A magyarság történelme vérzivataros idejének, a mohácsi vész, az ország ketté, majd három részre történő szakadása előestéjének ellentmondásos alakjáról, a több mint négy és fél évszázada, a VII. Kelemen pápa áldását bíró nádor, a budai magyarok főbírájaként 1541. október 13-án elhunyt Werbőczy Istvánról és fő művéről, a röviden csak Hármaskönyvnek (a "Tripartitum Opus Iuris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungariae") hívott jogkönyvéről szeretnék néhány gondolatot felvetni az emlékezés okán. Arról a könyvről, amelyet Werbőczy maga rendezett sajtó alá, első ízben Bécs városának akkor leghíresebb könyvnyomtató műhelyében, Joannes Singreniusnál[1], s amelyet tucatszor nyomtattak ki Budapesten és Nagyszombaton, Bécsben, Kolozsvárott, Debrecenben és Pozsonyban, nemcsak magyarul és latinul, de németül, újgörögül és szerbül is. Egy rendkívül ellentmondásos jogászra-jogtudósra, földbirtokosra, politikusra és nemcsak a magyar jogfejlődést, de a társadalmi környezetet is évszázadokra meghatározó művére emlékezünk, amelyről egyfelől idézhetjük Csekey István szavait: "Nincs még egy magyar könyv, amely a Hármaskönyvhöz hasonló karriert futott volna be."[2]; vagy Szekfű Gyulát, akinek véleménye szerint "Nincs ember, aki a nemzet életére oly hathatós befolyást gyakorolt volna mint ő"; de másfelől Hóman Bálintot, aki szerint "a népet kettészakította, ez nagy vétke", vagy Szalay Lászlót: "ha államférfiúi működését vesszük szemügyre, lépten nyomon a rövidlátás és a nyegleség megdöbbentő jeleivel találkozunk"[3]. Nem kívánunk igazságot tenni a két végletes álláspont között, s megfejteni sem próbáljuk az emberben rejlő ellentmondásokat, csupán erényeit és hibáit kíséreljük meg röviden, a teljesség igénye nélkül számba venni.
Werbőczy születésének - az Ugocsa megyei Werbőc faluban - pontos dátumát nem ismerjük, de a kutatók 1458-60-ra teszik azt, Mátyás király uralkodásának kezdetére. Tanulmányai felől sem tudunk többet, biztosat. Akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha úgy állítjuk, valamely hazai iskolában, talán Mátyás és Vitéz János által alapított "Academia Istropolitana"-n Pozsonyban, vagy a domonkosok jeles budai főiskoláján végezte tanulmányait. Az sem zárható ki, habár ennek a feltételezésnek kézzelfogható nyomát nem találták, hogy a kor híres itáliai egyetemeit is megjárta, talán Padovát és Bolognát[4]. Az viszont bizonyos, hogy 1492 tavaszától fél esztendőn keresztül a Krakkói egyetem hallgatója volt s valószínűleg itt akadhatott kezébe Raymundus mester római- és kánonjogi jogkönyve, a "Summa legem Raymundi", mely bizonyos tekintetben oly fontos ihletője Werbőczy Hármaskönyvének. Ezekben az iskolákban szerezte a magyar köznemeseknél korábban oly ritka s csak a legnagyobbjainkat jellemző, görög-latin humanista műveltségét, német nyelvtudását, a bölcsészet és teológia ismeretét, jártasságát a római jogban, kánon jogban, és itt tehetett szert az oly híres, sok sikert szerző ékesszólására. Ez a nem mindennapos műveltsége volt záloga nagy ívű pályájának, amely a kancellária beosztott alkalmazottjától a törvényszék jegyzőségén keresztül a nádorságig vezetett, hogy onnan száműzöttségig, majd a török által megszállt Buda főbíróságáig zuhanjon. Bírói pályáján is végigjárta a ranglétra fokait, legelső lépcsőként a királyi kúria jegyzői állását töltve be, onnan lépve 1502-ben Szentgyörgyi Péter országbíró ítélőmesterévé, 1525-ben pedig elnyerve az ország egyik legnagyobb közjogi méltóságát, az ország első nagybírájának tisztjét. Ítélkezett számtalan perben és jogvitában, szerezve ezzel jutalmul számtalan birtokot és vagyont, Fraknói Vilmos közel kétszáz adománybirtokról tud, s Werbőczy élete végéig gyarapította vagyonát, sokszor politikai és gyakorló jogászi kapcsolatait is felhasználva.[5]
A Hármaskönyv születése korfordulóra esett, "olyan fordulóra, amelynek megismétlődését az európai történelem nemigen láthatja többé: a középkornak ősidőktől kezdve egyedül uralkodó jogforrása, a szokásjog trónját vesztette és helyébe lépett az újkor diadalmas ifjú óriása, a törvény"[6]. Magyarország jogfejlődése ekkor azonban még korántsem tartott e fokon, hiszen még a szokásjog alkalmazása sem vált egységessé az országban, amely éppen abban az időben halaszthatatlanná tette egy átfogó kodifikációs munka megkezdését. A szokásjogot ugyanis nemcsak a perben szemben álló felek, de maguk az ítélkező bírák is különféleképpen értelmezték és alkalmazták, a perlekedők nemegyszer fegyveres csapatok támogatásával nyomatékosítva igazukat. Ezért Mátyás király kísérletet tett e helyzet rendezésére az 1486-ban kibocsátott Decretum Maiusával. Miután a bíráskodás, az igazságszolgáltatás anarchizmusának megszüntetéséhez ez sem bizonyult elegendő eszköznek, a rendek először Horváth Ádám ítélőmestert bízták meg az ország jogainak és szokásainak összegyűjtésével (1498: 6. tc.), majd a kuriális bíróságok ülnökeit hatalmazták fel a munkára (1500: 10. tc.). Ezek a próbálkozások sem vezettek eredményre, így a rendek újabb sürgetésére, a király Werbőczynek, a Szapolyai Jánost támogató nemesség vezetőjének, jogtanácsosának adott megbízást e munka elvégzésére. Tíz esztendős gyűjtőmunka kezdetét jelentette, amelynek végeredményeként megszületett könyvet végül is 1514-ben, éppen félezer
- 662/663 -
évvel ezelőtt terjeszthette az országgyűlés és a király elé.
Werbőczy Hármaskönyve azon összefoglaló jogkönyvek sorába tartozik, amelyek, igaz valamivel korábban, szinte Európa valamennyi országában, kultúrkörében megszülettek - talán kivételt ez alól a Balkán térsége képez -, s amelyekben magányos jogtudósok rögzítették az ország nemzeti joganyagát. A Hármaskönyvet elemző legtöbb szerző az angol Bracton művével tesz összehasonlítást[7], a "De legibus et consuetudinibus Angliae"-vel, amely a Common Law rendszerét foglalta magába. Bracton e művével akadályozta meg a római jog recepcióját, annak ellenére, hogy bevezetője a glosszátorok hatását tükrözi s fogalmai között ott találhatjuk a római jogét is[8]. A Hármaskönyv emellett rokonságot mutat a többi európai jogkönyvvel is, így a francia Beaumanoir "Coutumes de Beauvaisis", vagy a csehországi Kornel Viktoria Vsherd művével.
Ahogy Bracton jogkönyve, úgy Werbőczy Hármaskönyve is tartalmaz római jogi elemeket: könyvének felosztása, részekre tagolása e hatást tükrözi, amennyiben követi a római jog tagozódását (de personis, de rebus, de actionibus), s művében alkalmazta a római jogból ismert fogalmakat (iuscivile, iusgentium, iuspublicum stb.) és általános jogelveket, terminológiát. Mindez azonban, ahogy Bractonnál, nála sem eredményezte a római jog túlzott recepcióját, sokkal inkább jelentette a római jog fejlett jogi gondolkodásának a nemzeti és akkor igencsak feudális joganyagra való alkalmazását, amely ekképpen a jogi gondolkodás fejlődése előtt mintsem megmerevedése előtt nyitott utat: "... a római jogi gondolkodás segítségével Werbőczy éppen a hazai jog fejlesztését tette lehetővé a római jogi racionális értelmezési szabályok segítségével, melyek a bírót nagymértékben képessé tették önálló gondolkodásra és így a jognak fejlesztésére... "[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
