem lehet egyenlőséget tenni, mivel a bíróságok nem tudják a konfliktusokat feloldani, azok nem tehetnek többet, minthogy megszabják a politika irányvonalait.[53] Ugyanakkor az is igaz, hogy az alapvető jogokon keresztül az Európai Unió Bírósága lényegesen hatni tud a nemzeti fogyasztóvédelmi politika alakulására. Az alkotmányos út azért sem célravezető, mert a magánjog alkotmányosítása eltérő formákat ölt nemzeti és európai uniós szinten. Míg uniós szinten a piac-állam határozza meg az értelmezés kimenetelét, addig nemzeti szinten a nemzeti jogi, gazdasági és társadalmi környezet nyomja rá bélyegét a folyamatra, ezért van az, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek jogának alkotmányosodása ez idáig nem járult hozzá lényegesen a tartalmi igazságosság megerősítéséhez. Az alapjogok gyenge eszköznek bizonyultak a magánjogi konfliktusok feloldására, mivel nem vezettek az értékek újradefiniálásához és nem szolgáltak joghézag pótlóként hatékony megoldásnak. Micklitz szerint a magánjog alkotmányosodása nem más, mint a piacelvűség újabb megnyilvánulása.[54]
A következő fejezet arra keresi a választ, hogy miért van jelentős módszertani lemaradásban a tagállami magánjogi dogmatika az uniós magánjogi jogfejlődés üteméhez képest, amely jelentősen hozzájárult az elmúlt évtizedben ahhoz, hogy nemzeti módszertani eszközök hiányában a tagállami bíróságok továbbra is az Európai Unió Bíróságához fordulnak útmutatásért.
A nemzeti magánjogi rendszerek átalakulása az uniós fogyasztóvédelmi magánjogi normák hatására úgy zajlik, hogy a tagállami jogelmélet és dogmatika nem sok jelentőséget tulajdonít a magánjog funkciójában bekövetkezett változásoknak, holott azoknak jelentős társadalomformáló hatásuk van és jelentős módszertani következményekkel járnak.[55] Az uniós és nemzeti jog interakciójából született joganyag elméleti feldolgozása során az összehasonlító jogászok módszertani kérdésekben általában a magánjog szoros kultúra-függőségénél ragadnak le. Ez az állapot a XIX. századi paradigmát tükrözi még mindig, miszerint ’a magánjog politikamentes’, miközben főleg az elmúlt évtizedben a tisztességtelen szerződési feltételek
- 82/83 -
uniós joga egyre jobban politizálódott a gazdasági világválság hatására.
A kontinentális polgári jogban az uniós jog hatására bekövetkezett fejlemények, mint amilyen a szerződési jog piacszabályozó eszközzé alakulása, annak növekvő közjogosodása; az egyre gyakoribb hivatkozás az alapjogokra a szerződéses jogok értelmezésénél; a fókusz áthelyezése a tartalmi igazságosságról az eljárási igazságosságra, többnyire nincsenek akceptálva, vagy ha mégis, akkor "az eszményi jogba betolakodó fejleményként vannak tekintve"[56]. E szemlélet eredménye, hogy a nemzeti polgári jog és európai uniós piacszabályzó magánjog közötti hatások mai napig nemkívánatos jogfejlődésnek minősülnek jogelméleti síkon.[57] Részben ezzel magyarázható, hogy a tagállami jogelméleti és polgári jogi szakirodalom és legtöbb európai uniós jogi kommentár csupán minimális jelentőséget tulajdonít, vagy egyáltalán nem foglalkozik a nemzeti polgári jog és európai uniós magánjogi szabályok kölcsönhatásának módszertani kérdéseivel.[58] A jelenség kapcsán Walkers egyenesen az európai jogelméleti iskolák "elméleti-önkívületéről" beszél.[59] Mindmáig kevesen vannak azok, akik a módszertani folyamatra való reagálás szükségességére hívják fel a figyelmet, mint Jansen, aki már 2005-ben arra emlékeztetett: azzal, hogy a piaci érdekek alárendelik a magánjogi értékeket a szupranacionális érdekeknek, kiürül a jog tudományos tartalma.[60]
Jelentős mértékben ’a magánjog politikamentes’ paradigmának tulajdonítható, hogy amikor a tisztességtelen szerződési feltételek jogintézménye feléledt álmából a 2008-as gazdasági világválságot követő időszakban és a ’jog-papíron’ státusból elő joggá vált, a tagállami bíróságok még mindig jogelméleti és módszertani útmutatás nélkül voltak, habár több mint 15 év telt el a 93/13/EGK irányelv nemzeti jogba történő átültetése óta.
A feladat viszont sokkal komplexebb, mint első látásra tűnik, mivel olyan kihívások elé állítja a jogelméleti iskolákat, amelyek részben magyarázattal szolgálnak az elmúlt érvek jogdogmatikai tehetetlenségére. Először is, a nemzeti jogdogmatika szorosan rendszerfüggő és fogalomfüggő, egy zárt rendszer mechanizmusain alapszik, amely nem alkalmas a hibrid uniós magánjog jogelméleti és módszertani leképezésére. E kérdéskör kapcsán Vogenaure és Jansen joggal hangsúlyozzák a hibrid magánjog saját módszerének szükségességét, illetve azt, hogy ez elsősorban az összehasonlító jog feladata annak érdekében, hogy feltérképezze a tagállamok közös módszertani elveit, amely az európai magánjog módszertanának alapjait képezheti, mint kiindulópont.[61] A szerzők nem egy teljesen új módszer mellett érvelnek, és ezen megközelítés mellett vagyok én is, hiszen az uniós magánjogi normákat is, mint az uniós jogot általában, a nemzeti jog elvei és mechanizmusai működtetik, tehát csakis a nemzeti módszertan adaptálása lehet a jogelméleti feldolgozás lehetséges útja.
Mások sokkal szkeptikusabbak a tekintetben, hogy a nemzeti jogdogmatika alapjaiban képes-e az uniós tételes jog és bírói jog útján végbement folyamatok elméleti és módszertani feldolgozására. Hesselink abban látja korlátait a belülről, a nemzeti jogból kiépülő módszernek, hogy a hagyományos jogi módszertan a jogi kérdésekre a választ az adott nemzeti rendszer szempontjából keresi, mivel a normatív kérdések mindig ahhoz a közösséghez kötődnek, ahol a jogi normák alkalmazásra kerülnek, ezért egy új módszer szükségessége mellett érvel.[62] Van Gestel és Micklitz szerint is a nemzeti jogelméleti módszertannak számos sajátossága van, amelyek megkérdőjelezik azok alkalmasságát a rendszerszinten nyitott európai magánjog tanulmányozására, többek között az, hogy a jogszabályok a rendszert, mint koherens rendszert mutatják be és a mérföldkő-döntéseknél a jogszabály mindig olyan értelmezést kap, hogy helyreálljon a rendszer-koherencia.[63]
Jogos a szkeptikusok érvelése a tekintetben, hogy a hagyományos nemzetállami, zárt-rendszeri jogértelmezés képtelen átfogni annak az európai magánjognak a többszintű, vegyes (hibrid) rendszerét, amely az uniós fogyasztóvédelmi magánjogi piacszabályozás és a nemzeti polgári jog interakciójának terméke. Tehát elengedhetetlen, hogy a módszertan ne térjen ki a hibrid rendszer dinamikájának leképezésére és a hatásköri kérdések tanulmányozására, ami a hagyományos magánjogi dogmatikának rendszeridegen. Ezért kétségtelen, hogy annak adaptálása szükséges.
Azon kevesek, akik a módszertan tartalmi kérdéseire is kitérnek, egyetértenek abban, hogy a módszertani vita az értékek tisztázásával kell kezdődjön.[64] Megalapozott Hesselink felvetése, miszerint a jogi módszer, amely az igazságosság elméletének kidolgozásán kellene alapuljon, meg kell majd határozza azt is, hogy milyen szerepe van ebben a törvényeknek és milyen szerepe marad a bíróságoknak annak eldöntésében, hogy mi az igazságos megoldás.[65]
Tehát a magánjogi összehasonlító jogi és uniós jogi jogelméleti vita kialakulatlansága, leragadása a módszer
- 83/84 -
szükségességének kérdésköre szintjén magyarázat arra, habár nem legitimizálja, hogy a tagállami jogdogmatikai iskolák miért nem reagáltak időben és miért halogatják továbbra is az uniós magánjog nemzeti polgári jogra gyakorolt hatásainak jogelméleti és módszertani feldolgozását.
A hibrid magánjog jogelméleti elhelyezése a tagállami magánjogban elkerülhetetlen a hatékony jogvégrehajtás erősítése érdekében, mivel az értelmezési problémák jó része rendszereredetű konfliktusokat tükröz, és az meghaladja a bírói jogértelmezés feladatkörét.
A tisztességtelen szerződési feltételek joga terén 2010-et követően végbement jogfejlődési irányok az alábbi jogdogmatikai feladatok megoldását teszik szükségessé:
1. A rendszerszintű konfliktusok feloldásának kulcsa az igazságossági modell kidolgozása, amelynek előfeltétele az értékek tisztázása. Erre azért van szükség, mert az uniós joganyag alkalmazása során a nemzeti jog részeként funkciót váltott, egy sor más társadalmi és gazdasági célt is szolgált, amelyek túlmutatnak a 93/13/EGK irányelv jogpolitikai célkitűzésein. Mindaddig, amíg erre nem kerül sor, a problémamegoldás gazdátlanul vesztegel az uniós és tagállami igazságszolgáltatás között. A társadalmi igazságossági modell megkönnyíti az új jogintézmény tagállami magánjogon belüli rendszerfunkciójának tisztázását.
2. Az igazságossági modell értékítéleten alapuló társadalmi preferenciákat tükröző, demokratikus döntéshozatal eredménye kell legyen, amely szoros egymásra figyelést követel a jogalkotás és igazságszolgáltatás részéről, mivel e folyamat előfutárai a bíróságok maradnak, hiszen a végrehajtás során kerülnek továbbra is felszínre a fogalmi, elvi és rendszerszintű konfliktusok a nemzeti és uniós jog között. Nyitott kérdés marad továbbra is, hogy a tagállamok miért nem tettek lépéseket már korábban a tartalmi igazságosság jogszabályi részletezése irányába az egyes szerződéstípusok esetén, fogyasztóvédelmi megfontolások mentén, mint ahogy azt Magyarország 2014-ben (igaz késve) megtette a fogyasztói hitelezés területén. Jelentős jogalkotás az érintett tagállamokban nem történt az európai bírói jog hatására sem, holott az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali ítéleteiben több ízben rámutatott arra, hogy mi tartozik a jogalkotásra és mi nem tartozik az igazságszolgáltatásra, illetve abban is állást foglalt, hogy mi ténykérdés és mi jogkérdés a tisztességtelenség megállapításánál.[66] Az uniós bírói jogfejlesztés tehát jogosan mellőzi az előzetes döntéshozatali eljárások keretében, hogy tartalmi igazságossághoz tartozó kérdésekben részletes kritériumokat fogalmazzon meg, és inkább az eljárási igazságosság irányába tolja el a problémamegoldást. Ez viszont nem viszi előre a rendszerszintű problémamegoldást, hanem tovább bomlasztja a nemzeti polgári jog rendszerét, további belső ellentmondásokhoz vezet. Amennyiben az Európai Unió Bírósága a tartalmi igazságosság kérdésében tételes és részletes kritériumokat dolgozna ki, az súlyosan korlátozná a magánjogi pluralizmust Európában. Mégis, egyes tagállami bíróságok továbbra is a konkrét szerződési feltétel minősítését kérik az Európai Unió Bíróságától.[67]
3. Nincs kétség a felől, hogy a fókuszt a tartalmi igazságosságra kell visszahelyezni az igazságossági modell kidolgozásánál, hiszen ez jelenti a polgár részére a tényleges igazságszolgáltatást. A megoldáskeresés visszaterelése a közjogi innovatív megoldások síkjáról a magánjog területére elsődleges feladat, hiszen a szerződési jog alkotmányosítása és proceduralizálása nem vezetett hatékonyabb fogyasztóvédelemhez.
4. A fogyasztóvédelem integrálása a tagállami magánjogi gondolkodásba előfeltétele az igazságossági modell lekristályosodásának. Ideje a fogyasztóvédelmi jogot nem mint külső uniós jogi kényszert tekinteni, hanem belső, nemzeti szabályozási szükségletként kezelni. A tisztességtelen szerződési feltételek gyakorlata által legjobban érintett tagállamokban a fogyasztó még mindig a piaci (uniós bírói jogból eredő) és általános polgári jogi megfontolások ütközőzónája.
5. A 93/13/EGK irányelv és arra vonatkozó Európai Unió Bíróság előzetes döntéshozatali ítélkezési gyakorlata önmagában befejezetlen jog marad mindaddig, amíg az új jogintézmény nincs komplex vetületeiben, rendszer-szinten saját jogán kezelve, funkciója tisztázva, hogy nem csupán egy új válfaja a szerződések érvénytelenségi eseteinek, hanem kogens lex speciális minden olyan szerződés esetén, amelyben az egyik fél fogyasztó és ezáltal gyengébb fél. Kikerülhetetlen az új jogintézménynek a polgári jog hagyományos elveihez és szabályaihoz való jogdogmatikai viszonyítása. A nemzeti jogdogmatikai integrációs folyamatban elkerülhetetlen a fogalmi innováció, hiszen a jelen cikk is tükrözi mennyire idegen és távol áll még mindig az összehasonlító jogi és uniós jogi vita nyelvezete a nemzeti jogdogmatika fogalomtárától.
6. A tisztességtelenségi vizsgálat funkciója, hogy kiegyenlítse a standard kikötés egyoldalúságát a szerződéskötési eljárásban, ezért ha a tisztességtelenségi vizsgálat visszakerül a ‘nincs probléma’ paradigmába, akkor azzal kilépünk a tisztességi vizsgálat eredeti funkciójából. Ezért az olyan tagállami bírósági vagy európai bírósági törekvés, hogy nem sajátos eszközökkel, hanem az általános szabá-
- 84/85 -
lyokkal, azok adaptálása nélkül próbálja megoldani a nemzeti jog kontextusában a 93/13/EGK irányelv alkalmazásával kapcsolatos problémákat, nem a fogyasztók védelmét szolgálja.
7. Az igazságossági modellnek és a rendszerintegrációs folyamatnak elengedhetetlen része, hogy a kártérítési jog és perrendtartási jog is a gyengébb fél védelmén alapuló szabályokat dolgozzon ki a fogyasztókra nézve, vagy legalább olyan jogértelmezési elveket fogalmazzon meg, amelyek a fogyasztók sajátos érdekérvényesítési korlátait és ebből adódó védelmi szükségleteit figyelembe veszik, mivel az Európai Unió Bíróságához beérkező előzetes döntéshozatali kérelmek túlnyomó része a nemzeti perrendtartási szabályok és a 93/13/EGK irányelvből eredő fogyasztói jogok ütközése kapcsán születik. Sok esetben a fogyasztóknak nem az a tét, hogy a tisztességtelenségi vizsgálaton tisztességtelennek minősül-e vagy sem az adott szerződési feltétel, hanem az, hogy a szerződés egyáltalán eljusson a bíróságra, hogy a bíró azt hivatalból (ex officio) megvizsgálhassa a 93/13/EK irányelv alapján, hiszen a perrendtartás általános szabályai számos ponton ebben megakadályozzák a fogyasztót.
8. A kártérítési szabályok tisztázása helyreigazítaná a tisztességtelen szerződési jog szerepzavarát is, új egyensúlyt állítana fel a megelőző és kompenzáló funkció között. A tisztességtelen szerződési feltételek joga a legtöbb tagállamban évekig megragadt a jogsértés megállapításánál anélkül, hogy a felek között rendezésre került volna a szerződéses jogviszony a tisztességtelenség megállapítását követően, mert a tagállami kártérítési jog általános elvei és szabályai nem bizonyultak alkalmasnak a sajátos helyzetek rendezésére, mint amilyen például a hosszú távú, több évtizedre szóló szerződések, köztük az ingatlanhitelezés.
9. Amint a szabályozási szükségletekhez képest lemaradásban levő jogértelmezési problémák megoldásra találnak, a bíróságok jogértelmezési szerepe is letisztul, hiszen azt jelenleg többnyire az Európai Unió Bírósága irányítja piacvezérelt szupranacionális jogpolitika mentén, ami további rendszer-anomáliákhoz vezet, és nem szolgálja hatékonyan a fogyasztók érdekeit sem. Ennek a folyamatnak elengedhetetlen feltétele a hatáskörök tisztánlátása, az hogy meddig terjed a jogharmonizáció, és mi az, ami önkéntes, de szükségszerű jogfejlesztési feladat tagállami szinten ahhoz, hogy az uniós jogi gyökerű jogintézmény működőképes joggá váljon a nemzeti jog kontextusában. A hatáskörök tisztázása (úgy uniós és tagállami viszonylatban, mint tagállami szinten az igazságszolgáltatás és jogalkotás között) jelentősen hozzájárulhat a tisztességtelen szerződési feltételek jogának depolitizálásához, így nem utolsósorban az állam és a polgár viszonyának helyreállítását szolgálná a magánjogban.
10. Nem utolsósorban egy másik nagy feladat, ami a tagállami civilisztikára vár az az externáliák kezelése, amelyeket a magánjog teljes rendszerének okozott a szerződési tisztesség helyreállítása érdekében hozott közjogi és kógens magánjogi szabályok abban az időszakban, amikor a magánjog kvázi közjogi funkciót kapott. Ennek a feladatnak részét kell képezze a túlszabályozás kezelése is. Az időközben született piacszabályozások a polgári bíróságokra kényszerített expost piacfelügyeleti (közjogi) szerepet okafogyottá teszik, így ideje világosan körülhatárolni, hogy mi a magánjog feladata és mi a piacszabályozás feladata, hiszen a gazdasági világválság hatásaira a kettő határvonala egyre jobban összemosódott. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy azokban az országokban, amelyeket legjobban sújtott a gazdasági világválság (például Magyarország, Spanyolország, Görögország), a kríziskezelés hatása a magánjogra sokkal bomlasztóbb volt, mint minden korábbi felülről jövő uniós magánjogi jogharmonizációs hatás; így olyan beavatkozások a magánjogba, amelyeknek a tagállamok mint a nemzeti jog egységét veszélyeztető uniós beavatkozásnak álltak ellen korábbi uniós jogegységi tervek kapcsán, az elmúlt években szívesen látott jogfejleményeknek bizonyultak.[68]
Az idő sürget, a tagállami bíróságok már olyan kérdésekben is az Európai Unió Bíróságához fordulnak, amelyek tisztán tagállami polgári jogi felségterületek, mint az eredeti állapot visszaállításának kérdésköre,[69] vagy a semmisség megállapításához fűződő joghatások,[70] hiszen a fogyasztó és piaci szereplő nem vár, mert nem maradhat igazságtétel nélkül. Minél jobban késlekednek a fogyasztók sajátos védelmi szükségleteit kezelő nemzeti megoldások (legyen az jogalkotás vagy bírói jog útján), és a tagállamok továbbra is kiállnak az általános elvek és szabályok mellett a fogyasztói problémák kezelésében, annál nagyobb lesz az uniós bírói jog tagállami szintű rendszerhatása a nemzeti magánjog kultúrájából építkező megoldások hiányában. A tényleges végrehajtás uniós jogi követelményéből adódóan a végrehajtás tagállami mechanizmusainak kidolgozása elkerülhetetlen, amire előbb vagy utóbb uniós bírói joggyakorlat születik valamely tagállami bíróság kérdésére válaszul. Ez pedig nem más, mint az Európai Unió Bíróságának további felhatalmazása arra, hogy egyre több kérdésben uniós mércét alkosson. A magánjogi kormányzás tény és valóság! ■
JEGYZETEK
[1] Mónika Józon: Unfair contract terms in time of crisis: Consumer justice lost in the paradise of proceduralusation of contract fairness, Journal of European Consumer and Market Law (EuCML), Issue 4/2017, p. 159.
[2] Ibidem.
[3] Az eladósodás mértékéről és gazdasági-társadalmi következményeiről: Hans-W. Micklitz, Irina Domurath, Guido Comparato (eds.) Consumer Over-indebtedness in the EU: - a six country report, EUI Working Paper Law Series, 2014/1.
[4] Hans-W. Micklitz, Irina Domurath: Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, Ashagte, 2015: Georgios Mentis, Katarina Panzatou, Country Report Greece, pp. 29-46; Catharina Frade, Mariana Pinheiro Almeida, Country Report Portugal, pp. 46-66; Pablo Gutiérrez de Cabiedes Hidalgo, Marta Cantero Gamito, Country Report Spain, pp. 67-84.; Beatrice Andresan Grigoriu and Madalina Moraru, Country Report Romania, pp. 117-136; Mónika Józon, Country Report Hungary, pp. 85-98.
[5] Micklitz, Domurath, Comparato (eds.), EUI Working Paper Law Series, 2014/1
[6] Hans-W. Micklitz, Norbert Reich, The Court and Sleeping Beauty, The Revival of the Unfair Terms Directive (UCTD), Common Market Law Review, 51 (2014) 3, p. 771.
[7] Bővebben a lakossági eladósodás gazdasági - társadalmi okainak elemzéséről: Mónika Józon: A bírói jog szerepe a válságkezelésben, In: Papp. T., Auer A., (Szerk.). A gazdasági világválság hatása egyes jogintézményekre Magyarországon és az Európai Unióban, 2016, 122-123. o.; Mónika Józon: Country Report Hungary, In Micklitz, Domurath (eds.) Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, Ashgate, 2015; pp. 86-89; Pablo Gutiérrez de Cabiedes Hidalgo, Marta Cantero Gamito: Country Report Spain, in Micklitz, Domurath (eds.) Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, Ashgate, 2015, pp.71-72; Beatrice Andresan Grigoriu and Madalina Moraru: Country Report Romania, in Micklitz, Domurath (eds.) Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, Ashgate, 2015, pp. 118-124; Catharina Frade, Mariana Pinheiro Almeida: Country Report Portugal, In Micklitz, Domurath (eds.) Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, Ashgate, 2015, pp. 49-56.
[8] Józon, EuCML Issue 4/2017, p. 158.
[9] Ibidem.
[10] Józon, 2016, 123.o.
[11] Józon, EuCML, Issue 4/2007, p. 158.
[12] Mikclitz, Domurath, 2015.
[13] Ezen szerződéstípusok sajátosságairól bővebben: Karl Riesenhuber: A ’Competitive Contract Law’, in Kai Purnhagen, Peter Rott (eds): Varieties of European Economic Law and Regulation: Liber Amicorum for Hans Micklitz, Springer, 2014; Leone Nuger, Udo Reifner (eds): Life Time Contracts, Social Long Term Contracts in Labor, Tenancy and Consumer Credit Law, Eleven Publishing, 2014.
[14] Rupprecht Podszun: Wirtschaftsordnung durch Zivilrecht, Mohr Siebeck, 2012, 297.
[15] Micklitz, Reich, CMLRev., 51 (2014)/3, 771.
[16] Az előzetes döntéshozatali eljárás szerepének alakulásáról lásd: Józon, 2017, pp. 130-151, 162.
[17] C-168/05 Mostaza Claro kontra Centro Móvil Milenium SL [2006] ECR I-10421; C-241/98 Salvat, Editores EU:C:2000:346; C-40/08 Asturcom Telecommunications SL kontra Cristina Rodríguez Nogueira, EU: C:2009:615. C-26/13 Kásler és Káslerné Rábai, EU:C:2014:282, para. 78; Francisco Gutiérrez Naranjo kontra Cajasur Banco SAU (C-154/15), Ana María Palacios Martínez kontra Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA (BBVA) (C-307/15), Banco Popular Español, SA kontra Emilio Irles López Teresa Torres Andreu (C-308/15), ECLI:EU:C:2016:980. para 56.
[18] Micklitz, Reich, op. cit., CMLRev., 51 (2014)/3, p. 85.
[19] C-137/08 VB Pénzügyi Lízing Zrt. kontra Ferenc Schneider, EU:C:2010:659; C-470/12 Pohotovosť s. r. o. kontra Miroslav Vašuta, EU:C:2014:101; C-243/08 Pannon GSM Zrt. kontra Erzsébet Sustikné Győrfi, EU:C:2009: 350; C-397/11 Erika Jőrös kontra Aegon Magyarország Hitel Zrt, EU:C:2013:340; C-168/05 Elisa María Mostaza Claro kontra Centro Móvil Milenium SLEU:C:2006:675, Case C-618/10 Banco Español de Crédito SA kontra Joaquín Calderón Camino, ECLI:EU:C:2012:349.
[20] C-472/10 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kontra Invitel Távközlési Zrt., ECLI:EU:C:2012:242; C-119/15 Biuro podróży "Partner" sp. z o.o. sp.k. w Dąbrowie Górniczej kontra Prezes Urzędu Ochrony Konkurencji i Konsumentów, ECLI:EU: C:2016:987.
[21] C-567/13 Baczó Nóra és Vizsnyiczai János István kontra Raiffeisen Bank Zrt., C-168/05 Elisa María Mostaza Claro kontra Centro Móvil Milenium SLEU: C:2006:675; C-415/11 Mohamed Aziz kontra Caixa d'Estalvis de Catalunya, Tarragona i Manresa (Catalunyacaixa) A Juzgado de lo Mercantil nº 3 de Barcelona, ECLI:EU:C:2013:164; Charlotte Marie Danielle Simone Pavillon, 'ECJ 26 October 2006, Case C-168-05 Mostaza Claro v. Centro Móvil Milenium SL - The Unfair Contract Terms Directive: The ECJ's Third Intervention in Domestic Procedural Law' (2007) 15 European Review of Private Law, Issue 5, pp. 735-748. Hans-W. Micklitz, Bruno de Witte (eds.): The European Court of Justice and the Autonomy of the Member States, Intersentia, 2012, 305 p.
[22] Az EUB innovatív megoldásainak összegzéséről lásd: Józon, 2016, 134-148. o.
[23] Banco Español de Crédito ítélet, EU:C:2012:349, 69. pont; Kásler Árpád, Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP jelzálogban Zrt. EU:C:2014:282, 82-84. pont; Unicaja Banco SA kontra José Hidalgo Rueda, María del Carmen Vega Martín, a Gestión Patrimonial Hive SL Francisco Antonio López Reina Rosa María Hidalgo Vega (C-482/13), valamint a Caixabank SA kontra Manuel María Rueda Ledesma (C-484/13),Rosario Mesa Mesa (C-484/13), José Labella Crespo (C-485/13), Rosario Márquez Rodríguez (C-485/13), Rafael Gallardo Salvat (C-485/13), Manuela Márquez Rodríguez (C-485/13), Alberto Galán Luna (C-487/13) é Domingo Galán Luna (C-487/13) ECLI:EU: C:2015:21, 31-33. pont.
[24] C-76/10 Pohotovosť s. r. o. kontra Iveta Korčkovsk, ECLI:EU:C:2010:685, 60. pont.
[25] C-415/11 Mohamed Aziz kontra Caixa d´Estalvis de Catalunya, Tarragona i Manresa (Catalunyacaixa) EU:C:2013:164 EU:C:2013:164, 66. pont, Kásler Árpád, Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank Zrt., EU:C:2014:282, 45. pont; C-342/13 Sebestyén Katalin kontra Kővári Zsolt Csaba és társai, EU:C:2014:1857, 25. pont; C-34/13 Monika Kušionová kontra SMART Capital, a.s. Kušionova, ECLI:EU:C:2014:2189, 73. pont.
[26] Wilhelmsson, 2008, p. 52.
[27] Idem, p. 54.
[28] Idem, pp. 53-54.
[29] Idem, p. 54.
[30] Hans-W. Micklitz: The visible hand of European regulatory private law. The transformation of European private law from autonomy to functionalism in competition and regulation, EUI Working Paper, Law 2008/14, p. 6.
[31] Irina Domurath: The Case of Vulnerability as Normative as Normative Standard in European Consumer Credit and Mortgage Law - An Inquiry into the Paradigm of Consumer Law, Journal of European Consumer and Market Law, 2(2013)/3, p. 128.
[32] Christian Baldus, in Karl Riesenhuber (Hrsg.): Europaische Methodenlehre (2010), pp. 101-102.
[33] Hans W.-Micklitz, Monistic ideology versus Pluralistic Reality: Towards a Normative Gesign for European Private Law, in Leone Niglia (ed.): Pluralism and European Private Law, Hart, 2013, p. 47.
[34] Roger van Gestel, Hans W.-Micklitz, Miquel Poiares Maduro: Methodology in the New World, EUI Working Paper, Law 2012/3, p. 15.
[35] Hans-W. Micklitz, in Leone Niglia, Pluralism and European Private Law, Hart, 2013, p. 47.
[36] Norbert Reich: General Principles of EU Civil Law, Intersentia, 2013, p. 145.
[37] Baldus, in Riesenhuber, 2010, p. 103.
[38] Hans-W. Micklitz, The Consumer: Marketized, Fragmented, Constitutionalized, in Dorota Leczykiewicz, Stephen Weatherill (eds.): The Images of Consumer in the EU Law: Legislation, Free Movement and Competition, 2016, p. 16.
[39] C-237/02 Freiburger Kommunalbauten GmbH Baugesellschaft & Co. KG kontra Ludger Hofstetter és Ulrike Hofstetter, EU:C:2004:209; C-243/08 Pannon GSM Zrt. kontra Erzsébet Sustikné Győrfi, EU:C:2009: 350; C-137/08 VB Pénzügyi Lízing Zrt. kontra Ferenc Schneider, EU:C:2010:659; C-470/12 Pohotovosť s. r. o. kontra Miroslav Vašuta, EU:C:2014:101; C-342/13, Sebestyén, EU:C:2014:1857; C-415/11 Mohamed Aziz kontra Caixa d´Estalvis de Catalunya, Tarragona i Manresa (Catalunyacaixa) EU: C:2013:164; C-26/13 Árpád Kásler és Hajnalka Káslerné Rábai kontra OTP Jelzálogbank Zrt., EU: C:2014:282.
[40] Anne Röthel, in Riesenhuber, 2010, 351.; A szakirodalmi vita kapcsán: Anne Röthel: Normkonkretizierung im Europaisches Privatrecht, Mohr Siebeck, 2004, pp. 353-379.
[41] Ezzel az új szereppel egyes országokban, mint például Magyarország, nem élt az igazságszolgáltatás. A Kúria (Kúria 6/2013. jogegységi határozat) és az Alkotmánybíróság [8/2014. (III. 20.) AB határozat] úgy tekintette, hogy nem az egyéni igazságszolgáltatás az útja a nemzeti és uniós jog ütközéséből adódó jogértelmezési problémák kezelésének, azok jogszabályi tisztázásában látta a megoldást. Más országokban viszont, mint például Románia, az igazságszolgáltatás ténylegesen élt az uniós jogból adódó új szerepkörével (lásd bővebben: Józon, 2015, p. 90.).
[42] Röthel, in Riesenhuber, 2010, pp. 350-351.
[43] Stephen Weatherill: Proposal for the Development of European Private Law through ’Europeanisation’ in the European Court. The Case of the Directive on Unfair terms in Comsumer Contracts, ERPL, 3 (1995) 316.; Karl Riesenhuber: System und Prinzipien des europeischen Vergtragsrecht, De Gruyter, 2003, 77. ff; Norbert Reich: Die Volagepflicht auf teilharmonisierte Rechtsgebieten am Biespiel der Richtlinien zum Verbraucherschutz, RabelsZ, 66(2002) p. 544.; Stefan Grundmann: The General Clause in the EC Contract Law Directives - A Survey on Some Important Legal Measures in EC Law, in Stefan Grundmann, Dennis Mazeaud (eds.): General Clauses and Standard Terms in European Contract Law, Kluwer Law International, 2006, p. 141.
[44] Az EU magánjogi hatáskörének vitájáról bővebben: Norbert Reich, A European Contract Law or an EU Contract Law Regulation for Consumers? Journal of Consumer Policy, December 2005, Volume 28, Issue 4, pp. 383-407.; Dorota Leczykiewicz and Stephen Weatherill: The Involvement of the EU in Private Law in Private Relationships, Oxford University Press, 2013.
[45] A fogalmat Micklitz használja, EUI Working Paper Law, No. 2008/14.
[46] Christian Kirchner, in Riesenhuber, 2010, pp. 136-140.
[47] Idem, p. 100.
[48] Magyarországon sajátos a helyzet ilyen tekintetben, mert a Kúria jogegységi határozataiban mintegy átülteti az az EUB adott jogértelmezési kérdésre vonatkozó előzetes döntéshozatali ítéleteit. Mivel a jogegységi határozatok kötelezőek a bíróságok számára, ezért kialakult egy olyan gyakorlat Magyarországon, hogy a bíróságok inkább hivatkoznak a jogegységi döntésre, mint közvetlenül az EUB értelmezésére és érvelésére. Így általában az egyedi döntésekben sem jelenik meg az EUB érvelése, így a bírók sem nyúlnak vissza az EUB érveléséhez.
[49] Bővebben, lásd: Norbert Reich: General Principles of European Private Law, 2010, p. 203.
[50] Roger van Gestel, H. W.-Micklitz, Revitalzing Doctrinal Legal Research in Europe: What About Methodology? EUI Working Paper Law, No. 2011/5, p. 67.
[51] Hans-W. Micklitz, The Consumer, Marketized, Fragmented, Consitutionalized, in Stephen Weatherill, Dorota Leczykiewicz (eds.): The Images of Consumer in EU Law: Legislation, Free Movement and Competition, 2016, pp. 35-36.
[52] 2011-2017 között 12 magyar ügyben született előzetes döntéshozatali ítélet az EUB-n, és további 6 ügy van folyamatban.
[53] Micklitz, 2016, p. 66.
[54] Micklitz, EUI Working Paper Law, No 2008/14.
[55] Hans-W. Micklitz: On the Politics of Legal Methodology, 21 Maastricht Journal of European and Comparative Law (2014), p. 591.
[56] Ralph Michaels, in Jürgen Basedow, Klaus. J. Hopt, Reinhardt Zimmermann (Hrsg.): Handwörterbuch des Europaischen Privatrecht, Mohr Siebeck, 2009, p. 1267.
[57] Ibidem.
[58] A német szakirodalom kritikája kapcsán: Anette Schwarze, in Riesenhuber, 2010, p. 115, p. 123.
[59] Neil Walker: Legal Theory and European Union. A 25 Years Anniversary Essay’, Oxford Journal of Legal Studies, 25, (2005) pp. 581-601.
[60] Niels Jansen: Dogmatik, Erkenntniss und Theorie im Europaischen Privatrecht (2005) Zeitschrift für Europaiches Privatrecht, (ZEuP) p. 756.
[61] Jansen, ZEuP (2005), pp. 779-780.
[62] Martijn Hesselink: A European Legal Method? On European Private Law and Scientific Method, European Law Journal, Vol. 15. No. 1. January, 2009, p. 39.
[63] Van Gestel, Micklitz, EUI Working Paper Law, No. 2011/5, p. 65.
[64] Jansen, ZEuP (2005) p. 762.; Hesselink, ELJ (2009) p. 44.
[65] M. Hesselink, ELJ (2009) p. 36.
[66] C-415/11 Mohamed Aziz kontra Caixa d´Estalvis de Catalunya, Tarragona i Manresa (Catalunyacaixa) EU:C:2013:164; C-26/13 Árpád Kásler és Hajnalka Káslerné Rábai kontra OTP Jelzálogbank Zrt., EU:C:2014:282.
[67] C-400/17 Mihaela Iuliana Scripnic, Radu Constantin Scripnic, Alexandru Gheorghița, Vasilica Gheorghița kontra SC Bancpost SA, SC Bancpost SA; C-211/17, SC Topaz Development SRL kontra Constantin Juncu, Raisa Juncu; C-186/16, Ruxandra Paula Andriciuc és társai kontra Banca Românească SA.
[68] Józon, EuCML, Issue 4/2017, p.161.
[69] Case C-483/16 Zsolt Sziber v ERSTE Bank Hungary Zrt. (folyamatban levő ügy)
[70] Egyesített ügyek C-154/15, C-307/15 és C-308/15, Francisco Gutiérrez Naranjo kontra Cajasur Banco SAU (C-154/15), Ana María Palacios Martínez kontra Banco Bilbao Vizcaya Argentaria SA (BBVA) (C-307/15), Banco Popular Español, SA kontra Emilio Irles López, Teresa Torres Andreu (C-308/15), ECLI:EU:C:2016:980.
Lábjegyzetek:
[1] Józon Mónika egyetemi docens, Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Visszaugrás
