Fontos és tartalmas könyvet tanulmányoz, aki Prugberger Tamás legújabb: "Magyar munka- és közszolgálati jogi reform - európai kitekintéssel" című monográfiáját olvassa.[1] A munka, amely igen sajátos módon az új Munka Törvénykönyvének még csupán a javaslata alapján és figyelembe vételével tárgyalja a magyar munkajog rendszerét, aligha nevezhető idő előttinek. A szerző több évtized tapasztalata alapján helyesen mérte fel, hogy kritikai észrevételeinek döntő többsége igaz lesz az elfogadott törvény vonatkozásában is. A hazai törvényhozási gyakorlat ugyanis - bár nem lényeges, ám az elméleti szakember számára mégis érzékelhető, finom eltéréssel az ún. bejáratott képviseleti demokráciák jogalkotási praxisától - alapvetően olyan mértékben politikai jellegű, hogy egy törvénytervezet alapján - kiváltképpen annak előrehaladott stádiumában - nagy biztonsággal prognosztizálható a majdan elfogadott törvényszöveg lényege. Ugyancsak a hazai viszonyokkal áll összefüggésben a tárgyalt szabályozás számos pontja is. Az ún. unortodox gazdaságpolitikából adódóan ugyanis napjainkban a gazdaságélénkítésnek olyan módjai is előtérbe kerülnek, amelyek korábban viszonylag érintetlenül hagyott területekbe (jelen esetben a munkajogba) hatolnak be. Az átmeneti idők és a gazdaságélénkítés kényszere így minden egyéb szempontú, például szociális célzatú jó szándék mellett is csupán félmegoldásokhoz vezetnek, kedvező és kedvezőtlen változásokra egyaránt.
Amint a mű címe is jelzi, a munkában nagy szerepet kap az európai jogi megoldások tekintetbe vétele, hogy azok mintegy próbakőként szolgáljanak a hazai törekvések elfogulatlan értékelése során. Természetesen nem arról van szó - és ezt a szerző sem állítja -, hogy az Európában bevettnek és általánosnak számító jogi megoldások minden esetben ideálisaknak tekinthetők, csupán arról, hogy a szerző semleges pozícióból szembesíti a tervezetet azon értékekkel és jogtechnikai megoldásokkal, amelyek ahhoz az európai uniós gyakorlathoz köthetők, amelyet az előterjesztést benyújtó kormányerők értékválasztásuk szerint magukénak vallanak. Éppen ezért nehezen érthető a kiadónak az Ajánlásban tett azon megjegyzése, hogy "A kiadó fontosnak tartja kiemelni, hogy ezen színvonalas és kritikákat, javaslatokat tartalmazó műnek nem osztja minden megállapítását." A kiadó felelőssége aligha terjed ki egy könyv tartalmának minden egyes sorára, így e megjegyzés alighanem feleslegesnek tekinthető. A szerző kritikai észrevételei pedig e könyve esetében is olyan tudományos megfontolásokon nyugszanak, amelyek tekintetében a tudományos közösség, nem pedig a kiadó jogosult a döntő, bár aligha végső szó kimondására.
A mű a szerző nagy ívű elemzésein túl szokatlan, ám mindenképpen figyelemre méltó módon olyan részeket is tartalmaz, amelyek egy monografikus alkotás esetében rendhagyónak számítanak. A könyv ugyanis Kenderes György és Nádas György ún. glosszáin kívül nem csupán Törő Emesének a művet méltató lektori véleményét foglalja magában, hanem szakszervezeti vezetők, Borsik János, Gaskó István, Palkovics Imre, Pataky Péter valamint egy országgyűlési képviselő, Szili Katalin véleményét is a jogszabálytervezetről. A szakszervezeti vezetők és az országgyűlési képviselő megszólaltatását a lektor - egyébként igen helyesen - jogszociológiai szempontból tartja indokoltnak. A szokatlan szerkesztést egyébként mindenképpen indokolja a téma fontossága, a társadalom jelentős részét érzékenyen érintő volta, egyúttal az a körülmény, hogy a mű még a jogszabály végszavazása előtt készült.
A könyv tizenegy nagyobb fejezetből áll, valamint két rövidebből. Az első rövid fejezet, amely egyúttal a könyv bevezetése is, a tárgyalandó téma fontosságát vázolja különös tekintettel a globalizáció munkaerőpiacra gyakorolt hatásaira. A másik rövid fejezet, amely a könyv tizenharmadik, záró fejezete, a szerzőnek a tervezettel kapcsolatos összegző értékelését tartalmazza. Az első nagy egység a szerző - régóta és rendkívül indokoltan napirenden tartott - álláspontját árnyalja újabb, az elmúlt időszak joggyakorlata által is igazolt érvekkel. E fejezet címe: Helye van-e a munkaszerződésnek az új Ptk.-ban, és ha igen, miként? A szerző ismételten érveket sorakoztat fel amellett, hogy a munkaszerződés civil jogi jellege erősödjék, a munkaszerződés igenis egy sajátos polgári jogi szerződésként legyen meghatározva az új Ptk.-ban.
Különösen figyelemre méltóak ebből a szempontból a szerzőnek
- 429/430 -
azok a más helyen kifejtett gondolatai is, amelyek azon - egyébként méltányolható - kormányzati törekvések első fokú bíróság előtti kudarcát írják le, amelyek az aránytalan végkielégítéseket a Ptk. jó erkölcsbe ütközéssel összefüggő szabályai alapján kívánták semmissé nyilváníttatni. A bíróság ugyanis - mivel a Ptk. nem mögöttes szabálya az Mt.-nek - első fokon elutasította a jó erkölcsbe ütközésre hivatkozó kereseteket.[2] Ez az eset már önmagában is megvilágítja hazai jogi kultúránk jogpozitivista diszpozícióját, amelyet a szocialista normativizmus évtizedei különösen ellenállóvá tettek minden, a jog funkcióját, valódi társadalmi rendeltetését szem előtt tartó megközelítéssel szemben. Nagy kérdés ugyanis, hogy a jogok visszaélésszerű gyakorlása vajon csupán a polgári jogviszonyok esetén tekinthető-e tilalmazottnak. Ha e kérdésre esetleg igennel válaszolunk, abban az esetben ugyan beszélhetünk valamiféle jogbiztonságról, ám annak természetét célszerű volna világosan megfogalmaznunk. Magyarán egy "csökkent értékű" jogbiztonság fogalmat kellene tudományos igénnyel kidolgozni, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a jogági elhatárolás egyik fontos funkciója többek között az, hogy maga a jog kettős mércével mérhessen különböző társadalmi viszonyok illetőleg jogviszonyok esetén. A kérdésre azonban álláspontom szerint - az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében is[3] - nemmel kell válaszolnunk. Megfontolandó, hogy az angolszász jogrendszerek esetén aligha beszélhetünk a jogbiztonság hiányáról, noha azokban a jogági elhatárolás és annak az igazságosságra gyakorolt negatív hatása nincs jelen, s ahol a bíró gyakorta a törvény értelmére vagy a valamely jogesetből leszűrhető társadalmi és jogi tapasztalatra hivatkozik. A szerző mindenesetre könyvében kénytelen megállapítani, hogy az új Ptk.-ba nem került be a munkaszerződés szabályozása, s e tényt Sárközi Tamásra való hivatkozással maga is a munkáltatói lobbyérdekekkel magyarázza.
A munka második nagy egysége, III. fejezete a munkaszerződést és a munkaviszonyból származó alapvető jogokat és kötelezettségeket tárgyalja a rekodifikáció tervezetének tükrében. E körben a szerző az EU régi és új tagállamainak szabályozása fényében részletesen vizsgálja a határozott időre kötött munkaszerződésre vonatkozó tervezett szabályokat, és rámutat azoknak a korábbi szabályozáshoz képest - a munkavállalók oldaláról nézve - kedvezőtlenebb jellegére. Hiányolja a szerző a határozott idejű munkaszerződés ismételt megkötésének azon - a munkavállalók érdekeit védő - korlátozását, amely a legtöbb nyugat-európai országban jelen van a szabályozásban. Kitér a mű a próbaidő meghosszabbításával kapcsolatos lehetőségre is, amely különösen bizonytalan helyzetbe hozhatja az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalót. Ugyanebben a fejezetben üdvözli Prugberger azt a szabályozást, amely a gyermek három éves koráig biztosítja a részfoglalkozás lehetőségét a szülő részére. Ugyanakkor - elvi egyetértése mellett is - bírálja a munkavállaló kártérítési felelősségének javaslat szerinti növelését, amely nem veszi kellőképpen figyelembe a vétkesség mértékét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
